Egyébként nekem ez a gyerekvállalás dolog mindig olyan borzasztó lehetetlennek tűnt, én nem vagyok az a típus, akinek gyereke lesz, a világon legjobban a szüléstől félek (na jó, a medvék és a cápák után), nem szórakoztat különösebben a gyerekek társasága, a szoptatás szerintem perverz dolog, és amúgy is túl egocentrikus vagyok ahhoz, hogy az egész napom egy másik ember jóléte körül forogjon, azzal együtt, hogy azért valahol mindig is akartam gyereket (akin szórakoztató pszichológiai kísérleteket lehet végrehajtani). És igazából mindenki azt mondta ezekre a dolgokra, hogy á, akkor már nem is úgy fogom gondolni, hát, van, amiben igazuk lett, van, amiben nem.
Terhesség – erre úgy gondoltam, hogy átmeneti állapot, majd összeszorítom a fogam, és túlélem, miközben igyekszem nem zavartatni magam attól, hogy egy másik valaki is van a testemben. És nagyjából így is lett, leszámítva, hogy hála a hormonoknak, nem kellett nagyon összeszorítani a fogam, spontán is tök vidáman voltam rosszul, és az idegentest-érzés is csak a 4-5. hónapig zavart.
Szülés – a fejemben ugye ez volt a világ legrosszabb dolga, ezért is akartam a Telkiben szülni, hogy mindenképpen úgy menjen minden, ahogy akarom, és ehhez még mosolyogjanak és ugráljanak is körülöttem. Továbbá meg voltam róla győződve, hogy az első jeltől számítva rohanni kell majd a kórházba, mert mindjárt kiesik belőlem a gyerek (emiatt elég sokan röhögtek rajtam, és nyugtatgattak ironikus hangnemben). Ami történt, az az volt, hogy a szülés tényleg a világ legrosszabb dolga, amihez képest nem a Telkiben szültem (ott nincs koraszülött PIC), viszont tényleg rohanni kellett a kórházba, mert az első jeltől számítva két órán belül kiesett belőlem a gyerek úgy, hogy még visszaküldeni is megpróbálták, hát, így jártam.
Babakelengye – annyira nagyon nem értettem, hogy mit izgulják agyon az anyukák, amikor józan számítások szerint mindent be lehet szerezni azalatt a pár nap alatt, amíg a baba még a kórházban van, de mivel az internetnek nagyjából minden csücskében felelőtlen, gondatlan, érzelmi hulla jellegű anyáknak voltak titulálva azok, akik nem folyamatosan babaholmikat vadásztak, ezért úgy gondoltam, biztos tudnak valamit, amit én nem, és majd olyan 7-8 hónapos terhesen én is elkezdem. Azután úgy esett, hogy valóban azalatt szereztünk be mindent, mialatt a gyerek a kórházban volt (és ez akkor is ment volna, ha csak pár napot van ott). Na jó, a bölcsőt előre megvásároltam, de csak mert olyat akartam, amit manapság már nem gyártanak, és ehhez vaterázni kellett, meg a frissterhes elsőgyerekes nők minden öntudatával vettem pár babaruhát is (ez egy-két hétig nagy flash volt, hogy jogosan turkálok a minicuccok között, azután már annyira nem kötött le).
Nem lesz időm semmire – mindenki azzal riogatott, hogy a gyerekkel annyit kell törődni, meg annyira felszaporodik a házimunka, hogy nem lesz időm se dolgozni, se hajat mosni, vagy mittudomén. Én meg úgy voltam vele, hogy dolgoznom muszáj lesz, legfeljebb felveszek valakit háztartási segítségnek.
Ez mondjuk már nekem az elején is egy kicsit gyanús volt, hogy egyrészt a főállású anyák azt állítják, hogy a gyereket kvázi Folyamatosan Nézni Kell, nem lehet mellette hajat mosni, satöbbi, másrészt meg azért aludni ők is alszanak valamikor minden bizonnyal, a nem alvásba ugyanis pár nap után belehal az ember, tehát legalább alvás közben nem nézik, és akkor miért nem lesz baja a gyereknek? Az ilyen time out, hogy addig nem ér félrenyelnie, vagy mi van? Egy hajmosás nagyjából 5 perc a kád fölé hajolva, ennyit miért nem lehet az alvásidőből lenyisszantani?
És biztos minden gyerek más, de nekem az derült ki, hogy egyrészt simán lehet a gyerek mellett háztartani, még élvezi is, hogy nézheti, másrészt az enyém még mindig immobilis nagyrészt, tehát simán ott tudom hagyni a játszószőnyegén, vagy a mózesben, vagy a bölcsőben egy fürdésnyi időre, harmadrészt olyan is volt már, hogy a hordozóban magammal vittem a fürdőbe, amíg hajat mostam, szóval minden jel mellett megoldható a dolog, más kérdés, hogy ha folyamatosan bömbölne a Muci minden éjjel, és kialvatlan lennék, akkor valószínűleg nekem sem a hajmosás lenne az első számú prioritásom, de akkor sem az lenne a bajom, hogy nem tudok hajat mosni, hanem hogy nem tudok aludni. Szóval szerencsére Muci és a háztartás mellé azért befér egy olyan napi nettó 6 óra munka segítség nélkül is. (És egyébként itt tenném hozzá, hogy azért megértem a nyavalygósabb anyukákat is, mert amikor éppen pár napig nincs munkám, sokkal hisztisebb és fáradtabb vagyok, továbbá még felkelni sincs akkora motivációm reggel. A magyar állam helyében én nem segélyeket meg jövedelempótlást osztogatnék (kivéve a beteg és a több kisgyerekes szülőket), hanem adómentessé tenném (az alkalmazó részéről is) azoknak a jövedelmét, akik kisgyerek mellett vállalnak táv- vagy részmunkaidős munkát. Ez sokkal kevesebbe kerülne az államnak (konkrétan semmibe), és depressziós kismamából is sokkal kevesebb lenne, de csak egy ötlet).
