A nyári szünet első szakasza elég eseménydúsan telik, Balatonostul-fűtöttmedencéstül-kirándulásostul (az üresjáratokban dolgozással). A Balaton, az például tök jó, Muci imádja, egyetlen baj van vele, konkrétan a Balaton, amelyhez nem hajlandó hozzáérni, mert iszakos (de hát mire való a fűtött medence), viszont így legalább nem tétlenül döglünk partokon, hanem főleg megyünk és beszélgetünk.

Volt például az a nap, amikor megmásztunk egy Kálvária-dombot, én időnként olvasgattam a (képpel is díszített) stációk feliratait. és a következő párbeszéd játszódott le köztünk:

Muci: Anya, mi van oda írva?
Én: Az, hogy “Jézus vigasztalja a siránkozó asszonyokat”.
Muci [nézi, nézi a képet, majd]: Akkor ez olyan, anya, mint amikor tegnap este nyávogtál, hogy nincs kedved lemenni vacsorázni, én meg azt mondtam, hogy nem baj, mert akkor majd inkább holnap reggelizel?

Azután később a többi képpel súlyosbodott a helyzet (Muci: Jézus másodszor is elejtette a keresztet??? De hát nem tudta, hogy a lába elé kell nézni???), fel kellett világosítanom a teljes történetről (gyermekbarát verzióban), és ez azért volt necces, mert aznap reggel tájékoztattam az evolúcióról (megkérdezte, hogy hogyan lettünk mi ilyen okosok, úgyhogy elmondtam neki a természetes kiválasztódást, és ő döbbenten értesült arról, hogy az egysejtűektől származunk, de még döbbentebben arról, hogy volt olyan, amikor házak már voltak, de villanyvezeték-hálózat még nem), és ennek kapcsán picit szóba került a lélekvándorlás is, meg az is, hogy mások a mennyországban meg az angyalokban hisznek, és nem akartam a keresztény hitélet önellentmondásaival súlyosbítani a helyzetet, úgyhogy csak nagyon felszínesen foglaltam össze (és Muci azóta is szilárdan hiszi, hogy valami nincs rendben ezzel a sztorival, mert szerinte Jézus sokkal többet segített volna azzal, ha segít házat építeni másoknak, meg vigyáz a gyerekükre, meg vezeti a vonatot, vagy legalább kalauzkodik, mint a meghalással. Nem mondom, hogy nem értek vele egyet), és a végén jött ez:

Én: Nyuszikám, inkább ne mássz fel* a keresztre, mert az egy szent szimbólum.
Muci: Miii?
Én: Nemmihanemtessék, szent szimbólum. Egy vallási jelkép.
Muci: Miii?
Én: Nemmihanemtessék**, ez azt jelenti, hogy sok embernek ez egy nagyon fontos dolog, és nem szeretnék, ha baja esne.
Muci: De miért?
Én [már halálfáradtan a témától]: Nemtom, nyuszikám, ez nekik fontos, ne mássz fel rá.
Muci [kis gondolkozás után]: Ja, én tudom, anya, azért nem akarják, hogy baja essen, mert akkor nem tudnák, hol van a hegy teteje!

Egyébként meg ha már ott voltunk, megtanítottam fényképezni (mármint megnyomni a gombot a megfelelő pillanatban), és ilyen képeket készít (megérte ezt a fényképezőgépet megvenni):

Rólam is készített pár csodálatos portrét deréktól lefelé, és amikor megkérdeztem, hogy miért, azt válaszolta, hogy “de hát anya, én ezt szoktam belőled látni, ha mindig megnézném a fejedet is, kitörne a nyakam!”

Hát így.

* Igyekszem mindig udvariasan fogalmazni neki, de a félreértések elkerülése végett szeretném tisztázni, hogy ő pontosan tudja, hogy ez azt jelenti, hogy “jössz le onnan azonnal”.

** Soha életében nem mondta még ki a “tessék” szót, de én nem adom fel (kicsit idegesítő lehetek).