A gyerek leesett az ágyról, mert hülye voltam, és nem gondoltam, hgy amíg elmegyek a szőnyegéért, lekúszik. Egyelőre nincs semmi baja, de állandóan azt figyelem, hogy azért sír-e, mert fáj a feje, vagy azért, mert éhes, és azért alszik-e, mert esik az eső, vagy az agyrázkódás miatt, vagy mert egyébként is szokott aludni.
És rögtön végignéztem az internetet, hogy mi van ilyenkor (az első link rögtön az, hogy a nyolchónapos leesett az ágyról és meghalt), és végighívogattam az orvosokat, és az van, hogy ha rögtön sírt leeséskor, az jó (pipa), ha nincs sebhely, duzzanat, az jó (mintha a jobb szemöldöke mellett kicsit lilább lenne, de nemtom), és azt kell figyelni, hogy nem alszik-e túl sokat (mihez képest? Mindig sokat alszik), nem lázas-e (nem, szerencsére a fiúm vett valamikor egy ilyen pisztolyszerű infrás (?) távhőmérőt, azzal mérem a tarkója alatt, de nem lázasabb, mint akármikor), nem hány-e (nem), és nem tágak-e a pupillái (egyrészt mihez képest, másrészt meg nem tudtam megnézni, mert röhögve ugrált a székében). De akkor és ott nagyon megijedt szegénykém, én még jobban, és a fiúm is hazajött dolgozni (én nem mertem erre kérni, mert tudtam, hogy ha nemet mod akármiért, akkor nagyon dühös leszek rá, erre hazajött magától, mert egy gondolatolvasó). Jaj, csak lenne már holnap reggel és semmi baj, és soha többet nem fogom sehova feltenni.
kicsi malac 
Nem lesz semmi baj!!! Az ilyen DonMuci kis manók ütésálló, strapabíró anyagból vannak összerakva!
Nekem kettő van ebből a fajtából. Túlélték a gyerekkorukat…
… becsapódásokkal, kulcslenyeléssel…
Ma már harmincegy és huszonhat évesek.
Nekem is leesett annak idején a nyolc hónaposom ágyról, többször is (egyszer pl. aludtunk, akkor még egy ágyban, és egyszer csak egy nagy puffanásra ébredtünk az apjával – a gyerek valahogy álmában lemászott az ágy végébe, aztán lepuffant). Nem lett semmi baja szerencsére. Ha a Don ül és röhög, akkor nagy baja nem lehet. Én esés után mondjuk mindig szoros éjszakai megfigyelés alatt tartottam őket (később, már egy évesen a pelenkázóról esett, akkor nagyobbat, a másodikat pedig az apja ejtette szó szerint pofára két hónaposan – na az volt a legdurvább). Megértem, hogy aggódsz, de tuti minden rendben lesz!
Nekem is van kettő darab, számos esésen “átesett” leányom, és valóban, az első ilyen tapasztalat szörnyű, enyém az etetőszékéből mászott fel az asztalra, majd onnan dobott egy hátast a padlóra, mindezt pontosan 20 másodperc alatt, míg elfordultam (és igen, be is volt kötve, de kihúzgálta a lábait, mint egy igazi szabadulóművész). Estében előbb az etetőszékbe, majd a járólapba verte oda a fejét, púpja is lett. Figyeltem, mint az őrült, de persze, semmi baja sem lett. A második számú gyermek épp tegnap dobott egy hátast, fejre érkezve az ágyról, de bevallom őszintén, mára eléggé sztoikus lettem: megpuszikáltam, oszt jónapot. Remélem, holnapra nálatok is megoldódik minden :-).
Ákos fiam pelenkázóról szédült le 4 hósan, Nóra lányom minap az ágyról egy évesen, mert nem volt elég magas az épített gátlás neki!
Semmi bajuk!!! Bár Ákos már 15 éves, szóval erősen gyanítom, hogy mégis okozott némi kárt az a zuttyanás nála, csak most jön ki……
Az ijedtségedet megértem, mert a kicsit bizony én is magam mellett altattam aznap éjjel!
A legrosszabb a lelkifuri!
