Igazából tegnap este döbbentem rá, hogy mennyire felnőtt gyerekem van, amikor megkérdeztem, hogy mit kér vacsorára, mire azt mondta, hogy szajonnász tojászt, és mivel többször megismételte konzekvensen, csináltam is neki. Azaz együtt csináltuk, ő a pultról kevergette (óvatoszan, fojjó), utána viszont amikor leültettem a kanapéra a (baconos) rántottával, közölte velem vigyorogva, hogy nem kell. Én megkérdeztem, hogy akkor most ki fogja megenni, erre azt felelte kacarászva, hogy a tehín, úgyhogy nyugtáztam, hogy újabb kalóriadús vacsorát vehetek magamhoz (nem, nem én vagyok a tehén, de a tehén fogyókúrázik), majd elmentem mosogatni, és egyszer csak hallom, hogy viccejtem, finom, és azt láttam, hogy az én felnőtt kisfiam az egész rántottát megette egyedül villával, anélkül, hogy kiszórta volna maga köré (na jó, ez csak olyan szülői túlzás, az utolsó három villányival segíteni kellett, az advanced level).
De tényleg nagyon klassz, hogy meg tudja már mondani, mit kér enni, ha sajtot, akkor különbséget tesz a keckeszajt meg a tjapiszta között, bár a gyomra nem tudom, miből van, mert ma például három virslit megevett ebédre némi kacsatepertővel, kenyeret alig sikerült közbecsalnom, utána viszont vidáman ugrált. Ha megkérdezem reggel, hogy mit főzzek, akkor a szokásos válasz a pacsintát, pejecet, pizzát, utána általában szűkítjük egyre (bár szerintem ő az egyetlen gyerek budapesten, akinek olyat kell mondani, hogy aki nem eszi meg a palacsintáját, az nem kap paradicsomot, mert a koktélparadicsom kvázi függőségszámba megy).
És a nemzetközi konyhával is teljesen elboldogul, bár a varenyikit időnként tújósz peemeni-nek mondja, de reménykedem benne, hogy három éves korára már nem kell restellkednem miatta egy étteremben sem. A kínaiban (gyorsbüfé, látja a kínálatot) meg simán rendel, hogy ő tojászizst, tésztát és csijkét kér, ráadásul meg is mutatja, melyik csirkét, és eszik is belőle rendesen. Ebből a rohamos gasztronómiai fejlődésből egyébként látható, hogy a mi életünkben az evés központi szerepet játszik, a múltkor például felugrott brainoiz (milyen bizarr, hogy a gyerekblogomban emlegetem) a pulóveréért, és a Muci olyan húsz percig kerülgette némán időnként rámosolyogva, majd a kezébe nyomta a kedvenc gabonapelyhét. Ez egyébként nagyon fura, hogy az én mindig csacsogó gyerekem egy büdös szót nem hajlandó szólni (de tényleg, egyet sem), ha vendég jön, legalább egy órán keresztül, de miután brainoiz távozott, azonnal részletesen elmesélte, hogy adtam bácinak enni, nem éhesz, elment, nem jön?
További bizarr dolgok vele kapcsolatban, hogy egyrészt eldöntötte helyettem, hogy ő márpedig szóképolvasással fog megtanulni olvasni, mert van egy kedves könyve, amiben az állatok alá oda van írva a nevük, és a múltkor, amikor hozta a mágneses tábláját, hogy rajzoljak, odaírtam, hogy róka, mire a Muci ismételgetni kezdte, hogy jóka, jóka.
A másik pedig, hogy mindig dugdos az ágyamba éjszakára kisautókat, és fektetéskor mindig elmondja, hogy ana ajszik zsijáffaj, pocokkaj, autóvaj, de a múltkor még önmagán is túltett, mert a hálószobámba bemenve azt vettem észre, hogy ott van az ágyamba a fél méteres dömpere, amit nem értem, hogy ügyeskedett fel oda, de azt sem tudtam, hogy most röhögjek, vagy meghatódjak a gondoskodás mértékétől.
Fényképek majd legközelebb.
kicsi malac 
Na, most már igazán… Képtelenség, hogy egy gyerek ilyen aranyos legyen, szerintem túlzásba estél, én ezt nem hiszem el 😉 Nem valami tudománytalan fantasztikus novella vázlatát próbálgatod?
Gratula, Muci lsssan, de biztosan anyaszerető minimacsóvá válik.
