Anya feloldhatatlan idegzsábája vagyok.
A gyerek után három évig emelt családi pótlékot kapok (amennyiben megigénylem), azon az alapon, hogy 1500 gramm alatt született. Ez egyrészt havi plusz 12 000 forint, másrészt kapok hozzá egy igazolást, amivel behajthatok a temetőbe autóval (ez nem mellékes, errefelé ott lehet nyugodtan sétáltatni a gyereket), BKV-n ingyen utazhatok vele (nem használtam ki), autóra adókedvezmény (egyelőre nem használtam ki), meg évi kemény 6000 forint közgyógy (mivel eddig havonta költöttem ennyit a patikában rá, nem használtam ki). Ez idáig szép és jó.
Ugyanakkor valamiért minden évben igazolnom kell, hogy a gyerek még mindig 1500 g alatt született (WTF?), ezt az igazolást a kórháztól kapom, vagyis kapnám. Egy hete próbálok elérni ott valakit, bárkit, telefonszámot már sikerült szereznem, de soha nincs bent senki illetékes (S.B. és a másik normális doktornő is elment a cégtől), a koraszülöttek nyilván önmagukat gyógyítják, meg minden. A MÁK ügyintézőhöz (akihez az igazolást kell küldenem) van telefonszámom, de folyamatosan foglalt, ráadásul Cegléden van a pest megyei iroda (WTF2), ha akarok valamit, utazzak le oda, és rohamozzam meg az épületet? Szerintem ez az egész arra megy ki, hogy ne igényeljek semmit, csak most nagyon nem mindegy nekem az a pluszpénz. Ráadásul az egyedülálló szülőség után igényelt plusz párezer forint megint egy külön űrlap lenne, amit egy harmadik helyen kellene igazoltatnom, abba bele se kezdtem.
És akkor ott vannak a diákhitelesek, akik elvben szüneteltetik a visszafizetési kötelezettségemet, amíg gyeden vagyok, gyakorlatban meg szintén a MÁK-nál kellene kitöltetnem nekik egy űrlapot. A MÁK saját igazolását ugyan elküldtem nekik már a gyedemről, de az nem jó, mert egy másik, ugyanolyan tartalmú papírra kell nekik ugyanaz a pecsét és aláírás (WTF3). A MÁK ceglédi száma meg folyamatosan foglalt, mint azt említettem, itt bezárul a kör.
Komolyan kezdem csodálni a sokgyerekes kisebbségi családokat, akik a családtámogatásokból élnek.
A telefonos MÁK kapcsolattartás még nekem sem jött össze soha. Ha a személyeset próbálod meg, akkor rögtön találkozhatsz az általad is említett sokgyerekes kisebbségi családok jelentős részével, legalábbis a nálunk illetékes ügyfélszolgálati irodában, és várakozhattok együtt pár órát. Én eddig kivétel nélkül mindent /anyasági, tgyás, gyed, csp./ postán intéztem el, a nyomtatványokat a netről töltöttem le, és igen gördülékenyen zajlott. Nekem szerencsére nem volt velük annyi dolgom, mint neked, sok kitartást!
K.
Okmányirodánál igényelni lehet ügyfélkapus kódot, onnantól minden mák-os ügyet lehet onlájn intézni. Az email-ekre is elég nagy gyakorisággal szoktak válaszolni. Én még telefonon és személyesen sosem próbáltam őket elérni, pont ezért :-).
Keress rá az interneten ( google ) a ceglédi telefonszámra.
Hátha valaki valahol már írt róluk, hogy ezen a számon nem sikerült, de az xxxx-xxx -en igen…
Szia Lucia!
A minap találtam egy ilyet, hátha tudnak neked is segíteni: http://elintezzuk.hu/baba_mama
Nem mondom, sokba vannak, de talán megéri velük letudni a különféle rohangákat.
Én is most akarom intézni a diákhiteles papírokat, de én úgy tudom – és a honlapjukon is ezt olvastam -, hogy az OEP-nél kell megszerezni az igazolást a nyomtatványukra, nem a MÁK-nál. Azaz GYES-eseknél a MÁK-nál, de azt írtad, GYED-en vagy. Az OEP meg nem annyira szörnyű, egy-két óra ücsörgés után sorra lehet kerülni a két másodperces pecsételésre.
