A Muci a legutóbbi dévényen minősíthetetlenül viselkedett, de ennek örülünk. Hogy úgy mondjam, kiütközött rajta az anyja természete, legalábbis én is utálom, ha akár fizikai erőszakkal, akár egyéb manipulációs módszerekkel próbálnak rávenni bármire, és hát a Don most csakazértse mászott, térdelt, mittudomén, hanem csakis hanyatt akart feküdni. Megállapításra került, hogy a hanyattfekvő izmai nagyon fejlettek. És nem tudom, hogy van-e olyan, hogy valaki egyszerre agysebész, illetve Oscarvárományos színészóriás, de ha eddig nem volt, a Muci eséllyel pályázik a pozícióra. Olyan hisztit levágott nekünk, hogy csak néztünk, a vége felé már amikor csak át akarta fordítani a terapeuta, lógatta mindenét, de tényleg, eljátszotta a babát, aki a fejét sem tudja megemelni, nyeklett-nyaklott, közben lebiggyedt szájjal sírdogált, a félig hunyt szemhéja alól engem lesve, majd váratlanul meglátott egy telefont, a sírást mintha elfújták volna, és mint a nyúl, úgy vetette rá magát vigyorogva. Megjegyzem, ezt is tőlem örökölte, én is egy pillanat alatt képes vagyok abbahagyni a szomorkodást, ha bármi érdekesebb vagy viccesebb történik körülöttem.

Ugyanakkor az apja is tuti, kétség sem férheta génállománya másik feléhez. Ma például elszaladtam mellőle (a gyerektől) két percre vécére, miközben ott bogarászgatott békés, jámbor benyomást keltve a padlón, egyszer csak olyan furcsán visszhangos lett a kurjongatása, mire kiszaladtam, és ez tárult a szemem elé:

Mucika bizony úgy döntött, hogy különösebb előedzés nélkül ő most felmegy az emeletre, mert lent unatkozik, és sikerült is volna teljesítenie a távot így elsőre, ha nem keskenyednek el azok a hülye lépcsők.

Visszatérve a dévényes ügyünkre, igazából az lett a verdikt, hogy majd szeptemberben, amikor gondolom, jelentkezzek, nincs már a Mucinak nagy baja, jó volna ugyan, ha mászna, de a lényeg, hogy kétoldalasan kúszik. A mászásra meg kitaláltam, hogy emelkedőt kell gyártanom a gyermeknek, mert felfelé menet mindig mászómozdulatokkal igyekszik, szóval amolyan nagyvárosi McGyver módjára összeütöttem két szívószálból és némi zsinegből egy széthajtott fregoliból, amit egyik végén az ágyunk, középen pedig két könyvekkel megrakott doboz tart és stabilizál egy mászóutat, amit egy réteg szétvágott kartondoboz, és egy réteg polifoam takar. Az alapötlet (fregoli) a fiúmé volt, a luxuskivitelezésért (karton, polifoam) az enyém az érdem. Mindenesetre Muci rögtön rájött, mire való a szerkezet, és így ráadásul sokkal biztonságosabban fel tud jönni mellém az ágyra, mint amikor függőlegesen próbálta felhúzni magát biztosítás nélkül. Kicsit csúszik ugyan a lába alatt, de a Don hamar rájött, hogy a szélébe bele lehet kapaszkodni, és nem adja fel. Ja, és ami a legfontosabb, mászik (négykézláb) felfelé, bár könyöklős módszerrel, mert tudja a fizikát, súrlódásoptimalizáció, meg minden. Szóval annyi legyet ütöttünk ezzel az újítással egy csapásra, hogy az emelet tele van virtuális döglött legyekkel.

A napjaink meg leginkább továbbra is ezzel telnek:

De mostanában már szerencsére kevesebbet esik, a pakolást meg nem bánom. Illetve újabban sokat beszélgetünk is, a nemezést tökélyre fejlesztette, határozott hangon mondja, és rázza a fejét hozzá. Akkor is használja, ha nem akar valamit, meg akkor is, ha meghallja, úgyhogy olyan épületes beszélgetések zajlanak le köztünk, mint hogy például elmerengek azon, hogy büdös van, és megkérdezem tőle, nem tudja-e, ki kakilt be, mire rávágja, hogy nem, vagy megkérdezem, nem tud-e valami rokon értelmű kifejezést arra, hogy “nyakába mélyesztette fogait” (igen, vámpírosat fordítok), mire rávágja, hogy nem, de a lehetőségek száma végtelen, és mindketten nagyon szoktunk nevetni ilyenkor. Amikor nem rosszalkodik, akkor a nyakamban lóg, de szó szerint, mondjuk olyan nagyon bújós azóta se lett (bár magához képest roppant cicássá vált, néha még puszit is ad), de imád tornafalnak használni, meg bunyózni velem (én pacifista vagyok, de a pacifistákat két vállra fektetik). Azért ez a gyerek alapvetően egy nagy kedvesség, ha szimbolikusan kellene ábrázolni, egy nagy, huncut vigyort rajzolnék, de kezd akarata is lenni.

Bónuszként itt egy kép róla az unokanővérével, gálában:

Holnap meg strand, kíváncsi vagyok.