Szoptatás – ezt máig sem értem, mármint az oké, hogy ideális esetben a gyerek számára a legjobb táplálék a saját anyja teje (túlsztárolni azért nem akarnám, mert az evolúció nem a legjobb megoldásra törekszik, hanem a legjobb ár/érték arányra, az evolúció olyan szempontból kicsit köcsög, hogy simán belefér neki, ha az anyukák felének meghal a gyereke, feltéve, ha a többinek 4+ utódja életben marad szaporodásképes koráig, nekem viszont nem férne bele, hogy a rosszabbik felében legyek. Ugyanakkor az evolúciónak eddig sokkal több ideje volt táplálékfejlesztésre, mint a tápszergyáraknak, illetve utolérhetetlen előnye, hogy az evolúciónak minden egyes gyermek esetében személyre szabott gyártóegység áll rendelkezésére), viszont a kéthónapos dicső anyatejes periódusunk alatt egyszer sem érzékenyültem el a dologtól. Az egyetlen jó az volt benne, hogy amikor a gyereket szoptatásra érettnek nyilvánították, VIP-es anyuka lehettem, ott ölelgethettem legálisan félórákig, viszont minden különösebb szívfájdalom nélkül hozzátápláltam, amikor éhes maradt, és nem attól éreztem magamat jó anyának, hogy anyatejes, hanem attól, hogy nem éhes a gyerekem. És minden nagyrabecsülésem azoknak, akik hosszabban tudják a saját babájukat szoptatni, én utáltam az egész koránkelést, hatvan percig fejőzést, fájdalmat, kényszerivásokat, bénázást a gyerekkel, mindezt három óránként, és nagyon megkönnyebbültem, amikor már harmadik napja egy csepp sem jött belőlem, és lelkifurdalás nélkül abbahagyhattam. Hálistennek a Muci rendkívül egészséges típusnak bizonyult (el ne kiabáljam).
A gyerekek unalmasok és idegesítőek, továbbá egy kicsit ijesztőek – gondoltam én előtte. És ez így is van. Mármint a másokéi*. A saját gyerek a világ legérdekesebb, legvidámabb, legaranyosabb dolga (és a kakija is rózsaillatú). Játszani meg kimondottan szórakoztató vele.
Reggeli rutin – ez hülyén hangzik, de számomra ez tűnt a legijesztőbbnek. Hogy nem lesz az a finom visszaalvás, hogy reggel kelni kell, etetni, oviba-iskolába vinni, nem lehet azt mondani, hogy jaj, csak még öt percet, és szépen, komótosan nekikészülni a napnak.
Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy amíg bejártam dolgozni, nyolckor keltem, komótoztam, háromnegyed tízkor indultam, most meg Muci kilenc körül elkezd énekelgetni, valamikor áthozza az apukája, és akkor egy kicsit elhentergünk még itt ketten vagy hárman, majd szépen lemegyünk, és megetetem. Abbéli igényét, hogy vigyem el óvódába, eddig nem jelezte. Na jó, az nem kellemes, hogy én csak fél tizenegy felé jutok reggelihez, különösen, mivel vacsorázni nem szoktam, de ennyivel még hajlandó vagyok kiegyezni.
Elmenés otthonról – a babával, mint kiderült, kicsit körülményesebben bár (+15 perc indulásonként), de mindenhova el lehet menni így kocsival, kivéve kocsmába és moziba. Ha kocsmába, vagy moziba akarok menni, akkor meg rábízom az apjára.
Összegezve, valahogy nem nagy cucc az egész gyerekesdi, kábé olyan, mintha egy időigényesebb kisállata lenne az embernek, a legtöbb félelmetesnek tűnő dolog simán túlélhető vele, meg igazából szórakoztató is (vegyen Ön is gyereket).
* Na jó, a másgyerekei közül is van olyan, akit szimpatikusnak találok, de leírhatatlan a különbség a sajátgyerek és a másé között. Arra engem soha senki nem figyelmeztetett, hogy a gyerekét úgy alapból szereti is az ember.
kicsi malac 
Ezt a posztot annyira köszi.
megvannak ugyanezek. Bár el nem múltak, de legalább megkérdőjeleződtek. 🙂 (nyilván elmúlni akkor fog, ha nekem is lesz egy éjjel alvó, vigyori jófej fiam)
d: az alvás tényleg nagy szerencse, én a kialvatlanságtól kiakadok, attól csak azért nem hisztiztem, mert szorítottak a határidők, egyszerűen nem volt energiám még hisztizni is 🙂
Régóta olvasom a blogod, de most érkezett el az idő arra, hogy nagy-nagy köszönetet mondjak Neked:) Ha nem lenne ez a blog, szinte biztos h sosem szülnék, a fent felsorolt problémák miatt. Azt hiszem most már én is elhiszem lassan, h alkalmas leszek utódnemzésre. Thx!
Két gyerekkel az ember háta mögött jókat tud mosolyogni az ilyeneken. 🙂
Egy idő után pedig minden kisbabával így érez az ember. 🙂
Én is régóta olvaslak, és én is köszi. (A barátom meg még inkább.)
azért azt tegyük hozzá, hogy nem minden szoptató anyának kell korán kelnie és órákat küzdenie a fejéssel, nem mindenkinek fáj a szoptatás és nem minden szoptatott gyereknek kevés az anyja teje. ez szerintem így fair. mondom ezt úgy, hogy az elmúlt 7 hónapban nem volt jellemző rám a szoptatás miatti elérzékenyülés…bocs.
iditta, nekem azzal sincs bajom, ha valaki elérzékenyül a szoptatástól, és tuti, hogy nálam nem volt valami kóser ezzel a tejelésdologgal, mert semmi belövellés meg tejleadó reflex vagy ilyesmi nem volt, hanem ha x-szer annyi ideig fejtem, akkor x-szer annyi tej jött, teljesen egyenletesen, és egy kajányi adag a végén már egy óra volt, ennek pedig nem így kellene lennie elméletben. de én arról írtam, hogy nekem mi változott a hozzáállásomban, mi nem, és azt például teljesen megértem most már, hogy miért tűnik sokkal tragikusabbnak egy gyerekbaleset híre egy felnőtténél, de ez a szoptatós dolog nem jött le, ugyanakkor egyáltalán nem gondolom, hogy akinek lejött, hogy mi a szép benne, az megjátssza magát vagy ilyesmi.
Nekem is megvannak ugyanezek, de emellett azért megkérdezem: az nagy baj, ha mégsem lesz gyerekem? : )
Egyébként örülök, hogy neked ilyen szépen kijött a dolog, engem azért megijesztenek az utcán hisztiző, anyukákkal egymást kölcsönösen kikészítő gyerekek.
ööö, hát, szerintem nyugodtan ne legyen gyereked, ha nem vágysz rá 🙂 nem biztos, hogy mindenkinek ennyire bejön.
Hát, én is szeretem a blogodat, de nekem spec. ez a post nem annyira tetszett. Nem azért, mert ennyire jól alakult minden, ennek őszintén örülök (pedig savanyú is lehetne a szőlő, vegyük csak a kialvatlanságot vagy a házimunka feltorlódását 🙂 ), hanem a kiszólások miatt, amik nem rád vallanak.
