Az van, hogy logisztikai okok miatt kénytelenek voltunk két nappal előrehozni a karácsonyt, még szerencse, hogy Muci nem ismeri a naptárat.

Én már a gyerek előtt biztosan tudtam, hogyan fogok családi karácsonyozni, a hagyományos vacsora például (már akkor is) kacsamell volt krumplifánkkal, a fenyő mű lesz (mert nem tartunk feldíszítet döglött élőlényeket a nappaliban), ízléses, egyszínű dekorral, és a gyereknek elmagyarázom majd a mitrászos megközelítést (már csak azért is, mert az ugyan kétséges, hogy Jézus létezett-e, de az biztos, hogy nem december végén született), mely szerint a téli napfordulónak és a közeledő melegnek és világosságnak örülünk ilyenkor.

Ehhez képest Mucival a legjellegzetesebb karácsonyi hagyományunk az, hogy az ünnepekre mindketten elkapunk valami (minősített esetben több) szörnyű kórságot*, úgyhogy az ünnepi menü idén is abból állt, hogy óvatosan elfogyasztottunk pár kanál kukoricapelyhet, majd figyeltük, hogy hányunk-e (nem).

A fa az természetesen valódi (döglött) karácsonyfa, mert Muci azt szeretett volna, és ez felülírta az elveimet. A kettes számú karácsonyi hagyományunk alapjait megteremtettük azzal, hogy én halkan szitkozódva próbáltam egy baltával belefaragni a fát a talpba a vadiúj parketta felett, a gyerek meg közben vidáman ugrándozott az ágyon, és azt kiabálta, hogy soha nem volt még ennyire jó karácsonyunk (tavaly a talppal együtt vettem a fát, úgyhogy bele is faragták ott helyben). Mindeközben fél fülemen ott lógott a telefon is a könnyítés végett, amelyen keresztül olyan tanácsokat kaptam, hogy el kellett volna vinni a talpat a fáshoz, illetve hogy vágjam le a szárát az alsó ágaiig, és akkor megül majd azokon.

Szóval, nagyon szigorú geometriai értelemben nem lehetne azt állítani, hogy tökéletesen függőleges lett a fa, de volt egy pont, ahol meguntam a felhőtlen szórakozást, és optikailag egyenesítettem (=van olyan pontja a helyiségnek, ahonnan függőlegesnek tűnik). Azt már tavaly felfedeztem, hogy mennyire megkönnyíti az ember dolgát az ún Patyomkin-módszer, amikor a sarokba állítjuk a fát, és akkor csak kábé az egyharmadát kell feldíszíteni.

Az is kiderült, hogy a díszítéssel kapcsolatban egyértelműen eltér az ízlésünk Mucival, az anya, rakjunk fel MINDEN díszt a fára!-irányzattól semennyire nem sikerült eltérítenem, úgyhogy a végén a következő párbeszéd játszódott le köztünk.

Muci: Anya, szerinted is ez a világ legszebb karácsonyfája?
Én [elismerő hangon, mert azért mégiscsak karácsony van]: Hát, az biztos, hogy ez a világ leggiccsesebb fája**.
Muci: Igen, ez a világ legkincsesebb fája!

És én belekezdtem volna a mitrászos sztoriba, de Muci közölte velem, hogy az ajándékokat a Jézuska hozza. Azok után, hogy párás tekintettel figyeltem (igen, én), ahogy előad a pásztorjátékban a karácsonyi vásáron, semennyire nem lep meg, hogy ezt békésen el is fogadtam, különös tekintettel arra, hogy érdeklődéssel figyelem a valláshoz való hozzáállását, ami pillanatnyilag abból áll, hogy (a) a Jézuska hozza az ajándékot, de nem jöhet be hozzánk, mert nem hívjuk meg, (b) Isten süket***.

Az ajándékok természetesen megérkeztek rendben, kezdve a bottal (anya, én karácsonyra egy botot szeretnék. De igazit, az erdőből), a legóváron át a favonat-kiegészítőkig, és bónusznak kapott a húsnyúl egy vonatos könyvet is, ami nagy megrökönyödést okozott neki, mert hát honnan tudja a Jézuska, hogy ő szereti a vonatokat. Én ekkor már elég fáradt és lázas voltam, úgyhogy azt válaszoltam, hogy onnan, hogy a Jézuska korábban a KGB-nek dolgozott, és megvannak a módszerei, mire Muci visszakérdezett, hogy honnan tudom, én is ott dolgoztam-e vele, és bár tagadtam, most már csak reménykedni tudok, hogy az amúgy hagyományos szellemiségű oviba nem jut el ebből a sztoriból egy szó sem.

Mindenesetre az a legmegnyugtatóbb, hogy Muci szerint az volt a legjobb az egészben, hogy sokat voltunk együtt, úgyhogy a szeretet, a béke és az együttlét szellemében itt is idézném, hogy mit mondott a betegségeink kezdetekor:

Muci: De legalább többet játszhatunk így együtt, mert nem kell oviba mennem.
Én: És mit játsszunk szerinted?
Muci: Hát, például azt, hogy melyikünk találja ki, hogy mit hánytam ki most a lavórba.

* Ez egészen 2007. karácsonya óta tart, amikor is azt vettem észre, hogy nem csak bakteriális tüdőgyulladásom van, hanem hánynom is kell folyamatosan, úgyhogy elmentem az ügyeletre, ahol az orvos megkérdezte, hogy nem vagyok-e terhes, amire azt mondtam, hogy tuti nem, ő meg azt, hogy szerinte igen, és ő nyert.

** Mentségemre szóljon, hogy a fán békésen lóg a kalocsai mintás gömb közelében egy rózsaszín unikornis, Gandalf, egy robot, két csillámporos dinoszaurusz, egy óceánjáró, és ez csak egy ág. A fát továbbá háromfajta fényfüzér és három különböző színű boa díszíti.

*** Muci: Anya, mi az ott?
Én: Templom, nyuszikám.
Muci: És az minek van?
Én: [Hosszú magyarázat a vallásokról] …és akik ilyesmiben hisznek, azok a templomba járnak beszélgetni Istennel.
Muci: És Isten válaszol?
Én: Ők úgy gondolják, hogy igen, de tudományosan nem bizonyítható.
Muci/Nietzsche Light [hosszas gondolkodás után]: Szerintem lehet, hogy azért nem válaszol, mert nem hallja őket. Szerintem Isten süket.