120. fejezet – szőranya

Amikor hazahoztuk a gyereket, folyamatosan azon aggódtam, amikor itt volt az ágyban, hogy majd ráfekszünk jól, és agyonnyomjuk. S. B. ugyan mondta, hogy a nem ráfekvés nagyon durva anyai ösztön, viszont ezt kivételesen kétkedve fogadtam tőle, mert én nem vagyok az az ősanya-típus, a zsiráfra is rá szoktam feküdni időnként.

Ehhez képest mióta a gyerek itthon van, bár nem mellettem fekszik éjszaka, nagyjából vigyázzállásban alszom, mert úgy érzem, hogy mégis. És majdnem minden éjjel felriadok arra, hogy úristen, itt felejtettük az ágyban a gyereket, és kiszabadítom a takaró alól (a) a kispárnámat, (b) a zsiráfot, (c) a fiúm fejét, hogy berakjam a mózesbe. Ennek a merev alvásnak, és a tegnapi több tonnányi könyvpakolásnak (sajnos, ha a könyvekről van szó, kicsit kényszeres vagyok, szigorúan nagyság szerint szeretem tartani őket, amihez most több százat (ezret?) sorbapakoltam, hogy biztos jól legyenek a polcon) meglett az eredménye, hajnalra olyan lumbágóm támadt, hogy halkan nyüsszögve vittem le Zorcsit enni, ráadásul a fiúm elutazott/utazik megint valami hegyre, vidám hétvégének nézünk elébe.

Mindenesetre az előbb azon kaptam rajta a gyereket, hogy a zsiráf orrából próbál szopni (miután kapott tőlem egy csomó csecsemőknek való, kicsi, nagyon színes, puha, készségfejlesztő játékot, természetesen a rejtőszínű, hatalmas zsiráfomhoz vonzódik leginkább), amire a zsiráf nagyon büszke volt, és mondta, hogy én pihenjek csak nyugodtan, majd ő ellátja a gyereket pár napig, de azért egyelőre megpróbálok inkább én gondoskodni róla, így is mindig aggódom mindenféle miatt, mint például, hogy szeret-e minket ez a gyerek, vagy csak eltűr, és várja, hogy végre önálló lehessen, meg hogy miért nem beszél hozzám a fiam, illetve hogy tetszik-e neki a traktoros rugi, vagy megsebzem a lelkét, ha abban viszem vásárolni, úgyhogy egyáltalán nem hiányzik, hogy azon kezdjek töprengeni, engem tekint-e az anyjának, vagy a zsiráfot (azt hiszem, ideje lenne emberek közé mennem (vagy valami nagyon kemény könyvet fordítanom legközelebb)).

Reklámok

8 thoughts on “120. fejezet – szőranya

  1. hát nem tudom, hogy a fiúdnak toll a fülébe, vagy hogy jól van ez így. az én fiúm is jár-kel – nagyon helyesen – nélkülem, ha nem akarok veletartani. de nem tudom, hogy majd hasonló helyzetben, hogy élnem meg (hogy fogom megélni), ha elmegy ő is az ő hegyére.

    • ré: kérdezte, hogy maradjon-e, én mondtam, hogy menjen, egy kis lumbágóba azért nem halok bele 🙂 meg az ő kocsijával mennek négyen, és amúgy is egész nyáron itt ugrált körülöttem, még főzött is, meg minden.

      ha meg nagyon beüt a ménkű, akkor is van kit hívnom segíteni.

    • no, ez így már renben van. 🙂 jó hétvégét nektek! és zsiráfra ne legyél féltékeny, ő csak jót akar és egyébként ki az aki mindig, mindenkor ott volt melletted? hát pl. ő.

    • nyugi, az én fiúm is flangál ide-oda, mint egy öntudatos apafarkas, azért a territóriumot időnként körbe kell pisilni, nem?
      Gé egy vizilovat abuzál folyamatosan szopást mívelve, úgyhogy ez is egy antropológiai általánosság 🙂

      viszont! én pont miattatok veszem minden este Gét magam mellé, mert itt azt tanultam, hogy úgy jó, meg hogy én stimulálom a fickót. úgyhogy akkor most mi van együtt kell szunyni vagy nem kell együtt szunyni?:)

    • csetten: ez összetett kérdés (nekem:)). egyszerűen nem vagyok képes légzésfigyelő nélkül hagyni éjszakára, az meg a fenti ágyon nem működik (puha), csak a lenti kanapén, úgyhogy csak akkor alszik mellettem, ha lent vagyunk.

Szeresd Mucit

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s