184. fejezet – télapós

Malac, úgy tűnik, jó a Mikulásnál.

Bár spártai nevelésben részesül, úgyhogy a szüleitől csak a balra fent látható sapkás macit kapta (eredetileg egy másik plüssálat lett nekiszánva, a maci az unokanővéréé lett volna, mert Zorcsinak nem akartam szomorú arcú plüsst, de sajnos nem volt neki hely az ajándékosdobozban, ezért kint ült az asztalomon a télapóünnepig, addigra viszont annyira megszokott nálunk, hogy nem szakíthattam ki az eddigi környezetéből és dobhattam oda egy ismeretlen nevelőcsaládba. Pedig azt már megtanultam, hogy a boltban nem szabad a hazavivés szándéka nélkül tapogatni plüssállatokat, de most nem voltam elég óvatos), de az anyai nagyszülein kicsit elhatalmasodott az ünnep szelleme, mert kapott tőlük két babakönyvet, babatükörrel, mifenével (ez tök jó, szerencsére a Donra majdnem ugyanolyan delejes hatással vannak a könyvek, mint rám), meg karácsonyi mintás arctörlőt, meg egy zsiráfmintás frottírt, ami egészen úgy néz ki, mint egy baba-strandtörölköző, nagyon vicces.

Ja, és természetesen kapott egy zsák édességet is, amit majd önfeláldozóan elfogyasztunk a fiúmmal (és ez esetben az önfeláldozás nem vicc, érkezett ugye hozzánk egy gigantikus méretű ajándékcsomag tele csokival (meg féldecis szeszekkel, tekintettel a zugivókra), kapott tőlem a fiúm két puccos csokit, meg jelly beant (meg mikulásos belga sört, nagyon ügyes vagyok), továbbá sütöttem mintegy mellékesen öt nagy tepsi mézeskalácsot, aminek eddig csak a felét sikerült elpasszolni ide-oda, ráadásul nekem a kiterjedt rokonságomtól is csurrant-cseppent úgy két-három kiló édesség, szóval elég komoly kihívások elé nézünk, nem tudom, mi lenne, ha még társasági életet is élnénk).

Én a szüleimtől többek között egy olyan könyvecskét kaptam, ami arról szól, hogy nevelje egy anya a fiát. Emlékszem, miután lefordítottam az első könyvemet, anyám elkezdte forszírozni, hogy de menjek el fordítótanfolyamra, mert hogy képzelem, hogy képzettség nélkül ilyet csinálok, és csak a mancsos meg a népszabis kritika után hagyta abba, szóval szerintem most úgy tizennyolc évig gyereknevelésről szóló oktató-segédanyagot fogok kapni az ünnepekre (ha csak el nem kezdek mondjuk horgolni, a keresztszemest szerencsére eddig jól titkolom).

Ja, a rózsaszín malacot az öcsém szerezte be az egyetlen fiúgyermekemnek, nagyon tuti állat, a fejét és az összes végtagját körbe lehet forgatni, és az aktust kattogó hangok kísérik. A Dont ez hosszú percekig képes lenyűgözni.

Gyermekem eddig szerencsére jól viseli a rokoni rohamokat, imádja, ha sokan vannak körülötte, és kedves dolgokat mondanak neki, kedélyesen vigyorogva visszaheőzik, időnként kacag. A múltkor egyébként megint beadtam a fiúm munkahelyére, az elbeszélések szerint nagyon jól elvolt, amíg az ott dolgozó lányok el nem köszöntek tőle, és ki nem sétáltak az ajtón, akkor lebiggyedt szájjal nézett utánuk, majd üvölteni kezdett, a fiúm meg ott nyugtatgatta, hogy semmi baj, vissza fognak jönni a lányok.

Na szóval, visszatérve a Mikulásra, a tegnapi este azzal zárult, hogy mézeskalácsot díszítettünk a fiúm lányával. És az a helyzet, hogy a cukormázam még tökéletesítésre szorul (valahogy úgy negyven deka környékén ráuntam a porcukor-szitálásra, és, mint kiderült, így híg lett), de a nagyobbik gyermek jól szórakozott, és lelkesen csinálta, és ez a lényeg. Mindenesetre nálunk készült a világ idei legrondább mézeskalács-sorozata (a piros cukormáz élénk ciklámenszínű lett, tortadarából csak nagyon ronda, piros-zöld-barnát sikerült szereznem, a fehér cukormáz elfolyt, mandulából csak héjasat talált a boltban a fiúm, és nem sikerült sérülés nélkül feltörnie, a szárított mandarinszeleteim fele elégett a 60°C és nyitott sütőajtó ellenére, a másik fele meg ilyen ragacsos izé lett, és kínomban több mézeskalácsot tarkaborssal díszítettem), de most először volt olyan, hogy a nagylány lelkesen és ügyesen vetette bele magát valami alkotó folyamatba, szóval végül is jól sült el, a végeredményt pedig összecsomagoltam neki, erre mondják, hogy win-win szituáció.

