Voltunk ma megint fotózkodni a nőgyógyásznál, én meg a gyerek, akinek két hét alatt sikerült majdnem megdupláznia a hosszát, immár 51 mm, nyaki redő rendben. Integetett is a kis kezével, meg a lába után kapkodott, kép holnap.
Amúgy asszem, minden gyerekvárós szabályt megszegek, pár hete például elkezdtem ruhákat vásárolni Reméljük, Fiú munkanevű utódunknak, leginkább a világoskék különböző árnyalataiban (ami szerintem lányoknak is jól áll, ha minden kötél szakad). egyszerűen nem vagyok képes otthagyni semmit, amin nyuszi vagy zsiráf van, és igyekszem magam nem zavartatni a tudattól, hogy ez valószínűleg sokkal inkább árulkodik a plüssállataink, mint a gyermek iránt táplált érzelmeimről. A fiúmat is elkapta a gépszíj, lecsapott e-bayen egy teljes plüss-alien kolóniára, nehogy aztán felkészületlenül fogadjuk a dedet. Egyelőre engem ijesztget velük, de én csak a fogastól félek leginkább.
Ja, és vettem bölcsőt is, ugyanis rámtört, hogy az én gyerekem bölcsőben fog aludni. Ez nem volt egyszerű, mert vannak ilyen high tech bölcsők (levegőben lengő, formatervezett, stb) nagyon drágáért, meg vannak az általában székely származású, weboldallal rendelkező fafaragó mesterek, de az általuk gyártott bölcsők kicsit túlszimbolizáltak számomra, nem ragaszkodom hozzá ugyanis, hogy gyermekem álmát egy hátrafelé nyilazó turul vigyázza, jobbjában kopjafával, baljában rovásírással. A kettő között csak ilyen lélektelen, műanyag izék vannak, a legtöbb nem is billenthető, de aztán a vaterán egymásra találtunk az igazival, sötétbarnára pácolt fa, nagyon pofás, el is hoztuk már, most öröm van és boldogság.
A plüssalien nagyon jó, én is akarok olyat. Az én fiam már négy éves lesz, de majd ráfogom, hogy neki kell.:)
Mi az ég az a nyaki redő? Az biztos jó, hogy rendben van, de miért pont az…? (Még nem vártam gyereket, semmit sem értek a témához, bocs’. 😦 )
A világért el nem rontanám az örömötöket, csak halkan jegyzem meg, hogy a bölcső csak pár hónapig lesz megfelelő a kisdednek (már ha egyáltalán), utána menthetetlenül nagyobb mozgástérre lesz szüksége, erre készüljetek fel.
(j: a nyaki redő a Down-kór kiszűrésénél fontos)
Szia,
1. kekszemu lanyoknak nagyon jol all a vilagoskek ruha!!!
2. nyuszi meg zsiraf mellett koncentralj a kutyara es a macskara is. ugyanis ez a ket allat sokkal hamarabb lesz szamara eloben megtekintheto, mint tobbiek.
mostanaban azon tepem a hajam, hogy minden allatos gyerekkonyv zebrarol meg tigrisrol meg elefantrol szol, az utcaban meg csak kutyakat (vav-vav) lat a gyerko. kutyas konyvet nagyon nehez szerezni. esetleg irhatnal egyet. nem nehez, egy gyerekkonyv terjedelme ritkan haladja meg a 8 oldalt, oldalankent egy-ket mondattal.
vajk
Sógoromék gyönyörű bölcsőt vettek. Én varrtam bele bélést. A gyerek üvöltött benne, mint a sakál! A dedek valószínűleg inkább a testhosszukkal párhuzamos ringatást kedvelik, mint az oldalirányút, mert a babahordozóban (ami ugye nem igazán ajánlott a dedek tartós tárolására, viszont az ívelt alja miatt lábbal kitűnően ringatható!), szóval abban hatalmasakat aludt.
De ne keseredj el, a bölcső jól fog mutatni a gyerekszobában! 🙂
Aztán majd bele lehet tenni a játékokat. 🙂
A dednek meg jó lesz egy sötétbarnára pácolt 140X70-es kiságy is, már feltéve, ha nem melletted fog csak tudni elaludni. Mert akkor célszerű 180X200-as franciaágyra beruházni, ha még nem lenne. És két leesésgátlóra a két szélére. Sok sikert! 🙂
A testhosszal párhuzamos ringatásra Amerikában is rábuktak, és készitettek egy felfüggesztett hintaágyat. Sokat el is adtak belölük, majd vissza kellett venniük őket, mert néhány gyerek meghalt bennük, ugyanis kicsit a fejvég fele csúszott, ettől arra elkezdett lejteni az eszköz, amitől még jobban arra csúszott és akkó úgy.
