213. fejezet – a kismamaságról (kívülállóként)

Mucit egyébként borzasztóan érdekli a zene, megbűvölten figyel mindig, minden formájára (a felhúzható játékra is, meg az én éneklésemre is, ami azért már határeset), úgyhogy megint elgondolkoztam azon, elvigyem-e Ringatóra. Rákerestem, megnéztem az időpontokat, ilyesmi, de sajnos volt ott illusztrációként egy kép is, amin ilyen anyukák ülnek egymáshoz nagyon közel a gyerekükkel, és idült mosollyal énekelnek. Ez pár napra rögtön visszavetette az érdeklődésemet, de utána arra gondoltam, hogy hmm, azért előfordulhat, hogy normálisak, nem lenne szabad előítéletekkel viseltetnem, csak mert mosolyognak, például a PIC-es anyukákkal sem volt különösebb bajom. Sőt. Mondjuk azért hozzá kell tegyem, hogy a PIC az egy különleges helyzet volt, mert egyrészt minden felelősséget levettek a vállunkról a gyerekekkel kapcsolatban, elő sem fordulhatott, hogy valamit elrontunk, vagy a másik elront, másrészt meg azért mindenki nagyon együttérzett a többiekkel a helyzet miatt, szóval társaság szempontjából a PIC a béke és nyugalom szigete volt.

Na mindegy, belegondoltam ezekbe, és visszamerészkedtem olvasni a 2008. második félévi babák topikjába az indexen, hogy akkor most majd tárgyilagosan megnézem, milyenek is ezek az anyukák, majd úgy tíz perccel később erősen megemelkedett adrenalinszinttel menekültem vissza a munkába. És egyébként igazságot kell szolgáltassak az ottani anyukák nagyjából kétharmadának, akik teljesen normálisak, de van az az egyharmad, amelyik, hát, hmm, talán leginkább a reaverekhez tudnám hasonlítani őket a fireflyból. Azt már elfelejtettem, hogy akkor mi ütötte ki a biztosítékot, de most megint benéztem példákat keresni, és rögtön az első oldalról kiderült, hogy (a) a csecsemőknek nincsenek emésztőenzimjei, (b) aki két éves kora előtt bilizteti a gyerekét (nem szigorral, odafigyeléssel) az megnyomorítja a gyermeke lelkét (erről esetleg szólni kellene Szirka anyukájának, mert lehet, hogy több kötetnyi szakirodalmat elolvasott a témában, de az indexes kismamákat úgy tűnik, elfelejtette megkérdezni, pedig ők megmondták volna a tutit) (c) a tápszert szigorúan csak vízzel, natúr szabad adni a babáknak, különben mittudomén, mi történik (felrobbannak?). És ami a legrosszabb, ezek nem csak úgy csevegésszinten vannak megemlítve, hanem arra használják őket az elméletek kiagyalói, hogy ledorongoljanak, és lehetőleg minél inkább megalázzanak velük más kismamákat, mert az jó, vagy mittudomén.

És egyébként azt sem hiszem, hogy az emberek a kismamaságtól hülyülnének meg, csak például a félrefordítós topikjaimba olyanok írnak, akik tudnak legalább egy nyelvet legalább olyan szinten, hogy észrevegyék a félrefordításokat, és az érdeklődésük is kiterjed a napi gondokon túlra, a kismamatopikokra meg olyanok írnak, akiknek van legalább egy gyerekük, amihez, lássuk be, nagy ész nem kell úgy alapból. Na mindegy, lényeg, hogy így esett, hogy a Muci esetleg azért nem lesz hárfaművész, mert az anyukája személyes érzékenységből kifolyólag nem vitte Ringatóra, de legfeljebb megírja majd a blogjába.

46 thoughts on “213. fejezet – a kismamaságról (kívülállóként)

  1. Sajnos vannak akik azt hiszik, h szültek egy gyereket akkor akkor anyaságból, gyermeknevelésből, gyermekgyógyászatból(!) már diplomájuk van, és szeretik megmondani a tutit! Szerintem, sokakat frusztrál, h egyedül vannak otthon a picivel, a párkapcsolatuk is megsínyli azt, h ő már ANYA és a gyerek apja már nem a nagy szerelem, hanem csak haszonállat, aki hozza haza a pénzt(bocs).

