Voltunk ma is szemésznél a PIC-en, és többet nem kell mennünk, mert jó a szeme a malacnak, illetve ugyanezért a hülye e-vitamint se kell többé szednünk, ami hetente kétszer (a legmegjegyezhetetlenebb beosztás) ment úgy, hogy steril tűvel kapszula felszúr, kanálra csöpögtet, és a két étkezés között békésen alvó gyerek szájába erőltet.
S. B. azt mondta, büszke ránk. Amúgy minden tekintetben rendben találta a gyereket, bár tegnap este óta attól rettegtem, hogy elrontottam, de tájékoztatott, hogy az, hogy a gyerek mozog, nem jelenti azt, hogy halálos kórság fenyegeti, szokjak hozzá, nem marad húszéves koráig békésen egy helyben fekvő fiú (szerencsére). Remélem, Zorcsi is megbocsátja nekem az ötpercenkénti lázmérést (illetve hogy nem vettem el örök időkre a kedvét a mozgástól).
Gyomorkenetet is vettek a malacból, a nővérke megkérdezte, amikor leültem a gyerek mellé, hogy nem leszek-e rosszul, de a másik tájékoztatta, hogy nem, PIC-es anyuka (ezt olyan hangsúllyal, mintha azt mondaná, she is from Sparta), Zorcsi meg beletörődően tűrte a beavatkozást, ő csak a szemészt utálja, azután nagyon durva dolgokat röfögött, és olyan arcokat vágott, mint mr. bean. De most már nem kell mennünk többet.
Ja, és Zé új jelentéssel ruházta fel a "feltételes reflex" kifejezést, eddig ugyanis tökéletesen előadta mindig a tankönyvi reflexeket S. B.-nek, a védőnőnek, a gyerekorvosnak, ésatöbbi, most viszont úgy berágott a szemész miatt, hogy kifejezetten ádáz arcot vágva megtagadta az összes végrehajtását, a szája biggyedésébe volt írva, hogy majd ha úgy viselkedünk, hogy kiérdemeljük, majd akkor produkálja magát.
Ja, és azt mondtam, hogy S. B. büszke ránk?
Csak gratulálni tudok!:) Jó látni, ahogy elhatalmasodik rajtad az anyai büszkeség (van miért!), már csak azt várom, hogy iwiwen is alapértelmezett képnek legyen beállítva Zoárd;)
Mondtad, de nem baj, szeretjük olvasni! 🙂
Én is meg akarom nézni az iwiwesed, N.M. a a neved?
Nemlajos: honnan tudod te a wiwemet? (rémült sikoly)
Mia: nem, de ha dobsz egy mailt nesztelencsigának a gmailre, akkor megmondom, hogy találsz meg.
Ami a wiw lapodat illeti, nagyon ügyesen elrejtetted, de egy szemfüles blog-olvasó össze tud adni egyet meg egyet. De nem árulom el senkinek, igérem.
Ez nagyon tetszett :))”…ezt olyan hangsúllyal, mintha azt mondaná, she is from Sparta”
Várom/juk a további fejezeteket!
A szemészetek elérhetőségét elküldenéd nekem emilben? Látásunkkal (talán) nincs gond. Engem a kancsalsága nyugtalanít. Én is az voltam csemeteként, szeretném, ha a Bocit jó kezekben tudhatnám.
És én is tudom a wiwed! 😉
hih, ne stresszeld emiatt magad, de tényleg könnyen megtalálható vagy a wiwen, egy Zoárdfüggő meg pláne konnyen felleli. A Zoárdfüggő kifejezéstől sem célzatos parázni, olvasd inkább Zoárdbarátnak 🙂
Szerintem mindenki tudja az iwiwedet. Úgy kell csinálni, hogy az ember megnézi az összes 25 és 30 közötti nőt, hogy kinél van fenn kép Zorcsiról és az vagy te. Vagy nem így kell, de a lényeg, amiért írok, hogy minden infót elrejtettél magadról az ismeretlenek elött, kivéve a telefonszámodat. Gondoltam is küldök erről a tényről egy sms-t neked úgy is biztos ébren vagy, ha meg mégsem, akkor is hogy örülnél ennek a kedves figyelmeztetésnek. Persze az is lehet, hogy nem a te számod, hanem egy ősellenségedé és reméled, hogy a szemfüles blogolvasók lelkendezve felhívják az éjszaka közepén, hogy milyen jó, hogy mostmár el tudnak érni telefonon is.
