Zorcsi megijesztett, mert branülben jelent meg az aktuális találkánkon, de aztán kiderült, hogy valami minor kórházi bacija van, csak székrekedést okoz, és ha pár napon belül hazajönne, nem is kezelnék, így viszont nem akarják, hogy elszaporodjon. Máskülönben jól van a pocok, és amint elmúlik a baci, fürdeni fogunk(!).

Abban, hogy én vagyok most az egyetlen anyuka nagyjából, az a rossz, hogy ha olyan nővérek vannak, akkor egyszerűen elfelejtenek beengedni, és az a jó, hogy ha olyan nővérek vannak, akkor elfelejtenek kiküldeni. Szóval ma maratonit kenguruztunk suttyomban (megvártuk, amíg elmegy a főorvosnő, mert S. B. nem akart konfrontálódni), a végén csak azért kellett visszarakni a nyuszizsiráfmalacot a dobozba, mert nagyon mélyen elaludt, és ilyenkor megnő az apnoé kockázata, ami mégiscsak jobb, ha oxigéndús környezetben éri. S. B. egyébként megkérdezte, elviheti-e a kengurus képeinket mindenféle konferenciákra, mert úgy süt rólunk azokon a harmónia, hogy felhasználná a hitetlenek meggyőzésére, úgyhogy Zorcsi celebritás lesz (neonatológusok között világhírű, vagy mi).

Amúgy ma megszállt valami démon (legalábbis a fiúmnak ezzel fogom magyarázni a dolgot), ami kényszerítet, hogy gyermekruhákat szerezzek be, és ha már ott voltam, vettem Zsének is pár lányosabb cuccot. Zsé velünk egy szobában van, ő az, aki hármasikrekből egyedül maradt meg (az anyuka a kórházban még terhesen elkapott valami fertőzést), szép kis szőke, kékszemű nyekergős, súlyra annyi kb. már, mint Zorcsi, és most került kabrió inkubátorba, szóval már Viselhet Ruhákat, ami egy lánynál komoly rite of passage (és egyébként aki bárhol lát 44-es kisruhát, szóljon, legyen szíves).

Alfonzról meg kiderültek dolgok. Én eddig csak annyit tudtam, hogy az apukája a szülésnél arra kérte az orvost, hogy ne hagyja életben, majd egyszer volt bent nála, amikor is csúnyán kiabált vele, rákérdezett, kell-e neki tüdőérlelő, majd kijelentette, hogy lemondanak róla. Most kiderült, hogy ez az egész azért volt, mert van náluk a tágabb családban egy nagyon súlyosan sérül koraszülött, akit tizenöt évesen még pelenkázni kell, stb., és ezt nem akarták végigcsinálni. Alfonz viszont gyönyörű baba lett, és a kórház már el akarta indítani a papírmunkát az állami gondozásába helyezéséről, amikor, csodával határos módon éppen aznap, megjelentek a szülei a PIC-en. Először csak az apuka, azután az anyuka is. S. B. szerint a pattogós nővérke ott ugrált neki szó szerint örömében, hogy most öltözik be az Alfi anyukája, és úgy tűnik, egy család lesznek, megnyugodtak, hogy nem lesz káposzta a gyerekből.

Ennek kapcsán S. B. elmesélte, hogy a pattogós nővér még vele is pikírt szokott lenni, meg félrererakja, ha olyan a kedve, de a gyerekekkel nagyon kedves, és a gyerekek is imádják, A. baba például mindig vigyorgott, amikor meghallotta a hangját, akkor is, ha az anyja kezében volt éppen. És hogy az anyát azért nem lehet pótolni, a koraszülöttek pontosan tudják, ki a szülőjük, a kórházi személyzettől például csak a legkompaktabb, legtakarékosabb mozdulatokat fogadják el pelenkázás közben, viszont még a legbénább anyukának is mindent hagynak. És arról beszélgettünk még, hogy a koraszülöttek egyrészt mérhetően intelligensebbek az időre született kortársaiknál, másrészt sokkal magasabb a fájdalomküszöbük, mert hozzászoktak, hogy a születésüktől macerálják őket, szóval ahogy hallgattam S.B.-t, időnként emlékeztetnem kellett magamat arra, hogy ez a koraszülöttség nem valami különleges kiváltság, és ott a nyuszismatricás helyen hetente-havonta halnak meg gyerekek.

De Zorcsinak hálistennek nem lesz semmi baja, és valószínűleg nagyon hamar ki fogja nőni azt a zsáknyi ötvenhatos cuccot, amit eddig beszereztem neki, de ez legyen a legnagyobb problémánk.