    A gyerekek nagy túlélők!!! 🙂

    • Erre szoktam azt mondani, hogy ha a gyereknevelésről szóló tuti recepteskönyvet meg lehetne írni, akkor már rég megírtam volna, sőőőőőőőt milliomos vagy még inkább milliárdos lennék belőle 🙂 De mivel 3 gyerek után még mindig nem tudom a tutit, így nem vagyok az. Sőt, ahogy elnézem mások sem. Lehet, nincs is recept? :DDDDDDDD

    • Csatlakozom Piglet-hez,én felneveltem három gyereket,de nem szívesen adok tanácsot senkinek,még ha kérik sem.
      Hát még kéretlenul…Szerintem ez pont az a “szakma”,amit minél hosszabb ideje muvelsz,annál inkább rájossz,mennyire keveset tudsz.:)
      Amúgy hol vannak a mai képek Muciról?
      Minden posthoz képet!!!

    • Csak azt nem értem, hogy ki a “többi” kismama. Mindenütt normális anyákkal találkozom, akik szerint a “többi” nő mind meghülyült/bedepressziózott/besavanyodott… stb. a gyerektől.
      Most komolyan, te nem találtad volna néhány éve még elképzelhetetlennek, hogy blogot írsz a gyereked minden érdektelen rezdüléséről? Én azt gondoltam, hogy ezt csak a “többi” nő képes csinálni, aki azt hiszi, hogy az ő gyereke a világ közepe. Aztán most meg én is képeket küldözgetek a gyerekemről. Ez van.

    • Mint szakmabeli, megnyugtatlak, hogy Mucikád semmiről nem marad le, ha otthon hallgattok csak zenét még vagy 3 évig. A volt munkáltatóm megpróbált rávenni, hogy vezessek ilyen foglalkozásokat jópézért, de nem vagyok képes becsapni senkit, hogy ez a gyereknek mennyire hasznos…

    • te Lucia ne izéljél már ezzel a ringatóval, hát már kétszer én is voltam Marcival. most akkor gáz vagyok? mondjuk mosolyogni nem sok időm volt, próbáltam koncentrálni a szövegekre 🙂 nekem ez arra jó, hogy új dalokat tanuljak, és kiléphessek a Kis vuk, Ó ha rózsa bimbó lehetnék, Virágéknál ég a világ szentháromságból, amit néha a Micimackó egészít ki 🙂 a kétezernyolcmásodikfélévesbe én meg röhögni járok (olvasni).

    • Sokszor valóban arról szól a kismamák gyülekezete, hogy mindenki kiokítja a másikat… Én próbálok ettől tartózkodni, bár jóindulatú tanácsot, (ha kérnek) szoktam adni.
      A bilizés téma kiakaszt. Az én lányom 11 hónapos és mindig bilibe kakil, pisil, imádja. Én, és szerintem a régi mosható pelenkás generációból szinte mindenki másfél évesen már szoba tiszta volt… Most akkor MIVAN?????!!!!

    • Hihi, beleolvastam, ne keseredj el, pont beleszaladtál az egyik fórumszerte ismert megmondóemberbe, aki arról híres, hogy bárki bármiről panaszkodik, azonnal a sárga földig ledorongolja, majd kijelenti, hogy neki ezzel semmilyen, de abszolút semmilyen problémája nincs, nem is érti, mit rinyál itt mindenki 🙂
      Évek alatt megszoktuk, élőben egyébként szimpatikus, csak a neten jön ki belőle a frankóság.

    • moes, szerintem tök jó, hogy te képes vagy eljárni a babával Ringatóra, de bennem amúgy is van egy enyhe szociális fóbia, már az óvódában is egyedül szerettem játszani, és azóta sem szeretek semmilyen csoporthoz csatlakozni, bőven elég, hogy hetente-kéthetente egyszer találkozom valakivel/valakikkel, ráadásul énekelni se tudok, szóval ez a program nekem a világ legintelligensebb és legérdekesebb emberei között is komoly kihívás lenne, de olyanokkal, akikkel csak az a közös bennünk, hogy gyerekünk van, hát kizárt, hogy komolyabb lelki károsodás nélkül megússzam.