Szerintem Te tök jól átjön amit írsz anélkül is, hogy a szoptatás szerepét csökkentenéd (NEM vagyok LLL-fan és nem gondolom, hogy a gyerekek intelligensebbek lesznek az anyatejtől, de hiszem, hogy azért nem lett még súlyosabb mindenféle allergiája és asztmája és immungyengesége a gyerekemnek, mert 1 éven át szoptattam, sokszor fogcsikorgatva).
Azért maradok az olvasód, ha nem baj 🙂
Olvaslak egy ideje, ez a poszt is nagyon tetszett. Nem szeretem a a gyerek/szülésből/szoptatásból/nevelésből életprogramot csináló anyákokat. Ezzel együtt azért meg kellett állapítsam, hogy irigylésre méltó konstellációk is akadnak. Enyémgyerek (első számú) 3,5 éves koráig nem aludt végig éjszakát. Ketteske meg 2,5 éves koráig minden éjjel felhajtott egy nagy cumisüveg tápszert. Azt is meg tudtam szokni, hogy hevesebb vérmérsékletű elsőm (nem szülöttem, örökbefogadottam) dacos rohamában képes volt addig vernia fejét a padlatba, míg szép lila dudor nem nőtt rá. A másodikom (zárójelben ugyanaz, mint előbb) viszont még most 7 évesen is sokkol, amikor reggel 7.05-kor (10 perc múlva indulás – kocsi nélkül, BKV) egy szál alsóban relaxál a kanapén, és semmiféle életjelet nem mutat. Szóval kaland az élet. De kaland az élet! És még így is lehet mellette dolgozni, olvasni, hajat mosni, stb. Az igénytelenségre nincs mentség.
Nekem tetszett a poszt, mert megmutat egy kicsit másféle anyaságot, mint az enyém. (Amúgy szívesen dolgoznék itthon, de nem sok lehetőség akad…) Én sokáig, és viszonylag könnyen szoptattam – bár nálam se volt semmi elérzékenyülés… Bizonyos szempontból praktikus, másból meg nem – de ez meg szerencse, hogy én szerettem, hogy a gyerekekkel egymásra vagyunk utalva addig, amíg.
Annyi megjegyzésem lenne azért (túl azon, ami itt már ezerszer elhangzott, hogy mázlid van az alvással – nekem nem volt, és azóta sincs), hogy Zoárd is lesz még nagyobb… Lesz mászó, járó, és aztán főleg beszélő – kérdező, érdeklődő, és akkor ez a tengernyi idő erősen meg fog csappanni, mert olvasni kell neki, gyurmázni kell vele, meg építeni, meg vonatot tologatni – persze le is lehet támasztani valami mese elé, de hát, nekem az annyira nem szimpatikus megoldás, mégha olykor alkalmazom is, (nekem a kettőből az egyik egyedül játszós típus, szóval még lehet ebben is mázlid, de még az ilyen típusú gyerekre is kell több vele töltött idő, amikor nagyobb…) De amúgy nyugi, mert az a rész még jobb, amikor már verbálisan kommunikál, és nem fogod sajnálni, hogy kevesebb időd marad.
És hajmosásra tényleg lehet időt szakítani akárhogy is, akárhány gyerek mellett is (én beviszem a hordozóban addig a kicsit, őt nem lehet egyedül hagyni, mert szétszedi a lakást, a nagy már önműkődő, de nem lehet rábízni), és valamennyi idő mindig van, és teljesen igazad van, hogy sokszor inkább a kedvvel van a baj… Kicsit ördögi kör ez: szeretek gyerekezni, szeretem, hogy bővül a család, ráadásul nem igazán bízom a nevelési intézményekben, hogy minél hamarabb beadjam valahová a gyereket, de tényleg ad egy tartást az embernek, amikor dolgozik, és tulajdonképpen szeretek dolgozni is…
idgie: ja, eddig a továbbiakra nem is volt nagyon tervem, úgy gondoltam, örülök, ha a gyerek egy éves koráig kihúzom 🙂 amúgy meg én konkrét játszásra képtelen vagyok, most a pofavágás meg a beszélgetés a kedvence a gyereknek, az megy, de autókázni vagy szerepjátékozni már nem lennék képes. tévé elé nem lesz bevágva (például mert nincs), ha velem akar játszani, akkor főzőset kell játszania, meg mosósat, vagy csendben olvasósat 🙂 de lesz kert, és van egy apja, aki egyrészt őrülten sportol nagyon érdekes dolgokat, másrészt meg nagyon várja, hogy együtt fúrhassanak, faraghassanak, kalapáljanak, szóval szerintem nem engem fog választani legkedvesebb játszótársának.
(amúgy én szinte már autisztikus vonásokat mutatóan igénytelen gyerek voltam, ha leraktak egy pokrócra, elmásztam a széléig, és ott elszöszöltem, meg simán elfoglaltam magamat bármikor és bárhol, de a fiúm se volt egy hisztis típus, úgyhogy nagyon reménykedünk az öröklődés hatalmában).
nekem is könnyebbnek bizonyult az egész, mint amire számítottam. úgy érzem, beleférne még valami hasznos tevékenység az időmbe, amíg a ded olyan ügyesen elmolyol egy darab valamivel, madzaggal, szösszel, takaró sarkával stb. 🙂 igaz, már képes helyet változtatni, de én meg tudok alkalmazkodni. csak gondolom nem legális gyed/gyás mellett pénzkereső tevékenységet folytatni. vagy koraszülöttek esetében máshogy van?
egyébként félek is, hogy egy következő gyerek egyszerűen nem sikerülhet ennyire jól (= sajátszülő-kompatibilisre) :))
“és nem attól éreztem magamat jó anyának, hogy anyatejes, hanem attól, hogy nem éhes a gyerekem.”
Szerintem ez volt a legjobb mondat! 🙂
Nekem szerencsém van. Majdnem pont olyan könnyen kezelhető a gyerekem mint a tied. De te nem látsz másmilyen gyerekeket? Akiket tényleg szinte állandóan figyelni kell, akik állandóan kézben akarnak lenni, akik nagyon sokat sírnak… Engem sokkal megértőbbé tesz, hogy látom például a saját húgomat küszködni egy nehéz gyerekkel. Hidd el, még rád is jöhet olyan idő, amikor sokkal megértőbb leszel az úgynevezett Főállású Anyákkal szemben.
