Zorcsi ma pontosan két hónapos (illetve mínusz egy hónap plusz egy napos), ugyanakkor egy két kiló húsz dekás (kicsit több, de nem baj, maradhat) csecsemő, és ez nagyon konfúz dolog, például nem tudom, hogy a négy, vagy a hat hónaposoknak való babateát kapja majd (kisebb nincsen). Eddig a felnőtteknek valót itta, sokszoros hígításban, és imádja, mindig vigyorog tőle.

Tegnap zokogó lélekkel leadtam még egyszer a gyereket, és kiszaladtam egy utolsó beszerzőkörútra. A kórházi staff egy jobbfajta csokikkal teli ajándékkosarat kap tőlünk, S. B.-vel kicsit gondban voltam, mert pénzt a híresztelések szerint nem fogad el, én viszont túl sok mindenért túlságosan is hálás vagyok neki ahhoz, hogy azt csokival/virággal/itallal ki tudnám fejezni, úgyhogy végül vettem neki egy digitális képkeretet, ami hőmérsékletet és páratartalmat is mutat (ez ugyebár rendkívül fontos, ha az ember képeket nézeget), illetve egy memóriakártyát hozzá, amire felrakom majd a best of Zorcsit. Meg egy bonbont, amit nagy gonddal választottam ki. Továbbá előhívattam nagyban az összes megható papás-mamás-zékengurus képet, mert ő szereti az ilyesmit.

Anna néninek szeretnék még majd venni valamit külön, ő most szabin van.

Zorcsi is kapott egy kétes értékű ajándékot, egy babamérleget (utálja, ha levetkőztetik, a pucérkodás rangján aluli dolog). Remélem, hamar sikerül majd leszoknia arról, hogy behúzza a nyakát, ha hozzányúlnak, meg azt a szokását sem szeretem, hogy ha bántják (szemcsepp, stb), akkor nem sír, csak mozdulatlanná merevedik, és nagyon szomorúan néz. Nem szeretem, hogy ahhoz szokott, hogy természetes, ha fáj valami, ennyire nem kell nagyfiúnak lennie. Annak viszont (részben) örülök, hogy már határozottan követeli, hogy vele legyek

(itt most volt egy hosszabb szünet, bizonyos kakaügyek miatt, melynek során ruhadarab és anya nem maradt szárazon)

…szóval csak rajtam, de minimum érintésközelben hajlandó elaludni. Következésképpen én nem alszom, de úgy tűnik, anélkül is lehet élni. Azt sokkal kevésbé bírom, amikor elviszik tőlem, olyankor a bukós pelusát szorongatom melankólikusan, mint egy tolsztoji hősnő a véres inget. De ma este megyünk haza, és onnantól nem adom.