    • B: nekem nincs bajom a “többi kismamával”, szerintem a kismamaság mindenkiben csak olyan dolgokat erősít fel, ami amúgy is bennük volt, és az, ha valaki depressziós, beszűkült, gügyög, az az egyéni szocproblémája, másnak nem árt vele, de amikor kismamák más kismamákat szándékosan bántani akarnak, ráadásul azzal, ami a legrosszabbul eshet nekik, és általuk kitalált ostobaságokat hangoztatva tudományos tényként, hát azzal van bajom, és ilyen emberekkel nem nagyon szeretnék egy társaságban tartózkodni, ha választhatok.

    • Chipie, ha ugyanarra gondolunk, akkor én őt ismerem személyesen még sokkal fiatalabb korából az orosz vonal miatt, irl személyként tényleg elfogadhatóbb 🙂

    • Én is ebbe a topikba írogatok, mint ezt esetleg már össze is raktad, és nekem is szállt már el az agyam és azzal együtt az ujjaim is néhány esetben. Amúgy szerintem annyira nem rossz a helyzet, mint amennyire látszik, és sokan személyesen is ismerjük egymást, nagyon különbözőek vagyunk, van akit egy találkozás után felejtenék, van, aki nagyon jó barátom lett úgy, hogy rengeteg mindenben különbözőképpen gondolkodunk a világról.
      A bilis dolognak, illetve a témát felvető anyukának hosszú előtörténete van, a tápszeres hozzászólásban abszolút benne volt a hozzászóló lehet, hogy tök hülyeséget beszélek, de úgy rémlik hozzáállása, azzal pedig egyetértek hogy egy kizárólagosan anyatejen nevelkedett 3 hós gyereknek a joghurt kóstoltatása nem éppen a legjobb ötlet emésztés szempontjából, és itt is a hozzászóló bocsánatot kért, hogy túl hevesen írt 🙂
      Ringató szerintem arra jó, hogy a gyerek szokja a gyerek társaságot, és abszolút babája válogatja, hogy élvezi-e, mikor érett rá, stb.
      Amúgy pedig néhány komment most pontosan ugyanolyan hangnemet ejt meg itt és gúnyol másokat, amit az említett topikban, vagy úgy nagy általánosságban nehezményez.

    • meg mindenkinek, azért szerintem a tanácsadással tényleg semmi gond, a koszmó-fogkefe összefüggést, illetve a neogranormonos ekcémakenést is itt javasolta valaki, meg mittudomén, szóval nekem nem a tippek-trükkök rovattal van a bajom, hanem az agresszív hangnemmel, és a hülyeségek hangoztatásával.

    • Azt szerettem volna még írni a képes bejegyzéshez, hogy Zita is imádja a takarót sálnak, illetve szemtakarónak használni, amit még ennél is jobban szeret, a dagadt méhecskés alexandrás textil könyvet, amit már sok képeden láttam Nálatok is, a fejére húzni és ő is borzasztóan szemrehányóan néz, ha leveszem róla. Egy ideig azt hittem, hogy elaludt alatta, de nem, mindig nagy szemekkel néz, csak éppen a könyv a fején van 🙂

    • veron, ami a tápszeren van adagolás, az egy megközelítőleg ideális sűrűségű oldat olyan babáknak, akik csak tápszert kapnak. azért megközelítőleg, mert minden baba igénye más, lehet hígabbra is venni, ha a gyereknek több folyadék kell, meg sűrűbbre is, ha kevesebb, vagy iszik mellé a baba vizet, lehet gyümölcsbe keverni, lehet főzelékbe keverni, az a lényeg, hogy a szélső határértékeket ne lépje túl a napi adag, de az látszik a nemhízáson/túlhízáson.

