már nem is tudom, hányadik fejezet

Az van, hogy logisztikai okok miatt kénytelenek voltunk két nappal előrehozni a karácsonyt, még szerencse, hogy Muci nem ismeri a naptárat.

Én már a gyerek előtt biztosan tudtam, hogyan fogok családi karácsonyozni, a hagyományos vacsora például (már akkor is) kacsamell volt krumplifánkkal, a fenyő mű lesz (mert nem tartunk feldíszítet döglött élőlényeket a nappaliban), ízléses, egyszínű dekorral, és a gyereknek elmagyarázom majd a mitrászos megközelítést (már csak azért is, mert az ugyan kétséges, hogy Jézus létezett-e, de az biztos, hogy nem december végén született), mely szerint a téli napfordulónak és a közeledő melegnek és világosságnak örülünk ilyenkor.

Ehhez képest Mucival a legjellegzetesebb karácsonyi hagyományunk az, hogy az ünnepekre mindketten elkapunk valami (minősített esetben több) szörnyű kórságot*, úgyhogy az ünnepi menü idén is abból állt, hogy óvatosan elfogyasztottunk pár kanál kukoricapelyhet, majd figyeltük, hogy hányunk-e (nem).

A fa az természetesen valódi (döglött) karácsonyfa, mert Muci azt szeretett volna, és ez felülírta az elveimet. A kettes számú karácsonyi hagyományunk alapjait megteremtettük azzal, hogy én halkan szitkozódva próbáltam egy baltával belefaragni a fát a talpba a vadiúj parketta felett, a gyerek meg közben vidáman ugrándozott az ágyon, és azt kiabálta, hogy soha nem volt még ennyire jó karácsonyunk (tavaly a talppal együtt vettem a fát, úgyhogy bele is faragták ott helyben). Mindeközben fél fülemen ott lógott a telefon is a könnyítés végett, amelyen keresztül olyan tanácsokat kaptam, hogy el kellett volna vinni a talpat a fáshoz, illetve hogy vágjam le a szárát az alsó ágaiig, és akkor megül majd azokon.

Szóval, nagyon szigorú geometriai értelemben nem lehetne azt állítani, hogy tökéletesen függőleges lett a fa, de volt egy pont, ahol meguntam a felhőtlen szórakozást, és optikailag egyenesítettem (=van olyan pontja a helyiségnek, ahonnan függőlegesnek tűnik). Azt már tavaly felfedeztem, hogy mennyire megkönnyíti az ember dolgát az ún Patyomkin-módszer, amikor a sarokba állítjuk a fát, és akkor csak kábé az egyharmadát kell feldíszíteni.

Az is kiderült, hogy a díszítéssel kapcsolatban egyértelműen eltér az ízlésünk Mucival, az anya, rakjunk fel MINDEN díszt a fára!-irányzattól semennyire nem sikerült eltérítenem, úgyhogy a végén a következő párbeszéd játszódott le köztünk.

Muci: Anya, szerinted is ez a világ legszebb karácsonyfája?
Én [elismerő hangon, mert azért mégiscsak karácsony van]: Hát, az biztos, hogy ez a világ leggiccsesebb fája**.
Muci: Igen, ez a világ legkincsesebb fája!

És én belekezdtem volna a mitrászos sztoriba, de Muci közölte velem, hogy az ajándékokat a Jézuska hozza. Azok után, hogy párás tekintettel figyeltem (igen, én), ahogy előad a pásztorjátékban a karácsonyi vásáron, semennyire nem lep meg, hogy ezt békésen el is fogadtam, különös tekintettel arra, hogy érdeklődéssel figyelem a valláshoz való hozzáállását, ami pillanatnyilag abból áll, hogy (a) a Jézuska hozza az ajándékot, de nem jöhet be hozzánk, mert nem hívjuk meg, (b) Isten süket***.

Az ajándékok természetesen megérkeztek rendben, kezdve a bottal (anya, én karácsonyra egy botot szeretnék. De igazit, az erdőből), a legóváron át a favonat-kiegészítőkig, és bónusznak kapott a húsnyúl egy vonatos könyvet is, ami nagy megrökönyödést okozott neki, mert hát honnan tudja a Jézuska, hogy ő szereti a vonatokat. Én ekkor már elég fáradt és lázas voltam, úgyhogy azt válaszoltam, hogy onnan, hogy a Jézuska korábban a KGB-nek dolgozott, és megvannak a módszerei, mire Muci visszakérdezett, hogy honnan tudom, én is ott dolgoztam-e vele, és bár tagadtam, most már csak reménykedni tudok, hogy az amúgy hagyományos szellemiségű oviba nem jut el ebből a sztoriból egy szó sem.

Mindenesetre az a legmegnyugtatóbb, hogy Muci szerint az volt a legjobb az egészben, hogy sokat voltunk együtt, úgyhogy a szeretet, a béke és az együttlét szellemében itt is idézném, hogy mit mondott a betegségeink kezdetekor:

Muci: De legalább többet játszhatunk így együtt, mert nem kell oviba mennem.
Én: És mit játsszunk szerinted?
Muci: Hát, például azt, hogy melyikünk találja ki, hogy mit hánytam ki most a lavórba.