Majd megtanulod büntiből a cseresznyefa jellemzőit! 🙂
Szia
Tedd el ezt a posztot emlékeztetőnek. Kb egy fél év múlva olvasd vissza, mikor a gyerek állandóan! kék-zöld lesz és majd nyugodtan tudomásul veszed: elestél fiam: nem baj állj fel, katonadolog!
A gyerek jórészt ilyenkor az anyja arcát fürkészi, hogy mit lát rajta, ami történt baj-e? Úgyhogy ilyenkor ha nem esel kétségbe, és mosolyogva felveszed, megölelgeted, és közlöd, hogy semmi baj, akkor ő sem lesz kétségbeesett. Az persze már kérdés, hogy megőrülsz az aggodalomtól, de ha nem látja rajtad, az nem baj:)
Tudom, hogy herótod van a sok példálózásból, hogy kinek a gyereke honnan esett le, de én is csak azt tudom mondani,hogy majdnem egy éves korában a lányom az emeletről esett le, a fiam meg, szintén egy éves kora körül az úszóház felső szintjéről ( az is kb egy emelet) szerencsére nem lett bajuk. Még jó, hogy mindkét esetben volt kéznél egy kis vodka.
na nem nekik, hanem engem kúrlátak vele az ijedtség után.:))
bm: na ez esélytelen volt, mármint hogy ne látsszon rajtam. eddig azt sikerült begyakorolnom, hogy ha kúszás közben beveri magát, akkor nem rohanok oda sikítva, hanem mintegy mellékesen elsétálok mellette, és figyelem, jól van-e, de tegnap még este is tiszta görcs voltam, közvetlenül az események után pedig abbahagytam a bóbitát a második szónál, mert úgy remegett a hangom, hogy dallam nem is volt, meg a fiúmnak is elég összefüggéstelen voltam a telefonban.
és mindenki: nem unom a gyerekleesős történeteket, sőt, az esne jól, ha mindenkiről kiderülne, hogy emeleteket szaltózott a gyereke, és mégis épségben felnőtt 🙂
de most asszem, megyek aludni, eddig a babaőrrel bohóckodtunk, hogy bekapcsolva hagytam, erre a gyerek tízpercenként felriadt a saját álmában beszélő hangjára, ami áthallatszott tőlem, én meg mentem át cumit visszaadni, de rossz közérzetnek a kialvatlanságot leszámítva továbbra sincs nyoma, szóval most alszunk.
Jól van, átestetek az elsőn, innentől egyre könnyebb lesz, bár a Muci elég nyugodt gyereknek látszik, de még a nyugodt gyerekek is esnek. Mindegyik. 🙂 Ha holnaptól egy felfújható gumigömbben tárolod a Dont, és a lakás minden bútorát eltávolítod, akkor is. Ha a plafonról belógatott cápaketrecben, akkor is. 😀
Tapasztalataim szerint az első évben az a szabály, hoy ha ő hamarabb abbahagyja a bőgést, mint te, akkor okés 😀
Amúgy meg hamar megedződik az ember, pontosan emlékszem, kábé ugyanezt nyomtam Pömpöllér első leesésénél (30 centis félelmetes magasságból, 8 hónaposan :-), sírtam, dokit hívtam, aki azt mondta hogy azt figyeljem, hogy ha pont szemből nézem, és a hátam mögül jön a fény, egyforma-e a két pupillája, köszbazdmeg, bár amikor meghallotta, hogy honnan esett le, elröhögte magát, hogy jaaa, gyomorremegtem, és félóráig kétségbeesetten ölelgettem a gyereket, aki abszolút nem értette hogy mi a búbánat van. 🙂 Aztán mostanra már az abszolút hidegvér dominál, a gergő már elképesztő helyekről esett le, konkrétan kibukfencezett a rácsos ágyából és csattant a padlón, ami azért már nem 30 centi, a múltkor meg a mi franciaágyunkon kezdett el rohangálni hajnalban, természetesen ősember módon rikoltozva a boldogságtól, hogy reggel van, és úgy hasraesett, hogy pont a fejét verte be az ágy végébe, rémes hangja volt, meg voltam róla győződbe, hogy minden fogát kiverte, de csak az egyiknek pattant le a csücske :-))))
Amúgy meg láttam már agyrázkódott kisbabát, és hidd el, észre fogod venni a különbséget, mert ha a gyerek az esés után 5 perccel már el is felejtette az egészet, és röhögcsél meg eszik, akkor nincs semmi baj, ha elkezd sugárban hányni és nem bírja felemelni a fejét és nem bírod felébreszteni, az szerintem azért fel fog tűnni, anélkül, hogy óriáskígyó módjára napokig mozdulatlanul figyelnéd . :-)))
