59. fejezet – úgy érzem, valami alakulóban van kettőnk között

Én vagyok az a kismama, aki a kezében lévő sörösüvegből kortyolgatva vágódik ki a kocsiból, és rohan fel az intenzívre, és ez hülyén néz ki, de nem magyarázgathatok mindenkinek, hogy alkoholmentes, és csak a tej miatt.

Attól féltem egyébként ugye, hogy nem fogom szívből szeretni a gyerekemet (úgy alapból nem szeretem különösebben a gyerekeket), hanem csak úgy ellátom, kötelességből, de most vagy a hormonok, vagy a rengeteg aggódás miatt, de olyanná váltam, mint egy lovestruck tizenéves, hogy órákig válogatok, mit vegyek fel a kölyöknek (noha 1. még nem lát rendesen, 2. úgyis fehér köpenyt kell a ruha fölé öltenem), legszívesebben ilyen szívecskéket faragnék Zé betűkkel az utcai padokba, és esténként azon merengek, vajon ő gondol-e rám. Hálistennek, ez kölcsönösnek tűnik, noha én ezekben a dolgokban lassú felfogású vagyok, szinte soha nem veszem észre például, ha tetszem valami pasinak, mindig azt hiszem, hogy csak alapból kedves ember, de lassan kezd feltűnni, hogy ez a pasi mindig belenyomja a mellkasát a tenyerembe, ha hozzáérek, meg belepucsítja a kis fenekét, és a nővérekkel nem csinálja ezt. Szóval asszem, bejövök neki. Vagy csak frottőr hajlamú. De szerintem kedvel.

Egyébként egyforma szagunk van, ami nagyon furcsa, mert nekem sose volt ilyen szagom, most viszont olyat izzadok, mint amilyen illat az inkubátorban van, talán még egy kis fertőtlenítőaroma is keveredik bele, spooky.

Ja, a gyerek jól van egészségileg is, százhúszat eszik már, én meg most pont annyit fejek naponta. Amit otthon, azt beviszem, és pasztörizálják neki, de mintha lassan szaporodásnak indulna a mennyiség. És mától megint kis csőre teszik majd, ami még a SiPAP-nál is kevesebb, meglátjuk, hogy bírja.

És videó is lesz, ha a fiúmat sikerül rávennem, hogy leszerkessze róla a hangot meg feltöltse, ezúttal komoly darab következik, Zoárd első igazi teliszájas mosolyával, amit az anyjára vetett (ez én vagyok), naná, hogy megvárta hozzá, amíg elindul a kamera, szerintem előbb fog tudni blogolni és kommenteket engedélyezni, mint késsel-villával enni.

Reklámok

8 thoughts on “59. fejezet – úgy érzem, valami alakulóban van kettőnk között

  1. Kedves Lucia,
    most akkor én is előállok (ez magamhoz képest nagy teljesítmény, mert utálom hallatni a hangomat, és bár csak féléves olvasás után nyilvánulok meg, a kommentelést illetően még így is benne vagyok a korai többség táborában, ha jól számolom), mert kikívánkozik belőlem, hogy milyen hálás vagyok nektek. Még csak tervezem, hogy egyszer majd teherbe esem, és ahogy kell, mindig is hangoztattam, mindegy, hogy lány lesz vagy fiú (és magamban hozzágondoltam: de lány legyen). Szóval, egyrészt megmutattad, hogy helyenként szabad szembemenni az elvárásokkal, nincs is ebben semmi különös, már miért ne akarhatnék inkább lányt. Másrészt viszont, miután teljesen odavagyok érte és most már hozzátartozik a mindennapjaimhoz a kis Zoárdod, rájöttem, hogy „nahát, milyen csodálatos dolog fiút szülni.” Vagyis tényleg mindegy.

    • Nagyon ügyes nagyfiú Zé, hogy már ilyen sokat lakmározik. A tejcsi meg úgyis beáll sör ide-sör oda, according to need. Csak így tovább.
      Én is ugyanezt tapasztaltam: nekem is babaillatom van a gyerekemtől.:-))

    • Így születik az anya, egy pillanat alatt. Most már látod, hogy a saját szerepedért való aggódás felesleges volt, ezután elég lesz a Z.-ért való is.

    • Csak annyit, hogy ez a szerelem most már így marad, illetve erősebbé válik. Az enyémek már nagyok (13, 10, 7 évesek), de a szerelem még mindig megvan, bár én is azt gondoltam még a terhesség alatt is, hogy én leszek az az anya, akinek nincsenek anyai érzései (bevallom töredelmesen, az unokahúgomat is csak nehezen viseltem el).

    • nyáron a sör a jobb döntés, ez kétségtelen, de nekem a szoptatós tea is megdöbbentően hatékony volt (csak ne laktoherb).

      nem tudom, én mindig azt gondoltam, hogy ha a saját gyerekem nyálaz össze, az majd biztos nem fog zavarni, de továbbra is utálom.

    • Kicsit megkönnyebbültem most… mi is babát tervezünk, és engem a frász kerülget a mások gyerekeitől, sose voltam egy anya-tipus, megőrülök ha gügyögnöm kell. Ráadásul a kereskedelemben dolgozom és gyerekcipőket is tartunk, tehát elég sokat látok 120 centi alatti kis népeket. A múltkor az egyik leköpött, mert unatkozott. Néha meghasonlok egy kicsit ilyenkor… de gondolom a sajátnál ez másképp van, és végül is, a féjem isteni alapanyag:)

    • kisroka, ez komolyan új info volt neked? A nők többsége így van ezzel, irtó kevesen gyerekmániásak alapból. Viszont nem tudtam vizualizálni a helyzetet, amikor gügyögésre kényszerítettek. Ez hogy történt?

Szeresd Mucit

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s