Szolgálati közlemény: átállítottam az archív listákat 30 bejegyzésesre (eddig csak az eldugott "régebbiek" linkkel lehetett a hónapok elejét is megnézni), szóval most már pl. Zorcsi (igen rövid, ehhe-ehhe) születéstörténete is különösebb nehézség nélkül olvasható június elején.

Tegnap drámáztunk, egyrészt reggel elfecsegtem a védőnőnek, hogy Zé az első hét alatt 400 grammot hízott, mire rögtön orvoshoz küldött minket, mert ez nem normális. S. B. aztán megnyugtatott, hogy ő pénteken szépnek látta a gyereket (nem is kért vérvételt, olyan jól nézett ki), ha nem puffad, nem sírdogál, akkor hadd hízzon csak, viszont a gyomorkenetből megint kitenyésztetett a leghűségesebb háziállatunk, úgyhogy írt fel neki Cifrant.

Ezzel kábé párhuzamosan beszéltem Südvével, aki mondta, hogy a kicsi B., az ikerfiúk fele meghalt, egy gyomorvérzés-tüdővérzés-agyvérzés kombót követő három napos szenvedés után, és ami nekem a legkísértetiesebb volt az egészben, hogy az anyukája még életében elbúcsúzott a kisfiútól, és utána kérte, hogy a testvérét rakják máshova, hogy ne kelljen látnia. Ezt ugyanúgy nem tudom kiverni a fejemből, mint Zsé anyukáját, akivel egy szobában voltunk pár napig, amikor beköltöztem. Zsének is meghalt a két ikertestvére, és ez valahogy ott maradt az anyukája szemében, már amikor először láttam, akkor is feltűnt, hogy milyen kétségbeesett mindig a tekintete (a történet jó része viszont, hogy csodával határos módon megjött a teje, amikor összebútorozott Zsével, pedig azelőtt hónapokig nem volt, tiszta marquezes sztori).

Szóval Zorcsi ennek köszönhetően a nap legnagyobb részét rajtam töltötte, és el is döntötte, hogy oké, akkor ez mostantól legyen mindig így. Trükközik is a hatás elérése érdekében, van ugyanis a büfizős hangunk, amit kiad magából, ha érzi, hogy nyúlok alá kaja után, hogy felvegyem, aminek a fonetikus átírása ööörrrggGGHHHÖÖÖÖÖRRRggghHH, vagy valami hasonló lenne, teljes tüdőkapacitással előadva. Na most mindig ugyanezt a hangot adja ki magából, ha meglát, és előzékenyen szétteszi a két kezét oldalra, hogy könnyebben fel tudjam venni. Ha nem teszem, akkor dörmögve morog. Mindenesetre örülök, hogy annyira megszokott már nálunk, hogy a lakhatáson és ellátáson kívül további igényeket is támaszt, bár tegnap éjjel nem voltam az a vigyori, amikor hajnali háromtól reggel kilencig beszélt nekem Zorcsi arról, mennyire szeretné, ha a karomban tartanám lehetőleg egész éjjel, mindezt a lenti ötezer fokban, a még nekem is rövid kanapén, ahova azért emigráltam gyerekestül, hogy legalább a fiúm tudjon aludni.

Hogy hosszabb távon is közelebb kerüljünk egymáshoz, ma elszaladtam venni hordozókendőnek anyagot, illetve babaruhából is bevásároltam, és sajnos, mindkettőt csak Pesten lehetett, úgyhogy a négy órából, amit távol voltam, nettó egyet töltöttem a dolgok intézésével, a többit a dugóban ültem végig (csőtörés miatt lezárták a Károly körutat, ettől bedugult minden). Viszont kijátszottam a rendszert, és két és fél Kenguru Gold rugdalózó árából vettem a zsiráfmalacnak valami tíz öltözetet a Hádában az ő méretében, nagyon menő lesz.

Ja, és egyébként Zorcsi hivatalosan is nagykorú lett, mától a felnőtt újszülötteknek való tápszert kapja, nem a korásat.

Tegnap volt egy hete, hogy hazajött a malac, bele is rázódtunk a dolgokba, most már éjjelente csak egyszer kelt enni, tudjuk, mire számíthatunk egymástól, meg ilyenek.