Nálam minden gyereknél volt egy időszak, ez az egy-másfél éves kor, amikor mindig attól féltem, hogy elvisz a gyámügy, hogy verem őket, annyira tele voltak kék-zöld foltokkal, horzsolásokkal, pedig figyelek, de a Pömpöllér pl egy évesen tőlem 30 centire esett el úgy, hogy talált egy kerek műanyag dobozfedelet, és mire észbekaptam, már azt játszotta vele, hogy mindkét lábával ráállt, majd lehajolt, és megpróbálta kihúzni saját maga alól, természetesen akkorát esett, mint az ólajtó, orra a betonon, ömlött a vére, három hétig varas volt az orra, majd amikor már majdnem meggyógyult, kibucskázott a homokozóból, ami nem volt nagy esés, de arra épp elég,hogy felszakítsa a heget az orrán, megint csorgott a vére, és mindezeket mondom úgy, hogy ott álltunk mellette mindketten az apjával. 😀
Szóval no para. 🙂
na végre! gratulálok 🙂
fontos állomás egy férfi életében. [a fiam annyira büszkén nézett körbe a könnyei mögül, mikor leesett, hogy muszáj volt nevetni [persze csak az infarktus után]]
csatlakozom az előttem szólókhoz, én 10 napja estem át az első szívinfarktuson, hasonlóan utánajártam az agyrázkódás és minden rémségek jeleinek, mint Te, lestem a gyereket egész nap, még az apját is beparáztattam, de az égvilágon semmi nem történt, ha azt nem számítjuk, hogy azóta kb naponta 3x kaphatnék szívinfarktust, ha nem jöttem volna rá, hogy felesleges. és már a gyerek se veszi különösebben észre, hogy odakoppant, tuti működik a “hogynézrámanyasírjakvagyne” úgyhogy csak nyugalom, megedződsz Te is hamar 🙂
Ne aggódj, nem lesz semmi baj. Az én lányom is leesett az ágyról, szerencsére neki sem esett baja.
Chipie, egyrészt hihi, másrészt na ugye, hogy ezek _mindig_ kiesnek a kiságyból, harmadrészt, ööö, nem tudod, hol lehet cápaketrecet kapni?
🙂
Mikor bátyám kicsi volt (2éves max.), egyszer legurult a lépcsőn, míg szüleim zárták a lakást. Behorpadt a feje egy kicsit a homlokánál, anyám majd meg halt ijedtében, de szerencsére nem lett semmi különösebb baja tesómnak. Pár nap múlva már normális kerek feje volt 🙂 és csak egy halvány piros folt jelezte az esetet. Azóta is teljesen egészséges, ép fejű, 23éves.
bukósisak ekkor a méretben nem kapható? tudom, egy dög vagyok, én is fraktust kaptam amikor a 100 kilós apja keze egyszer csak elerőtlenedett és kicsúszott belőle a mózeskosár füle….
Semmi baj nem lesz Lucia, az én lányom 6 felnőtt szeme láttára zuhant kb 2 méterre a betonra, ma már 20 éves egyetemista nagylány, megúszta agyrázkódás nélkül.
A széken való hintázásról és rendszeres hanyattesésekről ne is beszéljünk, ebből rengeteg volt.:-)
Dehogynem teszed fel és még le is fog esni néhányszor innen-onnan minden jószándék és óvatosság és vigyázás ellenére is. És üvöltés is lesz és ijedtség is. Én még mindig frászt kapok, ha Lili dob egy hátast, vagy csak eldől, mint egy liszteszsák. Aztán felpattan és spuri tovább. Nem lehet hozzászokni, csak túllenni rajta.
nyugi, nálunk is volt, ágyról, az elsőnél még én is dokit hívtam, pupillát nézegettem, pasinak telefonba zokogtam, nem lett semmi baj. azóta is volt már két-három búvárfejes… viszont szerintem tanítsátok meg neki minél előbb, hogyan lehet hátrafelé lemászni az ágyról. magam sem hittem volna, de mi kb ötször-hatszor mutattuk meg a fiamnak (kb egyidős a Mucival, csak ő Maki), és megtanulta, lábbal kitapogatja a szélét, aztán szépen lecsúszik hátrafelé. és nagyon büszke magára.