      az emésztőenzimekről annyit, hogy már magzati korban is vannak a babában, az enyém hat hónapra született, egy hetes korában már vígan emésztette a tápszert is, az anyatejet is, és nem azért, mert az enzimeket a tápszerrel/anyatejjel együtt kapta. természetesen (főleg ekkora korban) nem árt némi bélflóra-kiegészítő a babáknak, de a korababák is csak akkor kaptak ilyet, amikor antibiotikumot kellett nekik adni. egy pár hónapos babának az emlékeim szerint “fél borsónyi” joghurttól az égegyadta világon semmi baja nem lesz, az én gyerekkoromban pl. az ekkorák már vígan kaptak nagyobb mennyiségben. én mondjuk nem akarok komolyabb adag tejterméket adni a mucinak egyéves kora előtt, mert az apja erősen tejérzékeny, de ujjhegynyi joghurtot már ő is kapott, és a sült bacont is megnyalhatta, a neonatológus orvosának örömére és egyetértésével (aki pl. az állatokra is annyit mondott, hogy tekintettel a koraszülöttségre, korr. 3 hónapos koráig ne nyalogassa a kutya, utána meg úgyis mindegy). ez azért nem ugyanaz, mintha tatárbifszteket reggelizne, és szerintem nem is érdemel ugyanolyan reakciót, ez kb. az a kategória nekem, mintha azért szólnék rá valakire, mert szerintem hülyén hordja a haját. nagyobb udvariatlanság, mint amekkora hasznot hajt.

      aztán nekem egyébként semmi bajom azok nagy részével, akik kismamatopikokba írogatnak, meg is jegyeztem, hogy a kétharmada normálisnak tűnik, csak tényleg, ilyen a fordítós topikokban nincsen, hogy valaki fröcsögve kijelenti, hogy a “dead ringer for his father” az a “halott harangozó apjának”, és mindenki, aki nem így gondolja, ártatlan kiskutyák életét veszélyezteti, mire az összes többi topiclakó megszégyenülten bólogat és helyesel és mélyen titkolja, ha ő másképp fordítja a kifejezést, mert mégiscsak a kiskutyák védelme az első 🙂

    • Írhatok Neked majd a napokban levelet? Nem akarom telepakolni a blogodat ide nem vágó témákkal, viszont szívesen beszélgetnék Veled egy kicsit, ha időd és hangulatod engedi.

    • kicsit offtopicok lettek a kommentek, úgyhogy vissza a zenéhez: http://www.fellegiadam.hu (a Lakáskoncertek link alatt nézelődj). itt nem kell énekelni, viszont igazán minőségi a zene és a gyerekek állítólag imádják. ezt megerősíteni még nem tudom, mert én is csak most kérek időpontot, de mi mindenképp kipróbáljuk. hátha ez Neked is egy reális alternatíva.

    • nemisbéka, egyébként rátapintottál a lényegre, az előző könyvet tegnap éjfélkor elküldtem, a következőt meg csak holnap kell elkezdenem, úgy osztottam be magamnak, szóval most rám szakadt ez a nagy szabadság, neked már bekommenteltem a cseresznyét, és a körmömet is szétreszeltem, azt’ nem tudtam mit kezdeni magammal, hát ezért keveredtem rossz útra. a henyeség a léhaság melegágya, mennyire igaz.

    • Ööö. Én akartam menni Ringatóra, amikor még azt hittem, hogy időre szülök társaságképes gyereket, most akkor cinkelni fogsz? 😀

    • lucia, szabad itt reagálni veronra? ha nem, akkor ne tedd publikká, és írok neki magánban.

      na szóval veron, azt hiszem, az én megjegyzésemet vehetted gúnyolásnak, nem annak szántam pedig. arról van szó csupán, hogy “kicsit” sok ott a szélsőség szerintem, és ha az ember kívül tud maradni, akkor rém mulattató a süketek párbeszéde. egyszer nézd meg így is, és szerintem Te is így fogod gondolni.

    • sudve, gondolom, azért átjött a publikációmból, hogy én is akartam menni ringatóra, csak aztán most nem megyek, de nem miattad riadtam vissza 🙂 amúgy simán mehettek még, most, hogy lát is Sára, meg minden, lehet, hogy élvezné, nem?

    • Lucia, Ringató helyett jók a gyerek CD-k is. De ha mégis rászánod magad, hogy elmenj, elmondom, hogy nem muszáj mosolyogni/énekelni/közösködni. Ringatón spec mi nem voltunk, de a többi helyre ez igaz volt. De azért én többnyire mosolyogtam, mert a fiamra ugye muszáj mosolyogni, annyira édes.