Lucia, az emelt csal.pótlékhoz kell évente igazolni a jogosultságot? Nálunk eleve 3 évre állították ki az igazolást, felülvizsgálat csak 2011-ben lesz, és ennek alapján adott a MÁK mindent 3 évre. Nektek a Jánosban nem iylen papírt adtak??? (Erről volt szó az indexes koratopikban és mintha ott Südve azt írta volna, hogy ők is 3 évre kapták.)
Ashlynn: hát én valahogy egy évre kaptam, és most írtak a MÁK-tól is, hogy kérjek új igazolást.
Meow: ügyfélkapum van, akkor majd megnézem, mit lehet ott.
Lena: lehet, hogy OEP, majd utánajárok.
Snort: az elintézősök nem vállalták, tudhatnak valamit 🙂
Friss tapasztalat az emelt összegű csp. intézéséről:
be kell menni a MÁK-ba a Váci útra (közvetlenül mellette van egy fizetős parkoló, szóval nem kell keringeni és dobálni az automatába a környéken) az orvosi igazolással (sajnos abból az eredetit kell bemutatni, úgyhogy nem lehet megúszni Ügyfélkapuval). Ott van kirakva minden nyomtatvány, miközben várakozol bőven elég kitölteni (persze minden lótúrót vigyél magaddal, hogy mi kell pontosan, azt a MÁK honlapján meg lehet nézni).
A mellette lévő épületben van az oep, ahol a diákhiteles papírt is le lehet pecsételtetni.
Nekem 1 óra alatt megvolt az egész kör, nem érdemes emiatt több tízezreket kifizetni valakinek, aki elintézi helyetted.
(Cegléden van a regionális MÁK központja, de a Váci úton is van iroda, Ha nincs ügyintéződ (akinek a neve, telszáma elvileg szerepel a határozaton), akkor nem nagyon fogsz találni senkit, akit utol tudnál érni).
Jah, az egyedülállóságot úgy kelligazolni, hogy egy üres papírra a gyöngybetűiddel leírod, hogy büntetőjogi felelősséged tudatában kijelented, hogy egyedülálló vagy. Dátum, aláírás (ehhez nincs nyomtatvány)
ja, most látom, hogy a felét fölöslegesen írtam le.
Diákhitelt az oepnél kell intézni, ez biztos, mert nekem is kellet. Gyes melletti törlesztés halasztás viszont csak akkor jár, ha nincs mellette munkavégzés.
Én most igényeltem GYES-t _ONLINE_. Nem mondom, ezt-azt be kell szkennelni hozzá, de a doksikat akár el lehet postán is küldeni, ha másképp nem megy. Őszintén megdöbbentem, hogy ma Mo.-n van ilyen lehetőség… :))) A diákhitel szünelteltetését nekem is meg kell majd hosszabbítanom, kíváncsi vagyok, hány akadályba fogok ütközni…
Ja, a lényeg lemaradt:
https://eugyfel.allamkincstar.gov.hu/
Itt lehet ügyintézkedni.
Fogalmam sincs ki melyik ügyintézőhöz tartozik és mi alapján, én ehhez a nőhöz (Kovácsné Veres Ágnes kovacsne.veres.agnes@allamkincstar.gov.hu) és épp ma válaszolt egy mailemre (tadááám) EGY ÓRÁN belül.
nem csoda, hogy minden idejuk elemgy a sokgyerekes kissebbsegi csaladoknak arra, hogy ezek utan rohangaljanak 😛
Ashlynn, nekem is évente kell igazolnom, immár 12 éve, hogy jogosult vagyok, és mindig csak egy évre adják ki az igazolást. 🙂
Bennen: névsorban vagyunk beosztva az ügyintézőkhöz.
Lucia: próbálj melléket hívni, nekem pl az jött be, hogy nem a -000 végű számot hívtam, hanem a 003-at és amikor felvették, mondtam az ügyintézőm nevét, miszerint vele szeretnék beszélni, erre ők felkiálltottak, hogy de hiszen ő a 004-es mellék,erre én elnézést kértem, majd hívtam a 004-et és az ügyintézőm mindent elmondott és gyorsan ügyintézett. Ha már kapál tőlük levelet nézzed meg az aláírást és próbálkozz.