Akartam is írni, hogy hamarosan vége a jó létnek, az édes drága alvó-evő baba egy “szörnyé” változik, rájön hogy ezen a két dolgon kívül még lehet ezer féle mindent csinálni: először ami a legfontosabb: legalább ezerféleképpen sírni, aztán találd ki mi baja.
Amivel halálra lehet ijeszteni anyát, egyszer csak forogni, mozogni, persze kizárólag: pelenkázón, ágy szélén. (és akkor a súlygyarapodás is csökkenni fog, szintén ijeszgetve anyát, ráadásul enni sem kell ilyenkor túl sokat, hiszen nincs idő rá).
De az nagyon jó, hogy jól van, meglátod nemsokára visszafelesel majd és akkor jaj nektek, mindenféle orvosok, ember legyen a talpán, aki nemhogy egy gyomorkenetet levesz, de még a szájába akar csak belenézni.
Már meg ne haragudj, de fentebb már írták az igazságot. Mondtam, hogy végigolvastam a blogod nyár elején, kommentekkel, mert igazi függő vagyok (bakker, a lábjegyzet is a könyv része!!!), és már volt, akinek adtál támpontot az adatlapod megtekintéséhez. Amit nem csak ő olvasott:) Szóval, ha megnézed a statisztikád, és látod, hányan olvassák a blogodat, na, ezek nagyrésze, ha akarja, megtalál máshol is. Nem véletlen, hogy a rendőrség/nemzetbiztonság a tökét vakargatja megelégedettségében, hogy ennyi infó egy helyen (gondolj csak a Szabó Dézi gyilkosságra).
Szóval csak óvatosan irl. Hja, és a telszámod, az tényleg szemet szúr…
majd akkor igyekszem nem meggyilkolni az ismerőseimet.
a telefonszámomról: sok olyan ismerősöm van, aki nincs fent a wiwen, de meg tudja nézni az adatlapom (más accountjáról), stb. sms-nek nálam nincs hangja nappal sem, utálom. úgyhogy a legrosszabb, amit valaki tehet velem, ha nagyon berág rám, és elveszíti a fejét a gyűlölettől, az az, hogy felhív (és valószínűleg nem veszem fel, ismeretlen számot nem szoktam, ki se csöng).
Szia! Véletlenül bukkantam erre a blogra, de már fél napja itt ülök megbabonázva, és olvasom-olvasom… Két kölök háromfelé rohangál, lakás szalad, de kit érdekel???
Gratulálok a CsodaManódhoz, fantasztikus, ahogy utánozhatalan humorral tudtad kezelni ezt a nehéz időszakot…
Ezennel feliratkozom a rajongói táborodba. 🙂
Minden jót Nektek:
Judit
Lucia, én is a blogodból találtam rá a wiwes adatlapodra, kíváncsi voltam, ki az, aki ilyen jó stílusban nyomja. Nem volt nehéz, mert adtál magadról két olyan infót, ami alapján két perc alatt megvoltál.
Ja, és nehezményezem, hogy csak két naponta vannak bejegyzések, kérem a gyakrabban írni:))
Sajnálatos, de csak klem kollégát tudom ismételni.
Mind wiw-es, mind zoárdinfós ügyben!
Voltaképp, hiába találtuk meg a wiw adatlapot, az ominózus mobilszám (és persze a képek) kivételével nem látunk semmit abból, amit S.B. megdicsért 😦 (Értem ezalatt Zorcsi képein túl talán a szövegeket? De csak látatlanban mondom, mert nem látom ugye…)
Én sajnos nem találtam meg, pedig nagyon kerestem. Biztos figyelmetlen vagyok,agy valami. 😦
Zoárdnak sok puszi!