      Itt meg lehet művelődni gyerekdalokból: http://gyermek.multiply.com/music

    • Lehet, hogy csak mi vagyunk ilyen bolondok, de Jankával megyünk mindenhova. Na jó, nem csak kocsmába és utazgatni, hanem például jazz- és népzene-koncertekre is. Főleg a szabadtériek jók, bár voltunk már az Aranytízben is. Legutóbb a Fő téren kint a hidegben, Karácsony előtt pár nappal – jó kis koncert volt, és nagyon élvezte. Sokan azon nevetnek, hogy ez a gyerek többet mozgolódik mindenfelé, mint más emberek egész életükben :-).
      Szóval szerintem, ha van valami amit szeretsz élőben hallgatni, nem éjjel kezdődik és nincs bagófüst, akkor simán próbáld meg elvinni! És izé, ezzel nem a tutit szeretném megmondani, hanem egyszerűen az van, hogy én is próbálom magam távoltartani az ilyen kismamás izéktől… 🙂
      Kathy

    • mi egyszer voltunk ringatón, a csaj, aki tartotta ijesztő volt. (nem kicsit)…a tücsökzene elviselhetőbbnek tűnt, de végül azért fejeztük be, mert samut marhára nem érdekelte az egész. a komolyzenét viszont imádja. próbáljátok ki esetleg ezt:
      http://www.mavzenekar.hu/koncertreszlet.php?id=133
      a máv szimfonikusok játszanak, a babák meg matracokon, játékok között henyélhetnek. nagyon jó.

    • mi is jarunk bolcsodalra
      egy honapig gyozkodtem magam hogy menjek mar jo lesz az
      mer en is uj dalokat akartam tanulni
      meg van ott eg yhaverbaba akivel jol kijon KisCsiga
      hat es vegul jo volt nagyon
      aztan itt pont most penteken voltunk egy ringaton
      rettenet volt sok anyuka aki nem koszon nem mosolyog…
      visitozo foglalkozasvezeto
      szoval maradunk a mi kis bekes 5-6 fos bolcsodalunknal
      a MAVos cuccra is elmentunk
      egyszer meg bent lakott
      most meg januarban mar kintrol hallgatta Csiguszka
      de bejott neki a sok baba
      🙂 lehetett jatekot lopkodni;)

    • Lucia, ha máskor is tömérdek szabad óra szakad rád, menj inkább a Polidilibe olvasgatni :). Sokkal kevésbé veszélyes és elborult, mint az SZMK :)).

    • Hátizé, töredelmesen bevallom, hogy engem főként az vezérelt el egy ilyen zenebölcsi-félére, hogy a gyerekem már láthatólag unta a Kistehenet, a Szélesszájú békát és a Micimackót, mint anyai repertoárt, szóval sürgősen fel kellett elevenítenem a valahai ének-zene tankönyvet. A gyerkőc először furán nézett, hogy most mi is ez az izé, de aztán megkedvelte, legalábbis úgy látszott. A többi anyukával meg nem beszélgettünk hosszasan, tekintve, hogy énekeltünk, úgyhogy fogalmam sincs, vannak-e ott megmondóemberek. Biztos vannak, versenyanyuka mindenhol van, gondolom.

    • Szia Lucia!

      Én nem ismerem azt a topikot, pedig az én fiam is 2008. második féléves, de szerintem a te írásod szintén bántó és egy picit arrogáns volt, a fordító topikos megjegyzésről pedig az jutott eszembe, hogy szerintem túlértékeled az okosság-olvasottság-intelligencia szentháromságot. Attól még lehet valaki rém unalmas, hogy a fordítós topikban nagyot alkot. Nem akarlak ezzel megbántani, de remélem nem csak pozitív hozzászólásokat lehet ide írni. A másik blogodnak is olvasója vagyok évek óta, Malacnak pedig nagyon szorítottam, és örülök, hogy jól van.