Hát, ez tök fura, mármint az évenkénti igazolás a családi pótlékhoz, három éves kor fölött mondjuk nem tudom, hogyan van, hiszen ott már kell valami tartós betegség hozzá, de ugye 3 éves korig akkor is jár, ha nincs baja a gyerkőcnek, “csak” 1500 gr alatti súllyal született. Lucia, próbáld legalább a következő 2 évre egyben elintézni, szerintem abszolút nem szabályos, hogy nektek csak 1 évre adtak igazolást!
teljesen off: ajánlom figyelmedbe különösen a szombati napot 🙂 hordozas.hu/hordozashete2009
ashlynn, tényleg fura az ügy, főleg, hogy Zoárd meg Sára ugyanaznap születtek, ugyanaz az orvos állította ki a híres kék papírt. És a Sáráén is az volt, hogy a következő felülvizsgálat időpontja 2009. június. DE: legnagyobb meglepetésemre valaki(k) a MÁK-ban használta az eszét és felfogta, hogy nem lesz a Sára születési súlya nagyobb 1500 gr-nál, és eleve 3 évre adták meg az emelt családit is, meg az utazási igazolványt is. Vagy tízszer néztem meg az érvényességi dátumokat, mert egyszerűen nem hittem a szememnek, ezt a fajta rugalmasságot még nem nagyon tapasztaltam a közigazgatásban. 🙂
Különben az utazási igazolvány is érdekes, mert ugye azt csak akkor használhatom, ha Sárával tömegközlekedem. Ha ő nincs ott, jegyet kell vennem ugyanúgy… és hát vele BKV-zom a legkevesebbet, viszont Marcival most heti kétszer négy jegyet kellene használnom. Öööö.
Nekem a munkahelyem mondta meg, hogy ki az ügyintézőm, és mi a telefonszáma.
Parapet: az illetékes munkahelyem megszűnőben, ott már nem mondanak semmit 🙂
ügyfélkapun csak tájékoztató anyagok vannak.
megpróbálok bemenni majd a váci útra, ahogy TZS javasolta, csak az idő, annyi időm meg csak jövő héten lesz.
Nem is értem mert mi is három évre kaptuk, úgy töltötte ki a doktornő.Egyébként még így is agyrém volt az egész ügyintézés, telefonálni ne is próbálj, mert szerintem az lehetetlen.El kellett még menni, valami borzasztó helyre szintén igazolást kérni, az egy pecsét, kb. három órát vártam rá.:(.Ez az egész gyes,gyed,stb.ügyintézés szörnyű nehézkes, életkezdési járadékot igényeltél?Na az sem egyszerű, legalábbis itt nálunk a XIII.,-ban.Kitartás!!!!
Zsófianyu, mi az az életkezdési járadék?? A Baba-kötvény, vagy mi?
Zsófianyu: én is ezt akartam kérdezni. Babakötvény?
A testvéremnek 18 éve amputálták a lábát combközéptől és évente kell igazolnia, hogy nem nőtt ki a lába újra, amikor a parkolási engedélyt kiváltja vagy valami hasonló mozgássérült ügyet intéz. Pedig a zárójelentésén rajta van, hogy az állapota végleges.
Nekem sikerült számos ügyintézôvel telefonoznom, a sajátom épp ma hívott századjára 🙂 Mióta minden változáskor és igényléskor elhagynak valamit, nagyon jóban vagyunk.
a MÁKot sztem hiába is hívod, nagyon fogják sajnálni, de az igazolás nélkül nem tehetnek semmit
a Downosoknak is igazolniuk kell jó esetben 5 évente vagy még gyakrabban, hogy otthon a fészerben nem cserélték le egyesével az összes kromoszómájukat ill. nem fedezték fel titokban a fehérjeszintézisüket rendezô gyógyszert és még mindig Downosok. Andris azt mondta, hogy tiszteli-becsüli az optimizmusukat.
Ehhe, elintézősek minket se vállaltak :).
