Még mindig nincs időm képeket meg videókat szerkesztgetni, de a Muciról írni azért muszáj.

Először is, csomóan kérdezgették tőlem a bölcsit, és az van, hogy egyelőre (a következő két hétben biztosan) nem akarom beadni, mert osztottam-szoroztam, és én tökre örülök, hogy itt van velem (oké, fárasztóbb egy kicsit így, de annyit lehet vele nevetni, meg egyébként is jó gyerek), ő tart valamennyire a bölcsitől (ma beugrottunk húsz percre az egyik közeli magánintézménybe, és végig a nyakamban lógott), és egyszerűen nem tartom szükségesnek, hogy őt egy olyan helyre kényszerítsem, ahol esetleg nem érzi jól magát, leszmég ilyen az életében elég. Azt viszont szükségesnek tartom, hogy amíg lehet, itt legyek neki, és biztosítsam róla, hogy ő a legaranyosabb és a legtökéletesebb a világon (ami azért nem jelenti azt, hogy paradicsommal dobálhatja a kutyát az erkélyről), mert én hiszek benne, hogy ezzel a későbbi kiegyensúlyozottságát meg az oké vagyok – oké vagyságát is megalapozom.

És ha vágyakozva nézné a gyerekeket, vagy túl fáradt lennék tőle, vagy egyszerűen csak másra kellene az időm, akkor simán beadnám, mert abban is hiszek, hogy elsősorban nem a folyamatos anyára van szüksége, hanem a kiegyensúlyozott anyára, de most így minek, majd eljön annak is az ideje.

Szociálisnak meg szociális, talán túlságosan is, udvarias meg előzékeny meg értelmesen reagál, viszont azt tökre nem érti, ha kiveszik a játszótéren a kezéből a lapátot, nem megsértődik, hanem csak értetlenül néz, mert itthon mi azt úgy szoktuk, hogy kérem a lapátot, köszönöm. Erre szerintem viszont még van ideje, hogy ilyen helyzetekkel szembesüljön.

Viszont mondatokban és ragozva beszél, ami nagyon furcsa. Konkrétan az a furcsa, hogy egyik nap még csak olyanokat mondott, hogy jámpa! szisza!, másnap reggel meg felmentünk az emeletre, és kijelentette, hogy hú, fent is van motor, ami azért egy bonyolult, bővített mondat, és csak így a semmiből. Tegnap meg megkérdeztem tőle (nem vártam választ, de mióta hazahoztuk a kórházból, folyamatosan kommentálom neki a dolgokat), hogy husikám, nem láttad-e a fél papucsomat, mire valamivel molyolva szépen elmondta, hogy bejetettem a kisautót, betettem a fiókba, és valóban. De álmában is dumál, a múltkor bementem hozzá éjjel, mert beszélt, és csukott szemmel, alva azt dünnyögte, hogy pejenka eement gajázsba, pihen, ajszik (az a mi háztartásunkban evidencia, hogy mindenki és minden garázsba jár állandóan, mert annál érdekesebb hely a világon nincsen).

De azért leginkább mégis az amorózoskodását imádom, hogy simán idejön, és azt mondja, szejetjek, édeszem, ezt én szoktam neki mondani lefekvéskor, de azt viszont teljesen magától találta ki, hogy szejetem anát, szép, szejetem a szemét, szejetem a füjét, szejetem a mászik füjét, de ebben persze van egy csomó hatásvadászat is, mert ilyenkor, mire az összes ismert testrészemet végigsorolja, annyira elolvad a saját kedvességétől, hogy a végén a saját fejét kezdi simogatni, hogy muszika nadon anajosz (egyébként tisztában van vele, hogy Dani és Dániel, de az előbbit csak hivatalosabb kontextusban használjuk, az utóbbit meg akkor, amikor valaki kakaóval akarja meglocsolni a pálmát).

Az egyedül evés meg a szobatisztaság necces, az előbbi megy ugyan, csak takarítósan (viszont számolni nagyon tud, tésztaevéskor kommentálja, hogy vijjára tészta, hájom, jeesett, kettő), a szobatisztasággal meg ott tartunk, hogy a fürdőszobába bemenő vendégektől nem mulasztja el megkérdezni, hogy kis- avagy nagydolgukra mennek-e. Nem ilyen formában. A saját kis- és nagydolgát viszont csak utólag jelenti be, nem baj, majd eljön az is.