426. fejezet – fegyelmezetten hempereg

A Muci továbbra is nagyon aranyos, továbbra sem értem, hogyan nyerhettem ekkorát a lottón gyerekügyben, bár néha felmerül bennem a gondolat, hogy talán egy kicsit elfogult vagyok, de ezt gyorsan el is hessegetem magamtól.

Az viszont különösen jólesik, ha mások dicsérik, pláne, ha spontán, nemrég például a rendszergazdával vitatkoztunk valami gyermeknevelési kérdésről, és akkor mondta, hogy de hát ne az én gyerekemből induljunk már ki, mert az olyan, mint amit a Csányi Vilmos mondott a kutyákról, hogy ne őket vegyük alapul, mint állatokat, mert a kutya már rég nem állat. És el kell ismernem, hogy akkor is megmelegedett a szívem, amikor Tarhonyakártevő beszélt valamelyik ismerősével kaméleonügyben, és egyszer csak azt hallottam, hogy bőszen magyarázza, hogy “nem érted, ez nem olyan gyerek, emellett nem fog meghalni a kaméleon”.

Mondjuk ő azt is mondta némi megfigyelés után, hogy ez a gyerek manipulál engem a cukiságával meg a hízelgéssel, de én ezt csak helyeselni tudom, engem nyugodtan manipuláljon bárki cukisággal és hízelgéssel (az sokkal jobban működik, mint a hiszti).

És önmagában azért is imádom, ahogyan jó körülötte lenni, meg vicceseket mond, de most nemrég például a szülinapja kapcsán elbeszélgettünk a szülinapokról, és ő megkérdezte, hogy mikor van az enyém. Tájékoztattam, hogy az övé után pár nappal, majd a következő kérdése kapcsán tisztáztuk, hogy igen, minden évben, és igen, ez nagy szerencse. Utána meg magától megkérdezte, hogy mit adjon nekem születésnapomra, meg hogy mi volt a kedvenc születésnapi ajándékom, és elmeséltem neki, hogy az volt a kedvencem, amikor egyszer régen szedett valaki nekem egy csokor pipacsot a mezőn.

Ezután eltelt két hét, megültük az ő születésnapját, majd másnap reggel kirohant titokzatoskodva a kertbe, és egy hatalmas csokor pünkösdi rózsával tért vissza (oké, az én rózsabokrom meg az én körömollóm bánta, de ezzel együtt ugye simán benne van a top3-ban vele, ha nem az egyben). Majd áthozta nekem a plüssállatai felét, hogy azok is az enyémek lehetnek születésnapomra. Hát ilyen.

Az oviban már nagyon nézik ezt az iskolaérettséges dolgot, és múltkor volt is egy kirándulás, ami után szóban megdicsérték, mert mittomén, magától használt szalvétát, vigyázott a táskájára, megkínálta társait a sajtos rúdból, és, idézném, “fegyelmezetten hempergett a fűben”.

(Mondjuk végre egyszer én is kaptam egy csillagos ötöst, engem ugyanis mindig nevelni próbálnak az óvónénik a maguk szelíd, Schaffer Erzsébet-i módján, de most jókor vittem be a tortát a szülinapra, megvolt a gyerek minden tornacucca és egyéb misztikus ruhái, nem felejtettem el a számlát, nem felejtettem el a gyertyát és a jelét ábrázoló marcipánt, és amikor átnyújtottam a heti ágyneműt, elismerően néztek rám, hogy aznap az az első, ami nem vizes (esős hétvége volt). Na jó, utólag azért meg lett jegyezve, hogy a torta tetején túl kemény volt a csoki, de ennyi belefér).

