404. fejezet – kjupp

Annyi volt a történet röviden, hogy Muckó már vasárnap gyengélkedett, gondolkoztam is, hogy vendégségezzünk-e vagy ne, de nagyon akart menni (szerinte a rendszergazda kutyájához mentünk vendégségbe), aztán este tíz körültől hajnalig hörgött, én meg ébren izgultam mellette, de mindig, amikor hívtam volna a mentőket, jobban lett egy fél órára. Az ironikus az az egészben, hogy vasárnap ajánlották is azt a gyógyszert, amitől az egész megszűnt volna, még fel is írta orvos ismerős, de annyira nem látszott a Mucin, hogy rosszul lenne (és eddig egyszer volt csak beteg), hogy a második bezárt patika után nem kerestem többet (és most százszor leírom, hogy azonnal ki kell váltani a gyógyszereket).

Hétfő délelőtt azután rögtön küldött minket a kórházba a gyerekorvos, megfigyelésre (engem asszem, nem kellett, én csak kísértem), és a nyuszi nagyon kis gyenge volt. Én hazaszaladtam dolgokért, aközben a nagymamája/apja vigyáztak rá, és amikor visszaértem, akkorra már a Muci mutatta meg nekem az inhalálót, meg hogy hogyan kell használni.

Az éjszakát ezek után megint ébren töltöttem nagyrészt, azt hallgatva, vesz-e mindenki levegőt (egy szintén hörgős, egy éves intézetis kislánnyal voltunk egy szobában), aztán reggel beizzítottam a mobil irodát, meg egyáltalán, kipakoltam rendesen, mert azt mondták, hogy valószínűleg maradnunk kell. A reggeli doktornő egy nagyon csinos, helyes, kedves lány volt, egyébként az éjszakai is, csak annyi a baj az ilyen lányokkal, hogy a Muci minden felszólítást flörtölés kezdeményezésének vesz tőlük, és huncut mosollyal rávágja, hogy nem. A lányok meg türelmesek, sajnos, így egy fél órányi évődésbe telt, hogy megkapják, amit akarnak (hiába mondom mindig, hogy a Muci a határozottságot respektálja). Addigra már megnyugodtam egyébként a betegség felől, így határozottan viccesnek találtam, hogy Muci a kiköpött Don Corleone-hangján (Marlon Brando idősen) utánaszól a csajnak, hogy ne fejejtsd ej becukni az ajtót, amikoj kimész (nem bunkóságból, csak örökölt tőlem egy kis OCD-t, és ez neki fontos, este végig akarta járni a folyosót, és az összes ajtót becsukni), majd felém fordult, és egy nép közé leereszkedő, de azért a fontosabb dolgokra való hivatottság tudatában élő főherceg audiencia utáni hangsúlyával kérdezte tőlem rekedtes, számonkérő hangon a doktornőről, hogy hát ez meg ki volt?.

Később az orr-fül-gégész doktorbácsival, aki nem könyörgött neki hosszan, hanem percek alatt lerendezte vele a dolgait, elismerően közölte, hogy nadon üdesz vojtáj, szerencsére a doktor bácsi ezt nem hallotta, mert éppen a helyes doktornénivel flörtölt.

Amúgy, amikor nem volt éppen rosszul, elég jól elvolt a kórházban, a szobatisztaság sem esett vissza, sőt, amikor mondtam, hogy szóljon, ha pisilni kell, mert edényben kéne pisilni a doktornéninek (az igazat megvallva, kábé hússzor szóltam neki ebben a témában), akkor mindig azt válaszolta, hogy jó, ana, szójok, te moszt dojgozzá, és tényleg szólt, és ügyesen belepisilt az edénybe.

Aztán hazaengedték, éjszakára adtam neki kúpot, leginkább anyai rettegés ellen, ügyesen aludt végig az ágyában, sajnos viszont még mindig rekedt, és időnként hisztis, ma reggel például, amikor mondtam neki, hogy nézd, hoztam neked kakaós csigát, akkor azt válaszolta, hogy nem, nem hoztáj, szoha nem hozoj nekem kakaós cigát [a másik kezemre néz] és bajackot szem hoztáj!

Na de az a lényeg, hogy mindjárt meggyógyul.

Reklámok

10 thoughts on “404. fejezet – kjupp

    • “nem, nem hoztáj, szoha nem hozoj nekem kakaós cigát [a másik kezemre néz] és bajackot szem hoztáj!”

      Drámatagozat, végzős osztály. 😀 😀

    • Hű, ugye nem a Rectodelt volt az?
      Mert az egyszer én is beadtam a gyereknek anyai rettegés ellen (na jó, egy dobozzal), mire a doki dobott egy hátast, azt hittem, agyvérzést kap, úgy beparázott, hogy nem mondta el a használati utasítást, úristen, úristen (gyógyszertári cucc, nem volt betegtájékoztató). Aztán közölte, hogy azt TÉNYLEG csak akkor szabad beadni, ha nagyon hörög a gyerek, mert szteroid, meg mit tudom én.
      Na, de nem okoskodok itt tovább :). Lényeg, hogy jobban van a Muci.

    • Ez a -hat ez meg ki volt?- beszolas nagyon tetszett 😀

      Tenyleg, a doktornenik miert nem tudnak ugy odamenni a kisgyerekhez, hogy – Szervusz, en vagyok az xy doktorneni. – Pedig van ilyen, en lattam mar…

    • @mynona: valahol megértem, azért a doktornénik nem pszichológusok, és tényleg nem feltétlenül evidens, hogy egy ekkora gyereknek, aki alig beszél, ez számít, de persze jobb lenne 🙂

Szeresd Mucit

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s