149. fejezet – a fiúmról

Most átolvastam a dolgokat, és tévesen úgy tűnhet, mintha a fiúm csak olyan csendestárs lenne, aki igazából máshol lakik, és mást csinál mindig. Pedig nem, csak tiszteletben tartja, hogy én mindenhez jobban értek. Mostanában különösen sok jó húzása volt, például:

  • Szó nélkül kiteregetett, amikor bent felejtettem a cuccot a mosógépben. Két napig rejtély volt számomra, miért nem emlékszem a teregetésre, majd lenyűgöző intelligenciámat munkába állítva kiókumláltam a megoldást, miszerint valószínűleg egy háztartásomban élő másik személy volt a tettes, aki majdnem bizonyosan nem Zorcsi.
  • Megetette A Gyereket. Elmosta az aventes poharat, megcsinálta a babának a megfelelő mennyiségű tápszert, elmosta a cumit, és összeillesztette az (A) jelzésű dedet a (B) jelzésű eszközzel. Tisztára elleste tőlem, vigyázni kell, mert még öntudatára ébred.
  • Elmagyarázta a másik gyereknek a térképet, meg az égtájakat. Én éreztem ugyan, hogy a miniszoknyaviselés protokollja nem feltétlenül lesz elég útravaló neki az önálló közlekedéshez, de a megoldásra a fiúm tapintott rá.
  • Bejelentette a kocsimat szervizbe, és elintézte, hogy valaki érte is jöjjön.
  • Megint nem tépte le éjszaka a kezem, amikor elkezdtem tapogatni a karját (most is azt hittem valamiért, hogy ott a gyerek, pedig már kezdtem leszokni erről, hogy az ágyunkba vizionálom, biztos azért tört ki rajtam ismét a dolog, mert este nem volt jól a baba).


Meg egyébként is nagyon jót játszanak a gyerekkel, van például amikor a fiúm hassal lefelé fordítja Zorcsit a feje felett hordozóstul (olyan criticalmassos mozdulat), a malac olyankor hülyén néz, de szerintem élvezi. Illetve a múltkor az ülésgyakorlatuk közben elkezdte mozgatni hátulról a baba fülét, miközben Zorr szokás szerint ilyen pofácskát vágott, hát majd bepisiltem a nevetéstől (és egy-két hónapja ez még nem lett volna képes beszéd, nem győzöm ismételni, hogy ne szüljön hüvelyi úton, akinek nem muszáj, de azóta hálistennek rendbejött a csatornarendszer odalenn). Illetve mindig el van olvadva a babától, hogy milyen szép és aranyos (tényleg az, örömgyerek, nem nyafi, viszont nagyon huncut pofákat vág), kivéve, amikor bekakál a malac, azt a helyzetet egy brit úriember hidegvérével kezeli (udvariasan nem hozza szóba, csak eltartja magától a malacot, és a lehető legrövidebb időn belül a kezembe nyomja). Öltöztetni viszont simán öltözteti, a múltkor én olvadtam el kis híján, amikor azt hallottam nagyon kedves hangon, hogy na gyere baba, rád adom a prémedet (a bárányruhára célozva), szóval jó apa, na.

Reklámok

5 thoughts on “149. fejezet – a fiúmról

Szeresd Mucit

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s