Ugyanakkor nem arról van szó, hogy a Muci olyan angyalszerűen jó lenne, csak a legtöbb kis heppünk meg beakadásunk és fóbiánk közös, továbbá tökre szeretjük egymást, meg minden, úgyhogy remekül együtt tudunk működni. De most porszem csúszott a gépezetbe, ugyanis a belvárosi elitéttermek standardjai nem érnek fel az ovis menzáéig, ezért az onnan beszerzett brokkolikrémleves nem volt elég zöld (pedig arra például nagyon figyeltem, hogy crouton helyett az oviban használt levesgolyóból tegyek neki). Én egyrészt ezt teljesen át tudom élni, van, hogy rákészül valamire az ember, és az nem olyan zöld, a csalódás gyilkos fogainál semmi nem kínoz kegyetlenebbül, úgyhogy abszolút megértem, hogy Muci kiment a wellneslétesítmény teraszára, ahol éppen tartózkodtunk, és a világ minden fájdalmával meredt a rózsabokrokra némán, másrészt viszont Muci nagyon cuki, amikor duzzog, úgyhogy megkértem, hogy forduljon már legalább félprofilba, mert olyan aranyos, hogy le akarom fényképezni. Ezen egy pillanatra elröhögte magát (kezét a szája elé tartós kép), de utána ismét hiteles alakítást nyújtott.

varg1 varg2 varg3 varg4

Az utolsó kép után fél perccel egyébként az történt, hogy elmondtam neki, hogy értem a fájdalmát, de ezeken a dolgokon lehetőleg túl kell lépni az életben, nem kér-e inkább akkor citromos joghurtot, mire az én érzelmi stabilitásommal rendelkező Muci azt mondta, hogy ja, de, és lelkesen bejött.

A következő pár napot nagyrészt a játszóházban töltötte, az első kép azt ábrázolja, amint vonatot épít egy velünk lévő pajtásával (sikerült az én korosztályom egy részét is meggyőznie, hogy a játszóház mennyire tuti dolog, de én már nem dőltem be), a következő azt, ahogyan vasúti térképet rajzol, el is magyarázta a nem túl eleven animátoroknak, hogy vonatok mennek Nagytététénybe, Pécsre, Szegedre és Debrecenbe, a többit nem tudja, és amikor rákérdeztem, hogy és ezeket honnan tudja, az felelte, hogy “hát kihallgattam, anya, a hangosbemondóból”. A harmadikon pedig utazik az általa épített vonaton (a térkép ott van a mozdonyvezető széke előtt, csak a biztonság kedvéért).

varg5 varg6 varg7

Mondjuk a legcukibb rész akkor is az volt, amikor még az első este egyszer csak elsuhant mellettem egy nála másfél fejjel magasabb, nagyon szép szőke lánnyal, és odavetette, hogy anya, megmutatom ennek a kislánynak a házunkat, én pedig ismeretterjesztési célokból megkérdezem, hogy és azt tudja-e, hogy hívják a kislány (mert ha nem, gondoltam, megmondom), mire a válla felett hátraszólt, hogy nem, majd mentek tovább.

Reklámok

6 thoughts on “426. fejezet – fegyelmezetten hempereg

  1. Én is tökre bírom a gyerekedet 🙂 ami nagy szó mert nekem mindig beszólnak, amiért nő létemre sajnos a legtöbbjüket nem állhatom. Persze könnyebb engem leminősíteni, mint elismerni, hogy sajna a zöm egyszerűen kis szörnyeteg és még csak nem is magától. De annál is üdítőbb közte az a néhány aranyos, akiket bármikor hazavinnék (persze pont azokat nem adják 🙂

  2. Lucia, ez a gyerek tényleg annyira szuper jófej és nem mellesleg egy szeretetgombóc – élénken emlékszem arra a régi videóra, ahol mindent megsimogatott a lakásban, pl. a fürdőszobai szemetest. :))) És szerintem a játszóházban nyugodtan lehetett volna ő az animátor, hehe. 🙂
    Még hogy nem elég zöld!!! ld. amikor a langyos, meghabosított mézes tej mégse kellett, mert nem ért a “cíkig”. :)))

Szeresd Mucit

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s