Rendben van a Muci, ugye?
jikka: igen, kutya baja, csak ma egész napos kiránduláson voltunk, azért nem nagyon írtam. és a szemöldöke mellett se lila, elmúlt.
micsodaaaa??? egész napos kirándulás egy magasrólesett agyrázkódásos gyerekkel??? nahát, ezek a felelőtlen szülők :DD
egyedülálló szülő voltam ma, szóval többszörösen hátrányos helyzetű volt a gyerek, de a kirándulás legnagyobbrészt kertben ülve eszegetésből állt, és orvos is volt velünk, igaz, pszichiáter, de darabra orvos 🙂
Najólvan, örülök, hogy nem lett baj. És csak szólok, hogy később, ha nagyobb lesz, kifejezetten büszke lesz a sérüléseire, a legkisebb például a gipszét is meg akarta tartani.
Hogy ne csak gyerek eséséről legyen szó. Igen én is leestem, már nem voltam gyerek, sőt két gyerekes anya voltam!
Az úgy volt, hogy Sopronban voltunk kicsit telelni, de hó nem sok volt, mi meg szánkózni akartunk. Így hát usgyi fel a sípályára, ahol még volt hó, és a meredek tetején szépen felültünk a szánkóra. Elöl a fiam, aki vagy két éves lehetett, mögötte én. Na, de a sípálya jeges is volt, és zúgtunk lefelé, mint a veszedelem, és én beláttam, ha így haladunk, akkor nemhogy a szembe hegyoldal szálfa erdője, de Bécsnek büszke vára se állít meg bennünket. Rajtam persze műanyagtalpú csizma, ami kicsit jobban csúszott mint a szánkó. Szóval kormányoztam a sípálya széle felé a szánkót, mert ott a fű kilátszott a hó alól, hogy majd ott szépen lefékeződünk. Úgy is lett, de a nagyon ám, mert a szánkót, ahogy ráfutott a fűre, úgy megfogta, mint a satufék. Én meg a tehetetlenség törvénye folytán ( hiszen csak a szánkó madzagjába kapaszkodtam:) száguldottam szépen tovább. De rájöttem, ha nem vigyázok, ráesek a gyerekre, akinek annyi…
Így aztán szépen átbucskáztam a fejem, (és piros malaccá változtam, jaj, nem, ez nem az a mese:)), meg a gyerek feje fölött, és akkorát estem mint a búza ára a világválság idején. Szépen, hanyatt kinyúltam, a gyerek meg rám esett. Hirtelen levegőt se kaptam, és a gyerek ott vizslatta az arcomat 10 centiről, hogy mit szólok ehhez, ez most vicc, vagy baj? A férjem a hegyről vágtázott lefelé ordítva, hogy mi van veletek, éltek?
Úgyhogy szépen mosolyra igazítottam a számat, bár még hang nem jött ki belőlem, mert az bentszorult. És a gyerek sikítva-kacagva követelte: Anya! Még egyszer!!!
És nekem se lett bajom, mégcsak le se sántultam:))
De, azt hiszem mondanom se kell, nem volt még egyszer.