Benenn: abból, hogy én mit gondoltam GYE és GYU a szülőségről a saját viszonylatomban, abból hogy derült ki, hogy mennyire vagyok megértő a Főállású Anyákkal?
Én bizony visszajöttem volna reklamálni, ha ezt olvasva vállaltam volna gyereket. 🙂 Ha pedig napi 2×20 perc alvásidőben kéne megoldanod a hajmosást, a háztartást és még a munkát is, éjszaka 2,5 éven keresztül kelnél hozzá átlag 3x, reggel pedig f7-kor lenne ébresztő, akkor lehet, hogy te is reklamálnál. (Pedig még csak odáig mentem, hogy mi lenne, ha rossz alvó lenne.)
Mindenesetre szerencséd van, Mucival is és a rugalmas munkáddal is, aminek örüljünk, de én is kicsit visszásnak éreztem ezt az írásodat, mert lehet, hogy az volt a cél, hogy kizárólag a saját tapasztalataidról írj, de mégis máshogy sült el.
sbodi: azért ne tegyünk úgy, mintha az én gyerekem ki lenne csapva a pusztába, az első két hónapjában itthon háromóránként kellett etetni, továbbá egész nap rajtam akart lógni, és mivel jogosnak tartottam ezt a követelését, nagyjából rajtam is lógott, úgy oldottam meg a mindent 🙂 és most sem várom meg az alvását a hajmosással/háztartással/akármivel, mialatt pedig dolgozom, általában mellettem van, és rugdos, közben játszik, ha meg elunja magát, akkor vándorlunk a lakás egy következő pontjára, nem arról van szó, hogy bevágom a kiságyba, és rácsukom az ajtót 🙂 és későn kelek, de ha dolgozom, akkor éjfélig-fél egyig. és igen, szerencse, hogy ilyen a munkám, amit itthon lehet csinálni, de egy csomó ilyen munka van, csak nem divat (a munkáltatók körében) a távmunka.
12. MuTeR 2009. 03. 10. 21:30
“e hiszem, hogy azért nem lett még súlyosabb mindenféle allergiája és asztmája és immungyengesége a gyerekemnek, mert 1 éven át szoptattam, sokszor fogcsikorgatva).”
ááá, ez mekkora hülyeség…
nekem miért nincs immumgyengeségem sem allegiám, miközben csak 2 hónapos korig szoptattak?!? Ugyanmár. Lehet összefüggés a kettő között, de biztos vagyok benne, hogy ez csak egy szempont a kb 100-ból, amin ez még múlik.
nálunk az volt, hogy engem pár hétig szoptattak, és semmi allergiám nincs, az öcsémet több mint fél évig kizárólagosan, és tavasztól őszig taknya-nyála egybefolyik, meg az idegen csapvíztől is hasmenéses, ilyenek (én nem). Ugyanakkor az anyatej pótolhatatlan abban, hogy a legsérülékenyebb korban kivédi a fertőzéseket (jó esetben), de azt én sem hiszem, hogy számottevő szerepe lenne a későbbi asztma, allergia kialakulásának megakadályozásában (tudom, hogy voltak olyan vizsgálatok, amik korrelációt állapítottak meg, de a szignifikáns korreláció még nem jelent ok-okozati kapcsolatot, simán előfordulhat, hogy azok az anyukák szoptatnak átlagban kevesebbet, akik amúgy is rosszabb körülmények között, légszennyezettebb területen, stb, élnek a gyerekükkel, vagy hogy azoknak van kevesebb tejük, akik maguk is jobban ki vannak téve mindenféle betegségeknek, akármi).
sbodi: hat en lehet erzeketlen vagyok es persze minden gyerek egyedi, de szerintem 2.5 ev alatt egyreszt lehet nevelni is a gyereket az egyedulalvasra (akkor is ha sirni hagyni rossz) masreszt eddig minden ismeros gyereknel azt lattam hogy ha hagytak akkor persze ratelepedett az eletukre de ha megszabtak a korlatokat keles/fekves/anyun logas temakorben akkor minden tovabbi nelkul alkalmazkodott a gyermek hetek alatt. ez is egyfajta parkapcsolat, ott is ha az elejen el van kenyeztetve teljesen a masik akkor kesobb mar csak sok bomboles aran lehet valtoztatni ezen.
Nagyon klassz ez a post, én is valahogy hasonlóan éreztem GYE és GYU. És teljesen egyetértek veled, még akkor is, ha nálam bizony torlódott/torlódik a házimunka (az a gyanúm, hogy ez nem a gyerektől függ, hanem én baxtam/baxok el valamit erősen, úgyhogy szívesen kifigyelném, te hogy csinálod). Ja, és a “lesz majd menős” című dolog nálam úgy jött össze, hogy – bár tény, hogy időnként kell utána szaladni – azóta van kicsit több időm, amióta időnként már képes leülni és egyedül is elszöszölni egy fél órát a játékaival, azelőtt max 10 percet volt el a játszószőnyegén. A szoptatásról pedig váltig állítom, hogy nem szentség, mint ahogy az anyaság sem. (Mondom ezt úgy, hogy nekem bejött a dolog eddig, szóval véletlenül sem a savanyú szőlő beszél belőlem). És az allergia sem feltétlenül ettől függ szerintem.
Dweyra: nem vagyok egy házitündér, nem állt szándékomban olyan benyomást kelteni, az elején, meg ha sok a munka, itt is torlódik minden 🙂 de van egy alap rend és tisztaság, a legjobban a mosás-teregetést utálom, az heti két menet, vasalni nem vasalok, a konyhára háklis vagyok, ott minden nap mosogatás-rendrakás, amúgy meg (ideális esetben) heti egy porszívózás, két szétdobált dolgok összepakolása, de egy csomó apró pakolást úgy oldok meg, hogy amíg a gyerek azon mereng, hogy akar-e még enni, gyorsan összerántom, meg amíg a fiúm vacsorázik (én nem szoktam) ott szöszmötölök körülötte. igazából csak kettőnkre kell pakolni, a babának van két cumisüvege, meg heti pár darab szennyese, az nem nagy cucc 🙂 illetve valakitől tanultam, hogy fürdőszobában amikor lemegy a víz, akkor kád gyors kimosása, fogmosás után csap gyors kimosása, meg ilyenek.
Gian, szerintem félreértesz. Egyetlen szóval sem írtam, hogy aki nem szopik egyéves koráig az immungyenge lesz. Azt írtam, hogy _az_én_gyerekem_ valszeg még nagyobbat szívott volna, ha nem sikerül viszonylag sokáig szoptatni. Az allergiának és az immungyengeségnek az oka nem a szoptatásban rejlik, hanem a lényegben, a gyerekben (pl genetika, születési körülmények, stb).
