Úgy hirtelen kiürült egyébként a PIC, Sára ma átkerült a gyermekklinikára, Alfonz – ő volt az egyik olyan gyerek, akit otthagytak a szülei, mert túl kicsi volt, pedig mostanra károsodás nélkül megnőtt, szép gyerek lett – szóval ő valószínűleg átkerült a koraszülött osztályra, Zsé anyukájával más időpontokban látogatunk, K. anyukája ritkán tud csak jönni, A. hétfőn hazamegy, T. átkerült a korára, és beköltözött hozzá az anyukája, és van ugyan két új gyerek, de mindkettő nagy baba, szóval tökegyedül leszek mostanában.
Anna néni persze istápol, ma is mesélt egy csomót, meg megdicsért, hogy tiszteséges nevet adtam a gyereknek, nem olyat, hogy Dzsesszika, szóval látszik, hogy jó anya leszek. Aztán megmutatta a hímzéseit, és bár én mindig bíztam az olyan nőkben, akik háziáldásos falvédőt hímeznek, de a nagymagyarországos darab egy kicsit elbizonytalanított. Mondtam is, hogy a jobb széle szerintem nem úgy van, de Anna néni kimagyarázta, hogy nem akart az Ámenbe belehímezni, és ez egyéként is csak szimbólum, nem autóstérkép, úgyhogy ebben maradtunk.
Nem csodálom h rádjött a frász, én tuti bepánikoltam volna teljesen. Bár én kissé szélsőséges vagyok, már attól ideges lettem h tegnap nem írtál meg ma is csak ilyen késői időben. Jó babázgatást holnap. Képet majd nézhetünk róla ha ilyen kis fullos h párna és ruha is van már neki? (bár nem akarok követelőzni, ha nincs rá idő, inkább vele foglalkozz 🙂
Hát, tudod egy pillanatra én is megrémültem ott a nagy idegenségben, hiányoztatok, totál elveszett voltam délután. 😦 És tök beláthatatlan, hogy mikor megyünk vissza, egyelőre nincs műtét, de bármikor lehet, utána stabilizálni, táplálni, hetek…
(Pelust ide nem kell vinni, csodálkoztak is rajta, hogy átvittem a múltkori csomagot…)
Akkor úri helyre kerültetek, ha még pelenkát is adnak 🙂 és az a lényeg, hogy Sára most biztonságos helyen van, nem vészhelyzetben kell esetleg szállítgatni még.
szimbóleum:D
Nem értem hogy képes valaki ott hagyni, csak azért mert túl kicsi. Nem hal ez, h visszadobja, mint méreten alulit…
Ujlakas: csendben olvasgatom a kora blogokat. Gondoltam, írok ide neked, de annyi minden eszembe jutott, hogy nem kommentet, hanem teljes postot igényel. Ha van kedved elolvasni, szívesen megosztom veled is, meg bárkivel a saját blogomon.:)
Van.
Uhh… jól értettem, hogy otthagyták a gyereket…. örökre…azért mert pici??? Hihetetlen….
és mi lesz azzal a pici babával?
örökbe fogadhatják vagy állami gondozás?
nagyon örülök egyébként, hogy Z. jól van (legalább is, most idáig olvastam vissza, remélem későbbiekben is változatlan a dolog, de ennek a pici babának a sorsa szíven ütött)
később leírtam valamelyikben, hogy csodával határos módon megjelentek a szülei és haza is viszik nemsokára, szóval ne aggódj 🙂 amúgy meg volt kb. egy éve egy másik ilyen baba, őt örökbefogadta az egyik nővér. egyébként állami gondozásba kerül az, akiről lemondanak a szülei.
igen, azóta sikerült végigolvasnom (3 hét nyaralás után végre netközelben), de azért én azóta is durván ki vagyok ezen akadva. az apa reakciója még hagyján, ő tényleg csak a rokon gyerek példáját látta, de hogy az anya se ment be????
bennem a védelmi meg tigrisösztönök már simán a terhesség alatt megjelentek és nem tudtam volna csak úgy otthagyni a gyereket.
egyébként mennyi idő után tértek vissza?
Zé pedig egyszerűen tündéri! gratulálok az egész családnak.
az én minimanóm pedig épp az előbb aludt el itt mellettem a kanapén, most cipelhetem át a kiságyba.