74. fejezet – a fejősszobáról

A fejőshelyiség és környéke meg csuda egy hely, már olyan értelemben, ahogy például Mengele laborja lehetett az.

Amikor először ott jártam, elbizakodottan azt hittem, hogy valaki majd megtanít sterilizálni, meg fejni, mert erről kb. annyi fogalmam volt, hogy van a mellem, meg van a fejő, és azt még sejtettem, mint a világ dolgaiban járatos nő, hogy ezeket valószínűleg intim közelségbe kell majd egymással hozni. Aztán nagyon gyorsan kiderült, hogy ott senkinek nincs ideje engem oktatgatni, menjek le, és kérdezzem meg a többi anyukát. Hát jó. Lementem a pincébe, majd majdnem fel is jöttem azzal a svunggal, mert ott csak egy kivilágítatlan alagsor volt tele törött székekkel, és egyéb kiselejtezett bútorokkal, halmokban, gondoltam, biztos nem ennyire le kell jönni, de azért a biztonság kedvéért még benyitottam azon az ajtón, amin egy A4-es papíron a "TORNATEREM" felirat volt feltüntetve. Az ajtó mögött aztán egészen furcsa dolgok történtek, egyfelől egy kanyargós, kihalt, műtőzöld folyosó vezetett minden bizonnyal valahova a föld alá, ahol a zombikat tárolják, mert azok pont ilyen helyen laknak, másfelől viszont egy kedves arcú, vékony, ugyanakkor mégis határozottan nagymamakülsejű néni kavargatott valamit egy lábasban, kisrádióval a sámlin, mint az én nagymamám, és még plüssnyuszija is volt. Rögtön odajött hozzám mosolyogva, nem emlékszem pontosan, hogy kedveskémnek szólított-e, mindenesetre határozottan olyan benyomást keltett, mint aki igen, és megmutatta, hogy a mellette lévő, cca 2-3 négyzetméteres ablaktalan szoba (bocsánat, ez költői túlzás, mert van ablaka, csak az a konyhára nyílik) a neoncsővel, ami akkor még nagyon fel volt szerelve, mert a műanyag dobozokon és a két kézfertőtlenítőn kívül papírtörlő is volt benne, szóval az a fejőshelyiség.

Itt megemlíteném, hogy a fiúm, amikor első éjszaka éjfél után valamivel behatolt az intézménybe, hogy megnézze a gyereket, akkor utána ő is valami nagymamaszerű illetőről regélt nekem furcsa arccal, akivel a felső szinten találkozott, és idővel összeraktuk a képet, hogy ő is az Anna nénivel futott össze.

A fejőshelyiségben minden trükkre szükség van, mert rideg, fülledt, és az nem urban legend, hogy az ember ránéz egy ötcentis csótányra, és leáll a teje. Reggelenként tök jó, mert ott van Anna néni, aki be szokott ülni velem (én vagyok az első fecske), és elszórakoztat (nyolc gyereke van, x unokával, és imád rémtörténeteket mesélni gyerekneveléssel kapcsolatban, meg kórházi sztorikat). Hétfőn például nem voltam reggel, és kedden azzal fogadott, hogy úristen, ne csináljak ilyet többet, hogy se nem jövök, se nem telefonálok, ő nem fiatal már, legalább hívjam fel, annyit összeaggódott, hogy majdnem szívrohamot kapott, aztán sebtibe elmesélt három olyan történetet, amikor egy ideig minden rendben volt az anyukával, aki utána az egyik pillanatról a másikra meghalt. Erre én bocsánatot kértem, és megígértem, hogy nem fogok egyik pillanatról a másikra meghalni. Anna néni különben egyszer derűs arccal közölte velem, hogy vagy kidobják végre a törött bútorokat, vagy kirakja azokat ő az udvarra, és felgyújtja, majd fellép a máglyára tiltakozásképpen, mert ezt már nem lehet bírni, hogy mindig be akarnak költözni a hajléktalanok.

Szóval a reggeleim a társas érintkezés jegyében telnek.

A délutánjaim viszont ijesztőek, mert akkor általában egyedül vagyok, ráadásul mögöttünk a pszichiátria. Egyszer bejött például egy emo lány, és megkérdezte, hogy nem tartanám-e meg a gyógytornát, mert nincs ott a Kati, na azóta magamra zárom az ajtót. Ráadásul ott van tényleg mellettem a gyógytornász szobája, de sose látom az ottaniakat, mert a kanyar mögött helyezkedik el, csak gyerekeket hallok sikoltozni, meg valami rikácsolós hangú nőt üvöltözni velük, egy ideje nem is sétálok arrafelé, nehogy úgy járjak, mint a Dö Áj főszereplője, úgy vagyok ezzel, hogy a tudatlanság áldás. A múltkor ebbe a sikoltozásba viszont valami felnőtt férfiüvöltözés is keveredett felülről, tökre meg is ijedtem, hogy idekeveredett valami elmebeteg, ráadásul az ápolók és orvosok többsége nő, a betegek mind gyerekek, most mi lesz, és akkor jött még a csótány is a képbe. Szerencsére aztán kiderült, hogy csak a bohócdoktorok csinálják a banzájt, nem mintha ettől megnyugodtam volna, szerintem egy felnőtt ember, aki olyan hülyére festi magát és láthatóan gátlástalanul viselkedik, jobban teszi, ha inkább nem sétálgat a pszichiátria környékén, mert még ott tartják. Nem szeretem a bohócokat, na.