Én nem általánosítottam, Te se tedd.
Sok posztból süt az a hozzáállásod, hogy mások önmaguk sajnáltatása, vagy egyéb aljas motiváció miatt eltúlozzák a gyerekvárással, -neveléssel járó nehézségeket. Szerintem irtózatos különbségek vannak abban, hogy kinek mi jut. (Aztán persze sokat lehet rontani vagy javítani a dolgokon.) Hogy plasztikusabb legyek: kicsit olyan, mintha én azzal érvelve, hogy az én hathónaposom most növeszti a nyolcadik fogát, arra utalgatnék, hogy a te fognélküliddel valamit rosszul csinálsz.
Nem sokat kommenteltem még, de most szeretnék. Tegnap, mikor olvastam a posztodat, gondoltam, hogy sok reagálás lesz. Szerintem minden hozzáállás kérdése. Nekem is könnyebb a gyerekkel, mint gondoltam, pedig az enyém négy éves kora előtt aludta át először az éjszakát több, mint négy és fél éves koráig szopott, fél évesen kapaszkodva járt, tehát elég mobil volt, egyedül nevelem, nincs autóm úgy hordtam dévényezni heti egy-kétszer a szomszéd településre, úszni, ortopédiára stb. Természetesen babakocsival mentünk bevásárolni, de mivel a város szélén laktunk, ha nem az 1 km-re lévő méregdrága boltban akartam vásárolni, akkor meg volt napi 5-7 km séta. Közben meséltem neki, beszéltem hozzá. Ő meg nézelődött, aludt, okosodott. Szerettem ezeket a sétákat. A hajamat én is rendesen mostam, én is bevittem a gyereket magamhoz a hordozóban. Egyébként a fürdéses mizériát úgy oldottuk meg, hogy hat hetes kora óta együtt fürödtünk. Időspórolás!
Az első két évben egy közel 1000nm-es kertet is rendben kellett tartanom, két kutyával és számos macskával. A gyerekem egy éves koráig csak babakocsiban aludt nappal, így sokszor kendőben magamra kötöttem és úgy dolgoztam. Ő meg közben tanulta, hogy melyik zöldség milyen, melyik magból mi lesz.
Szerintem ezt azért régen is valahogy így csinálták.
Ja, közben elvégeztem egy főiskolát is, és alkalmi munkákat is vállaltam, bár azért nem túl sok adódott.
A tesóm felesége meg majd belehalt abba, hogy a tőle egy háztömbnyire lévő rendelőbe súlymérésre el kell vinnie a gyereket EGYEDÜL. Pedig neki még saját kis autókája is van. Akik ijesztgetnek, valószínűleg jót akarnak, de nekem van egy olyan érzésem, hogy ez hasonló, mint a szüléses sztorik. Mindenki horrort mesél, valószínűleg, azért, hogy magát fényezze kicsit, közben meg teljesen ki lehet bírni. Mondom ezt úgy, hogy azért belőlem sem csak úgy kiesett a gyerek.
Persze én is elfáradok néha, de még soha nem éreztem azt, hogy nem bírom tovább. A gyerek rengeteg erőt ad. Már öt éves. Most oviba hordom, meg táncra, meg úszni, meg tornázni, meg kézműves foglalkozásra, meg könyvtárba. És néha bizony fárasztó. De megéri.
Benenn: szerintem ez nem süt sok posztomból, legfeljebb beleképzelni lehet. ugyanakkor bennem, ha másnál azt olvasom, hogy ekkora korában már mászik a gyereke, meg ennyivel és annyival nagyobb, több foga van, haja van, satöbbi, fel sem merül, hogy én csinálnék valamit rosszul 🙂
singlimami: nekem van egy hasonló beállítottságú egyedülanyuka ismerősöm, akinek ugyan van autója, viszont dolgozott a becsúszott gyerek mellett otthon. amikor GYE bepánikoltam, akkor mindig rá gondoltam, hogy ha neki ment, akkor nekem is muszáj menjen 🙂 na meg a legendás parasztasszonyokra a mezőn, akik szülés után pár héttel már a gyerekkel a nyakukban kapáltak, vagy mit kell a mezőn csinálni.
Hát én sem szándékoztam Főállású Anya lenni, aztán éppen ma 19. hónapja az vagyok. Merthogy az enyémlány sosem aludt 2×30-40 percnél többet egy napos kora óta, a fennmaradóban pedig igenis igényelte, hogy vele legyek, vagy ha nem én akkor valaki. (de mivel az apja dolgozik, maradtam én ugye)Ha pedig nem akartam vele lenni pl. hajmosás, akkor egyfolytában 1000 decibellel üvöltött. Ezek a dolgok mostanában valamelyest javultak, de még mindig nagyon anyaközpontú Lili, és ez nem is valószínű hogy sokat fog változni, ő ilyen típusú, igen kissé nehéz eset, de én ilyen kártyát húztam, nincs érte panasz – kárpótol bőven a sok spontán ölelése, símogatása, puszija stb. Szóval szerintem maradjunk annyiban, hogy szerencsés vagy a pici fiaddal. De ne feledd ő még pici, lehet olyan hónapfordulója, hogy estétől reggelig rá sem ismersz, mintha nem is a te gyereked lenne – én jártam már így.
frt, na de neked is van erőd blogot írni, blogokat olvasni, kommentelni :), szóval nem azt csinálod 24 órában, hogy Nézed a Gyereket.
Nekem meg közben kezd leesni, hogy azért vannak ezek a sértődöttebb jellegű hangnemek, mert néhányan azt olvassák ki, hogy szerintem ciki, ha valaki nem dolgozik gyerek mellett. de nem ezt írtam. szerintem egy felnőtt embernek szüksége van sikerélménnyel járó elfoglaltságra a pelenkázáson és mosogatáson túl is, mert annak hiánya depressziós tüneteket okozhat (ld. még flow-elmélet), nálam legalábbis már pár nap alatt ez történik. és ez lehet jelemzvarrás, vagy keresztszemezés, de még jobb lenne, ha a kismama a sikerélményen kívül pénzt is kapna érte, csak sajnos, az ilyesmi nincs igazán kormányzatilag támogatva. és én szerencsés vagyok, mert nagyon szeretem a munkámat (vagyis ez nem csak szerencse, nagyon sokat dolgoztam azon, hogy azt dolgozhassak, amit szeretek), és tudom is otthon csinálni, de szerintem az is nagyon hasznos lenne, ha minden kismama tudna találni valamit, amit szeret és tud otthon csinálni. attól más perspektívába kerülnek a dolgok, és nem tűnik olyan tragikusnak a gyermekkellátás, ami egyébként nem is az. szerintem.