    • pajo, hát ha az bántó, hogy szerintem elítélendő dolog másokat csúnyán ledorongolni, ráadásul hamis információkkal, akkor bántó vagyok. az unalmas / nem unalmas pedig tényleg nem tudom, hogy jön ide, szerintem ez nem releváns. és én tök jól ki tudok jönni olyan emberekkel is, akik nem feltétlenül a legintelligensebbek vagy legtájékozottabbak, de nem is próbálnak a másikkal magas lóról beszélni.

      de tök mindegy, én sem olvasom azt a topikot, az elején próbáltam, hogy kövessem, hol kellene tartania a mucinak, de nem tudtam rávenni magam 🙂 most meg csak a legutolsó oldalt nyomtam le, ennyi elég is volt, szóval több ilyen bejegyzés nem lesz, csak ez kicsit megdöbbentett, mert nem szoktam az ilyesmihez.

    • Moes, vannak, akiken már csak én is röhögök, mert rájöttem, ha komolyan veszem őket, akkor agyvérzést kapok, illetve ha nagyon agyvérzés közeli állapotba kerültem, akkor ki is írtam magamból. Nem csak a Te megjegyzésedre gondoltam, mint bántóakra. Amúgy pl. a tesód miatt is szeretek abban a topikban, és nem fogok elmenni onnan egy-két nehezen tolerálható ember miatt.

      Viszont jó lenne tudni, ki írt a tápszerrel meg az enzimekkel kapcsolatban az egyik hozzászólónak névtelenül az egyébként nem publikus címére, mert akkor most kérem vegye a fáradtságot, és nézze meg, ahol belinkeli pl. az enzimekről vett információit, amik egy LLL honlapos tájékoztatófüzetből valók. Ha az hülyeség, akkor a tájékoztató füzetben leírtak is hülyeségek, és akkor szemben állunk a szakembereknek más a véleménye azonos témáról szituációval, de emiatt nem a kommentelő beszél magas lóról hülyeségeket. Illetve leírja a tápszeres dolgot is még egyszer, hogy ő hogy gondolta, és hogy olyat is beleolvastak a kommentjébe, ami ott sem volt, és valóban így van. Említett és ez ügyben kritizált topik társamat itt is szeretném megvédeni, mert az én ismereteim szerint egy nagyon jó ember, és pár oldal elolvasásából igazán fura következtetéseket is levonni.
      Lucia, ha olvastad volna a topikot rendesen, és esetleg valamilyen szinten a társaság tagja lennél, azt is láthatnád, tök hülyeség nézni, hogy Z.-nek hol kéne tartania, mert teljesen más ütemben fejlődnek a gyerekek, felesleges őket összehasonlítani. Még az ikresek ikrei is teljesen más ütemben és személyiségjegyeket felvonultatva fejlődnek. Nem akartam ezzel a témával többet idehozakodni, de mivel valaki nagyon “kedvesen” névtelenül belefolyt a topik életébe, mégis megtettem.
      Még egy dolog, MINDEN anyukás-gyerekes topikban vannak csúnya viták, nézeteltérések és személyeskedések.

    • veron,

      az enzimekkel kapcsolatban: a nemtudomki konkrétan azt írta (egy párhónapos csecsemőre reagálva), hogy az ekkora babáknak _nincsenek_ emésztőenzimjeik, mert mindet az anyatejjel kapják, illetve szerinte van néhány tápszer is, amiben benne van. nem az újszülöttekről írt, akiknek egyébként szintén vannak emésztőenzimjeik, cukrokat simán, és bizonyos zsírokat, stb. is megemésztenek. más kérdés, hogy ne tömjünk egy újszülöttet oldalassal, mert azt valóban nem tudja megemészteni, de az említett hozzászólásban nem ez volt, hanem az, hogy egy párhónapos gyereknek nincsenek emésztőenzimjei, pont. ha az LLL is ezt írja és így, akkor az LLL is hülyeséget ír.