jikka, az enyém meg is tartotta, tizenkét éve ott hányódik a szoba egyik sarkában… 🙂
Remek, hogy a Muci maradandó nyomok nélkül esett át a “tűzkeresztségen”. Én is sorolhatnám hosszan, hogy hányszor és honnan és miként… A fiúgyermekek márcsak ilyenek. (néha a lányok is)
Már látom, hogy elmúlt a sokk 🙂 de azért nekem is kikívánkoznak a történeteim a klaviatúrából:
1) legnagyobbik a 2 méteres mászóka tetejéről fúródott arccal a salakba,
2) középső a pelenkázóról ugrott fejest parkettára,
3) legkisebb sokszor sokfelé, de az aranyérmes az volt, amikor az apja fejbeverte egy szekrénnyel…
Mind letudta már a tinédzserkorát, és megvannak erőben, egészségben 🙂 háttttö, az eszük egyre kevesebb az idők múlásával, de ez általános kortünet 🙂
Szóval, az emberiség fennmaradása nem a szülőfélék gondosságának, hanem az ivadékok tűrőképességének köszönhető 🙂
na jó, ha tényleg megnyugtatják luciát mások hasonló történetei, akkor elmondom, hogy engem 4-5 hónaposan az anyukám a nővéremre bízott, míg lement vásárolni. Nórinak meg pisilnie kellett, és a kézefekvő megoldás helyett, hogy a földön hagyjon, betett az emeleteságy (ezek még jó magasak voltak) sarkába, gondolván úgysem merek olyan magasról lemászni. :))) a történet vége kitalálható… és pont fejre. Nóri nem merte elmondani anyának, úgyhogy ő aztán nem rémüldözött, én meg vidáman felnőttem. az emeleteságy amúgy visszatérő mumus volt az életemben, kétéves koromtól már fent aludtam, rengetegszer estem le álmomban, egyszer pedig nem volt jól beakasztva a létra, és hanyatt estem. két méterről. a pianínó sarkába. tarkóval. akkor se lett semmi baj. legutóbb egy 120 km/h-s frontális ütközést éltem túl, igaz, akkor eltört ez-az-amaz, de ahogy nekem is ott volt az őrangyalom, biztos vagyok benne, hogy a Mucira is a legjobb szakemberek vigyáznak odafent. na, aki hónapokat nyomott le a PIC-en, és ilyen gyönyörű, husi gyerek lett belőle, abban nehogymá’ kárt tegyen egy kis esés. fizikai képtelenség. :))
Alap… anyuka el kezd visítani, ha leesik a gyerek… és a gyerek el kezd bömbölni… na nem az esés miatt, hanem mert megijedt anyuka visításától…
a gyerek “úgy van kitalálva”, hogy sokkal rugalmasabb, mint bárki gondolná… birják a gyűrődést…
tudom gonosz szülő vagyok, de amikor bármelyik gyerekem perecelt egy hatalmasat, elkezdtem nevetni… a gyerek meg ösztönösen velem nevetett… így elkerültem egy egyórás hisztit… és könnyebb volt az esetleges sérüléseket is kezelni…
megjegyezném, hogy 5 gyerekem van, közülük már 4 felnőtt, sőt, 3 unokával növelték a létszámot…
lényeges… ha kb. negyed-fél óra múlva szokatlan dolgokat produkál… hányás, látható szédülés, alvás (amikor nem szokott)… na akkor kell orvoshoz vinni… meg olyankor, ha olyan sérülést szerzett be, amit a házipatikával már nem lehet ellátni…
másik lényeges… a pánikoló szülő veszélyesebb, mint a sérülés… próbálj meg nyugodt maradni…
tok jo, h mindenki leirja, h nem baj, ha leesik, de amugy ugy altalaban egy nagyobb koppanas utan senkinek se lett abbol baja, ha egy orvos nez ra a gyerekre, es donti el, h nem lat neurologiai tunetet es negativ a koponyarontgen (ha kell egyaltalan), es ezt nem erre a konret esesre mondom, hanem ugy altalaban, a fejserulesekre nem erdemes legyinteni, eleg jol azonosithato tunetek is vannak, ha figyel az ember, de neha nehez eldonteni a mindig ennyit alszik vagy amugy is kerdest
es sokkal kenyelmetlenebb az ejszaka kozepen hanyni kezdo gyerekkel ugyeletre menni, mint delutan 3-kor, amiert cserebe kezedbe lesz egy papir, h ha barmi gond van, akkor mar ugyanoda mehetsz vissza (nem pedig egy masik ugyeletre, ha epp ugyeleti nap valtas tortenik kozben)
sztem
szia!
