58. fejezet – bonyolult állat a tehén

Hát, sajna, izomból nem lehet szoptatni, mint kiderült, még sajnább, hogy íkúból sem, pedig én úgy szoktam megcsinálni a házifeladatot. Most vettem homeopatás bogyót, ha ez sem segít, veszek tízszer annyiért a lényegretörő nevű More Milk kapszulából. Amúgy nem értem, feladom, tegnap éjfélkor sajgó fejfájással keltem az aktuális szeánszhoz, duzzogva lerogytam a lenti gép elé, hogy nem érdekel, majd reggelre a kórházra összeszedem magam, erre kijött belőlem 70g. Talán az epres, alkoholmentes Holsten miatt, remélem, hogy igen, mert az nagyon bejön ízre. végigkóstoltam ugyanis mostanában az itthon kapható nonalc sörkínálat java részét a szoptatásra hivatkozva, és ez a Holsten1 sorozat (mangó, eper, alma ízesítéssel, meg van citromos is, de attól még én is visszarettentem) a kedvencem, kicsit ugyan hígítószaguk van, de ízre jók.

Zorcsi ma reggel talajtorna-gyakorlatokat tartott, amikor beértem, ez nem lepett meg, hidegfront van, a hasamban is mindig ezt csinálta ilyenkor, születni is hidegfrontra született. Szóval kis híján lerúgta a fél fülét, sajna pont nem sikerült lekapni géppel, aztán kicsit a csípője fölé emelve kinyújtott lábait elaludt. És este még mindig úgy volt. Ezt a hajlékonyságot egyébként az apjától örökölte, akire amúgy kissé féltékeny vagyok, meg az összes nővérekre is, mert ha ők rakják be a kezüket a ketrecbe, Zé nem csinál semmi furcsát, de ha én, rögtön ugrálni kezd az EKG-ja, és leesik a véroxigénje, megnyugtató anyai érintés, na persze. Remélem, ez csak azt jelenti, hogy “szia, anya”, nem pedig azt, hogy “hagyjál már”. És egyébként elmondtam neki, hogy még alig született meg, és már napi 700-900 látogatója van a blogjának, de arisztokratikus távolságtartással úgy tett, mint akit ez nem lep meg különösebben.

zoard007

1
Amit ma be is raktam a fagyasztóba, Holsten freeze, ehhe, pun intended.

22 thoughts on “58. fejezet – bonyolult állat a tehén

  1. Hali!

    Nem tudom ajánlotta-e már valaki, vagy esetleg már ki is próbáltad, de van olyan hogy tejnövelő tea.
    Nálunk a Babylove Stilltee (Krauterteemischung) van szolgálatba állítva, és működik. Dm-ben lehet kapni, meg gondolom homeopátiás gyógyszertárakban. Büdös és ha nem szereted az ánizs ízét, elég szar is, plusz a gyerek zldszínűt kakál tőle de tényleg használ (nekünk) Hajrá! (Van másféle is, azokról nem tudok nyilatkozni)

    • szia lucia, vicces a lelked, hogy epp a citromos alkoholmentes sor a legkevesbe bizalomgerjeszto neked:) na de akkor latom most versenyben vagy danival, h te gyartod-e a tobb tejet, vagy o nyom be tobbet per nap, innen szep nyerni, bar eleg nehez eldonteni, h kinek drukkoljon az ember lanya, na jo, most neked drukkolok kicsit

    • Lucia, anya is mindig sört ivott, mikor több tejet akart húgomnak. mindenkitől azt hallottam, hogy tényleg növeli a tejtermelést.
      gratulálok a picihez, nagyon édes.:)

    • Ugye tudod, hogy a homeopatias cuccok csak akkor ernek, ha nem eszel mentolos/eukaliptuszos ragot, cukorkat, fogkremet, kioblited a szadat, mielott beveszed es utana husz percig nem eszel, nem iszol- bocs, ha egyertelmu, csak ezt elfelejtik a gyogyszertarban kozolni, aztan meg csodalkozik a szegeny fogyaszto, hogy nem mukodik a csodaszer. 🙂 Hajra Zoard es Zoard-szulok!

    • Rengeteg víz, tea (instant, szoptatós -jó ízű!!!)… csak egy ötlet… (én különben olyan voltam, mint egy díjnyertes tehén -szerintem egy egész bölcsit el tudtam volna látni)… de azt vettem észre, hogy ha kevesebbet iszok, lényegesen megcsappan a tej.

    • azt írod, hogy íkúból megoldós vagy. Ezesetben csodaszerek helyett azt javaslom keres egy hozzáértő szoptatási tanácsadót (IBCLC). A neten is fellelhetők szép számmal. Biztosan megbízhatóbb infóik vannak egy ilyen korababás helyzetre bármelyikünk tanácsainál.

    • Herbária Laktoherb és a Dm-es cucc is segít a tejkiválasztásban. Amúgy meg jól gondolod, ugyanis télleg íkúból kell ezt a feladatot is megoldani. Ezért tudnak azok a nők is szoptatni kisbabát, akik soha nem is szültek! Csak a “mi” társadalmunkban szívesebben paráztatják a népet ahelyett, hogy engednék a nyugalom/elfogadás/ösztön irányába haladni. Brave New World.
      Nagyon jó fej az agysebész-hegymászó-talajtornás Zé. :-)))

    • na, asszem Daninak nem lesz gondja a csípőjével…:)
      ilyet még nem pipáltam:) vajon ezt a testhelyzetet csak koraszülöttek produkálják? a hasadban ugye nem lett volna helye így szétdobni magát…
      továbbá eltartott egy ideig mire megláttam, hogy ez az “anorák” csak 1db pelenka.
      én azt mondom nem is te lennél ha nem így alakult volna. képzeld csak milyen rém unalmas lett volna egy császár…:)
      meg mondják is, hogy a kríziseknek örülni kell, mert azok erősítenek, fejlesztenek, bla, bla…:)))

    • Fantasztikus rugalmasság. 🙂 De legalább megvan Jean-Claude Van Damme utódja. Jó magasra tud majd rúgni. 🙂 Hihetetlen, hogy Zoárd ebben a pózban ilyen jót tud durmolni. Nagyon édes kölök.

    • Igen, valószínűleg a képről nem jön át, hogy milyen picike… Tegnap találkoztam egy lánnyal, akinek a kislánya valamivel több, mint 900 grammal született, rásadául náluk a baba mellett a mama is az intenzíven volt egy hónapot. A kislány ma már fél éves, és egész tekintélyes bébi hájat szedett magára. 🙂 Zoárd is szépen megerősödik, és villám gyorsan a blogok sztárja lesz. 🙂

    • várom a híreket és olyan hülye vagyok, hogy egy újabb kép nézésekor mindig sírnom kell, olyan édes és védtelen a mi pici Zoárdunk, de lesz ő még nagyfiú nemsokára. nagyon jó anya vagy Lucia!

    • A lapom következő számában kábé ötoldalas téeszanyag lesz a tejhozam növeléséről (sic!),szívesen elküldöm neked, de csak akkor, ha nem árulod el senkinek:)

Szeresd Mucit

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s