Lehet, hogy én vagyok mázlista (MÁKos? 🙂 ), de nekem ezt 2 hete elsőre felvették:
(1)-452-2910
Egyébiránt van ismerősöm, akinek 2 évente kell igazolni, hogy a törött gerince nem jött helyre…
hat az elintezosoknek ez nem egy tul jo reklam itt,
amugy meg sudve, miert nem kersz inkabb kismama berletet? sztem jobban jarnal, es nem egy kihivas megszerezni
Nyilván az évenkénti igazoláskényszer arról szól, hogy az állam megpróbálja nehézzé tenni a támogatásokhoz való hozzájutást, hátha így kevesebben kérik. Viszont az emelt családi pótlék az első három évben azért más tészta, mert ezek szerint egyes kórházak így adják ki az igazolást, mások meg amúgy, és ez nem fair. És a MÁK ahelyett, hogy azt mondaná a szülőnek, hogy ez automatikusan mehet 3 évig, kérjen új papírt a kórháztól, inkább évente vegzálja a korababás anyukát. Illetve hát ott van Südvéék esete, ami nekem utópisztikus szinte, és inkább gyanakodnék szerencsés tévedésre, mint józan észre és belátásra egy állami hivatalnál.
kismama-berlet csak a gyerek keteves kora utan jar, a gyeshez. az eletkezdesi tamogatast pedig a keruleti onkormanyzat ad(hat)ja, a xiii. keruletben pl. huszezret, de van, ahol semennyit, es van, ahol kilencvenezret(!!!) adnak.
Látom már elkéstem, én is azt akartam írni, hogy mi is egy évre kaptuk, mert a gyerek agyvérzés-utóélete meg shuntje majd biztos elmúlik egy év alatt…
Nekünk most a parkolókártyával is meggyűlik a bajunk – az emelt csp-t azért kapjuk, mert beadtuk az igazolást a MÁK-nak, most a zuglói önkormányzatnak ugyanaz az igazolás kéne, úgyhogy próbáltam meggyőzni az ügyintézőt, hogy elég lesz neki a MÁK határozat, mert az minimum azt jelenti, hogy ők látták az igazolást. De nem. Nekik is eredeti kell a szakorvostól. Remek. A szakorvosunk debrecenben rendel…
kit miért nem vállaltunk? bocs, hogy így kívülről, de sok száz elégedett kismamánk van, és rossz ilyet olvasni:(
Elintézzük: ez aztán a gyors reakció 🙂 nálunk speckó a helyzet, mert kórházi papírokat is kell beszerezni, azokat meg, mint kiderült, csak személyesen lehet, úgy sem egyszerű. nemisbékáék meg külföldről machinálnak, bővebbet majd ő ír, ha akar.
De egyébként én is csupa elégedett ügyfelet ismerek, több felhasználó ajánlotta már a céget, szóval nem állt szándékomban negatív fényt vetni rá 🙂
Bocs, nincs időm végigolvasni a kommenteket, de szerintem most már ne add fel a PIC-et, mert eddig volt kb a fejetlenség, P. főorvosasszony augusztusban szabin volt, emiatt felgyűlt neki ezer féle adminisztráció, meg rengeteg kontrollos gyerek. De most már van, elvileg.
A másik, hogy viszont, ha tudsz, ne vele irasd meg, hanem Horváth f.a-al, mert Princzi csak egy évre hajlandó papírt adni, de H. 3 évre ad..
Nekünk is így derült ki, hogy lehet háromra is..
Südve, az ingyenes utazáshoz: megértem, ha nem akarod azt mondani, de nálunk voltak, akik már ilyen utazós papírral jártak be a PICre látogatni, rákérdeztek a BKVnál, és ha a gyerekhez mész be kózházba, kezelésre etc., akkor azt mondták nem fognak az elenőrök kötekedni, csak meg kell mutatni a határozatot is, nem elég a kis kártya. Ugyanakkor én utaztam ezzel a lánnyal és az első ellenőr belekötött. Mondjuk kidumáltuk, és azt mondja, azóta sem szúrta egyiknek sem a szemét, az más kérdés, hogy egy sem volt, akinek ne kellett volna elmagyarázni, mi is ez, fogalmuk sem volt róla, hogy van ilyen..
