361. fejezet – hiánypótló

Közzétéve Szerző:

Képek, videó, vigyázat, hosszú.

Naszóval, elmentünk először állatkertbe a Mucival, aki olyan húsz percig nagyon élvezte a rengeteg a kisebb-nagyobb vau-vaut, utána a szavannaházban, vagy miben extázisba esett a csillártól (bámpa! Bámpa! BÁÁÁÁMPA!), majd elfogyasztott olyan fél kiló mézes puszedlit, azt követően pedig megszűnt érdeklődni a világ dolgai iránt, és anyeginesen kiábrándult pillantással kérdezte tőlem időnként mintegy, hogy mikor unjuk meg végre és megyünk haza.

Az apja sokkal okosabb bizonyos tekintetben, ő egyenesen a Baumax lámpaosztályára vitte a Mucit valamelyik vasárnap, ahol a gyermek állítólag minden tartózkodását félretéve mutogatta mindenkinek, hogy mennyi báááámpa van ott, illetve utána is napokig ez volt még a téma.

Mindegy, én szeretek állatkertbe járni, kivéve a vasárnapi tömegben és magassarkúban, mint kiderült, de a kicsi zsiráf aranyos volt.

Itt van egyébként maga körül egy nagyobb zsiráf részleteivel, csak az arányosítás kedvéért. Szerintem ennél cukibb állat nincsen.

A Muci egyébként egyik napról a másikra motorozni is megtanult, az egyik pillanatban még alig tudott, a másikban már le se lehetett venni a járműről, és bőgeti is, hogy vümm-vümm. Ez ilyen.

Agnus viszont még a motoros korszak előtt látogatta meg az ő Muciját, és fényképezték egymást sokat szokás szerint, de a nagyon cuki közös képeket nem tehetem közzé, úgyhogy csak a gyermek vendéglátó ösztöneivel dicsekednék, amivel megkínálta agnust konzerv zöldborsóval és kukoricával, majd kókuszdiókrémmel, de amikor agnus még instant Hipp csipkebogyóteát sem kért, akkor nem tudott mitévő lenni.

De (teljes kiőrlésű) kiflivéggel simán csajozik amúgy, mit neki kaviár és pezsgő.

Amúgy roppantul beönállósodott, mindenhova felmászik-lemászik, ágyra, fotelbe, asztalra, és példakép lettem neki, ami sajnos nem abban nyilvánul meg, hogy két szerzői ívet fordít naponta, hanem hogy például simán leborotválja a lábát rózsaszín női borotvával, illetve a múltkor azon kaptam telefonálás közben, hogy felmászik a fotelbe a kisasztal mellé, leül a tükör elé, kiveszi a neszeszeremből a rúzsomat, kinyitja, kicsavarja, és kikeni vele a száját komoly arccal. Erről azért előbb-utóbb beszélek majd vele, mert az oké, hogy liberális nevelés, meg minden, de jóházból való úrigyerek nappalra nem sötétbordó vampos rúzst tesz fel.

A nyakláncokról és a szép csatos cipőkről inkább nem is mondok semmit.

Azért a férfias vonások is megvannak, úgyhogy oké, kicsit hiú, de a prioritásaival nincs baj. Mindent megszerel és megtanul, ami gép, az apró csavarokat mindenen nagyon meg kell húzni, ami a kezébe kerülhet. És ma nézegettem a telefonomon a képeket, a Muci bensőségesen átkarolva velem nézegette őket, és amikor odaértünk az autóm kerekének részletéhez (azért kellett, hogy tudjam, mekkora gumi kell), akkor félreérthetetlenül kijelentette, hogy vümm-vümm.

És ugye most már a lépcsőn is egyedül közlekedik, hagyom, mert nagyon óvatos, valamelyik nap is lement az emeletről, de másfél perc múlva azért gondoltam, utánanézek, mit csinál, és hát ezt:

Konkrétan felmászott a székre és leült rá (!), kinyitotta a netbookot (!), megnyomta rajta a bekapcsológombot (!), majd elindította valahogy a Klotskit, és ott egy kicsit elakadt. De nagyon lelkesen felnőtteskedett a kis fokhagymafenekű törpemuci, megvalósítva az OLPC elvét.

