Voltam tegnap védőnőnél, aki rögvest megalapozta a hangulatunkat azzal, hogy bálnatestemre pillantva megjegyezte, misz. nagyon kis karcsú vagyok a 14. héthez képest. Utána jött a nehéz része, én vagyok ugyanis a problémás páciens, aki 1. otthon felejti az orvosi beutalót, 2. nincs TAJ kártyája, bár a számát tudja, 3. zűrösek az adatai. A 3. pont jóvoltából egész hosszan elbeszélgettünk arról, hogy egyrészt mi ez a dolog, hogy (A) helyre vagyok bejelentve (szülők címe), (B) helyen lakom (Igornál), ugyanakkor a (C) helyen területileg illetékes védőnőnél kopogtatok (oda fogjuk vinni a gyereket), de (D) helyen fogok szülni (magánkórház), ráadásul a sors szeszélyes játékaképpen ez a négy földrajzi pont három különböző településen van; másrészt közölte velem a védőnő, amit a taxisok is szoktak, hogy a (C) jelzésű hely utcája nem létezik, mondjuk tényleg olyan neve van, mintha nem létezne, de érdekes módon a szomszédos, szintén bizarr hangzású Csuklyáspatkány és Mumus utcákat mindenki elfogadja, csak a miénk esik kívül az emberi megismerés határain. Mindegy, kinéztük a listából, hogy van ilyen, és tényleg oda tartozik a cím, szóval felmenttettem.

A következő nemegyértelmű rész a családi állapot volt. Ugye, megegyezésünk értelmében, ha jól emlékszem, élettársi viszonyban vagyunk, ugyanakkor nem együtt élünk, de amikor a védőnő tett egy óvatos megjegyzést abba az irányba, hogy talán nem közvetlenül a szülés előtt kellene összeköltöznünk, szokjuk egymást, akkor kicsúszott a számon, hogy ja, az nem gond, éltünk már együtt. Ekkor már kezdtem bánni, hogy nem azt mondtam, hogy teccik tudni, a Kovács, a műszaki igazgató úr csinyáta nekem a bubát, de aztán megállapodtunk, hogy az a lényeg, hogy mindketten nagyon várjuk a gyereket, satöbbi. A gyerek apja nevét szerencsére (kis gondolkozás után) tudtam, ezzel már majdnem sikerült meggyőznöm, de amikor rákérdeztem, hogy faxon lehet-e apasági nyilatkozatot tenni, akkor mintha megint gyanú ébredt volna a tekintetében, pedig én tényleg csak a praktikum miatt érdeklődtem.

Aztán megállapodtunk még a terhesbugyiban, meg az Istenhegyi géndignosztikában, illetve kaptam némi spamet, majd átlibegtem 14 heteshez képest szerváltestemmel a szomszédos körzetihez átjelentkezni oda; ott megkérdezték, hogy biztos-e, hogy terhes vagyok, lefutottuk ezt a szokásos, "a bizarr nevű utcám nem létezik" kört, tisztáztuk, hogy egyrészt nincs TAJ kártyám, de a számát tudom, másrészt nem áll módomban odaadni a kiskönyvemet, mert azt a védőnő addig nem adhatja ki, amíg el nem viszem neki az otthonfelejtett orvosi beutalót, szóval aránylag hatékony voltam, bár az is lehet, hogy már megy körbe a szóbeszéd arra, miszerint egy kitalált utcában lakó, kitalált apától kitalált terhes, borderline-os csaj pusztít a környéken, kérjük, ne ingereljék.