Képek, videó, vigyázat, hosszú.

Naszóval, elmentünk először állatkertbe a Mucival, aki olyan húsz percig nagyon élvezte a rengeteg a kisebb-nagyobb vau-vaut, utána a szavannaházban, vagy miben extázisba esett a csillártól (bámpa! Bámpa! BÁÁÁÁMPA!), majd elfogyasztott olyan fél kiló mézes puszedlit, azt követően pedig megszűnt érdeklődni a világ dolgai iránt, és anyeginesen kiábrándult pillantással kérdezte tőlem időnként mintegy, hogy mikor unjuk meg végre és megyünk haza.

Az apja sokkal okosabb bizonyos tekintetben, ő egyenesen a Baumax lámpaosztályára vitte a Mucit valamelyik vasárnap, ahol a gyermek állítólag minden tartózkodását félretéve mutogatta mindenkinek, hogy mennyi báááámpa van ott, illetve utána is napokig ez volt még a téma.

Mindegy, én szeretek állatkertbe járni, kivéve a vasárnapi tömegben és magassarkúban, mint kiderült, de a kicsi zsiráf aranyos volt.

Itt van egyébként maga körül egy nagyobb zsiráf részleteivel, csak az arányosítás kedvéért. Szerintem ennél cukibb állat nincsen.

A Muci egyébként egyik napról a másikra motorozni is megtanult, az egyik pillanatban még alig tudott, a másikban már le se lehetett venni a járműről, és bőgeti is, hogy vümm-vümm. Ez ilyen.

Agnus viszont még a motoros korszak előtt látogatta meg az ő Muciját, és fényképezték egymást sokat szokás szerint, de a nagyon cuki közös képeket nem tehetem közzé, úgyhogy csak a gyermek vendéglátó ösztöneivel dicsekednék, amivel megkínálta agnust konzerv zöldborsóval és kukoricával, majd kókuszdiókrémmel, de amikor agnus még instant Hipp csipkebogyóteát sem kért, akkor nem tudott mitévő lenni.

De (teljes kiőrlésű) kiflivéggel simán csajozik amúgy, mit neki kaviár és pezsgő.

Amúgy roppantul beönállósodott, mindenhova felmászik-lemászik, ágyra, fotelbe, asztalra, és sajnos példakép lettem neki, ami sajnos nem abban nyilvánul meg, hogy két szerzői ívet fordít naponta, hanem hogy például simán leborotválja a lábát rózsaszín női borotvával, illetve a múltkor azon kaptam telefonálás közben, hogy felmászik a fotelbe a kisasztal mellé, leül a tükör elé, kiveszi a neszeszeremből a rúzsomat, kinyitja, kicsavarja, és kikeni vele a száját komoly arccal. Erről azért előbb-utóbb beszélek majd vele, mert az oké, hogy liberális nevelés, meg minden, de jóházból való úrigyerek nappalra nem sötétbordó vampos rúzst tesz fel.

A nyakláncokról és a szép csatos cipőkről inkább nem is mondok semmit.

Azért a férfias vonások is megvannak, úgyhogy oké, kicsit hiú, de a prioritásaival nincs baj. Mindent megszerel és megtanul, ami gép, az apró csavarokat mindenen nayon meg kell húzni, ami a kezébe kerülhet. És ma nézegettem a telefonomon a képeket, a Muci bensőségesen átkarolva velem nézegette őket, és amikor odaértünk az autóm kerekének részletéhez (azért kellett, hogy tudjam, mekkora gumi kell), akkor félreérthetetlenül kijelentette, hogy vümm-vümm.

És ugye most már a lépcsőn is egyedül közlekedik, hagyom, mert nagyon óvatos, valamelyik nap is lement az emeletről, de másfél perc múlva azért gondoltam, utánanézek, mit csinál, és hát ezt:

Konkrétan felmászott a székre és leült rá (!), kinyitotta a netbookot (!), megnyomta rajta a bekapcsológombot (!), majd elindította valahogy a Klotskit, és ott egy kicsit elakadt. De nagyon lelkesen felnőtteskedett a kis fokhagymafenekű törpemuci.

Szóval felmászni felmászik simán, a konyhaasztalra rendszeresen feljár csokis kekszért, amit ott tartunk (a