Reggel aljas módon körberaktam a gyereket könyvekkel, hogy ne tudjon menekülni a kultúra elől. Néz majd nagyot, ha felébred.

Kiderült, hogy a dinnyéről és ablakról szóló mű nagyrészt textilből van, úgyhogy megint kutatóútra kellett indulnom. A maci esti tisztálkodásáról szóló habszivacs könyvet kb. a tizedik boltban találtam meg (1750-ért, de a mellette lévő üzletben már 3600-ért árulták ugyanazt, pedig nem hiszem, hogy tőlük a szerző annyival több jogdíjat kért volna). A búvár élményeit feldolgozó darab a tizenkettedik boltban jött szembe, de időközben felhívott Südve, hogy a Libriben is van párféle, szóval nem reménytelen a helyzet.

Zorcsi amúgy jól van, 1650g, délután rámrakják.

Az apás kengurun Zorcsi egész másképp viselkedett, mint velem szokott. Először az előző bejegyzésben található képen ábrázolt módon felkönyökölt, és úgy pislogott fel az apjára pár percig, majd letette a fejét, és addig nyuforgott, amíg hátra nem tudta billenteni annyira, hogy lássa az apját. Ekkor nekem feltörtek az anyai ösztöneim, és megigazítottam a buksiját, hogy kényelmes legyen, mire Zorcsi láthatóan felháborodott, és minden erejét összeszedve megint lement hídba. Ezt még egyszer eljátszottuk, majd az apja, akinek nincsenek anyai ösztönei, viszont megfigyelőképessége van, felhívta rá a figyelmem, hogy a gyerek valószínűleg úgy akar maradni.

Azzal vigasztalom magam, hogy azt mindig észreveszem, ha a pocoknak melege van, és tudom is, mit kell csinálni, illetve nagyon ügyesen vásárolok babaruhát (nagyjából egy éves koráig megvan a móringja DéZének, a sapkákat is beleértve), még ha ezekben nagyjából ki is merül a szülői tehetségem. Mindenesetre megsülni, vagy bárhol topisan megjelenni nem fog.

Viszont nem tudom, mit tett vele az apja, de a kenguruzás utáni napon (tegnap) Apjaneve Dani Zoárd Vulkán Turul Kilián szeme elnyerte végső színét (sötétbarna), és S. B., az orvosa konkrétan azt mondta, hogy hozzak neki könyvet. A fiúm először azt hitte, hogy ez csak újabb ürügy arra, hogy bemenjek a könyvesboltba, de pedig tényleg ezt kaptam házi feladatnak, hogy hozzak rágható könyvet, mert a malac már lát, és unatkozik, és el fognak sorvadni az agytekervényei, ha nem lát színes dolgokat. Úgyhogy ma olyan öt különböző boltban voltam (itthon valahogy nem számolnak a koraszülöttekkel, mint fogyasztói szegmenssel, nincs olyan üzlet, ahol egyszerre lehetne nekik gyógyszert, fejformázó párnát, negvennégyes ruhát, nyálazható könyvet, és az apjuknak sortot venni), és szeretném csendben megjegyezni, hogy én aztán igazán megértem, mennyi munka van egy könyvvel, mennyire nem megrendelésre jön az ihlet, és mennyit ki tud venni az emberből, hogy másoknak katartikus élményt nyújtson, még ha a végeredményen nem is látszik az emberfeletti erőfeszítés, a kín, verejték és könnyek, de azért kettőezer-ötszázat kérni egy olyan műért, ami mind történetszövésében*, mind az írói stílus kimunkáltsága terén** rengeteg kifogásolnivalót hagy maga után, az szerintem egy kicsit pofátlan. Talán mégiscsak inkább az On Thermonuclear War-t kellett volna megvenni a gyereknek Herman Kahntól, ahogy a fiúm javasolta (nukleáris napokat élünk, álmomból felébresztve is fel kell mondanom, mely országok rendelkeznek nukleáris fegyverekkel, és fejés közben a fiúm nukleáris fegyverszállítással kapcsolatos anekdotákkal szórakoztat), annak csak jobb lehet az ár/érték aránya, de nem vagyok biztos abban, hogy a kölök is elég jól tud már hozzá angolul.

* A "dinnye" kép után az "ablak" kép jön, minden átmenet vagy magyarázat nélkül.
** Nincsenek benne szavak.

Ráuszítottam a fiúmat a babakocsis kommentekre, utána elmentünk a brendonba (eztán én feladtam, de a fiúm még éjfélkor is babakocsis videókat nézegetett, és időnként megbökdösött, hogy figyeljek, mert most jön az izgalmas rész), és úgy néz ki, a Quinny Buzz lesz a nyerő. A kommentekből nekem a bugaboo tűnt a legjobbnak, vagy a bébé comfort, de szerencsére a fiúm türelmesebb, elmélyülősebb fajta.

Más. Én elolvastam minden szoptatási tanácsadót, és a kecskerutafű-teán kívül mindent ki is próbáltam, de a legfontosabbat nem írta senki, mégpedig, hogy el kell lazítani a mellkörnyéki izmokat (vö. hagyd magad, könnyebben szabadulsz). Ugyan mindenhol mondanak olyat, hogy kellemes dolgokra kell gondolni, meg a gyereket/tejcsatornákatkell az embernek maga elé képzelnie, de ezekre én azt hittem, hogy ilyen mentális izék, pedig valszeg szintén a fizikai ellazulást segítik. Viszont ha az megvan, akkor gondolhatok én akár Saddam Husseinre is, akkor is jön a tej.

