Pár nappal korábban:
Muci: Anya, én sajnos csak harmincig tudok elszámolni, te meddig?
Én [másfelé figyelve]: Nem tudom, nagyon sokáig.
Muci: Mondjuk…százkilencvennyolcig?
Én: Szerintem pont addig, nyuszikám.
Snitt.
Ma:
Muci: És miért kell a számlát feladni postán? És mi az, hogy számla?
Erre én a további kérdései nyomán végigmagyaráztam az egész műfordítói munkafolyamatot, kezdve onnan, hogy vannak idegen nyelvek, hány nyelv van, hogyan kapom meg a kéziratot, hogyan kell lefordítani, szerkeszteni, hogyan nyomják ki, egészen odáig, hogy hogyan számlázom ki, teszem hozzá az adót, és hogyan fizetem be az adót (és veszek neki a többiből ananászos joghurtot).
Muci [a végén, elgondolkozva]: Anya, én ezt nem értem.
Én [nagyot sóhajtva]: Melyik részét nem érted, nyuszikám?
Muci: Hát azt, hogy hogyan számolod ki az adót, ha az több, mint százkilencvennyolc!
Mindenkit megnyugtatnék, hogy szerencsére van könyvelőm.
Pár napja:
Én [kicsit idegesen, mert Muci rendrakás helyett hímzőfonálból feszít ki villanyvezetékeket a szobájában]: Mucikám, most akkor együtt rakunk rendet, vagy én rakom egyedül?
Muci [elgondolkozva, megfontoltan]: Hát, anya, ha engem kérdezel, szerintem te rakod a rendet egyedül.
(Amúgy Muci ma reggel egy nagyobb program előtt azzal ébresztett, hogy anya, meglepetés, meg kell nézned, én meg kicsit baljós előérzettel ugrottam fel, arra számítva, hogy vagy véglegesen teleszőtte a szobáját a hímzőfonalaimmal, vagy fogott egy madarat (ez a tervei között szerepelt), vagy atomerőművet épített néhány gémkapocsból, erre kiderült, hogy tökéletesen kitakarította a szobáját, plusz az enyémet is, de még a kukákban is cserélt zsákot (és kivitte a szemetet). Úgy érzem, az én nevelési feladataim itt befejeződtek.)
kicsi malac 
Szeretem Mucit! Rendrakás ügyben szentelhetnél egy hosszabb bejegyzést a nevelési knowhow-nak, szerintem anyák tömegei (köztük én is) lennénk hálásak érte.
Most igazából azt kellene csinálnom, hogy tökéletes nevelési módszereimről írok egy könyvet A titok címmel, de az van, hogy a Muci egyszerűen ilyen (tudom, ez nem kevésbé tenyérbemászó, mint a tökéletes nevelési módszereim), szeret örömet okozni, meg bizonyítani, hogy milyen nagyfiú, és asszem, elég gyakran szóba hoztam, hogy én mennyire tudok örülni a rendrakásnak 🙂
Szeret téged ez a Muci és kész. 🙂
(de hogy neked hímzőfonalaid v a n n a k, ez egyszerűen nem fér a fejembe)
meg tudom magyarázni. egykor, egy messzi-messzi galaxisban a cross stitch style neves (háztartásunkban világhírű) művelője voltam. jelentősebb befejezett alkotásaim férfiakhoz kapcsolódnak, egyszer pl. hímeztem egy díszpárnahuzatra nagy halálcsillagot (10 szürkeárnyalat!), egyszer meg varrtam egy hosszú, fekete, kapucnis fürdőköpenyt, amelynek zsebére egy mini darth vadert hímeztem az “I find your lack of faith disturbing” felirattal. befejezetlen műveim közé tartozik egy fél zombimacska (cuki pózban).
továbbá olyan is volt, hogy azt kérdezte tőlem egy ismerősöm, hogy kell-e a nagyanyja hagyatékából maradt rengeteg hímzőfonál, cérna és gomb, és nem akartam félrevezetni, úgyhogy azt mondtam, hogy kell. azóta van egy cipősdoboznyi gombom is, de abból nem lehet villanyvezeték-hálózatot építeni.
Respect! ((> 🙂 mellesleg pedig a publikum újabb, némileg meglepő ismeretekkel gazdagodott luciáról.
Az enyémek valamiért porszívózni szeretnek (rejtély, hogy miért, én utálok), és ha megígérem, hogy kiporszívózhatják akár az egész házat, olyankor hajlandóak rendet rakni a szobájukban. Viszont – mivel a porszívózás a céltevékenység – ez a rendrakás eléggé kaotikus, mindent mindennel összedobálnak, és behajigálják a dobozokba vegyesen. Tehát az eszközölt porszívás után kb. öt perccel elkezdődik az anya, nem találom, keresd meg nekem kezdetű vers kétszólamú mondogatása, aminek a végén nagyobb a rendetlenség (a keresés okán), mint eredetileg volt.
Olyat persze ők is csináltak már, hogy egy teljes órára egyedül voltak hagyva a házban, és mire bejöttem, az egész szobájuk rendbe volt rakva, és csak a porszívóra vártak. Szóval részeredményeim már nekem is vannak, csak gondoltam, hátha te tudsz valami jobbat.
Nem akarod kölcsönadni a Mucit pár napra? Rendet rak nálunk is, én meg cserébe veszek neki ananászos joghurtot, neked meg vadászok bodzás rudit 🙂
Szia Lucia,
A könyv nekem is eszembe jutott (mármint, hogy Te írjál). Mert bár évek óta olvaslak – kb. a Muci-blog kezdetétől – úgy látszik jobban kellett volna figyelnem. Az enyémek 5 és fél és 8 évesek és alapjáraton nem tartom rossz anyának magam, de most már komolyan mardosni kezdett a kétség…
Mindenesetre ha van még gombjaitól megválni készülő ismerősöd és neked raktározási nehézségeid, tisztán emberbaráti szeretettől hajtva felajánlom, hogy hasznosítom őket.