én a cihipe féle / :DDD , ez jó! / paramami vagyok, csak, hogy ne keverj az előző Paramamival.
csak gondoltam leírom, hogy tudd 🙂
meglepett, hogy ilyen sok paramami van :))
de ha már itt vagyok, akkor leírom én is, hogy azért ne lepődj majd meg, ha ezentúl havi 2x lesz ilyen:))
a nyolcadik után már nem fogod azt hinni, hogy agyrázkódása van.
🙂
oké, lehet, hogy kell 12 :))))
Nálunk 1 éves korában nekem kellett vigyáznom a gyerekre, mert anyja porszívózott. Így aztán a sarokba állított összehajtott járóka ráesett a fejére (mármint a gyerekére). Emiatt rövid üvöltözés után ki lettem küldve gyerekkel az erkélyre, hogy fogjam, de aztán egyikünk valahogy megbotlott, és arccal nekiesett az erkély betonküszöbének (konkrétan: a gyerek).
Azóta már gimnazista, trombitál, látszólag nincs baja. Nekem viszont határozottan kevesebb a hajam, talán a sokktól lehet, ami az anyját érte.
r-, hát tényleg nem tesz semmit, ha egy orvos is látja, de érdemes megfontolni, hogy valóban olyan gyereket szeretnél-e, aki vagy görcsös anyámasszony katonája lesz, mert megszokja, hogy minden bibi után rohanni kell az orvoshoz, vagy utálni fog, mert a faszba kívánja az állandó aggódásod, meg a felesleges köröket az orvosnál (plusz egy idő után már az orvos sem fog komolyan venni, és meg sem nézi rendesen a gyereket, mert neurológusként lenne nagyobb baja is). félre ne érts, NEM azt mondom, hogy nincs igazad, és hogy az a frankó, amit én mondok, de te se edukálj. minden szülő eldönti, milyen vérmérséklettel áll a gyerekhez.
Csak hogy előre felkészítselek, Lucia… az esés utáni fokozatra :))
A nővérem kb 5 évesen máig tisztázatlan körülmények közepette úgy belezúgott a monstrum nagymamiszekrénybe, hogy 2 öltéssel varrták össze a homlokát. 15 évvel később én 4 évesen próbáltam az oviudvarban átszaladni az ezerrel szálló hinta előtt, homlokvarrás 🙂 Újabb 15 év múlva a nővérem kisfia szintén 4 éves kora táján úgy botlott el, hogy homlokkal bele az asztalsarkába, öltögetés 🙂
Szóval, ez nálunk generációkon átívelő hagyomány, úgy tűnik. Többé-kevésbé normálisak vagyunk, és majdnem ugyanott van folt a homlokunkon 😉
aa, sztem nem olvastad vegig a bejegyzesemet,
szerepel benne a “nem erre a konkret esetrol beszelek” es a “sztem” kitelel, szemben a te hozzamszolassoddal
es talan ha valahova mindenki leirja, hogy franko, h nem mutatjuk meg az orvosnak a fejet bevero gyereket, mert az csak paraanyazas, talan leirhatom en is a velemenyemet, ami ennek az ellentetje – es nem jottem a natasha richardsonos cuccal, h hja, o is felallt es hazament, aztan 24 ora mulva meg mindegy volt
(a gyerekem, amugy lovagol, siel, uszik, judozik, biciklizik, de mikor fejjel landolt a kismotorrol vagy mikor sisakban ugyan, de le a lorol, akkor jart az ugyeleten, es nem lett tole anyamasszonykatonaja, kicsit tulaltalanositasz sztem)
r-:Persze hogy van olyan eset, hogy orvoshoz kell vinni. Ha nagyot esik, fájlalja valamijét, valamelyik végtagját, vagy felreped a fején a bőr, és össze kell azt varrni, vagy nagy felületen keletkezik horzsolás, mi se késlekedtünk, csapást vertünk a gyerekklinika baleseti sebészéhez, aki amikor meglátta a fiamat, csak annyit mondott: mán megint? És ellátta a sebet, bevarrta a felrepedt bőrt… És akkor is fogorvoshoz rohantunk, amikor a gyerek zokniban rohangált a fürdőszobában, és megcsúszott, és beleharapott a wc csészébe, és felcsúszott a jobb egyes metsző foga., és dőlt belőle a vér…
De meg kell tudni különböztetni a kis bajt, a tényleges nagy bajoktól.