Dolgok, amiket megvettünk, de nem használunk:

1. Mikrós sterilizáló. Mivel a Medelát nem lehet abban, kifőzni meg macera, a fiúm választott egy elektromos gőzölőt is, amit egyszerűen imádok, mindent azzal sterilizálok (lemos, bepakol, adagolóval vizet belelöttyint, bekapcsol, kivesz).

2. Bölcső. A malac éjszaka a pihe-puha, de nem megfulladós mózesében alszik itt kéznyújtásnyira mellettem, napközben velem van az ágyban, vagy a kanapén dekkol, ha az alsó szinten pakolászom (szerencsére mintagyerek, nem kell neki tökéletes csend és nyugalom az alváshoz).

3. Cumisüveg-melegítő. Itt csalok, mert csak az elektromos sterilizálónak van ilyen funkciója, de nem használom, mert a kórházban megszoktam, hogy tíz másodperc alatt a mikróban melegítek mindig kaját, gyors, egyszerű.

4. Kézi mellszívó. Egyszerűen nem bírom csuklóval. Másnak viszont csak az működik. Furcsa, különös világban élünk.

5. Az összes olyan rugdalózó, aminek nincs lábfeje. Nem szeretem, ha a malac lába kilóg, és egyelőre a legkisebb zokni is hatalmas rá, fél perc alatt lerúgná.

6. Kókuszmatrac. Ld. alvási szokásainkat.

7. Gyári takaró. Nem elég meleg és pihe-puha (szerintem). Backupnak vettem még anno valamelyik méteráru-boltban ilyen polár-anyagot, egy méterszer másfelet, ezt kettőbe vágtam, majd az egyik felét még kettőbe (fibonacci-takaró, mondta a fiúm), és szinte csak azokat használjuk, ld. még a 107. fejezet képét.

Amúgy minden oké, gyerek általában annyira jó és okos és kedves, hogy szombaton szuperanyut játszhattam mellette, a háromórás pelenkázások-etetések-fejések közben lefordítottam 30 000 karaktert, sütöttem mozarellás-paradicsomos csirkét steakburgonyával és sütit, leszedtem a száradó ruhát, kimostam, kiteregettem, és fejések közben végigbőgtem a billy elliotot (elszomorodtam, mert szegény kisfiam, őt biztos nem engedjük majd táncolni, mert mi kegyetlenebbek vagyunk egy egész brit bányászvárosnál, ha a balettművészetről van szó. Persze igazából szerintem még mindig csak a hormonok dolgoznak bennem, elvégre most vagyok a kilencedik hónapban, mint arra a fiúmat mindig emlékeztetem is, amikor fejjel lefelé akar lógatni). És valamikor napközben felöltöztem rendesen, és kifestettem magam, noha nem vártam senkit és nem mentem sehova, de hirtelen belém hasított, hogy ne legyek már elhanyagolt kismama (elhanyagolt szinglinek lenni sokkal kevésbé ciki, társadalmi nyomás, vagy mi), szóval talpig rúzsban büfiztettem, ettől lett nyugodt a lelkem.

Zorcsi azért időnként bemutatja a Sötét Oldalt, hogy milyen is lehetne, ma hajnalban pl. ötkor bedagadt szemmel botorkáltam le vele etetni, pelenkázáskor nem is voltam eléggé résen, úgyhogy összepisilt mindent, nem baj, gyorsan letörölgettem. A kaja felénél jelezte, hogy böfi, úgyhogy felkaptam a vállamra, fél perccel később betrottyantott (mellékesen az erőfeszítéstől nyakon is hányt), nosza, veszem le a pelust, erre megint lepisil mindent, ráadásul ez olyan fürdetős adag kaka volt, sőt, úgyhogy nem kellett csingacsguknak lenni annak megállapításához később, hogy melyik útvonalon mentünk ki a fürdőszobába. És mosdás után a gyereknek még mindig akadtak rejtett tartalékai, a gyilkos sárga sugár például a törülközőt sem kímélte, de aztán valahogy úrrá lettem a káoszon, beadagoltam neki a maradék kaját, feltörölgettem a dolgokat, és emlékeztettem magamat, hogy mennyire örülök, hogy itt van velünk a két és fél kilós, és mindent be tud borítani a testnedveivel. A gyermek is láthatóan örült ennek, legalábbis nagyon vigyorgott, majd oldalra fordult, és édes álomba merült, hogy legyen ereje a következő performanszhoz. De kétnaponta ennyi belefér.