      és nálam nem az a helyzet, mint ami egy időre született, komplikációmentes gyereknél, nekem orvosi előírás, hogy figyelnem és jegyzetelnem kell, hogy hol tart a gyerek az erős koraszülöttség és az oxigénhiányos állapot miatt, de bizonyos keretek között “normál” anyukáknak sem árt, a dévényesünknél durva eseteket (nagyobb gyerekeket, akiket elpatópálkodtak) láttam. éppen ezért nem egy szmk topicból fogok tanulni próbálni, mert te is homlokegyeneset mást mondasz, mint ami ránk igaz, amivel egyébként nincs is bajom, mert (feltételezem) jószándékkal mondod, és nem muszáj mindenkinek gyermekfejlődés-specialistának lennie.

      a topikokat nem tudom, de itt eddig egyszer volt egy provokatőr, aki csúnyán vitázott, őt kimoderáltam, a többiek jól elvannak érzésem szerint, pedig azért a napi 1200 egyedi látogató megvan.

    • Kedves mindenki,
      nem olvasom a fent említett kismamatopicot, meg Revolutionary Roadot se nézek, de azért álljunk már meg egy pillanatra és nézzünk magunkba. És tegye fel a kezét az, akivel még sosem történt olyan, hogy egy számára nem tetsző flame miatt elment a kedve egy topictól, egy könyvet letett a harmadik oldal után, mert nem tetszett a stílusa, egy filmet kikapcsolt a hatodik percnél, mert volt benne egy karakter, aki épp az utált exre/szomszédra/rokonra stb emlékeztette.

      KOMOLYAN olyan elítélendő, ha valaki nem minden környezeti tényező figyelembevételével, maximális következetességgel gondolkodik, és ezt a szubjektivitást nonplusultra a saját szubjektív blogján közzéteszi?!

      Hadd legyen meg mindenkinek a saját véleménye, pláne a saját virtuális házatáján. És persze, ha már közzétette, lehet rá kommentelni is, de csak módjával és kellő udvariassággal, szerintem.

    • Südve: ja, erre nem gondoltam. tényleg, ő még elég pici, bennem valahogy mindig csak az van, hogy egykorúak a Donnal, csak Sára egy kicsit kisebb, és elfelejtem, hogy másképp kell számolni a korát. ha jól láttam, a szájpenészen kívül eddig ugye nem volt semmi fertőzése? mert az egy ovis báttyal azért nagy dolog. a shunt ugye nem jelent extra kockázatot betegeskedés szempontjából?

    • Nem volt semmi eddig, mondjuk Marci is extra keveset betegeskedik idén, magam is csodálkozom. Na de még csak most jön a java, jön ugye az influenza, divat az ovikban a bárányhimlő, a fosós-hányós és a vírusos tüdőgyulladás… ööö. És Sárinak nemcsak az a hátránya Z-vel szemben, hogy kisebb (most egyébként korr. 4,5 hós), hanem a több károsodás, itt főleg a tüdejére gondolok. Azért ő több mint 6 hétig gépen volt…
      A shunttel bármi lehet, eltömődhet, megtekeredhet a hasi szár, de az is lehet, hogy amíg ki nem növi (2-3 év), nem is kell hozzányúlni.

    • Anno, amikor még én kezdtem a kismamiskodást, lassan 10 éves lesz a lányom, szóval nem tegnapelőtt, volt egy topikunk, mindenki odaírt a picik és a kicsik anyukái is. Igen, voltak nézeteltéréseink, de soha nem ilyen szélsőségesek. Igen, annak idején én a viszonylag tapasztaltabbak közé tartoztam, igen, néha talán én is “osztottam” az észt :), de nem sértettünk meg senkit sem az anyaságában azért, mert másképpen gondolkodott. Aztán telt múlt az idő, az újak megjöttek, a közös topik már nem volt jó. Új topik lett, először csak egy, aztán egyre több. Az egész kismamáskodás átalakult egy elcseszettül nagy görccsé, amiben mindenki tökéletes anya akart lenni az “elég jó anya” helyett.
      10 éve olvasom az indexes kismamis topikokat, bár egyre kevésbé, kinőttem belőle. Egyet látok, egyre kevésbé elfogadóak a topikrairogatók. És ha egymást nem képesek elfogadni, akkor hogyan fogadják el önmagukat, és hogyan fogadják el majd a gyereküket?