Benenn: valóban vannak különbségek abban, hogy kinek mi jut, de azért én így – csak a blogot olvasva, és Luciát személyesen nem ismerve – azért nem mondanám, hogy ő a könnyebb kártyát húzta (visszautalnék itt a PIC-es élményekre), még akkor sem, ha per pillanat nyugodt, megfontolt manónak tűnik a Muci 🙂
Azért írtam a fogas abszurd példát, hogy értsd, miről beszélek. És én úgy tudok minderről nyilatkozni, hogy hozzád hasonlóan szerencsés vagyok mind munkában (egyetemi tanítást tömbösítve is meg lehet oldani), mind gyerekben. De amikor az önsajnálat legmélyén járok, mikor a kéthónapos kora óta minden éjszakát átalvó gyerekem néhány napja fél hatkor kel, akkor eléggé empatikus tudok lenni azzal, aki olyanokat ír, hogy a gyereke kétéves koráig nem aludta át az éjszakát. (bár az empátia talán túlzás, számomra ez a tény, vagyis ennek a túlélése egyszerűen emberfelettinek tűnik). Szóval gyereket nevelni annak könnyű, akinek könnyű a gyereke.
Benenn: na de én azt írtam, hogy az előzetes rémisztgetések ellenére nekem befér a gyerek mellé a munka, meg a hajmosás. továbbá hozzátettem, hogy súlyos alváshiány esetén nem a hajmosás lenne az első számú prioritásom. te azt írod, hogy befér neked a munka (meg gondolom, a hajmosás is, de nem akarok a személyes zónádban vájkálni). most akkor min vitatkozunk? én is átéltem az éjszakai többször etetéseket, nem visszaalvásokat, háromfél kilóig a légzésfigyelő is folyton tévesriasztott, a mai napig nem alszom rendesen, mert álmában dumál a gyerek, amire én felébredek, és nagyon lassan tudok csak visszaaludni, de azért az ilyesmi csak kellemetlen, de nem tragédia.
Nálunk speciel az volt, hogy az emberbarátian, éjjelente egyszer ébredő gyerek hat hónaposan elkezdett óránként, rossz esetben fél óránként ébredni, ma éjszakánként három ébredéssel működünk nagyjából. És bizony előfordult, hogy nagyon hisztis és kimerült voltam az óránkénti keléstől, de azt még akkor sem értettem, hogy miért jelent olyan iszonyatos megpróbáltatásokat az anyák egy részének a gyereknevelés. Szóval én inkább úgy fogalmaznék, hogy annak könnyű a gyereknevelés, aki nem döntötte el, hogy márpedig neki jajjdenehéz. Ahogy Lucia fogalmazott: az ilyesmi (pl. az éjszakai felkelés, stb.) kellemetlen, de messze nem tragédia.
Rendben, lehet, hogy nem is vitatkozunk. :))) Csak a húgom és egy kedves barátnőm példája miatt kicsit ki vagyok hegyezve erre. A hajmosásról meg: akár naponta többször is tehetném, a fiam még az éhségéről is képes elfeledkezni, ha beteszem a fürdőbe a pihenőszékét, és ő végignézheti a hajmosásomat. Komolyan, rajongó szemekkel csodál, imádom. 🙂
Ó, nem itt nem sértődésről van szó – közel sem – csak arról, hogy van ilyen gyerek és van olyan gyerek. Neked ilyen van, nekem meg olyan. Ha dolgozni akarnék mellette, már régen megtehetném, hogy visszamegyek dolgozni és ő meg éli a bölcsisek vidám életét – valószínűleg könnyebb lenne az életünk anyagilag és sok minden más szempontból is, de én ezt választottam. Már nem kell egész nap nézni, de volt időszak amikor kellett, mert azt igényelte, én meg úgy fogom fel ezt az időt, amit itthon töltök vele, hogy amennyire tőlem telik megpróbálom kielégíteni az igényeit – természetesen normális határon belül. Bár én nagyon pici kora óta egyfolytában énekelek, dumálok, mondókázok neki, táncol, gyurmázik, rajzol ezerrel, építőzik, segít a konyhában (persze nem panírozza a húst, de pl. egyenként kihozza a krumplit ha kérem). És még időnként elhordom Ringatóra is, ha úgy alakul, hogy belefér a napunkba – úgy két hétben egyszer. Konklúzió részemről: van ilyen és van olyan gyerek. Az, hogy neked ilyen jutott, legyél hálás érte. Én is hálás vagyok az enyémért, csak az enyém kitölti az egész napomat, neked meg – szerencsére – jut mellette időd egy csomó minden másra is. (irigység nincsen bennem, még csak véletlenül sem, mert én is járok fodrászhoz, sőt a hajam is meg van mosva rendszeresen, ha valahová el akarok menni azért meg tudom tenni, csak szervezés kérdése)
az egész téma gyerek és anya függő is. első fiam annyira jól eljátszott/játszik, h simán dolgoztam mellette én is. ketteske 12órás műszak (éjjel azért alszik), és bár mellette is tudok dolgozni, na de abszolút nem simán.
gargoyle: Elég régóta egyedül alszik el és egyedül alszik a lányom, csak épp nem túl sokat. Hogy más hogy oldaná meg, hogy többet aludjon, arra kíváncsi vagyok (tényleg). Ez nem sírni hagyás vagy szoktatás kérdése.
lucia: Az én cégem maximálisan támogatja a távmunkát, csak épp a határidők olyan szorosak, hogy nekem a keveset alvó gyerekem mellé nem fér be. (Ha reggel megkapom a munkát és délutánra, kora estére kell, akkor hiába maradnék fent éjszaka.)
végre egy anyuka, aki nem misztifikálja az anyaságot, hanem teszi a dolgát, és nem dől be a sok szakirodalmi okosságnak.a szoptatás túllihegése manapság divat,s kialakult egy téves nézet “szoptassunk minden áron,mert csak az anyatejes gyerekből lesz egészséges felnőtt”. én egyik gyerekemet sem tudtam szoptatni, bár szerettem volna,mégis megnőttek tápszeren és egyéb finomságokon. örülök annak a felfogásnak, hogy a gyerek legyen jóllakatva, ne éhezzen pár gramm kipréselt anyatejen.
