Ma az volt, hogy a gyerek orvosa (egyébként egy tök szimpatikus doktornőt fogtunk ki, a neten is fent van, nagy kengurupárti), aki eddig mindig azt mondta, hogy most jól van a Zoárd, de készüljek fel, hogy még bármi lehet, most azt mondta, hogy nem lesz ennek a gyereknek semmi baja, merthogy jól fogadja az anyatejet, lélegzik, és talán holnaputánra lekerül a gépről is, csak valami könnyedebb módon segítik a légzését. De ha nem holnaputánra, nekem az se baj, csak ne legyen hosszútávon semmi baja. Mindenesetre a vállát már tartja valamennyire alvás közben, és igaziakat nyújtózkodott ma, úgy, hogy a feje fölé emelte a karját, és kidüllesztette a mellkasát, és egyébként megfogta a fülét is, úgyhogy szerintem Nobel-díjas kaliber lesz, ha megnő, de minimum agysebész.

Én viszont az az anya leszek, aki az agysebész fiától azt kérdezgeti majd, hogy de ugye alaposan megmosta azt az agyat, mielőtt hozzányúlt. Kezd egy kicsit eluralkodni rajtam ez a sterilizálás-dolog, ha nem figyelek, könyékkel nyitom a kilincset, és úgy szedem szét / rakom össze a fejőgépet öt másodperc alatt, mint a sorkatonák a kalasnyikovot a filmeken, csak ők asszem nem főzik ki utána.

Egyébként meg, bár még mindig fáj a farkcsontom, de hálistennek sikerült kidolgoznom egy technikát, amivel az elfoglalt fiúm nélkül is eljutok a kórházba a saját autón. Az üléstámlát hátradöntöm, és csípőmet megemelve, nagyrészt a hátamon és a combomon kifeszítve magam vezetek, ami hülyén néz ki, de így legalább megy. Más újság pillanatnyilag nincs, ja,van még a spooky fejősszoba az alagsorban, de arról majd később.

Zoárd enyhén sárga, és bevérzett a tüdeje kicsit, kap majd vérátömlesztést. Amúgy nagyon aranyos pofácskákat vág, bár mostanában nem boldog. Én váltva fejek kézzel és géppel, a fiúm eközben az Állattartási technikák c. könyvéből recitál passzusokat ("a tehén laktációja hét perc. A zavartalan laktáció érdekében kerüljük, hogy a tehenet kellemetlen inger érje (például rugdosás)"). Aggódom az ötnapos malacért, azt hiszem, mostantól folyamatosan aggódhatok majd valamiért.

Ezt azért még meg fogom beszélni Zoárddal, majd ha kikerül az inkubátorból és képes lesz az egyenletes légzésen kívül másra is koncentrálni, hogy nekem elég, ha csak egy kicsit rossz, és hogy hogy is van ez a kompromisszumos dolog.

Naszóval az volt kedden, hogy végig bent voltam a munkahelyemen, nem volt semmi bajom, utána elmentem fodrászhoz, ott sem volt semmi bajom, otthon megírtam az egyik kiadónak azt a kis rövidet, még mindig semmi bajom, utána beültem a kádba, egyszer csak kiömlött belőlem egy hektó vér (valszeg olyan egy deci körül), és két plusz fél órával később megszületett Apjaneve Dániel Kilián, bár nagyon nem akartam.

Azt a két plusz fél órát azzaltöltöttük, hogy bementünk a kórházba (a Jánosba, mert ott dolgozik a terhesgondozó orvosom, az volt a legközelebb, illetve jobban fel vannak ott készülve az extrém dolgokra, mint a Telkiben), ott elintéztük a papírmunkát, többen belém nyúlkáltak, megpróbálták megállítani a szülést (mármint nem visszanyomták belém a gyereket, hanem kaptam valami infúziót), közben a fiúm hegymászó-történetekkel szórakoztatott, aztán, amikor úgy negyven perc alatt épphogycsakról teljesen kinyílt a méhszájam, még kértek, hogy ne nyomjak picit, mindjárt itt az orvos, majd a tényleges szülést (burokrepesztés+kitolás) tizenöt perc alatt lezavartuk, ebben sokat segített, hogy ketten üvöltöttek az arcomba, hogy nyomjak már, mert koraszülött és nem kap levegőt és baja lesz. Egyébként nagy szerencse, hogy csak tizenöt perc volt, többet nem bírtam volna ki, és igen, tisztában vagyok vele, hogy mások órákig vagy napokig vajúdnak és én nagyon olcsón megúsztam, de ezt akkor is be kellene tiltani.

A gyerek hálistennek jól van, amennyire lehet, terheskönyv szerint amúgy 26-27 hetes volt, szerintem 28, fejlettsége alapján 29-30, hálistennek előrerohant. Pillanatnyilag lélegeztetőgépen van, de stabil, és ha nem kap el valami fertőzést, akkor teljesen szabályos gyerek lesz majd belőle. Az elkövetkezendő másfél hónapban a kórházban fog lakni egy dobozban, de mehetek hozzá minden nap, és vinnem kell neki anyatejet is (ma megtanultunk sterilizálni és fejni, a fiúm nagyszerűen szórakozik azzal, hogy múúúú-zik nekem közben).

Hálistennek én is jól vagyok, bár a járásom egy megfontolt, csipőficamos félszegúszó-halét idézi mert eltört a farokcsonton (vagy elrepedt, vagy csak szétesett, ez három különböző orvos szakvéleménye, mindenesetre egyrészt alátámasztja azt, hogy a guggoló pozíciójú szülést a leghülyébb ötlet a farokcsonton egyensúlyozva véghezvinni, másrészt tudom, hogy az én esetemben speckó tényleg sürgős volt a dolog, és nem értünk rá  közben az én testi-lelki egyensúlyommal foglalkozni), meg fáj a gátsebem, amit egyébként akció közben észre sem vettem, hogy megmetszettek rajtam, mert meg akartam halni.

Az meg rejtély, hogy miért jött ki Zoárd, példamutató értékekkel rendelkező terhes voltam, nem fájt semmim, mint kiderült, nem volt semmi fertőzésem, és ha még valaki megkérdezi, hogy nem a fürdés miatt-e, azt megütöm.