    • lucia, fóbiám nekem is van a közösségektől, előre félek az ovis és iskolás ügyektől… Mondjuk én rendesen nagyothallok, 2 emberre figyelésnél már bőven maximális terhelhetőségnél tartok. Na most az ikreim ki is adják ezt a 2 főt, az eddigi társas érintkezések során úgy észleltem, vagy beszélgetek és akkor “rombolnak” a gyerekek, vagy felügyelek, de akkor teljesen használhatatlan vagyok a társalgásban :)) Erre jött hozzánk a védőnő, hogy létezik baba-mama klub, a barátnőm játszóházat emlegetett, még jó, hogy egyelőre van délelőtti alvásuk és fel vagyunk mentve. A közeli máltai játszótérre viszont bemerészkedtem velük, amikor alig lézengtek látogatók. Nem gondoltam, hogy ezt már az 1 évesek is tudják élvezni, de a lányom haverokat is szerzett (intézi helyettem), rögtön belefutottunk egy hármas ikres anyuka-nagyi ötösbe. Vicces volt, hogy még ők segítettek nekem pesztrálni 🙂 Úgyhogy, ha Muci már megáll a talpán és van ilyesmi a környéketeken érdemes lehet kipróbálni, énekelni nem kell ,)

    • Lucia, az Anyukás topikokat és játszótéri társaságokat is kerülöm, az alábbi kis gyöngyszemek miatt:

      A kedvencem: (kb idézem)” rota vírus ellen nem oltatom be a gyereket, mert egy anyuka azt kellő intelligenciával kezelni tudja” (aki ilyet ír annak fogalma sincs arról, hogy milyen egy rota vírussal küzdő gyerek, és kívánom, hogy ne is tudja meg, vagy legyen elég intelligens ahhoz, hogy a három napja sugárban hányó és vizet kakiló, őrült gyomorfájdalommal küzdő kisgyermekét rábeszéli arra, hogy valamit igyon egyáltalán).
      A másik “ő nem adja bölcsibe a gyerekét, mert döbbenet, hogy oda MILYENEK (célzott itt a romákra) járnak”.
      És ha már comingout: sírva kértem a szüleimet, hogy többet ne vigyenek a művelődési házba Levente Péter műsorra, annyira nem bírtam.
      Nem szeretnék vitát indítani az oltásokról, Levente Péterről és a bölcsiről. Mindenki a lehető legjobbat teszi és akarja a gyerekének. Egyszerűen csak megértem, amit írtál, a szívemből szóltál 🙂
      Szép tavaszt kívánok és minden jót a kis “csimótának”.

    • kedves lucia,

      a Ringatót ne úgy képzeld el, mint egy “Repülj, páva” népdalkört, ahol az anyukák idült mosollyal a fejükön dalolásznak egy sort, majd utána szeretetreggeli közepette megosztják egymással a 3 évig tartó szoptatás előnyeiről vallott nézeteiket :))

      Mi több, mint fél éve járunk a csajszival (most 1 éves múlt), és abszolút nem érdekel, hogy a többi anyukának merre van a hazája és milyen az arckifejezése, a Ringató szerintem arról szól, hogy a gyerek jól érezze magát, ők pedig ezt teszik 🙂 Imádják a hangszereket hallgatni, nézni, szeretik a mondókázós játékokat, sőt, még itthon is le lehet nyugatni egy-egy kiadós hiszti esetén a jól ismert dalokkal.

      Szóval szerintem ne egy fénykép alapján ítélj, hanem menjetek el egyre, nézzétek meg, és ha úgy sem jön be, legfeljebb megírod majd a blogodba 🙂

    • amikor elkezdtem írni a papagájtopikba, azonnal rendkívül érdekes dolgokat tudtam meg magamról, többek között, h egy ostoba, ráadásul felelőtlen potenciális papagájgyilkos vagyok.
      mivel a gyermekgondozás (pláne a nem rendeltetésszerűen működő gyermek gondozása) témakörben (is) eléggé lázadóak a nézeteim (sztem pusztán józaneszűek, de a józan ész kimenni látszik a divatból; h ez kiknek az érdeke, abba most nem mennék bele), úh szerencse, h még a papagájnál kiderült, h SOHA, semmilyen körülmények között nem szabad a vízipálmánál komolyabb (bocs, vízipálma, de érted) élőlényről szóló topikba írnom. hát kell az én szerencsétlen leendő mauglimnak, h megüsse az anyját a guta?

Szeresd Mucit

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s