Szóval felmászni felmászik simán, a konyhaasztalra rendszeresen feljár csokis kekszért, amit ott tartunk (a csokis keksztől és a gépsonkától egyébként extázisba esik, ha ilyet kap, akkor félpercenként lelkesen motyogva összepuszilgat, hogy milyen egy rendes, jólelkű anyuka vagyok már), lemászni viszont a lépcsőt leszámítva nehezére esik. A múltkor is felment a hasizompadra, vagy mire, én meg nem szedtem le, “akifiam fel tud menni, az tudjon le is jönni”-alapon, de végül nem jött le, viszont türelmesen elszórakoztatta magát egy olyan negyven percig, a végén már videóra is felvettem a műsort. A “hoppá”-val és a “jaj”-jal nekem akarja a tudtomra adni, hogy amennyiben egyedül próbálna lemászni, megüthetné a párnás kis sejhaját, szóval menjek már és segítsek. A többi meg jön neki magától, énekelget panaszosan, meg mittudomén. Sajnos a korábbi, kevésbé fáradt részeket nem jutott eszembe felvenni, pedig komplett zenés-riszálós előadást mutatott be a plüssöknek.

A cselekményben előforduló mmamma én vagyok (sejtésem sincs, kitől tanulta, én anyaként szoktam magamra referálni), a be-t a pasim tanította meg neki a lámpakapcsolóval, itt is odanéz a kapcsoló felé, de azóta már minden be, amit működtetni kell, az ablakot is beleértve. A vau-vau a riadólánc továbbadása, amikor a kutyák odakint jelenséget észlelnek. A csücsörítésről fogalmam sincs, se előtte, se azóta nem nagyon csinálta.

És akkor mára ennyi a Muci.

34 thoughts on “361. fejezet – hiánypótló”

  1. hát hang nélkül néztem végig a videót, mert alszanak mellettem és a füles is messze van, de a csücsörítéseknél és a madzag-evésnél vissza kellett fognom magam, hogy ne röhögjek fel hangosan 😀 haláli ez a gyerek :)) holnap majd újra, hanggal 🙂

    Hozzászólás ↓

    • Milyen mázlista vagy, hogy ilyen óvatos, és ennyi ideig megmarad egy helyben. Az enyémek nem nagyon gondolkoznak, hogy le tudnak-e jönni, simán neki indulnak!

      Hozzászólás ↓

    • Nahát, a gyerekeinknek egy srófra jár az agyuk: nálunk is sztár a bámpa (báááámpa, pontosabban). Meg a felmászás. Meg a “be”, a minden működésbe hozható dolog működésbehozására kifejezett igény. Meg a laptop: a múltkor az enyémen egy-két gombnyomással a feje tetejére állított mindent. (Eddig nem is tudtam, hogy van ilyen megfordító funkció.) Másfél éves egyénként.

      Hozzászólás ↓

    • Professzor DonMuci, a laptopos képen éppen azt kérdezi a ketyere-analfabétától, azaz tőlem, megmutassa-é, hogyan kell működtetni azt az izééét…
      Hmmm… Mit tudhat még rólam ez a pasi??!! :o)))))

      Megnéztem egy csomó videót. Annyiranagyon sokat nőtt! Kész férfi… és imáááádnivalóóóóó!

      Hozzászólás ↓

    • Nagyon édes 🙂 A legjobb rész szerintem az, amikor úgy 1:50 környékén bemutatja egy jaj és egy hoppá után, hogy hogyan is fog ő sírni, ha és amennyiben leesik. 🙂 Szerintem tökéletesen érthetően kommunikál, bár én edzésben vagyok a kétéves zagyvalék beszédével ugyebár 🙂
      Én ma azon röhögtem nagyon, hogy szívtam az orrát a kicsinek, és ő meg ordított, de úgy, mint aki tudja, hogy ezt ilyenkor szokás, de nem nagyon érti, hogy miért, és minden meggyőződés nélkül nyomta hogy áááááááá, és amikor ezen elröhögtem magam, akkor ő is elröhögte magát, majd, mint akit hirtelen rajtakaptak, gyorsan visszagörbítette a száját, és végezte kötelességtudóan a dolgát, ezen megint röhögtem, akkor megint ő is, aztán megint gyorsan visszatért a szerinte kötelező protokollhoz, áááá, röhög, áááá, röhög, áááá röhög, és ezt így percenként háromszor váltogattuk, haláli volt:-)

