57. fejezet – szipák

Tegnap reggel kiborultam a kórházban, de asszem, egy héten egyszer ilyet is szabad nekem, amíg az intenzíven van a gyerek.

Azzal kezdődött, hogy szólt a konyhásnéni, hogy már nyolcvanat eszik Zoárd naponta, kapjam össze magam (kedvesen szólt), és nekem napi két kórházi fejésből (csak azt adják oda nyersen, csak arról hiszik el nekem, hogy steril) egyszerűen nincs annyi tejem. Namármost én tudom, hogy nem tragédia, ha részben tápszert kap, de ezt az egy dolgot tudom pillanatnyilag tenni érte, meg pelenkát venni, de a kétheti egy csomag pelenka megvásárlása nem meríti ki a gondoskodási ösztöneimet, szóval ez megalapozta a napom.

Aztán fent szóltak, hogy visszakerül SiPAP-ra (ez ilyen sajátlégzés-könnyítő gép), és ettől rögtön felment a vérnyomásom, borzasztó durva, milyen hatással van a hangulatomra, ha a legkisebb baja van a gyereknek (amikor először beveri a lábát, azt onnan lehet majd tudni, hogy ilyen tragikus hangvételű verseket kezdek majd posztolni, mivel a fájdalmamat képtelen leszek majd saját szavakba önteni majd valószínűleg). Most kötik rá a csöveket a gyerekre, tette hozzá a doktornő, várjak, majd szólnak, mikor mehetek. Egy órán keresztül nem szóltak, úgyhogy mesmeg becsöngettem, mire kijött a pattogós nővér, és azt mondta, “látogatási időben kell jönni, anyuka”. Na ekkor buktam ki, és kezdtem el hisztizni neki. Valamikor a közepén a normális hangomon beleszőttem, hogy “elnézést, kicsit ki vagyok borulva”, de azért folytattam, mert biztos jót tesz, ha nem fojtom el, mennyire utálom ezt az egész kórházasdit (amúgy meg a nővérek és orvosok java része sokkal kedvesebb a PIC-en, mint bárhol máshol a kórházban). Lényeg az, hogy be lettem engedve, gyerek nagyon morcos arcot vágott a gumival arcára erősített cső alatt, de amúgy jól volt, kapott sapkát, 97-100 a véroxigénje, gömbölyödik a kis válla, meg virslik a lábujjai, van már vádlija, a nővérrel meg este kiemelten kedvesek voltunk egymáshoz (én tőle kérdeztem meg, hogy van a gyerek, ő meg azt mondta, hogy biztos jót tesz neki, ha fogdosom).

Meg a sötétszemű doktornő leült, és elmagyarázta nekem, hogy hegymászózik a gyerek (nem ezzel a hasonlattal mondta, szerintem ő nem hegymászó), szóval ő is úgy akklimatizálódik, hogy mindig csak egy picit hosszabb időre megy fel a következő táborba, aztán vissza, az alaptábort (a lélegeztetőgépet) mindenesetre úgy tűnik, stabilan maga mögött hagyta, és ne boruljak ki, majd szólnak, ha okom lesz rá.

zoard006

18 thoughts on “57. fejezet – szipák

  1. sztem eleg jofej a sotetszemu doktorno, ezzel a szol, ha idegeskedned kell, szoval ezt fogadd el tole,
    a 80 meg danitol szep, esetleg azzal segithetsz a lelkeden, h nem tudom, mennyi idot vagy bent, amikor bemesz, de fejj ezentul a helyszinen a gyerekhez bemenes elott, illetve hazaindulas elott, ha van a ketto kozott egy bo ora, siman mukodhet, h napi 120at ott fogsz tudni hagyni, a tehenekre most ne gondolj, inkabb

    • Szia Lucia,

      kitartás, jól halad Zoárd. Együttérezek h kiborulsz…. de jól halad, az talán erőt ad.

      Tejszaporításhoz egy “csodaszer”, én hazsnáltam: More Milk Plus, Brendonban meg több gyógyszertárban is kapható. (Én is tehén vagyok perpill, 7 hetes a kispasi. ) 100% növényi eredetű cucc, a tejmennyiség 1-2 napon belüli növelésére van. Én sem hittem, hogy ennyire drasztikusan megnöveli a tejet, de igen, h vigyázni is kell azért, nehogy begyulladjon a mell.

      Több infó ezen a hülye nevű site-on: http://www.boldogmama.hu

      Hátha nem kell Zoárdnak mégsem tápszer…

      Üdv,

      Lora

      Ui.: Nem én vagyok a forgalmazó. 🙂 De komolyan hatott.

    • Szerintem a heti egy kiborulás simán belefér (én valószínűleg naponta borulnék ki otthon). Tejnövelés: próbáld ki a tejnövelőket, plussz egy másik tanács: miközben fejsz, gondolj Zoárdra, ha eléggé elérzékenyülsz ettől, akkor érezni fogod, ahogy megindul a tejtermelés. (Benedek egy hónapos korában nem ehetett pár napig semmit, meg kellett műteni, nekem akkor segített ez a praktika. Amikor otthon fejtem, és nem a kórházban, akkor a fényképét nézegettem közben.) És fejés közben, amikor már “végeztél”, masszírozd át mindkét melledet és fejj még rá egyszer. Nekem ilyenkor még mindig sikerült fejnem és másoknak is bevált. Hátha neked is bejön. Plussz fogyassz minél több folyadékot.
      Kitartás, erős kiskölyök, minden renben lesz!