Eszter: a Horváthoz jelentkeztünk be péntekre, majd rákérdezek a hosszabbításra 🙂
Eszter: komolyan kell a határozat is? Fogalmam sincs hova tettem. 😦 Én csak a kiskártyát viszem magammal. 7 éve, amikor még dolgoztam nem vettem bérletet, és az ellenőrnek a MÁV 50%-os utazási kedvezményemet akartam megmutatni, hogy erről írja ki az adataimat. Rám nézett, és azt mondta: – Miért nem szólt, hogy kolléga?
És elengedett. Csak néztem. Soha nem voltam se BKV-s, se MÁV-os. Vicces volt.
Helyi utazásnál nálunk elég a kiskártya, helyközinél tényleg kérik a határozatot is. És ha gyerek nélkül megyek, nem fogadják el, hogy épp hozzá utazom, kell a jegy/bérlet. Én még csak kismamabérletet sem kapok. 🙂
Jelzem, épp három napja mostam ki véletlenül a kis kártyát, kicsit megviseltnek néz ki, elmosódott betűk, gyűrt papír, stb, most vagy megyek csináltatni újat, mert csak februárban jár le az érvényessége, vagy azt hazudom a sofőröknek, hogy ez mindig is ilyen volt. 😀
köszi, megnyugodtam:) külföldön szülő kismamákkal tényleg elég nehéz, de igyekszünk minden guzmis ügyet kibogozni, volt már jópár… és tessék nyugodtan reklamálni, úgy tanulunk:)
Nemár, tényleg kell a határozat helyközire? Hát fura és kiszámíthatatlan ország ez… Itt Pesten kifejezetten úgy tűnik amúgy, hogy a kártyának varázsereje van, az ellenőrök szinte félreugranak, hogy átmehessünk, és majdnem mindig elhangzik valamiféle “jó egészséget” vagy ilyesmi.
Életkezdési járadék,igényelni a területileg illetékes önkormányzatnál.Ha már megvan a babakötvény, akkor be lehet nyújtani, az összeg kerületenként változó, az ügyintéző is:).Nálunk valami 20ezer, amit a babakötvény számlájára tesznek,ez az összeg igen alacsony, persze semmiféle értesítőt nem kaptunk, vagy számlakivonatot:(.Jó hír azonban, hogy pld.a XI.-ben kp!!!-ben fizetik azt a 85ezret!Mert ott támogatják a családosokat, és nem kekeckednek az ügyintézők.
Lucia. Amikor lejár az egy év, automatikusan küldenek levelet. Nekem legalábbis küldtek. Mellékelve a nyomtatvány. Ha megvan a tavalyi leveled a ceglédiektől,amiben jóváhagyták az emelt szintűt azon rajta van, hogy ki az ügyintéződ, egyenesen neki címezd vissza a nyomtatványt, ha nem tudod a nevét, akkor csak a Pf. címre.
Nekem megvan a főorvosnő (P.E.) mobilja, én azon mindig elérem, ha kell írjál emailt és elküldöm.
Most csináltam végig ezt 3 hete, rá egy hétre küldték az új kiskártyát az emelt szintű csp-ről. Tök fölösleges odamenni személyesen, és telefonálgatni.
Csak hogy valami pozitív tapasztalat is legyen.
Egyébként hiába írta rá nekünk a neurológus, hogy véglegesen megadja, ők mégis csak 5 évre adták, nyilván addigra elmúlik a veleszületett rendellenesség…
zsófianyu, ez minden kerületben más. csepelen csak babakötvényre adnak 20ezret, újpesten kinevettek a telefonban, újbudán pedig 85ezer a megadott számlaszámra, csak az kell hozzá, hogy anyuka lakcímkártyája a 11.kerületre legyen kiadva.
és itt születési támogatásnak hívják. végülis a rió meg a zépé kifizeti.
