70. fejezet – nem lesz diszlexiás, ha mindketten belehalunk is

Amúgy elképesztő, hogy kiforgatja az embert ez az anyaság magából. A videókról pl. azért vetettem le a hangot, mert valami elképesztő gügyögést rendeztem Zének a háttérben, anélkül, hogy észrevettem volna (nem, nem ereszkedtem odáig, hogy ún. becézett formájú szavakat használjak, de tőlem akkor is furcsa volt nekem ez a hangnem). Most meg egy sokkal kisebb szobában vagyunk, ahol általában kettesben ér minket az este, és elkezdett bennem egyre hangosabban villogni a figyelmeztető jelzés, amit tudat alatt a kismamaipar oltott belém, hogy a gyermekem agya igen hamar tejbegrízzé fog változni, és kifolyik a fülén, ha az anyja nem énekel neki. De minimum diszlexiás lesz, és erről mind én tehetek majd.

Szóval az van, hogy én nem tudok énekelni, nem szoktam énekelni, nem akarok énekelni, de a tejbegrízre koncentrálva előadtam Zorcsinak a gunner's dream-et meg a final cutot roger waterstől, mert ezeket tudom kívülről, illetve utána még a turn aroundot bonnie tylertől, mert annak olyan a hangtartománya, hogy nem éneklem hamisan, bár a két szólammal akadt némi problémám, de megoldottam, és befejezésül a hotel californiát. Átfutott az agyamon, hogy becsempészem hozzá agnust, de belegondolva, nem igazán szeretném, hogy összehasonlítási alapja legyen. Mindenesetre Zé udvariasan, érdeklődést mímelve tűrte, és nagyon-nagyon remélem, hogy miután elmentem, nem mondogatott olyat neki a többi gyerek, hogy de gáz már az anyukád, nem is tud énekelni, mert az ciki lenne.

18 thoughts on “70. fejezet – nem lesz diszlexiás, ha mindketten belehalunk is

    • Valamikor régen olvastam, hogy minden gyerek abszolút hallással születik, csak a többségből úgy 1 éves korára ezt sikeresen kiírtják. Mivel énekelni én sem tudok, Weöres Sándor versekkel operáltam. A gyermek hallása jó, sőt zenei érzéket mutat. A kísérletet sikeresnek nyilvánítottuk. ;o))
      Jó olvasni téged! Hajráf Zoárd!

    • Én nem énekeltem a kölykeimnek, gügyögni se nagyon gügyögtem, a nonverbális kommunikációnk viszont igen intenzív lett. Viszont lúdtalpu, szemüveges, fogszabályzós és of course diszgráfiás kölykök lettek, főleg az egyik. A humoruk cserébe fergeteges. `szal szerintem mindent csinálj, ami jólesik nektek.

    • hihi, én amikor énekeltem a fiacskámnak, és elaludt, az emberem soha nem hagyta ki a megjegyzést, miszerint az öntudatlanságba menekül a drága gyermek 🙂
      Arra gondolj, hogy ő nem ismer másmilyet, mint a te hangodat, nincs viszonyítási alapja 😀

    • :))) Norka kifejezetten nevetni szokott, amikor énekelek, vagy kinevet,vagy tényleg tetszik Neki, a lényeg, hogy jó hatással van rájuk 🙂 Igen, ez az anyaság dolog furcsa dolgokat hoz ki az emberekből. A lányom ha rámosolyog valakire, és az nem veszi észre, vagy nem mosolyog rá vissza, meg tudnám csapni 😀

    • Én ölni tudtam volna, amikor 15 éves koromban lemezről hallottam, …hogy is mondjam?: falcsul… az “Apu hogy megy be” kezdetű dalocskát, mivel Anya egészen másképp tanította:)

    • nem ide tartozik, meg lehet, hogy már írtad, csak nem figyeltem: miért kellett elköltöznöd? nem bírja igor [?]a gyerekzsivajt?

