Malac valószínűleg meghallotta, hogy ha lassan halad, akkor elviszem katona-módszerezni, mert tegnap óta turbóra kapcsolt. Először megdicsérte a dévényes terapeuta (ma voltunk harmadszor), 1. mert szinte nem is sírt (amikor pedig igen, akkor a terapeuta pár másodpercre abba is hagyta a nyüstölést, mire a malac mindig szinte rögtön huncutul vigyorogni kezdett rá a joeys namiahelyzet-arckifejezésével, szóval asszem, a nőügyeket illetően nem lesz gondja), 2. mert hasrafordulva minden alkalommal legalább tíz másodpercig feltartotta a fejét, 3. mert szép (ezt elég régóta gyakorolja, és már nagyon megy neki).
Amikor hazajöttünk, akkor meg fel voltam készülve rá, hogy na most négy óra alvás, erre a Don egy órás szendergés után már rikoltozott, hogy azért valamit enni is kéne, utána kirándultunk egyet az apjához, majd amikor hazaérkezve hasrafektettem, azon kaptam, hogy felemeli előre a fejét, és nézeget. És nem ám rövid időre, megvárta, amíg lekapom a telefonnal, felhívom az apját elújságolni, felrohanok a fényképezőgépért, csinálok róla pár fotót, majd a végét levideózom. A reakciómból kiindulva szerintem meg van most győződve, hogy ő az első kisfiú a világon, akinek sikerült végrehajtania ezt a gyakorlatot, ilyet valószínűleg még az apja sem tud. Kép:
(A végén átváltott erre a félkezes módszerre (vö. ti maradjatok hátra, partizán bajtársaim, majd intek, ha jöhettek), mert ugye a jobb oldala erősebb, a nyakizmait is beleértve, ezért balról úgy tudja könnyebben emelni a fejét, ha hátrafeszíti a karját. Mindenesetre elég vicces, amikor hosszabb ideig ebben a pózban nézelődik billegő fejjel, de természetesen amikor nem fotózom, akkor korrigálom a tartását, meg van olyan gyakorlat is, amivel a bal oldalát erősítjük, stb.).
két hónap múlva feláll, fogadjunk?
Hát én most is aszondom,hogy nagyon hajasodik ez a malac!
Az az elmélyult figyelem a kis pofiján…
Annyira formás,gyonyoru kisbaba!
Es persze okos is,ez látszik!
Szerintem, a gyorsúszás kartempóját gyakorolja. Phelps testhosszal lemarad a kádban, majd csak figyeljétek! :p 😀
Ezúton kérem Lucia engedélyét, hogy a blogján egy holnapi rendezvényt népszerűsítsek. (Természetesen harag és zokszó nélkül tudomásul veszem, ha nem óhajt reklámfelületet biztosítani, és ezért kimoderálja a hozzászólásomat.)
Íme:
http://jobbvelunkavilag.hu/
Annyira gyönyörű!Annyira formás okos kis huncut! Ehhez azért kell a tökéletes gondos ANYA ami te vagy! Nagyon élvezem minden nap megnézlek Titeket. Sok-sok fotót tegyél fel Köszi:)
Szuperügyes! A Dévény tényleg csodákat művel, főleg, olyan babákkal, akiknek csak kisebb problémáik vannak, v.ö Malac.
Amúgy meg szerintem kezdd el átállítani az agyad arra, hogy mostantól ne hagyd egyedül a kanapén a Dont, addig se, amíg a fényképezőért rohansz vagy csak csengetnek, vagy bármi, mert pillanatokon belül meglepetésszerűen elkezd vetődni, forogni, tolatni, szóval hipp-hopp itt a helyváltoztatás ideje, és én is akkor jöttem rá, hogy a hat hónapos Pömpöllér hátrafelé tolta, amikor leesett a kanapéról, addig sunyin titkolta. 😀
Chipie, hát tényleg nagyon figyelnem kell most már, mert kilogikáztam, hogy minden gyerek életében kell lennie egy olyan fordulópontnak, hogy az egyik pillanatban még nem tud lemászni a kanapéról, a másikban meg már igen. és ez most már bármikor bekövetkezhet, a Don, úgy tűnik, a hirtelen átmenetek híve. (csak azt nem tudom, hogy karácsonyra most akkor biciklit kapjon, vagy futónadrágot).
térdvédőt 🙂