Nincs az anyasággal semmi baj, csak az ember néha elmenne belőle szabadságra.
A Muci tényleg kivételesen békénhagyós, de azért ez szerintem nem teljesen “szerencse”. Két hónap PIC után örül, hogy lát, nemhogy még követelőzzön, és kénytelen volt megtanulni magától elaludni is (én az első fiamat naponta több órán át altatgattam). A hat óra azért extrém, de valamennyi saját időre (egy gyerek mellett) általában szert lehet tenni, és nagyon fontos, akár munkával telik, akár más kreatív dologgal.
A szoptatás ügyében nálam akkor kattant át valami, amikor a nagy sírás-küzdelem közepette beutrott az orvosom mondása, miszerint az immunrendszer erősen összefügg az idegrendszerrel. Vagyis ha adok egy kis tápszert is, és boldogan mosolygunk egymásra a malacommal, akkor többet teszek az egészségéért, mint ha a szoptatáslobby hatása alatt harcolok vele. Amúgy jó a szoptatás, ha megy, és egy kicsit küzdeni is érdemes érte, csak kiborulni nem.
maradjunk annyiban, hogy ez egy jóindulatúan provokatív poszt volt, mint a “Ringató”-s, és meg is lett az eredménye – mondom mindezt a 43. kommentben.
nade azt még hozzá szeretném tenni, (és szerintem, lucia, nem fogsz megharagudni érte, mert csak a nagy szívedet és humoros/extrém dimenziókban való otthonosságodat illusztrálja, akárcsak a blogjaid), hogy egyszer úgy nyitottam rád a PIC-es fejőben, hogy bal kezedben a fejőgép dolgozott, a jobban meg tartottad a fényképezőgépedet, amin a Dani frissen készült fotója volt. és zavartan magyaráztad, hogy azért nézed meredten, mert így jobban kell jönnie a tejnek.
Ésakkor mindenkit megnyugtattunk, remélem, hogy nem vagy azért olyan hidegvérű macsó-anya 😀
…A keveset alvó gyerek azért nehéz pálya, mert ha az anya nem alussza ki magát, akkor nincs ereje értelmes dolgokat csinálni. Ilyenkor jön jól egy férj, anya stb. segítsége, aki megajándékoz egy-két óra alvással a kisded eltávolításával.
.M.: ja, arra emlékszem, meg hogy mennyi hülyeséget végigpróbáltam (és volt is, ami segített), ti meg egyszerűen csak belibbentetek pl. Südvével, és tíz perc alatt lejött belőletek az a mennyiség, amiért én egy órája szenvedtem 🙂 durva idők voltak azok.
én Luciához hasonlóan 20ml anyatejet kb. 1 óra alatt fejtem ki,a gyerek már üvöltött az éhségtől,én csak fejtem, hogy anyatejes legyen, a mellem véres lett a fejéstől, ittam literszámra a folyadékot, de eredménytelenül.Végül elkészítettem a tápszert és szépen fejlődött manó, a minimális tejem pedig elapadt 2 nap alatt, ez van.
Azért a paraszti munka+gyereknevelés együttes megoldása nem volt oly vadregényes, GYE és GYU kérdéseken biztosan nem problémáztak 🙂 Apám és nagybátyám fához kötve várták míg nagyanyám végez a kukoricaföldön, anyámat felfordított hokedliban tárolták dologidőben (~járóka/pihenőszék/hordozó).
Sammy, ezzel pont a nemtúllihegés elméletét támasztod alá, már amennyiben édesapád, nagybátyás és édesanyád nem lettek súlyosan lelki károsodottak a fentiektől (feltételezem, nem). Vagyis gondolom, felnőttek ők is szépen, ma pedig már a járókában hagyásért is megkövezik az embert egyes hős anyák (Lucia, ez nem neked szólt, láttam fent, hogy nektek nem jött be a járóka).
Sammy, hát ha ezek nem vadregényesek, akkor mi az? 🙂 Milyen fasza kis emlékiratokat lehetne írni “Felfordított hokedli” vagy “Fához kötve a kukoricaföldön” címmel :).
sammy: ne haragudj, értem én, hogy az apukád, meg minden, de ezen a fához kötésen muszáj volt nagyon röhögnöm 🙂 különösen, hogy mi is ezt mondtuk az ismerősöknek, amikor kérdezték, hogy hol fogjuk tárolni a gyereket. (amúgy nekem szerintem jobban bejönne a kertben a hámosítás-kikötés a gyerekkel kapcs., mint a karámosítás, én mindig attól félek, hogy felmászik, és kiesik, rácsos ágya is emiatt nem lesz. tudom, hogy a zsinórokkal is vigyázni kell, de nekem az valahogy szimpatikusabb, ez a gyerek mindig le akar esni mindenhonnan).
rácsos ágy helyett mi lesz? (olyan kiságy, aminek sima a fala, vagy kiságy “ugrik”? -hehhe)
Minden gyerek mindig le akar esni mindenhonnan. 🙂
Amúgy meg ha akartok vadregényes gyerektárolást, én olyat tudok, hogy derékig beásták a gyereket a földbe, úgy nem tudott elszaladni, se rosszalkodni, mondjuk a romantikus vadregényt némileg csökkenti, hogy ezeknek a módszereknek velejárójuk volt a pálinkás kenyér meg a máktea.
Párom nagyanjya meg hatévesen bezárta a rábízott egyéves Jenőke öccsét a két ablaktábla közé, és lement játszani a barátaival. 😀
s: ebben nagyon para vagyok, úgyhogy “matrac a földön” konstrukció lesz 🙂 azután, ha már megbízhatóan nem gurul le, vagy kibírja, ha mégis, kap a matrac alá egy ágyat.
Chipie, ezek nagyon durva sztorik 🙂 az én nagyszülői körömben csak egy szimpla titkos otthonszülés volt tizenhat évesen (amíg a szoba többi hét lakója dolgozott, vagy iskolában volt), de abból sem lett baj végül.
Dweyra, őszintén szólva éjszaka fogalmam nincs mire reagálva írtam ezt be, mintha valahol olvastam volna utalást, hogy is volt régen? 😀 Túllihegéspárti biztosan nem akarok lenni, messze áll tőlem, hogy együttsírjak oltáson a gyerekkel meg ilyesmi. Időnként nagyon kiakadok, hogy mit össze tudunk nyavajogni, kínlódni mi mai anyák és megfogadom, nem olvasok többé fórumot, ill. magamra nézve felidézem az ilyen nagyszülős sztorikat és igyekszem befogni a csőröm. Nem akarom visszasírni az akkori kutyavilágot, de tartásunk azért lehetne.