És persze ész nélkül nem rohan az ember minden csipi-csupi dologgal az orvoshoz.
( egyébként tökéletes ép fogsora lett a gyereknek maradó fogakból, és ma is szép, sértetlen, ép fogai vannak, lukmentesek, 19 évesen)
valóban nem írtam, hogy ‘szerintem’. azt írtam, hogy ‘neked IS igazad van, és nem én mondom a tutit’. döntsd el, hogy a második felér-e egy ‘szerintem’-mel.
és leírhatod a véleményed. én is épp erre célozgattam, hogy mindenki írja le nyugodtan a véleményét anélkül, hogy a másikat minősítené.
végül pedig: jöhetnél a natasha richardson-os esettel, éreztem, hogy pont az lesz idecitálva, de hát ez a lényeg: síelt, a gyereked is lovas/motoros baleset után járt az ügyeleten, ezek komoly dolgok, és oda kell rájuk figyelni, de az ágyról minden gyerek minden gyerek leesik, maga a _leesés_ természetes dolog (nem az, hogy kihagyjuk az orvost), pozitív példákat hoztak a megnyugatására, hogy ha már úgy esett, hogy lucia nem rohant vele az orvoshoz, ‘csak’ telefonált, attól nem rossz anya, a Mucinak nem lesz baja az ő hibájából. senki sem folytatott propagandát amellett, hogy márpedig ne vidd orvoshoz a gyereket. csak hogy nem fog törvényszerűen belehalni, HA nem viszed, lám a példák.
de egy okosabb ember minden buliba kell. köszönöm a lehetőséget, ‘jobbulást’ a Mucinak, jó éjszakát!
ne legyen már mindenki frontos 🙂 én ezt egyébként egyszemélyben képes vagyok eljátszani, hogy akkor most azért vagyok-e szaranya (túlzó, emocionális töltetű kifejezés, és nem gondolom, hogy itt bárki kommentben erre akár csak célzott volna bárkivel kapcsolatban), mert nem viszem a gyereket orvoshoz, vagy azért, mert túlaggódok egy vacak kis esést, szóval mindenkinek igaza van. 🙂
na meg az orvosok is úgy voltak vele, hogy mindkettő azt mondta, hogy hivatalból azt kell mondania, vigyem be az ügyeletre, de szinte biztos, hgy nincs semmi baja a gyereknek, szóval ők is mixed signalt küldtek 🙂
Ja, hát persze, hogy van kritikus esés – az egyik barátnőm bátyja azért lett középsúlyos értelmi fogyatékos (anno 38 éve), mert a családdal éppen az épülő házukat nézték, a nagyszülőkre volt bízva a gyerek, és nem tudni, hogy a babakocsi megindult egy lejtőn, egy téglahalom állította meg, akkor már nagyon gyorsan ment, és a gyerek kiröpült a kocsiból, fejjel a téglahalomra. Na az gáz volt. De azt hiszem, mindenki átlátja, hogy ez más szitu, mint a “leesett a gyerek az ágyról a szőnyegre, ne adj’ Isten a pelenkázóról”.
Egy másik barátnőm gyerekorvosa arra kérte őket, mikor az első gyerek megszületett, hogy amikor (és nem amennyiben) a gyerek leesik a pelenkázóról, akkor hívják fel rögtön, és ne próbálják elsunnyogni a dolgot, mert nem az a kérdés, hogy le fog-e esni, hanem az, hogy mikor. Ha felhívják, majd elmondja, kell-e bármit tenni.
Egyébként nekem is volt a naggyal 13-14 hónaposan egy olyan időszak, amikor annyi balesete volt, hogy már nem mertem felhívni a dokit, mert féltem, hogy rám ugrasztja a gyámügyeseket. A Heim Pál sürgősségijén meg azt hitték, hogy Münchausen by proxy-ban szenvedek… Mondjuk ők nézték el a dátumot, mikor október 17-e után november 18-án is mentünk, akkor azt hitték, hogy előző nap is ott voltunk, és már nagyon csúnyán néztek rám. Pedig utólag kiderült, hogy másodszorra nem is balesetünk volt, csak valahogy addig nem tűnt fel egy ínhüvely szűkület vagy mi a fene a gyerek kezén. Hirtelen körömvágás okán feltűnt, és azt hittem, hogy valahogy eltört az ujja vagy valami.