Tegnapelőtt este rámtört a frász a gyerek mellett, mert egyik pillanatról a másikra leesett a szaturációja 74-re, és ehhez riadt arcot is vágott, úgyhogy gyorsan elkezdtem böködni és a talpát birizgálni, ahogy oktattak, meg az orra elé tartottam az oxigénmaszkot, és rendbe is jött pár másodperc alatt, viszont engem utána úgy levert a víz az ijedtségtől, hogy inkább gyorsan lementem a fejősszobába pihegni, mert úgy gondoltam, valószínűleg nem lenne higiénikus ötlet ott esni össze a PIC-en. Úgyhogy végighevertem az egyik műbőr padon, ittam egy kis vizet, aztán röhögtem egy kicsit magamon, hogy mit csinál ez a gyerek velem, most már csak egy legyező meg egy kis üveg repülősó hiányzik a kezemből,akkora primadonna vagyok. Mondjuk valószínűleg az is belejátszott, hogy előtte a negyvenfokos kocsiban ücsörögtem, aztán rohantam fel a harmincöt fokos PIC-re, ráadásul még mindig vérzek (van ugye az a vicc, hogy sose bízz olyan állatban, ami öt napig vérzik és túléli, úgyhogy nem tudom, mit szóljak az öt hetemmel, kezd vámpíros arcszínem lenni), de ennyire megijedni soha nem szoktam.

Aztán megnyugtattak, hogy éppen evés után volt a gyerek, és ha ilyenkor a kedvenc játékát játssza, hogy mindkét lábát felemeli, és megkísérli velük fülönrúgni magát, akkor felnyomódhat a gyomra a tüdejébe, és egy pillanatra nem kap levegőt, ennyi, ez normális.

Amúgy Normális DaniZoárd szintet lépett, ugyanis most már akkora nagy, hogy párnával alhat (fejformázó párnával, hogy a tarkóján is feküdjön). Ma reggel már tök úgy nézett ki, mint egy igazi gyerek, párna, ruhácska, takaró, és jesszusom, véroxigénmérő nuku, itt kaptam ismét egy kisebb szívrohamot, aztán a főnővér a szomszéd szobából átszólt, hogy vegyem ki. Egyedül. hát, egy életem, egy halálom, kivettem, aztán annyira belelkesültem, hogy egészen durva dolgokat cselekedtem a zsinórtalan kisdeddel, átvettem például az egyik kezemből a másikba, és csak reméltem, hogy a gyermekvédelmi hatóság nem értesül a dologról. Valami egy órát szórakoztunk így, a vége felé Zorcsi teljesen felébredt, cuppogott, emelgette a végtagjait, nézelődött, aztán sajnos vissza kellett adnom, holnap(? nővérfüggő) megpróbálkozunk a szoptatással.

Apjaneve Dániel Zoárd Vulkán Turul Kilián nyuszizsiráfmalac ma egy hónapos.

Ma reggel a főnővér volt bent (igazából asszem, nincs ilyen titulusa, csak ő tanította be a többit, egy kedves, komoly nő) és a főorvosnő, aki szintén egy kedves, komoly nő, aki azt szereti, ha rend van, és fegyelem, úgyhogy nem mehettem át a szomszéd szobába megnézni Sárát, ahogy megbeszéltük az anyukájával, majd ha a barnaszemű, vagy S. B. lesz, akkor csináljuk az ereszdelahajamat. Zorcsi viszont komoly nagyfiúsan felöltözve várt engem, macis bodyban, és amikor kérdeztem a nővért, hogy sátoros ünnep van-e, vagy mi, azt mondta, hogy azért adta rá, mert szeretné, ha kivenném a gyereket. Mert nemsokára engedik szopni, és addigra be kell gyakorolnom, hogy kell tartani.

Hát nekem nem kellett kétszer mondani, megdicsőülten üldögéltünk ott egymással egy húsz percet, Zorcsi feje pont befér a bal tenyerembe, többi része az akaromra, és akkor marad még egy teljesen üres kezem. Egyébként most már ugye nem lógnak belőle csövek, és a véroxigénmérőt is levette a nővér a szeánsz idejére, amitől rögtön két dolog jutott eszembe, 1. hogy úristen-úristen-úristen, most hogy fogom tudni, hogy jól van-e, igaz, vigyorog, de mi van, ha csak udvariasságból, 2. hogy most akár el is szaladhatnék vele. Zorcsa meg vigyorgott és cuppogott, úgyhogy ő is elfoglalta magát a saját szintjén, elvoltunk, na. Aztán én vehettem le róla a külső réteg ruhát, amikor visszakerült, hát nem mondom, ördöglakat, de megoldottuk.

Egyébként nagyon kíváncsi vagyok már, milyen színűlesz a szeme, a nővér szerint akinek nagyon világoskék, annak úgy is marad, akinek szürkéskék, abból bármi lehet, Zé meg határeset a kettő között, esküszöm, most már elmegyek jósnőhöz,mert nem bírom ezt a feszültséget.