45. fejezet – az anyai nagyszülőkről

Egyébként meg szülők, meg ilyenek. Szóval az van, hogy bizonyos rendszeres gyemekkori /kamaszkori események miatt felnőttkoromban több évig nem tartottam a kapcsolatot a szüleimmel, aztán idegösszeroppanásra, ill. öngy. kis.-re hivatkozva kirimánkodták, hogy mégis, jó (noha valamiért részükről ez az egész úgy lett beállítva, mintha ők bocsátanának meg valamit nekem). Két év után sikerült kisírniuk nálam, hogy egyszer elvigyem hozzájuk a fiúmat (tisztáztam, hogy ebből nem lesz rendszer, de hadd nézzék meg egymást). Utána jött a babakocsi-ügy, hogy hadd hozzanak nekem babakocsit Kanadából, mondtam, jó, ha ez fontos nekik (természetesen kifizettem volna, csak Kanadában kb. harmadannyiba kerül, amit kinéztem, mint itthon), erre apám pár nappal az utazásuk előtt telefonál, hogy 1. nem hoznak nekem babakocsit, mert rossz gyerek vagyok, és nem hívom őket soha, 2. engem adtak meg, mint ICE személyt, tehát ne utazzak sehova, amíg haza nem jönnek, és ne kapcsoljam ki a telefonom sem. Ez utóbbival nem értettem egyet, és nagyon reméltem, hogy akkor most ennek kapcsán felfüggesztjük a diplomáciai kapcsolatunkat pár hónapra. Mondjuk úgy legalább 72-re. Snitt.

Tegnap éppen a boltban mászkáltam, amikor hív jóanyám, hogy már tizenkét órája otthon vannak, miért nem keresem őket. Tájékoztattam, hogy fogalmam sem volt, mikor jönnek. Ezen elveszekedett velem egy darabig, miközben én némán, de eltökélt léptekkel a franciakrémesek felé indultam. Aztán valahogy túltettük magunkat a témán, és akkor anyám közölte, hogy közelgő születésnapom alkalmából menjek el hozzájuk (aminél stresszesebb programot kb. nem tudok elképzelni), családi ebédre (mit sem utálok jobban, mint a kötelező, formális összejöveteleket), és vigyem a fiúmat és a fiúm szüleit is (arról hálistennek elfeledkezett, hogy lánya is van a fiúmnak, de ez egyébként is a hagymázas fantazmagóriák határát súrolja, mint terv). Nekem ekkor leblokkolt az agyam, úgyhogy gépiesen bepakoltam egy doboz kókuszos, és egy doboz likőrös csokit a kosárba, és motyogtam valamit, hogy meggondolom, majd visszajelzek.

Igazából az egész sztoriból annyi a dilemmatikus, hogy a fiúm anyukáját nem akarom azzal megbántani, hogy magyarázat nélkül nem mutatom be a családomnak, mintha úgy gondolnám, hogy nem érdemli meg, vagy valami, de a fiúm szerint neki el lehet mondani, hogy mi van, meg fogja érteni. Úgyhogy holnap telefon, és már előre görcsben van a gyomrom, szerencsére már csak pár év, és Zoárdra bízhatom az összes, kellemetlen ismerőseinkkel kapcsolatos feladatot (majd a fiúm megtanítja lőni, meg ilyenek).

Reklámok

21 thoughts on “45. fejezet – az anyai nagyszülőkről

    • Nem lehetne állapotodra való tekintettel ezt az egészet hanyagolni? Nem hiányzik most neked semmilyen gyomorgörcs. Aztán folytatják ezt a kicsivel is? És mi az, hogy születésnapodon menj a HELYÜKBE? Nem nekik kéne téged felköszönteniük úgy, hogy meglátogatnak?

    • seresneeva: igazából, ha arra gondolok, hogy a gyereknek baja lehetne, vagy a fiúm összetörhetné magát, vagy mi lenne, ha anyago gondok miatt kellene aggódnom, akkor úgy vagyok vele, hogy ez a szülős téma legyen a legnagyobb problémám.

      phzs: sajna utálok haragot tartani, és ahhoz, hogy keménykedjek, előtte órákon keresztül spannolnom kell magam, spontán nem megy, ráadásul a szüleim azért mégiscsak felneveltek valahogy, ugyanakkor csúnya, szerintem megbocsáthatatlan dolgok történtek gyerekkoromban (és nem olyasmiről van szó, hogy soha nem kaptam meg a hercegnős barbie-t) szóval komplex kérdés ez a tartsam-e / ne tartsam velük a kapcsolatot. pláne, hogy a tágabb család nagyjából nem tud semmit (leginkább külföldön éltünk), és nincs kedvem mindenkinek magyarázkodni, hogy miért tagadom ki a szüleimet.

    • ha olyan jó fej a fiúd anyukája, akkor egy találkozást biztos kibír, utána még mindig ráérsz töprengeni, hogy tartsad-e vagy ne a kapcsolatot.