Szóval úgy érzem, a fejősszoba rendszeres látogatása tulajdonképpen egyfajta túlélőtáborral ér fel, ami minden kihívásra felkészíti az embert az életben, szerintem javasolom majd ezirányú hasznosítását kis marketinggel sok pénzért, bevételek mehetnének a PIC-nek például.

Reklámok

15 thoughts on “74. fejezet – a fejősszobáról

  1. Hehe… 😀 Majd ha Sára megint kaphat enni, megyek én is. Bár ha megint itthon lesz a nagy, meg újraindul az ovi, lehet, hogy nem érek be a reggeli látogatásra. 😦 A fél 12-es előtt van a nagyüzem, volt, hogy négyen voltunk abban a szobában… gondolhatod. 🙂

    • Úristen. Ilyen körülmények között a nyálam is felszáradna, nem hogy a tejem, pedig én már egy harcedzett, viharvert öregasszony vagyok.
      Az meg külön gáz, hogy nem tanítják meg fejni a kismamákat, ettől már az én fiatalkoromban is kiakadtam, aztán meg nyivákolnak, hogy nem szoptatnak a kismamák, nem küzdenek a tejért! Szerencsémre én egy matróna külsejű, szigorú, mindenért beszólós csecsemős keze alá kerültem az elsővel, aki még az ötvenes években élte fénykorát, ezért fogta magát, először is odaült és kimaszírozta mindkét mellemben a tejcsatornákat, mondván, hogy iszonyatosan kemények a melleim, (addig azt nem panaszolta senki, pislogtam is nagyokat), majd bepisiltem kínomban, de szépen, két nap alatt olajos kézzel fellazította, ki is fejte, aztán leellenőrizte, hogy én tudom-e, és csak aztán hagyott magamra. Na valahogy így kellene most is.

    • az én időmben , a 80as évek végén még bizony tanítottak fejni a bábák…
      és bizony úgy, ahogy hawah írja, segítettek, ha rosszul csináltam, kemény kézzel.

      nem politizálok, nem, de ez bizony nem pénzkérdés, ez hozzáállás érdése, és az embereken múlik, akik az egészségügyben dolgoznak.

    • Hawah, amellett a nagyuzem mellett, ami a legtobb csecsemoosztalyon megy, nincs is ilyesmire ido, sajnos.

      2 hete szultem az Istvanban, a csecsemoosztaly csurig (odacsaptak egy plusz keruletet a nagy szuleszetmegszunteto hadjarat alkalmaval), privat szoba max. az almaimban, potagyazas az osztalyon, de en spec. mar a nogyogyaszatra kerultem. szerencsemre “csak” cisztas mutetesek es mas kismamak voltak a szobaban, de a szomszedunkban a frissen szult csaj melle beraktak 5 abortuszost… pedig az Istvan bababarat, es az elso szulesem utan nagyon elegedett voltam.

    • Hú, ez kemény… Aki cicire tudja rögtön rakni a gyereket azt is kellene szoptatni/fejni tanítani. Én is egy barommal akadtam össze (mármint csecsemősnővér) gyerek 2. nap este került hozzám, csecsemős rámnézett (!) azt mondta sajnos én nem fogok tudni szoptatni (?). Éjszaka fejt, azt hittem meghalok (kb.). Aztán másnap jött egy jó fej csecsemős és érdekes, de a mai napig szoptatok… Mondjuk ezen a helyen lehet nekem se lenne tejem… 😦

    • hát, azért ennyire nem durva a helyzet, a kórházi személyzet tényleg túlterhelt, különösen így a nyári szabadságok idején, de a védőnőmhöz bejelentkezhettem volna, viszont annyira fájt a mindenem az első napokban, hogy inkább netről tanultam meg fejni itthon 🙂

    • Értem, én is kiemelt kórházban szültem, iszonyat tömeg volt, túlterhelt volt a személyzet. De akkor is szomorú… Netről tanult fejés 🙂

    • hát se nem vagyok terhes, se nem szültem még, és hogy minden nap idelátogatok, magam is meglepem, de lucia, te mennyire jól írsz! ma reggel (!) is nevettem hangosan. 🙂 köszi a sztorit. Zé pedig csak növögessen szépen. all the best, keep writing.

    • hihetetlenül jól működnek az anyai ösztöneid, nagyon csodálom a cselekedeteidet, én tapasztalt két gyerekes nő létemre megemelem a kalapomat, teljesen ösztönlény vagy, ez igen.

    • aroomofherown: hát köszi, mindkettőnktől.

      Napocskaeszter: mindent, amit beviszek, pasztörizálnak, hivatalból nem hihetik el, hogy steril.

      Batkamanó: hát köszi a feltételezést, de miből derül ez ki? 🙂

    • És az Anna néni amúgy milyen minőségben van ott az alagsorban? Nagyon helyes néni lehet.

      Igazából a leírásod alapján nem tudom mire föl nem hiszik el, hogy az otthon lefejt tej az steril. Hát lehet annál a helynél rosszabb? (najó, mégis értem, a doktorkám az előbb felhomályosított, nade akkor is… csótányok? ez nonszensz)

    • mademoiselle: igen, én is szeretem, egész más, ha ő van ott, és nem a többi tejkonyhás.

      amúgy anna néni nővéri státuszban van az intézményben, de tejkonyhásként dolgozik, nem a babák körül (sajnos).

Szeresd Mucit

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s