Nekem is Baltschik a dokim, szvsz gentleman. De legalábbis az első nőgyógyi aki embernek nézett eddig, annak ellenére, hogy én a mezei SZTK rendelésre járok nem a magánpraxisba.
Baltschik, az jó:) És a gyerek is szép. biztos rád hasonlít.:)) Gratula! Nékem már kettő van, de nem árulok el előre semmit, mindenki a saját kárán tanuljon :)))))
én azt szeretem a Baltschiknál, hogy közel van, nem kell várakozni, mindig uh-z helyben, és teljesen normális, ráadásul ugyanannyi pénzért, mint a volt belvárosi orvosom 2-3 óra várakozással, uh nélkül. de nem akarok a Jánosban szülni.
Az otthonszülésnek mindenesetre megvan az az előnye, hogy nehezebb összecserélni a gyereket. Mindenesetre szerintem csodálkozz rá egy ukrán-sumér távközlési szakszótárra, és akkor lesz egy olyan alakú anyajegy rajta.
Egyébként, ahogy jobban megnézem, nekem legjobban egy kisoroszlánra hasonlít – mindenesetre ne mulaszd el a nyuszi és a zsiráf pszichikai felkészítését.
juci: én kicsi vagyok, törékeny (bár már nem sokáig, hehe), leüvölthető, pláne, ha éppen parázom a számomra amúgy is fóbikus szülési téma miatt, olyan helyen akarok szülni, ahol ha csak elsóhajtom magam, hogy császár legyen, ne adjanak/adjanak cukros teát a gyereknek, altassanak, stb, akkor megkapom, és nem kell vitatkozni. és hajlandóak velem türelmesen és hosszan vacakolni, ha meg akarok tanulni szoptatni, gyereket tartani, stb.
és az apja fizeti a kórházat, innentől nekem nem drága 🙂
cuki 🙂
Eddig teljesen meghatódtam, pedig tök távol áll tőlem a gyerektéma :). De télleg.
Gratulálok! És annyira örülök, hogy nagyon ám! Tessék egészséges és szép és okos és tökéletes gyereket növeszteni.
Mosolyog is, bele a kamerába :))
wellesley: azon vagyok 🙂
és köszi mindenkinek.
és tök jó, itt már látszik a keze ^^
Gratulálok!
Ha jól látom fiú, és Miklósnak hívják, és okos, mert doktorija is van … /ha esetleg ügyvéd akkor visszavonom az ‘okos’-t/
🙂
Nekem is Baltschik a dokim, szvsz gentleman. De legalábbis az első nőgyógyi aki embernek nézett eddig, annak ellenére, hogy én a mezei SZTK rendelésre járok nem a magánpraxisba.
Baltschik, az jó:) És a gyerek is szép. biztos rád hasonlít.:)) Gratula! Nékem már kettő van, de nem árulok el előre semmit, mindenki a saját kárán tanuljon :)))))
én azt szeretem a Baltschiknál, hogy közel van, nem kell várakozni, mindig uh-z helyben, és teljesen normális, ráadásul ugyanannyi pénzért, mint a volt belvárosi orvosom 2-3 óra várakozással, uh nélkül. de nem akarok a Jánosban szülni.
Annyira nem volt rossz.
És egy magánkórház nem túl drága?
Ja, meg lehet otthon is, már szabályozzák.
Az otthonszülésnek mindenesetre megvan az az előnye, hogy nehezebb összecserélni a gyereket. Mindenesetre szerintem csodálkozz rá egy ukrán-sumér távközlési szakszótárra, és akkor lesz egy olyan alakú anyajegy rajta.
Egyébként, ahogy jobban megnézem, nekem legjobban egy kisoroszlánra hasonlít – mindenesetre ne mulaszd el a nyuszi és a zsiráf pszichikai felkészítését.
lacika: hadd ne szüljek otthon 🙂 az állatoknak már mondtam, hogy kistestvérük lesz, örültek, kivéve a nyuszit, ő szeret a középpontban lenni.