A harmadik kerületről nem tud valaki ilyen életkezdési infót? 🙂
hát, átnéztem és úgy látom, nincs. de hívj fel vmi szimpatikus nevűt és kérdezz rá
http://www.obuda.hu/hivatal_iroda/54
de általában csak egy éves korig lehet igényelni.
r.- a kismamabérlet a gyesen és gyeten lévőknek jár, tegnap megnéztem…
lucia, mázlid volt, velem ma nem állt szóba H. fa., nővér által üzente, hogy jövő héten telefonáljak (nekünk a Petőhöz kéne papír, hálistennek nem olyan sürgős, anélkül is elkezdhetjük…)
Én 2006-ban szültem, akkor a XI. kerületben 60 ezer forint volt a szülési támogatás. De az fontos, hogy (asszem) legalább 3 éve kerületi lakos legyen az illető.
viszont ha vki most áll szülés előtt, érdemes átjelentkeznie a 11.ker-be állandóra (majd a támogatás megigénylése után vissza oda, ahova akar), mert tényleg kifizették a 85e Ft-ot a saját bankszámlámra (de kérhettem volna a babakötvényre is)
Südve, pénteken megyünk, megkérdezzem az időpontról? neurológia?
Ezt a BKV-jegyet külön kell kérni? Nekünk nem adtak.
Veromamaja: ha a koraszülöttesre gondolsz, az emelt családi pótlék igazolásával küldenek egy ilyen fekete kártyát, az az.
Veromamaja: ha a koraszülöttesre gondolsz, az emelt családi pótlék igazolásával küldenek egy ilyen fekete kártyát, az az.
Viv, nekem 2 hete már egy eleve lamináltat küldtek 🙂
sudve, bocs, ennyire nem melyedtem a kismamaberletben, hat akkor ez nem volt meg neked jo otlet
Tzs, laminált volt ez is eredetileg. Csak ugye én naponta minimum kétszer használtam már mindjárt egy éve, (néha csak zsebre vágtam, mert kellett a két kezem a gyerekhez, a cuccokhoz és a kapaszkodáshoz, hiba volt, naaagy hiba), és így az idők során a szélek szétnyíltak, simán kivehető lett volna a kispapír bentről. Úgyhogy tényleg örülhetek, hogy maradt annyi belőle mosás után, hogy felismerjék a buszon a papírcafatokat. 🙂
Lucia, 3. kerületben nincs ilyen életkezdési tám. 😦 amikor a duplák születek, megkérdetem én is.
Elintézzük: én azt a választ kaptam, hogy ilyen jellegű ügyet még nem intéztetek, megfelelő tapasztalat hiányában nem tudjátok garantálni megfelelő minőségben a teljesítést – teljesen korrekt válasz volt, csak esetleg a honlapon érdemes lenne feltüntetni, hogy külföldi kismamák ne is próbálkozzanak (pedig valóban nekünk lenne a legnagyobb segítség, ha az otthoni körök lefutását tudnánk intéztetni).
lucia, légyszi kérdezd már meg, igen, neurológia kéne. Köszi!
Hát, nem tudom, mert a mi babánkat óráiásinak vártuk, így hála Istennek, átcsusszant az 1500 g-on, szóval nekünk nincs ilyen, de mikor mi voltunk bent, valaki rákérdezett a BKV-nál, és ott mondták, hogy maga ez a kártya egyedül nem elég, be kell tudd mutatni a határozatot, főleg, mivel azt ők nem tudják garantálni, hogy az ellenőr egyáltalán tudja, hogy van ilyen, illetve azt is akkor mondták, hogy csak gyerekkel használhatod, vagy ha a gyerek pl kórházban van, és hozzá mész.
Szóval ez ilyen lutri, mert nagyon bunkónak kell lennie annak az ellenőrnek, aki nekiáll kötözködni, node, tudjuk, vannak olyanok..:S
Más: Südve, a te blogod zárt? Úgy értem, ha írni akarok, akkor beírom, aztán nem történik semmi.
