Baba egyébként jobban van sokkal, bár az elmúlt két éjszaka fel kellett hozzá kelni párszor, de ez mindig így van, amikor idegeneket (az apján-anyján-zsiráfon kívüli családtagokat) lát napközben, hiába magyarázom, hogy nem kell félni, ő most már mindig velünk lesz. Viszont hálistennek kezd leszokni a sírással jelzésről, mostanában éjszaka hangos cuppogással tudatja velem, hogy enne (az öklén nyammog), és csak akkor kezd üvölteni, ha húsz percen belül nem reagálok.

Ha már evés, most kipróbáltuk a sütőtököt S. B. tanácsára (beszéltem vele múlt héten, mondta, hogy lassan mehetnek a zöldségek a malacnak, krumpli, répa, ja, és a sütőtököt mindenképpen próbáljuk ki, erre visszakérdeztem, hogy azért-e, mert abban olyan vitaminok vannak, mire azt válaszolta, hogy nem, hanem mert attól nagyon vicces színe lesz a gyereknek). Szóval bekevertem neki egy sütőtökös almát répalével, asszem, ezzel nem kapnék meghívást a szűvös bakács blogba, de a babának ízlett. Először ugyan a szabad véleménynyilvánítás jegyében leköpött, amikor a szájába raktam, de utána mire észbekaptam, három decit lenyomott, pedig elég sűrű volt a kaja, eddig ez a mennyiség a rekordja. Utána pár órán keresztül mozdulatlanul aludt ugyanabban az evős pózban, időnként megbökdöstem, de csak felnyögött, hogy hagyjam már, és folytatta. Aztán a ma reggeli kakijában (bocsánat, de ez is hozzátartozik a teljes történethez) volt némi sütőtökszínű sütőtök is, remélem, ez normális, de szenvedés jeleit nem mutatta a malac.

A szociális mosolyt most már teljesen megbízhatóan gyakorolja (ez újabb minőségi ugrás), hétvégén valahogy megtanulta, hogy rám mosolyogni kell mindig, hadd legyen meg az örömöm.

De én is nagyon ügyes vagyok, kitaláltam például, hogy hogy fürdessem meg a gyereket anélkül, hogy megfullasztanám (fürdés témában ugye egyedülálló anyuka vagyok általában). Eddig ez mindig komoly csata volt, mert a malac mindenáron arccal lefelé akar fordulni, miközben én fél kézzel próbálom szilárdan tartani anélkül, hogy fájdalmat okoznék neki, másik fél kézzel meg mosdatom. Időnként sikerül is vízbe nyomnia az arcát, olyankor utána látványos, szemrehányó pillantásokkal teljes félórás drámai előadás van arról, hogy Ő mennyire Szenved, mert Félrenyelt, és Víz Ment az Orrába, Hogy Hagyhattam Én Ezt. Aztán a végén kilihegi magát, majd megbocsátó vigyorral sóhajt párat, hogy na, ezt is megúsztuk. Ilyenkor részben piszkos marad. Most viszont váratlan ötlettől vezérelve kitaláltam, hogy beteszem a vízbe a felfújhatós ikeás pelekázóját, az megtartja, de puha, nem fáj neki, és az aljába pont annyi víz be tud csorogni, hogy ne fázzon, de ne is fulladjon meg. Hát a malac ettől odáig van, hogy hagyom egyedül fürödni, időnként nagy erőlködéssel lopva belekortyol a vízbe, de leginkább rugdossa a habokat (általában hagyom, hogy a lába lelógjon az eszközről), és borzasztóan élvezi az egészet, én meg nyugodtan mosdathatom. Jó csapat vagyunk.