Tegnap délután tankolás a pici, családias kútnál, én még kotorásztam valamit, Muci kiszállt (szólt, hogy ki akar szállni, és megengedtem, ilyenkor az autó mellett marad), majd a következő párbeszédet hallom közte és a benzinkutas között:

Kutas: Szia Dani, 95-ös, hatezerért? [ennél többet lélektanilag képtelen vagyok egyszerre kiadni benzinre, a hatezres lányként ismernek]
Muci: Aha.
Kutas [viccelődve]: Legközelebb már vezetni is te fogsz?
Muci [őszinte felháborodással]: Hát képzejd ej, ana azt mondta, hod addig nem vezethetek, amíg nem éj je a jábam!

Legközelebb egyszerűen a kezébe nyomom a pénzt, és hagyom, hogy hadd intézkedjen egyedül, ha már ilyen jól elbeszélgetnek, mint férfi a férfival.

Tegnap meséli nekem, hogy képzeljem el, hogy az egyik óvónéni nem volt bent, én megkérdeztem, hogy tán csak nem beteg volt, erre azt felelte, hogy “hát szejintem nem, szejintem ejment dojgozni, hod jeden pénze, tudod, ana, néha dojgozni isz kejj, nem jehet mindig cak a dejekekkej játszani!”. (Anya nagyon röhög).

Karácsonyra kapott egy ilyet (plüssfóka tépőzáras labdával), azóta is imádja, ezt viszi az oviba, otthon ő is kisfóka (fók-fók!), és ma reggel bejelentette, hogy szerinte jeden a fóka neve isz Dani. Én megkérdeztem (ebből is leszűrhető egyébként, mennyire vagyok intellektuális hajnali hét körül), hogy és akkor hogyan fogom őket megkülönböztetni, ha mindketten fókák és mindketten Danik, mire azt felelte (olyan anya, hülye vagy? nézéssel, lassan, tagoltan) hogy hát úd, hod mászképp nézünk ki. Majd kis gondolkozás után elaborálta, és meg is mutatta, hogy játod, a fókának van jabdája, nekem pedig ninc, majd kérdően nézett, hogy biztosan felfogtam-e.

Tudod, ana, az a jemek ötjetem támadt, hod amikoj szok hó jesz, akkoj úd fogunk szánkózni, hod én üjök a szánkón, te meg húzoj.