      [most már igazán kíváncsi vagyok, mit tettek a szülők ellened [persze csak az új [szülői] szemszögem miatt, parázok, hogy elkövetek valami végzeteset Vébé ellen]]

    • evetke: de én nem akarom, hogy ki kelljen bírnia 🙂 amúgy meg határozottan tisztázni akarom a szüleimmel, hogy meddig van joguk belelógni az életemben, és mettől nincs.

      egyébként pedig nem hinném, hogy ne vennéd észre a végzetes dolgokat, ha egy kicsit figyelsz (gondolom, nem viselkedsz úgy, mint egy alkoholista, nem vered a gyereked arcát ököllel, csak mert olyan kedved van, és nem fenyegeted azzal, hogy ha nem hazudik az iskolában miattad, akkor elviszik a rendőrök, meg ilyenek).

    • “…elvégre a szüleim rendes emberek, mindig időre fizetik a számlákat, nem tagadják le magukat a telefonban, és még csak adót sem csalnak – és milyen nem rendes ember lenne már az, aki nem szereti a gyerekét folyamatosan, a fogantatása pillanatától fogva. Gyermeküket szeretni a szülők kötelessége. És a szüleim mindig teljesítik a kötelességüket.” Akkor most hogy is van ez a dolog a szülőkkel?

    • néha elkövetnek a szülők olyan dolgokat, hogy életünk végéig tüske marad bennünk, de tisztes távolságtartással érdemes haragunkat legyőzni és kapcsolatban maradni, mert ki tudja mi milyen szülők leszünk. Én is mondogatom azt nem ismétlem meg amit az anyám, de más formában elkövetek hibákat, esendő emberek vagyunk. Lucia ha nem tartottad évekig a szüleiddel a kapcsolatot nagyon a lelkedbe mászhattak, vagy túl érzékeny voltál?

    • Hű, batkamanó, nekem nyílik a bicska a zsebemben a “talán túl érzékeny voltál” tipusú megjegyzésekre. Az ember nem tagadja ki a szüleit csak úgy. nem tudom mi történt még azon túl, amit már lucija leírt, de az nemhogy elegendő, hanem még sok is…

      Emellett kb. hasonló élményeim voltak gyerekkorban, bár rendőrrel nem fenyegettek. Hallgatttam én anélkül is.

      És, igen, tartom velük a kapcsolatot. Majd lucija is megteszi, ha olyanja lesz. Idő kell mindenhez.

      Na ez hosszú lett és tudálékos. Bocs.

    • Őszinte részvétem. Mindenkinek vannak fenntartásai a szüleivel szemben, elvégre nem vagyunk angyalok, de amit itt írtál, az már sok a jóból. De gondolom, úgy gondolják, kötelességeid vannak velük szemben, mert a gyerekük vagy. (A szülői kötelesség sem merül ki abban, hogy úgy-ahogy felnevelem a gyereket…)

    • szerintem meg lucia nyilatkozhatna korrektebben is a kedves szülőkről, elvégre ők tolták a csinos popsija alá a lehetőséget, az anyagiakat.

    • árvácska: ezt én nem tudom, honnan veszed, 17 éves korom óta nagyjából én tartom el magam, iskola mellett mindig dolgoztam, amikor kaptam tőlük valamit, akkor nagyon ügyeltem, hogy – más formában, azonos értékben – vissza is adjam.

    • Nincs is bájosabb annál, mikor egy pár soros blogbejegyzés alapján vadidegenek osztják az észt az ember életével kapcsolatosan/oldják meg pár évtized problémáit pikk-pakk :).

    • Lucia szerintem is elég ügyes és nagykislány már, megoldja a szüleivel a problémát, az unoka leveszi őket a lábukról, én is hasonlóan voltam.

    • Abból ítélve, amit Lucia Zoárd mozgékonyságáról és “jógyermekségéről” nyilatkozott, tuti! 😀 legfeljebb fejjel, bokamagasságban.

    • Emberek, én azt látom itt, hogy nem olvastátok el a kommenteket, főként azt, ami lucia írt. Egy ember attól nem lesz sem tiszteletreméltóbb sem szeretnivalóbb attól, hogy van egy gyereke, tehát “szülő”,hanem attól, hogy azzal a gyerekkel, hogy bánik, s hogyan neveli fel. Épp ezért nem értem, mit nem lehet érteni lucia döntéseiből és dilemmáiból. Én igazából csodálom őt. Azért is, mert a saját lábán állt meg, amikor már tudott, azért is mert, igyekszik normális kapcsolatot kialakítani a szüleivel. Szóval le a kalappal, sok kommentelőnek meg javasolnék egy szövegértés-fejlesztést vagy, hogy olvassanak kicsit több figyelemmel, mielőtt osztják az észt, s kinyilatkoztatnak mások életéről.

    • Hehe, némelyeknek felfoghatatlan, hogy létezhet tragikus gyerekkor. Ez irígyelnivaló dolog, mégis ők irígykednek. Sose tudtam megérteni 😉

Szeresd Mucit

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s