      én énekelek neki [a gyerkőcömnek, nem igornak] az elejétől, a múltkor a kocsiban is be kellett vetnem, az uram meg nagyon dícsérte a hangom, szóval lehet, hogy a tied is csak a te fejedben nem jó.

    • azért költözöm, mert a fiúmmal ismét összeköltözünk, vagyis már kb. január óta nagyjából itt lakom, csak eleinte sokat hányingertem a könyvpakoláshoz, utána sokat dolgoztam, most viszont mire hazajön a gyerek, el kellett intézni.

      igornak én sem énekelek, amúgy hónapok óta nem láttam, sztem natasa, az új kontaktszemély diszkréten eltette láb alól, de velem mindig udvarias, úgyhogy nem hozom fel a témát.

    • Tavaly nyáron a saját szememmel láttam, amint egy hároméves kislány és egy ötéves kisfiú fergeteges headbangelést rendezett a whole lotta rosie és a night train (előbbi acdc, utóbbi gunsnroses) hallgatása közben. Szerintem ez Dionüszosz csattanós válasza a kismamaipar ármánykodására. Különben is, Zoárd emlékezetem szerint iron maidenen edződött magzatkorában… Akárhogy is, az anyjától származó hangok csakis jóleshetnek a fülének, a többi gyerek meg nagy valószínűséggel nem ért a zenéhez, oszt’ kész.

    • de ha nagyon nem megy az énekelés(amit nem hiszek) akkor még mindig ott van a mesélés, ami neked biztos csípőből..én is ezt tervezem majdanra:)

    • a gyereknek az a jó, amit az anyja nyújt neki, majd meglátod,ha hamisan énekelsz nem baj, de Te énekeled és nem a nővérke, ha simogatod az a jó.

    • Egyszer a kocsiban mar nagyon nem birta a gyurodest a gyerkoc, hat enekelni kezdtem: Boci, boci; Bobita; a Micimackobol, amennyit tudtam – csak orditott… Vegso elkeseredesunkben a Zsakmanyallattal probalkoztunk – nem tudom, hogy a dobbenettol, vagy mert eltalaltuk az izleset, de elhallgatott. Egyebkent igy 3 evesen meg a progressziv jazzt imadja.

    • Szia, a gyerekek sokáig (években mérve) nem tesznek különbséget aközött, hogy énekelsz, vagy csak beszélsz nekik kis Weöreseket, vagy bármilyen nyelven bármilyen sztorit. A beszédnek is van dallama (ráadásul a gyerekekkel különösen dallamosan beszélünk, önkéntelenül) és mivel a blog alapján szerintem tök jókat tudsz beszélni, ezért nyugodtan nyomjál neki bármit, mindegy mit, csak hangok jöjjenek a te szádból, ez a lényeg 🙂

    • mar epp akartalak felelossegre vonni a hang miatt. tolod a mozgokepet, de a letfenntarto masinak zugasat lekeverteted…
      nyavogjal is neki a kesobbiekre valo tekintettel, mer macska nelkul elni nem lehet.

    • ja, éppen akartam írni, hogy mivel kismacskákon szocializálódtam, reflexből nyávogni is szoktam neki, meg mindig mondom, hogy szép cica, okos cica.

    • Fabiennel vitatkoznék: [olyat nem is merek mondani, hogy “a gyerekek”, mert még csak 1 tesztalanyom van, de] az én fiam szemmel láthatóan különbséget tesz magyar és angol nyelvű mese, valamint mese és ének között. A Kodály-módszert viszont még nem ismeri, úgyhogy simán elvan az evet-féle-freestyle dalokkal [mert a szövegeket rendszerint elfelejtem és amúgy is jobb, ha az adott helyzethez aktualizálom [pl. “ne nyomd meg a reset gombot” kezdetű ráolvasó]].

    • a gyerekneveléssel az a legnagyobb baj, hogy csak sokára derül ki, hogy amit csinálsz, az hasznos volt-e.

      amióta a gyerekem tud beszélni, az első gyanús jelre rögtön ordít, hogy “mama, nem énekel!!!”

Hozzászólás a(z) 24718 bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s