    • Megértelek a kiborulás miatt. A féltéseden meg ne lelkifurdalj, az enyémek már 23-26 évesek, de a mai napig sírófrászt kapok, ha valami bajuk van. Anno mondta egy idős barátnőm, mikor ugyanígy írtam neki fiatal anyukaként, hogy miért vagyok én ilyen reszketős értük, hogy “Ez már fiam így marad, míg élsz.” Jókat derültem ezen, aztán lehervadt a mosoly az arcomról, mert rájöttem, hogy tényleg.

    • Fejni, fejni, fejni. A tejtermelődésnél általában érvényesül a kereslet-kínálat ideális íve. Alakíts ki egy rendszert – ha még nem, de ezt kétlem – és csapd be a mirigyeidet, úgy, mintha három óránként lenne szükséges vagy száz egység anyatejet előállítania. Hátha.
      Minden jót!

    • Csoda, hogy eddig bírtad! Tényleg minden tiszteletem a Tied, mert én most konkrétan csak attól, hogy elolvastam a bejegyzést elkezdtem bőgni!

    • szia, nekem sokat segített egy szoptatási tanácsadó lány, aki fejni tanít plusz megmasszírozza ha kell, tényleg csodát tett, ha szeretnéd a számát jelezzd!hajrá

    • már kaptál okos tanácsokat, nekem a biocsíra vált be, de nagyon. napi három dobozzal ettem, aztán meglett az eredménye, szinte azonnal. és, ahogy mariann is mondta, fejni… minden jót!!!

    • Szia Lucia! Én is az ismeretlenségből írok (ha lehet csak neked a poszton érdektelen lenne), már szinte napi rutinommá vált, h a blogodon csekkolom van-e új fejlemény cuki Zoárddal, nagyon drukkolok nektek.
      Viszont látom, kezdesz te is belekóstolni a szoptatás mizériájába, ami nem egyszerű és mindenkinek más praktikája és véleménye van róla. Én is kipróbáltam minden csodaszert és nekem a maláta sör “Karamalz”( Kaisersben lehet kapni) és a bodza szörp segített (ez utóbbit nem értem). Ja, és mielőtt mész a kórházba egy meleg zuhany is jót tesz a cickóknak. Ami nekem nem sikerült, de másoknak igen: more milk, urtica urens homeo bogyók, szopi teák (habár még most is iszom)…
      Pihenj sokat és fejjél, fejjél, fejjél!
      A “suttogó” könyve nekem nagyon bejött az amerikai stílustól kell csak elvonatkoztatni …
      Sok sikert nektek, hízlald a kis cukikát!

    • szia. Gyermek gyonyoru. es meg egy csomo mindent mondanek.
      – Jovot jol latod…huzos kezdes hosszu idore megalapozza majd mennyire fogsz aggodni. Nekem a nagyobb volt intenziven, meg csoveken s mai napig kiborulok ha beteg. (6 eves) Anno meg oltatni is mas vitte el, egyszeruen nem birtam nezni hogy bantjak. Arra vezetem vissza, hogy vegigneztem egy csobevezetest…szoval tanacs itt jon, meg veletlenul s maradj lathataron ha vmi ilyen tortenik. Egyebkent a kicsivel (1 ev) akivel semmi baj nem volt siman turok mindent 1 oraja jottunk meg MMR-oltasrol.

      Tej: Mariannak teljesen igaza van. En mindketszer kuzdodtem nagyon, s tudom. Meg ha ugy erzed nincs is semmi fejd ki akar orankent, igy stimulalod. Nekem nagyon hasznalt a laktoherb teakeverek. Minden patikaban van. S amire mar csak a masodik gyereknel jottem ra…legalabb 2 liter folyadek elfogyasztasa necessary…

      Egyebkent sok erot, kitartast, hamar eltelnek majd ezek a honapok. ja es limitald aggodast, (ahogy eddig is igen okosan tetted) tejtermelesnek az sem jo.

    • Mégannyi, hogy nekem közel 1liter lett a rekordom, 4 hónapos volt akkor tejszagúselyemfej. Na, az aztán tehén érzés, neked is hasonlóakat…

    • A 80 g hatalmas teljesítmény Danitól! Ez a legjobb ami történhet veletek, mert a kis tüdeje majd beérik idővel és már nem szorul gépi segítségre, közben pedig ő gömbölyödik a tejcsitől. Nem lehet tápszer helyett anyatejes pótlást kérni a PIC-en? Majd ha otthon lesztek és szopizik, akkor úgyis fellendül a tejtermelésed. Sírás: csak a baba mellett tartsd magad, hogy ő ne érezze meg, máskülönben add ki magadból minden dühöd és keserved.

    • Az édesköményt tartalmazó teákkal vigyáz, mert igaz, hogy attól a gyerek 2/3-ának javul a hasfájóssága, a maradék 1/3-nak viszont nagy szenvedést okoz. Szerintem most még ezzel ne kísérletezz.
      Akkor inkább görögszénamag [ami a more milk plus egyik alkotóeleme is] és kecskerutafű.
      A görögszénamag állítólag azonnal hat, de pocsék az íze, ezért nem próbáltam, de a kecskerutafű faja!

    • Teljesen együttérzek Veled. Én is átmentem ezen, no nem koraszülés, hanem a gyerek szívműtéte miatt. Kitartás! Én 3 hónapig hordtam be a fiamhoz a tejcsit. Bár nekem megengedték, hogy az otthon lefejtet bevigyem. Én is azt javaslom, hogy fejjél minél többször, sok folyadék, és sok pihi! Drukkolok, hogy minden rendben legyen! Annyira édes ez a picúr:)

    • Praktikusat azt en peldaul nem tudok mondani, csak nagyon drukkolok, meg megertelek, meg olvaslak, meg meleg szivvel gondolok hos rad es hos Zoardra (ekezetmentesen…).

Szeresd Mucit

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s