Budapesten? Szerintem egyetlen a világon… Az én gyerekeim is szeretik a paradicsomot (egyszer legnagyobb lányom hároméves kora körül látogatóban voltunk falusi háznál, ahol egyszercsak eltűnt, és vagy öt perc keresés után lett meg, két sor paradicsom közt üldögélve a földön, és már a ki tudja hanyadik paradicsomot tömve épp befelé), de ilyet, hogy “ha nem eszed meg a palacsintád, akkor nem kapsz paradicsomot”???
[rgranc](#10941231): neki tényleg a paradicsom a kedvence a világon, édes dolgokból viszont nem bír túl sokat (emlékszem, amikor terhes voltam vele, az elején úgy jártam dolgozni, hogy megvettem az egy kg paradicsomot és egy kg narancsot, és azon éltem, és nem értettem, hogy mások ezen miért csodálkoznak :)).
hogy az előzményeket tekintve ez micsoda öröm és csoda és boldogság, még nekünk, olvasóknak is, akkor bizonyosodik be még jobban, ha valaki olvas itt bal oldalon is egy másik blogot, két egy időben született gyermek között micsoda óriási fejlődésbeli és egészségi eltérések lehetnek.
istenem ez a gyerek hihetetlen.:D
és nem mellesleg szerintem zseni, de ezt szerintem te is tudod;)
Nem szeretek feleslegesen beleokoskodni mások hsz-ba, de a beszédfejlődés egyes gyerekeknél (nem, egyke, fiú-lány) különböző lehet, de ezt Lucia a szakmájánál fogva is tudja. Persze, ettől még Muci lehetne “zseni”, de szerintem inkább egy jó adottságú gyerek, akit az anyja remekül nevel. Egyébként a valódi zsenikre nem igazán az a jellemző, hogy kis koruktól kezdve feltűnően kommunikatívak lennének…
De félreértés ne essék, Muci tényleg egy tündéri kissrác.
de jó neked, hogy már mondja!!! velem folyton cicáznak kaja-ügyben. újabban “elválasztó diéta” mentén hajlandó csak étkezni… és a “paradicsom” nálunk az ecetes uborka – ha az előkerül, más már labdába se rúghat. (végülis, jobb mint az édesség:)
“:)”: én se szeretném ezt a lehetőséget párbeszédre módosítani, de azért mégse mindegy, hogy valaki szó szerint az életben maradásért küzd 8 kilósan vagy már nem is emlékeztet arra a réges-régi izgulós időszakára
(lucia, ha gondolod, töröld ezt a hozzászólásomat)
Nem értem, ki küzdött az életben maradásért 8 kilósan?
Bocsánat, de úgy látszik, nekem a hozzászólások értelmezése ma valamiért nem megy…
Lucia, tényleg inspiráló sok szempontból, ahogy foglalkozol Mucival. na de hol vannak a setét pillanatok? a naplóból egyáltalán nem jön le, hogy lennének. lehet, hogy nincsenek is?
[xebeche](#10946748): olyan csak a másik blogomban van, a gyerekkel nincs nagyon szomorúság.
Ugye nem azt mondod, hogy fogyókúrázol? Mert én leragadtam a 46 kilónál :S szerintem az bőven elég.
[dreamdancer](#10949282): ja nem, nem fogyókúrázom, az a plüsstehén, a 46 nekem is megfelel, de kösz az aggódást.
“ana ajszik zsijáffaj, pocokkaj, autóvaj”
pocokkal? Az autó és a zsiráf oké, mondhatni alap a gyerkőcöknél (és a képeskönyvekben), na de a pocok :D? Nagyon tudományos ez a Muci 🙂
[gabus](#10953599): mert a Muci egy okos 🙂 a pockot egyébként tőle kaptam (azaz ő kapta tőlem, de úgy döntött, az ágyamban van a helye).
Enyém gyerek egyszer egy teljes zacskónyi lufit felfújt nekem, amíg aludtam, és körberakta az ágyamat, olyan volt ébredni, mintha egy mcdonaldsos ravatalon keltem volna fel. A zsiráf meg alapból az ágyba való, igaza van. 🙂
Kész pasi már,és olyan édes a hangja is,kár,hogy csak ritkán jutunk új videókhoz.
és bármikor küldök neki csomagba koktélparadicsomot csak szólj és küldöm!
Hihetetlen aranyos ez a gyerek! 🙂 részemről pl. ha rossz a kedvem, rákattintok sorban pár mucivideóra és garantáltan elszáll a bánatom (legkedvencebb a szaloncukorevős, az eltűnős-bújócskázós, a térdelvepakolós, meg a legújabb csúszdázós). :))