Reklámok

23 thoughts on “184. fejezet – télapós

    • Muzsika: hát én a kettőhöz tettem ránézős saccra olyan 30-40 grammot, lehet, hogy rossz a szemmértékem, vagy nagy tojások voltak, de határozottan folyós lett, pedig jónak tűnt, ez van 🙂

    • deka, na ne kötözködj 🙂 nincs fotó, elutaltam az egész pakkot a leánnyal boldogabb vidékekre, de szerintem el lehet képzelni 🙂

    • Jól érzékelem, hogy az első bekezdésben megcsillan nagyon rejtetten némi pozitív energia az anyai nagyszülők felé, amit két bekezdéssel arrébb tudatosan igen erősen elnyomsz?

    • phzs: ez ennél komplexebb kérdéskör, egyrészt értékelem az erőfeszítéseket, amivel anyagiakat nem kímélve tényleg hasznos és szép dolgokat vesznek a gyerekemnek, másrészt ugyanakkor folyamatosan előfordulnak olyanok, hogy pl. a hároméves unokahúgomat ugyanezen hétvége során azzal akarták büntetni, amiért leves után szaladt egy kört, hogy akkor nem kap másodikat, ráadásul kihangsúlyozták, hogy lám-lám, mindenki kap, csak ő nem, pedig egy alapvetően nagyon rendes, nagyon fegyelmezett kiscsajról van szó, nem egy rosszcsontról, csak hát be volt sózva, és meg akarta nézni a babát (azért ebbe belepartizánkodtam, és ellentmondást nem tűrően adtam neki másodikat, ehhe-ehhe). Én az ilyen dolgaikkal szemben zéró toleranciával viseltetek, még ha ezek az én gyerekkorom történéseinek csak nagyon lájtos változatai is, igazából ez sokkal jobban zavart a könyvezésnél, azért rossz a szájízem.

    • Szia
      Már régóta olvaslak, bírom ahogyan írsz:)Zorcsi nagyon szép kisnagyfiú;)
      Mi mézeskalácsunknál rosszabb úgyse lett a tiétek;):P

    • Tudok valakit, aki bárkitől, korlátlan mennyiségben kész átvenni és elfogyasztani sikertelen vagy annak mondott, süteményre/tortára/édességre emlékeztető készítményeket. Teljesen önzetlenül, csakis segítőkészségből.

    • Az is nagyon jó, mikor anyám- ha nagy ritkán cégeset sztorizok- aszongya, hogy ne foglalkozzak másokkal. Személyzeti vezetőként dolgozom…

    • 🙂 Unokahugi akkor egy nyugodt kislány. Szívesen leültetném a nagyszülőket az én dedjeimmel enni. :-)))) örömünnep van nálunk, ha a lányom, csak a leves után fut egy kört:-))) Mézeskalács miatt irigy mirigy. Évek óta “üreset” sütök, és csak öntök rá egy kis mázat… No de talán idén díszítünk is… Zorcsi a tükröt nem nyalja? :-))) Nálunk mindenki nyalta/nyalja a képmását :-))))

    • Lucia, a rózsaszín malac fellelhetőségéről nem tudnál információval szolgálni esetleg? Nálunk ugyanis a felnőtt gyerekeket úgy tűnik, nem kedveli a Mikulás, meg a névnapom is mindjárt itt van, gondoltam meglepném magam eggyel. Köszi. 🙂

    • Off (bocsi): a fordítótanfolyamnak van szerintetek értelme? Azt gondolom, hogy a szakma elsajátításának nem ez a módja, de a papír ér esetleg valamit egy önéletrajzban, kezdő, kevés referenciával rendelkező fordító esetén?

      On: Tündérbogyesz a kissrác. 🙂

    • Maitai: hát a papírt borzasztóan nem nézik sehol, nekem még az sem számított soha, hogy a végzettségem sem szakirányú. referenciamunka jó, ha van, de úgyis szinte mindenhol kérnek próbafordítást, és az alapján döntenek. másrészt a fordítótanfolyam nem feltétlenül hülyeség, de ott (ha jó tanfolyam, akkor) elsősorban magyarul tanítják meg az embert, a szóismétlések, egyéb anglicizmusok (vagy más nyelvi sajátosságok), stb. kerülését tudatosítják. a kifejezéseknek, szavaknak már akár neten is utána lehet nézni, és ha valakinek van egy jobb nyelvérzéke (elsősorban a magyarhoz), akkor szerintem felesleges a fordítótanfolyam.

Szeresd Mucit

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s