A gyerekemzoárd meg koncepcionális félreértésben van a szopással kapcsolatban. Megérzi a szagom, cuppog-tátog, de ha a szájához nyomom a mellbimbóm, akkor szorosan összecsücsöríti, és az istennek nem hajlandó kinyitni. Amúgy ilyenkor elég muris, kicsit úgy néz ki, mint Kuka a Walt Disney-féle Hófehérkéből, de nem hívhattam fel magunkra a figyelmet harsány kacagással, mert csak zugszoptattam (volna), ugyanis sem a pattogós nővér, sem a főorvosnő nem támogatja az ilyesmit, csak a gyerek saját orvosa. Mindenesetre délután akkorát kenguruztunk, hogy ihaj, kicsit bele is aludtam, ha hazajövünk, szerintem levakarni sem lehet majd rólam a gyereket. Most a súlya egyébként 1450, hossza legalább 40 cm (az alkaromhoz mértem, ami annyi).

Ma már reggel óta ugrált a gyomrom, mert hétfő van, és hétfőnként rossz dolgok történnek a gyerekkel kapcsolatban, ráadásul reggel nem tudtam bemenni, mert ügyintéztem, hálistennek tegnap elég tejet hagytam ott. Aztán azzal fogadtak bennünket, hogy kenguru elmarad, mert sokat bukott, visszakapta kis időre az infúziót, de azóta már kutyabaja, úgyhogy megnyugodtunk. Egyébként apás kenguru lett volna, amire nagyon kíváncsi vagyok, de így inkább csak bekentük a tej módjára alvó gyereket, ahol hámlik. Különben egyre szebb, a bőre már igazi gyerekbőr, keze-lába hurkásodik, képet nem tudtam csinálni, mert csak besunnyogtunk látogatási időn kívül, inkább játszottunk.

Amúgy két hete kergetjük már a koraszülött-pelenkát, a forgalmazó először csak faxon volt elérhető, aztán kaptunk egy számot, amit nem vesznek fel, most a lehetetlennel is dacolva bementünk a telephelyükre, ahol kiderült, hogy az illetékes kolléganő beteg volt, hálistennek, már jól van, de csak délelőtt dolgozik. Úgyhogy holnap reggel újra próbálkozom, ha sikerül valahogy a dolog, misztikus, fejlődéstörténetes regényt írok belőle (borítóján a valós történet alapján felirattal keresztben), mert esküszöm, ksz. pelenkát szerezni nehezebb itthon, mint jelly beanst.

A másik aranyos történet az volt, amikor pótpöcköt akartam venni a medela mellszívóba, hogy a kórházban is tarthassak egy készletet higiénikusan. Felhívtam a forgalmazóékat, ahol közölték, hogy a ránézésre 20 ft gyártási árba kerülő pöcköt (három centis fröccsöntött műanyag) haccázé' adják, de csa viszonteladón keresztül. Úgyhogy elmentem a brendonba, ahol hosszas, mindkettőnk részéről kifinomult érvrendszerrel megtámogatott vitánk alatt kiderült, hogy 1. pöcköt raktáron nem tartanak, mert nincs rá kereslet, 2. pöcköt nekem nem rendelnek, mert mi van, ha nem megyek el érte, és a nyakukon marad, 3. a pöcköt előre nem fizethetem ki, mert nem tudják lehúzni a vonalkódját, amíg ott nincs. És itt a kígyó ennen farkába harapott.

Szóval na, ilyenkor szeretnék amerikában élni, ahol küldenének nekem aznap pöcköt/pelenkát utánvéttel, jókívánságokkal, köszönjük, hogy nálunk vásárolttal. Ugyanakkor, mint tudjuk, ami nem öl meg, az erősebbé tesz.

Vettünk a gyereknek egy hűtőt, elvégre ma egy hetes. Amúgy nagyon csinos, ma már, most először, kifejezetten emberformája volt, ádáz arccal aludt, mint a fiúm szokott, és amikor rátettem a kezem, belesimult a mellkasával a tenyerembe. Tegnap egyébként majdnem megijedtem, hogy rossz anya vagyok, de aztán kiderült, hogy csak azért esett le a gyerek oxigénszintje, amikor simogattam, mert csikis, határozottabban kell őt fogdosni. De most tényleg szép gyerek, és szépeket is mondanak róla, hogy nyom nélkül gyógyult a tüdővérzésből, jó a röntgenje, és egyre több levegőt vesz magától. Tegnap, amikor figyeltem, majdnem átfordult hasból hanyattba (szerintem meg akart minket nézni magának), de útban volt a karja, ezért csak keresztbefekvősre sikerült magát tolnia (mínusz két és fél hónaposan!).

Ja, hűtő meg azért kellett, mert a réginek gyenge a fagyasztója, és az anyatejet erősen kell fagyasztani (merthogy az is van nekem). Otthon most mindent elborítanak a sterilizálók (van egy mikrós, van egy elektromos, van backup oldat áramszünet esetére, és a forralásos módszerrel is megismerkedtem) és a fejők (kézi avent, elektromos medela, az avent hatékonyabb, de leszakad tőle a kezem), és sikerült elérnem azt a tudatállapotot, hogy ha meglátok egy szendvicset a fiúm kezében, akkor vissza kell tartanom magam, nehogy kirántsam a kezéből és kifőzzem. Lényeg az, hogy a gyerek már napi négyszer 3 g anyatejet kap, ami egészen emberes mennyiség, bacija nincs, továbbra is rejtély, mitől született meg.