      A Don egyébként mindig is szép kiskölyök volt, de most már kifejezetten sármos, és döbbenetesen hasonlít rád! És én is akarok rózsaszín laptopot! 🙂

      Hozzászólás ↓

    • Ez tisztára az én lassan kétésfélévesem “hangbeszéde”, még a hangszínskála is stimmel. :))))
      Jópasi a Mucipasi még mindig. 🙂

      Hozzászólás ↓

    • @freemam: ja, azt a Mucival tartjuk ott, azért hangsúlyoztam ki, mert a sajátjának tekinti, és mindig visszarakja a helyére, ha kiszolgálta magát 🙂

      Hozzászólás ↓

    • tünemény a srác, a fiaimnál ebben a korszakban az egyik amit imádtam a kis hangjuk, ahogy zagyválnak össze vissza. Kis locsi-fecsi!:-) Nagyon jóképű, édes kisfiú!!!Gratula

      Hozzászólás ↓

    • Tündéri a kispasid! 🙂 szép is és jófej is! 🙂
      A pici zsiráf Pesten van? Ha igen, mi is elmegyünk hétvégén.. vasárnap… persze nem m agassarkúban és remélem nem lesz tömeg :-))

      Hozzászólás ↓

    • Muci továbbra is elragadó, és olyan jó neked, hogy elől hagyhatsz dolgokat ezért írigyellek.

      De nem áradozni szeretnék (már korábban megtettem és a véleményem nem változott) szóval, ha kérhetlek a link listába beraknád lustianyut, elég macerás visszapörgetni és hátha egyszer lesz annyi bejegyzés, hogy nem is egy oldalon lesz a bejegyzéssel. 🙂

      A másik meg MásikSáráék pelenkatortája. Nem raknád ki a linket? Egy kicsivel talán többen nézik az oldaladat.

      Egy sokszor csendben lévő zugolvasó.

      Hozzászólás ↓

    • ti a minap szombat delutan ultetek egy padon a mamutban, vagyis a zorcsi a babakocsiban, es vicceskedett a novel, akivel volt, aki nem 100%, h te voltal, de erted, idegen nokre bizod?:)

      Hozzászólás ↓

    • @r-: nem, nem viszem a gyereket mammutba, és nem bízom másra se, hogy vigye a mammutba, ráadásul én szombaton máshol voltam a gyerekhez képest, de megkérdezem majd 🙂

      Hozzászólás ↓

    • Én is csatlakozom a mucilátókhoz, azt hiszem. Láthattam vasárnap az apukájával? Ha igen, volt honnan örökölje a Muci a helyességét. Ja meg akartam kérdezni, hogy csak nem elromlott a laptop amit a gy.a.tól kaptál tavaly és azért kellett új, mert akkor megmondhatnád milyen volt az, akkor nem vennék olyat(én is most készülök venni csak nem tudok dönteni..)

      Hozzászólás ↓

    • @Livi: láthattad, csak azt nem tudom, hol 🙂 nem romlott el semmi, azért kellett netbook, hogy útközben is tudjak dolgozni bárhol (az akkuja jóval tovább bírja, és sokkal kisebb/könnyebb).

      Hozzászólás ↓

    • Kéremszépen az van, hogy én tudom, hogy jó idő, meg újpasi, meg minden, de azért erőst hiányolunk egy-két szót Muciról meg rólad!
      És nem csak kommentekben, hogy itt meg ott is lehettél, meg láttak a népek!
      Mert a vidékiek nem láthatnak itt ott, csak ITT!

      Fúúú, ezt jól leírtam mi?

      Hozzászólás ↓

    • Ugye legalább a havi egy bejegyzést megkapjuk? (szemrehányóan pillog)
      Mert a tendencia szerint, hogy márciusban még volt vagy három bejegyzés, áprilisban meg egy , na jó, igaz, hogy az hosszú:) májusra mi marad nekünk, Zorcsi rajongóknak?
      :))

      Hozzászólás ↓

Hozzászólás a(z) r- bejegyzéshez Kilépés a válaszból