Szóval Muci betöltötte a hatot, ami egyrészt komoly sikerélmény számomra (eddig egyetlen szobanövényemnél sem tudtam ezt elérni), másrészt komoly felelősség hullott le ezáltal a vállamról, mert az előtanulmányaimnak köszönhetően hiszek abban, hogy nagyjából hat éves korig alakulnak ki a szoociális képességek (leginkább  szülőknél/szülőkkel tapasztalt mintákból), szóval innentől már nem kell viselkednem (jó, azért fogok).

Mondjuk volt egy pont, ahol egy kicsit megijedtem, mert a nyúlhús egyszer csak azt mondta a semmiből gondterhelten, hogy “anya, szerintem túl nagy a családunk”, és elgondolkoztam azon, hogy mi van, akkor most a kétfős családunkból valakinek el kell-e költöznie, de aztán kiderült, hogy csak az viseli meg, hogy végig kell látogatni a rokonokat, és mindenhol szülinapozni kell. De szerintem jobb, ha időben megszokja, hogy az élet nem könnyű.

Másrészt maga a születésnap annyira nem ment zökkenőmentesen, mert egy héttel előtte derült ki, hogy Muci egy olyan liftes golyópályát szeretne, aminek az oviban látta a propagandaanyagát. De megnéztem, lenyomoztam, hogy azt most már egy másik cég gyártja, és csak rendelni lehetett, úgyhogy végül Kőbányán vettem át egy ködös hajnalon (pipa).

A tortát illetően a nagy nap reggelén tájékoztatott a nyuszi, hogy ő azt szeretné, ha én sütném a tortáját, és málna lenne benne, meg túró. Ettől némiképpen ráncokba szaladt a homlokom, mert sose csináltam ilyet, de szerencsére tele van internettel a lakás, úgyhogy éltem a web által kínált lehetőségekkel (na jó, zselésítőért vissza kellett szaladni a boltba, de így legalább egyben maradt az objektum, pipa).

Az, hogy fogalmam sincs, hol vannak a gyertyák, amelyek mindig útban szoktak lenni, t-2 órakor derült ki, szerencsére az ovi mellett van egy cukrászda (pipa).

Nézzük akkor messziről, hunyorítva:

Mondtam a mostanra már elég nagy malacnak, hogy elfújás előtt kívánjon valamit magában, és valamivel később közölte, hogy “anya, én azért nem tudtam kívánni semmit, mert te a golyópályával már minden kívánságomat teljesítetted” (aww), szóval úgy veszem, átmentem a vizsgán.

Egyébként mostanában volt az is, hogy szóba került a hogyleszagyerek kérdés. Ez azzal indult, hogy Mucus pár hónapja közölte velem, hogy ő kistestvért akar (később tisztáztuk, hogy de annak nem lehetek én az anyja, mert én az ő anyukája vagyok), amire azt válaszoltam, hogy oké, de ahhoz egy apukát is kéne találnunk. Ezen gondolkozott néhány hétig, majd egyszer csak a vonaton teljes hangerővel feltette a kérdést, hogy ANYA, TE HOGY SZEREZTED APÁT?

Már itt elkezdett diszkréten röhögni körülöttünk mindenki, miközben nagyjából elmagyaráztam, hogy szereztem apát, majd jött a következő kérdés, hogy ÉS HOGY CSINÁLTATOK ENGEM?

Ezen a ponton próbáltam a dolgok érzelmi aspektusát kiemelni (ha két ember nagyon szereti egymást, bla-bla), de Muci nem tágított, és közbevágott azzal, hogy DE ÚGY ÉRTEM, TECHNIKAILAG HOGY CSINÁLTATOK?, úgyhogy most már mindenki, aki azon a vonaton utazott, pontosan tudja, hogyan kell gyereket csinálni, szívesen.

Ami apjaneve Dániel Kilián érzelmi fejlődését illeti, ööö, azt hiszem, pasinak elmegy, azóta is egy nemrégi beszélgetésünkön röhögök, hogyszóval:

Este szokásos alvás előtti beszélgettünk, és egyszer csak bejelentette a semmiből, hogy “képzeld, anya, a Sári [az apja barátnője] azt mondta nekem, hogy ő most elköltözik apától, mert nem jönnek ki jól, és amikor legközelebb megyek apához, ő már nem lesz ott, mert jönni fog egy nagy teherautó,
és elviszi az összes holmiját oda, ahol lakni fog. Azért kell teherautó, mert apa kisbuszába nem fér be a holmija, és a Sári egyébként sem olyan erős, hogy ki tudja tekerni a kormányt induláskor”.

Én itt halálra ijedtem, hogy most szomorú lesz, vagy nem tudja feldolgozni, és makogtam valamit, hogy van olyan, hogy ha két ember sokat veszekszik, akkor jobb nekik külön lakni, és őt mi nagyon szeretjük, akkor is, ha néha veszekszünk vele, és mindig lehet bármelyikünknél, bla-bla.

Muci ijesztően elgondolkodva nézett, nem szólt semmit, majd egyszer csak megszólalt komoly hangon, hogy “anya, szeretnék kérdezni valamit ezzel kapcsolatban”.

Én mondtam, hogy bármit, nyugodtan, erre Muci: “Hogy van az, hogy a kisbusznak ki kell tekerni a kormányát ahhoz, hogy elinduljon, a mi autónkét pedig nem?”

És akkor most jöjjön egy videó, aminél ő kérte, hogy filmezzem le, ahogy lecsúszik a játszóházban a csúszdán (amúgy ajánlom a Campona Kalandparkot napijeggyel, adnak áramot, adnak netet, és még óriáspolip is van), de amikor a végén meglátja, hogy még mindig veszem, elkezd szégyenlősködni:

Na, ahogyan régen a freeblog gépháza mondta, akkor legyen minden így.