Pedig többször volt, hogy olyanról panaszkodtál, ami nekünk is volt, és lett volna tanácsom, hátha alapon, pl a fürdésnél..
hangosan röhögtem a netkávézóban az elő wtfen 😀
Ha már anyagi kérdések merültek fel, http://www.pelenka.com/
Tudom, hogy a pampers a kedvenced, de, ha a kiadási oldalon akarsz esetleg lefaragni, akkor ezzel lehet. A két gyerek pelenkaköltségén havi 6 ezret megtakarítok és nincs semmi panaszom az árura (moltex öko volt a kedvencem, de most nem kapni, helyette van a dm-es alana töredék áron). Korábban voltak fenntartásaim, most meg verem a fejem a falba, hogy miért nem ezzel kezdtem.
(trágárság miatt gyerekblogból kimoderálva, ha érdemi mondanivalója van, írja meg kultúremberhez méltó formában)
ez zseniális, lucia, káromkodni nem szabad a blogodban, csak rasszista megjegyzéseket tenni, szép.
a rasszista megjegyzéseket is kimoderálom, mire gondolsz?
erre, ha nem érted, akkor az sokmindent megmagyaráz:
Komolyan kezdem csodálni a sokgyerekes kisebbségi családokat, akik a családtámogatásokból élnek.
Szerintem te nagyon félrenéztél valamit, de akkor segítek egy kicsit szövegértelmezésben.
(a) értelmezés: úgy gondolod, hogy komolyan írtam, szerintem léteznek a legendás kisebbségi családok, akik családtámogatásból élnek. ebben az esetben velük szemben pozitív diszkriminációt követek el, csodálatraméltónak tartom őket.
(b) értelmezés: úgy gondolod, hogy szerintem nem léteznek a legendás kisebbségi családok, akik családtámogatásból élnek. ebben az esetben ironikusan kell értelmezni a mondatot, mely szerint még azok is, akik nem értenek máshoz, mint a családtámogatás megszerzéséhez, tehetségesebbek nálam.
most vonatkoztassunk el attól, hogy melyik megoldás életszerű az én esetemben (elvégre abból, hogy évek óta olvassa valaki a blogjaimat, még nem biztos, hogy bármi megmaradt benne az érdemi mondanivalóból, lehet, hogy csak a képeket nézegetni meg kommentelni jár ide) de egyikben sincs negatív diszkrimináció.
amúgy, mint ahogy senki, én sem vagyok mentes az előítéletektől. nem tartom sokra a szélsőjobbosokat például, akik a saját kisebbségi komplexusaikat és belső feszültségeiket úgy élik ki, hogy keresnek csoportokat, akikre ráhúzhatnak valami jelzőt, és ellenük fordítják az agressziójukat verbálisan vagy fizikailag. ugyanúgy nem tartom sokra azokat a vadliberálisokat, akik a saját kisebbségi komplexusaikat és belső feszültségeiket úgy élik ki, hogy keresnek csoportokat, akikre ráhúzhatnak valami jelzőt, és ellenük fordítják az agressziójukat verbálisan vagy fizikailag (például rasszistáznak bármilyen alkalmasnak tartott triggerre). ez a két emberfajta az én szememben nem különbözik, a választott ideológiájuk más, az indítékaik és a tetteik ugyanolyanok.
ugyanakkor én általában próbálok túllépni a negatív előítéleteimen, nem csak azon a szinten, hogy nem gázosítok el senkit, hanem a szólásszabadság túl tág értelmezésével teret adok ezen általam nem sokra tartott egyéneknek is, hogy akár az én, teljesen másfajta hangvételű blogomban kifejtsék a véleményüket (noha semmi nem gátolja őket abban, hogy saját blogot nyissanak, ahol mind az összes agresszív-szélsőséges elem olvashatja a gondolataikat). de a liberalizmusom odáig nem terjed, hogy bármilyen ideológia nevében bárkit hagyjak egy óvodában káromkodni, vagy ilyesmi, szóval kárba veszett fáradság passzív-agresszív módszerekkel megpróbálni visszaélni az engedékenységemmel.
szerintem óvodában káromkodni jóval kevésbé kártékony, mint egy óvodában hasonló kifinomult mondatokat elejteni.
kadarm:Letiltott, mert csúnyán beszéltél.Belekötsz, mert szabatosan fogalmaz. Az ő blogja, azt csinál vele/benne amit akar!Itt eddig mindig mosolygás volt, nem jó érzés, hogy kelted itt a feszültséget.