A sokadik balesetnél már annyira kiborultam, hogy zokogva kértem a Jóistent, hogy ez most egy időre maradjon abba, mert nem bírom tovább ezt az izgulást (nem véletlen a nick, bár látom, ezzel abszolút nem vagyok egyedül). Azóta, hála, hála, nem volt több balesetünk. Már félek, hogy a második, aki ráadásul fiúból van, mit fog majd hasonló korban produkálni. Most még jó, csak forogni tud:)))
Kedves Lucia! Off-bejegyzésként a gyermekhordozáshoz: mi most készülünk egy kéthetes hegyi szabadságra, és ajándékba kaptunk (USA-ból) egy “evenflo” baby hátihordozót. Nem tudom hol és hogyan lehet beszerezni, de talán a keresgélésben segít a márka-név. Gratulálok a bloghoz, hasznos munkaperceket vesztek általa. ÜDV!
…rákereshetsz az “ergo”, “papatum” vagy “manduca” kifejezésekre is. :o)
Szia, Lucia!
Nem bírom ki, hogy el ne meséljem, hogyan is teltek az éjszakáim pici koromban, hátha csöppet megnyugtat…
Szóval nekem volt járókám vagy mim (ez a felül nyitott faketrec), de rajtam nem foghatott ki, mert okosan kifejlesztettem az én sajátos mászótechnikámat, ami abból állt, hogy a rácsokba kapaszkodva felálltam, felhúztam magam (ne kérdezd, hogy, még járni se nagyon tudtam, félelmetes), a rács tetején hirtelen orrnehézzé váltam, és fejjel előre megérkeztem a padlóra (házgyári padlószőnyeg, nem puha). Mindezt úgy, hogy a rácsok akkora magasak voltak, hogy felnyújtott kézzel tudtam csak megfogni a tetejét.
Ezt minden éjjel megcsináltam, mert mindenáron a szüleimmel akartam aludni… egy idő után a szüleim kapcsoltak, és inkább kivettek egy rácsot, hogy ott bújhassak ki.
És persze estem hatalmasat kicsit később, mikor már szaladni tudtam, csak fékezni nem, dombról lefelé rohanva, vasúti kövekkel felszórt ösvényen, minekutána hetekig egy hatalmas, széles varcsík volt az arcom helyén, és estem hanyatt széteső padon az osztálytársaimnak köszönhetően elsős koromban, itt a pad kiszakított egy darabot a térdhajlatomból, ahol a legpuhább, varrták is, tök büszke voltam rá 🙂
Kicsit lökött lettem talán, de a varrás helyén kívül látható nyoma nem maradt.
Szóval nyugi, ez csak az ízelítő volt, jobb, ha hozzászoksz 😉
Pedig r-nek igaza van, ha gyerek esett pelenkázóról, bárhonnan, nem árt az orvos. Ha nincs semmi baja, akkor azért, ha mégis neurológiai gond lesz, akkor meg azért.
de azért van egy határ, hogy mikortól kell orvoshoz vinni, szerintem. ha mindig vinném, amikor beüti a fejét, akkor naponta olyan hússzor vittem volna egy időben, amikor a kedvenc játéka az volt, hogy lendületből gurult hanyatt, és koppant a feje. erre szerintem sem ok, sem kapacitás nincs az ambulanciákon. ha a pelenkázóról esett volna le, akkor valószínűleg elviszem megnézetni, de a pelenkázó a mellkasomig ér, az ágy meg úgy a térdemig, ráadásul az ágyról lecsúszott, nem szabadesésből esett, a kettő azért nem ugyanaz.
Leesést írtam. 🙂 Ha pelenkázóról szaltózik le, biztos, hogy elvinném megmutatni. Bár tény, hogy nekem nincs ilyen tapasztalatom, úgy néz ki, itt én vagyok a kisebbség, nekem ez mind kimaradt.