A szüleim rendben vannak. Nagybátyám végül egyetemet végzett, apám ilyesmivel nem büszkélkedhet, középsuliban kicsapták a kollégiummból az éjszakai nevelőtanár leitatása és kártyaparti szervezés okán. Ezzel jól megszívatta a nagyszüleim pénzügyileg, de eltekintve ifjúkori kihágásaitól, amúgy igen jófej.
A járókát tényleg hülyeségnek tartom, egyrészt nálunk 60 nm-re érdekes is lett volna 2x kiságy, 2x járóka, másrészt azon vagyok hadd menjenek, úgysem úszom meg, hogy figyelnem kelljen rájuk és még a dévényes ajánlás így hangzott (csak zárójelesen merem megjegyezni, hogy a pihenőszék is ilyen besorolás alá esett nálunk).
Lucia, nem hiszem, hogy az érintettek zokon vennék, én meg biztosan nem 🙂 Ők még mindig jobban jártak, mint a húguk, aki pechére már a bátyókra volt bízva. Rendszeresen szórakoztak azzal, hogy a falu tetejéről gurították alá babakocsival, aki ismeri a Hamarászó völgyet, az tudja milyen méretes dombról van szó.
Kedves Lucia,
Míg egy gyerek van, aki immobolis, vidám az élet. Azután is, viszont mikor feláll, és rámol, magára ránt dolgokat, eltüntet stb, az nem jó. Mondom ezt úgy, hogy az első fiam soha nem rámolt, és tört össze semmit. Mikor ketten (majd hárman!) lettek, és nagyjból mind kicsi volt, akkor kezdtem megőrülni. Azóta is egy hangyaboly közepén élek. Néha olyan, mintha a falak is elindulnának. Házimunkával felelsleges törődni, mert amit megcsinálok most, az egy óra múlva már nem úgy van. Valaha csodálkoztam, mennyire rendetlen nő a nagynéném… Nos, mióta a fiai felnőttek, pipec, és patyolat a lakása. Vajon miért?
Amúgy abban a pillanatban, mikor az ember “elengedi” efféle aggodalmait, és elfogadja, hogy gyerek mellett nem úgy alakulnak a dolgai, mint mikor még ketten nézegették egymást a párjával a nappaliban, onnantól ez még vicces is lehet. A folyton eltűnő és nem előkerülő dolgok, a szöszök, morzsák a szőnyegben, a kakicsíkos vécé, a szerteszét dobált, kidobozolt DVD lemezek (várjál, most körülnézek), a ruhakupacok, az asztal alatti morzsák… Vagy elfogadja az ember átmeneti állapotnak, vagy állandóan házimunkázik, s közben megőrül a dolog feleslegességétől.
De lehet, hogy eggyel ez nem így van.
Lemaradtam egy kicsit az olvasással, de nagyon köszi Lucia ezt a posztot. Többekhez hasonlóan nekem is paráim vannak a gyermekvállalással kapcsolatban, és a fórumokon található “ősanyák” sem segítenek. Jó volt olvasni, hogy lehet így is csinálni. Tökre boldog lennék, ha majd én is ilyen tudnék lenni. És még: eláruljátok, mi ez a GYE meg GYU? Nem vagyok sikeres, ezért fogalmam sincs róla. Így jártam. 🙂
borsólány: gyerekelőtt-gyerekután. 🙂
Sziasztok!
Én például minden különösebb erőfeszítés nélkül tudtam és tudok szoptatni, mégsem gondolom azt, hogy nincs is ennél egyszerűbb. Szóval 6 óra szabadidőt szakítani csecsemő mellett óriási szerencse, és igazán kivételes. Én a fiam (7 hónapos lesz szerdán) 6 hónapos koráig magamon hordoztam napi 10-12 órában, erre volt igénye (egyébként kevés kivételtől eltekintve imádtam ezt csinálni, bár estére hulla voltam). Már csak ritkán kéri, leszokott róla, ahogy a ringatva altatásról is, magától alszik pár hete. Ő ilyen. Egyébként rengeteget olvastam az első 6 hónapban, amíg járkáltam BB-vel a lakásban, még egy szakvizsgát is letettem, de a másodikat eddig például nem sikerült, nincs idő, nem lehet jogszabályokat magolni egy olyan gyerek mellett, aki 20 percnél többet nincs el egyedül, úgy sem, ha mellette fekszem.
Ja, egyébként én nem akarok dolgozni, egyáltalán nem hiányzik, de kaptam egy olyan jó lehetőséget (heti 4 óra, jó pénz), hogy nem lehet kihagyni. De ezt is csak úgy tudom megoldani, hogy BB jön velem. Ha nem jöhetne, nem tudnék dolgozni.
A régiek pedig nem feltétlen csináltak mindent jól (pl. pálinkás kenyérke, hogy hallgasson a gyerek és lehessen végezni a dolgomat).
Vannak olyan anyák, akik egyáltalán nem hagyták, hagyják sírni a gyereküket (én is ilyen vagyok). Ha a gyerek harcosabb, akaratosabb, kitartóbb, akkor bizony nincs lazsálás. Márpedig a gyerek az első 6-7 hónapban az anyját akarja, mindig, állandóan, ha csak le nem szoktatják róla. Tudom, hogy Malac nem sírós, és soha nem hagytad sírni, de ő azért más tészta, mert ahogy már korábban írták, ő 2 hónapig PIC-en volt. Ha időben születik, lehet, hogy le sem tudtad volna tenni, és csak mostanában aludna el egyedül és aludna hosszabbakat. Szóval mindennek van színe és fonákja, na.
Azt meg elfelejtettem hozzátenni, hogy én pont fordítva voltam. Azt hittem, hogy könnyebb lesz.
Két gyerekkel pár megjegyzés: az első mellett semmit nem tudtunk csinálni, folyton figyelni kellett, mindig fájt a hasa, ezért nehezen aludt el, hamar kelt, sokszor evett keveset, nehezen szopott, zöldhajnalban kelt, viszont el lehetett vele menni bárhova.
A második mellett akármit csinálhatsz, elvan magában, semmije nem fáj soha, 5 másodperc alatt elalszik hang nélkül, evéssel sosem volt baja, elalszik reggel hétig-nyolcig, viszont az autót pl. utálja, hosszabb utakon ordít.
Minden gyerek más, minden anyuka más.