Szerintem gyereke válogatja, hogy teszik-e neki, ha bölcs. Azért nem lehet véletlen, hogy annyi időn át annyira elterjedt volt.
Sziasztok!
A Fiu megmondta ezt a cimet, ugyhogy gondoltam, leirom a tapasztalatokat.
A nyaki redo az bizony fontos!! 🙂
Viszont az ossze-vissza vasarassal kapcsolatban azt szeretnem csak mondani, hogy az 56-os ruhacskak kb. 2-3 hetig jok, a 62-esek masfel-ket honapig. Szoval nem erdemes milliokat kolteni ruhara, inkabb erdemes elfogadni a baratok felajanlasait! Mi meg egyetlen ruhacskat sem vettunk, ellenben annyi van a 2.5 honapos Jankanak, hogy ki se latszunk belole. Majd kaptok tolunk is! (A kek ruha nagyon jol all neki, bar nem kek a szeme.)
Ja, es a bolcsot Janka is utalja, ordit benne. Nem is kinozzuk vele tovabb, visszaadjuk a gazdijanak. Valoban, az oldaliranyu mozgast nem minden baba szereti!
Udv,
Kati
Mászógép: szerintem tíz éves korig rá lehet fogni a gyerekre a plüssalient, nem késtél le semmiről 🙂 én perpill éppen könyveket veszek _neki_, az már egy kicsit neccesebb, különösen a húrelméletről szólók.
bölcső: ha nem tetszik majd neki, hát nem tetszik, én vagyok az a lány, aki kovácsoltvas kalitkát vesz madár nélkül, meg igen pofás, ámde használhatatlan fa utazóládát, hogy a k.vas próbababáról már ne is beszéljek. rámtört ez a bölcső-dolog, nem volt mit tenni, legfeljebb gyerekszoba-dísz lesz, majd tartja benne a ded az ő plüssállatait.
vajk: sajna nem vagyok kutyás, cicákról viszont rengeteget tudnék írni. gyerek szeme meg 25%, hogy kék lesz (apja világos szemű, anyámnak meg van egy recesszív kék génje, amit vagy átörökített rám, vagy nem).
lacika: ja, majd kiderül. én amúgy pont a keresztbe himbálást bírom, a hosszantitól tengeribeteg leszek.
Kati: én is nagyon remélem, hogy kapunk majd ruhákat, de mostanában pelenkára spórolva magamnak nem vásárolok hülyeségeket, úgyhogy gyerekruhák közelében fokozottan kiszolgáltatott állapotba kerülök, és időnként egyszerűen nem bírok ellenállni.
🙂
Janka akkor miben alszik? kiságyban?
A plüssalien hagyján, látnád az asszony arcát, amikor hazaállítok egy vadiúj alaplappal, vagy egy digitalizáló táblával, esetleg egy emilyen-amolyan kompatibilis bármivel, majd szó nélkül rámutatok a (mostlesznégyéves) gyerekre…
És hol van a kép?! Már holnapután van!!
KEziccsókolom, nekem az egy éves fiam olyan funkciót hozott elő a gépbű’ amit rendszerinformatikusként szégyenszemre nem is ismertem. Úgyhogy igenis lehet a mostlesznégyéves gyereknek digitalizálókompatiblis alaplapot vagy húrelméletes könyvet venni, mert ők okosabbak mint egy 5-es. (Jajj)
Most meséli egy kollégám, hogy teát öntött bögrébe, és kicsit mellélöttyintett, mire az asztalnál ülő 2 éves unokája így szólt: Koncentrálunk.
Szia Lucia!
Janka-baba kisagyban alszik :-).
Pelus-tapasztalatok: egyreszt vettem tiz moshato pelust (kushies, All in One – pont olyan bonyolult ratenni, mint egy kidobhatot, csak ugye mosas utan teregetni kell), masreszt talaltam tok jo biopelust (ketharmada lebomlik), amit akkor adunk ra, ha megyunk valahova. Es pont annyiba kerul, mint barmilyen normal pelus. Ja, es ami a legfontosabb, nem ereszt :).
Majd ha eljottok – remelem nem nagyon sokara – megmutatom!
Udv,
Kati