* Ez egészen 2007. karácsonya óta tart, amikor is azt vettem észre, hogy nem csak bakteriális tüdőgyulladásom van, hanem hánynom is kell folyamatosan, úgyhogy elmentem az ügyeletre, ahol az orvos megkérdezte, hogy nem vagyok-e terhes, amire azt mondtam, hogy tuti nem, ő meg azt, hogy szerinte igen, és ő nyert.

** Mentségemre szóljon, hogy a fán békésen lóg a kalocsai mintás gömb közelében egy rózsaszín unikornis, Gandalf, egy robot, két csillámporos dinoszaurusz, egy óceánjáró, és ez csak egy ág. A fát továbbá háromfajta fényfüzér és három különböző színű boa díszíti.

*** Muci: Anya, mi az ott?
Én: Templom, nyuszikám.
Muci: És az minek van?
Én: [Hosszú magyarázat a vallásokról] …és akik ilyesmiben hisznek, azok a templomba járnak beszélgetni Istennel.
Muci: És Isten válaszol?
Én: Ők úgy gondolják, hogy igen, de tudományosan nem bizonyítható.
Muci/Nietzsche Light [hosszas gondolkodás után]: Szerintem lehet, hogy azért nem válaszol, mert nem hallja őket. Szerintem Isten süket.

Reklámok

12 thoughts on “már nem is tudom, hányadik fejezet

  1. Bearanyoztad a napomat. Csillámporral is megszórtál, ami könnyek formájában végig zúdult az arcomon. Csilingelésnek pedig fuldokló hörgésekkel tarkított kacagásom lett rajtam úrrá az írásodat olvasva. Hála neked feledtem a lábosban bűzölgő töltött káposzta szagát. A karácsonyi kis Jézust pedig végre nem hoztam be a sufniból az idén, hanem hagytam had legyen a megszokott helyén. Végre elismertem, hogy túl macerásnak tartom a jászol fa alá telepítését.
    Retro karácsonyt majd jövőre tervezek. Agyag Jézussal, Máriával és Józseffel. Most inkább újítok. Elnyúlok az ágyban és elmesélem a lányoknak, hogy mások ép most szakadnak meg ahelyett, hogy hagynák magukat kicsit annak örülni, hogy sikeresen túlélték 2013-as évet, ami önmagában is csoda. Hát még úgy mekkora teljesítmény ez, hogy a válságnak már vége is van! Sajnos ezt elfelejtette a Jézuska elmesélni nekünk. Így az emberek merő megszokásból az idén megint úgy csinálnak mintha ezt nem tudnák. Így aztán passzióból csinálnak úgy, mintha még most sem telne mirhára , tömjénre és aranyra.
    Lehet, hogy Te is azért hánysz, mert megfeküdte a gyomrodat egy kicsit ez a fene jó mód!
    Fel a fejjel! Jövőre talán másként lesz!
    Még az is lehet, hogy kivételesen kihagyod ezt a hányós rituálét és helyette csak a változatosság kedvéért kivételesen igazi karácsonyi menüt eszel. Majd meglátjuk!
    Mindenesetre ha így lesz ígérem behozom az agyag Jézust és csapunk egy jó murit!

  2. Végre Muci! :))) De az megbocsáthatatlan, hogy kiposztolod, hol, mikor ki dedikál, stb. de azt bezzeg nem hinted bele a köztudatba, hogy melyik ovi fellépésére menjek el ide tőlem két saroknyira a karácsonyi vásárba, hogy láthassam Mucit, váááá!!!! :((( Visszahozhatatlan pillanatoktól fosztottál meg, lucia, ez nem volt szép tőled. :(((

  3. Végre Muci! :))) De az megbocsáthatatlan, hogy kiposztolod, hol, mikor ki dedikál, stb. de azt bezzeg nem hinted bele a köztudatba, hogy melyik ovi fellépésére menjek el ide tőlem két saroknyira a karácsonyi vásárba, hogy láthassam Mucit, váááá!!!! :((( Visszahozhatatlan pillanatoktól fosztottál meg, lucia, ez nem volt szép tőled.

  4. Csak a tények rögzítése végett: Lucia, te igenis szoktál döglött élőlényeket tartani a nappalidban. Igaz, díszítés nélkül, de ez mindenkinek jobb így.

  5. Szia!
    A korábbi Mucis blogodat el lehet még érni valahogy? Az archive.org-on megtaláltam, de ott nincsenek képek…
    Köszi és minden jót az új évre!

  6. Könyvet k ö v e t e l e k! (Persze two-in-one, de azért bevallom, a Te életed izgalmasabb számomra, mint Mucié.)
    Még gondolkodom, hogy népszavazást indítsak-e vagy más módon vegyünk rá (többen is vagyunk, és ezt fenyegetésképpen mondom) :-)))

Szeresd Mucit

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s