16 thoughts on “szerintem a nyuszi és a zsiráf nem fejlődnek megfelelő ütemben

  1. Isten éltesse Mucit meg az ő gyöngyszem anyukáját! De szerintem Muci fejlődése teljesen jó, a Zsiráf az, aki elmaradt!

  2. Óanyám. Könnybe lábadt a szemem. Tízéves.
    Még a süssfelnap blogról találtam ide, néha olvastalak, egyszer csak terhes voltál, aztán egyszer csak már nem, én egy taknyos kis álmodozó p.csa voltam, most már nekem is van kettő, a kicsi nyolchónapos és bizony, ő is dobozban kezdte, ugyanott, ahol Zorcsi, és még Timur képe mindig ott van a falon, erőt adott, mikor a szívem megszakadt napi többször, hogy kehetek ekkora lúzer, hogy végre megszülök egy gyereket, erre beteg és még ötven éve is meghalt volna, nemhogy száz, de reménykedtem, hogy ő is lesz majd tíz, hiszen másnak is sikerült már. Azóta rendben van és én is helyreteszem a dolgot magamban lassan.
    Isten éltesse sokáig az okos nagyfiad. 🙂

  3. Boldog szülinapot Mucinak! Emlékszem milyen pindurka volt. Meg tudod Lucia arra is, hogy egy másik blogon – már nem tudom melyiken, egy másik korábban született babóca anyukája – megemlített téged, mint követendő példát, hogy mindig csill ruhában, piros melltartóban jártál szoptatni Zorcsit. Akkor arra gondoltam, ha Lucia még ilyenkor is topon van, akkor kutya kötelességem nekem is ezen az úton járni. Meg hogy a főnököd milyen jó fej volt, mert ő gratulált és vitt neked rózsát. – Ezt nagyon megjegyeztem, hogy nem sajnálkozásra, hanem olyan hozzáállásra van szüksége a mamiknak, hogy ők ugyanúgy tökéletesek, mint akik ‘időben’ szültek. Ölelés mindkettőtöknek! Meg azt is imádtam, hogy szereted a Muci másik nagyiját (fiús mamit), mivel fiam van, és akkor van remény, hogy majd engem is szeret a fiam párja. 🙂

  4. Utólag is boldog szülinapot Mucinak. 🙂 Ilyen sok éve olvaslak?
    A képeket nézve hirtelen rámtört az eufória, azt hittem a fiam Nyusznyuszának hasonmását látom. Rögtön meg is akartam érdeklődni hogy hol vetted, mivel Nyusznyusz erősen megszürkült, megkopott, kéne egy utánpótlás. Mindenesetre ez a nyuszi nagyobb mint a fiamé de minden más stimmel. Még a barna-fehér kockás masni is. Nem emlékszik rá a rokon hogy hol vette, a gyereknek meg ő a főkedvenc. Már készülünk az elkerülhetetlenre, atomjaira fog hullani hamarosan. Évek óta keresem hogy honnan a fenéből szerezhetnék be ugyanilyet de úgy nézem az lesz hogy varrnom kell.

Szeresd Mucit