226. fejezet – most már minden szempontból féléves

Tegnap volt Don Muci kilenc hónapos (korrigált hat). Éljen, éljen.

Fizikai paraméterek: hossza 72 cm (ezt nem volt egyszerű kiderítenem, mert a Don folyamatosan kivette a kezemből a szalagot, hogy a száját is megmérje, úgyhogy lehet, hogy hosszabb, a legkisebb értékelhető adatot vettem alapul), súlya 7300 gramm üresen (reggel, kaki után, kaja előtt), szóval a könyv szerint nyeszlett, de most mit várjak, az apja se egy hájpacni.

Fogak száma: nulla, nil, zilch, zero, én már letettem róla, hogy valaha is foga legyen (október óta az összes karhatalom közvetlenül a találkozásuk után kijelenti róla, hogy ez a gyerek bizony fogzik, de eredmény semmi). Az én egyik bölcsességfogam viszont félig kijött februárban, az is valami.

Evés: a nagyfiú csak tápszert (Beba 2 HA bifiduszanyámkínjával, napi 1-1,5 l négy adagban), illetve szilárd dolgokat hajlandó enni, úm. kiflivéget, kenyérhéjat, kölesgolyót, párolt zöldséget, illetve banánt. Viszont mivel nincs foga, ezekből nem képes mennyiséget fogyasztani. A fogak hiánya egyébként nem gátolja abban, hogy keményen ráharapjon dolgokra; az ujjamat nemsokára el fogja törni pusztán állkapocsból, a banánból nagy darabokat leharap, majd megijed attól, hogy banán van a szájában, és messze köpi, meg a múltkor az apja májkrémes szendvicsére is ráharapott, majd csak állt ott hökkenten, mint egy eltévedt cápa. Viszont az apjától nem hajlandó tápszert se fogyasztani, csak olyan százakat (tőlem 250-400 az adagja), se senki mástól, mindenki mással csak játszás van, meg vigyorgások.

Beszéd: egész komolyakat beszél már, persze babanyelven, de az most nagyon megeredt. Hosszan magyaráz nekünk, a plüssöknek, a falnak, akárminek. Ha beszélgetek valakivel, akkor nagyon örül, udvariasan megvárja a lélegzetvételnyi szüneteket, és akkor ő is belemondja a magáét. Most döbbentem rá egyébként, hogy ő nem fog olyat mondani, hogy mama, vagy papa, mert mi se mondunk ilyet előtte, szóval valószínűleg a muci lesz az első szava. Mindenesetre nekem hosszan szokott mememememézni, az apjának meg bebebebebézni. Csukott szájjal is simán tud dumálni, meg cumival a szájában is.

Nagymozgás: a dévényes terapeuta szerint most már bármelyik pillanatban elkezdhet kúszni.

Finommozgás: az tök ügyesen megy, marokkal, két ujjal, megfogni, forgatni, "A" tárgyat "B" tárggyal ütögetni, lerángatni, lelökni, felnőttkönyvet lapozni, csimpaszkodni, lámpát 85%-os sikerességi rátával kapcsolni, sőt, most nemrég megmutattam neki, hogy anyát (ez én vagyok) nem karmolásszuk, hanem szép finoman simogatjuk az arcát, és azóta szép finoman simogatni is tud (na jó, ez beletelt pár napba). De végre érdeklik játékok, főleg az, ami zörög, zenél vagy zsiráf.

Társas készségek: ezen a területen nagyon készséges. Továbbra is extázisban van, ha csak valaki ránéz, szereti, ha puszilgatják, akár én, akár az apja, akár a plüssök, vagy ha bárki mást puszilgatnak a közelében. Ha direkt neki beszélek, akkor visszabeszél. Amikor tegnap az apja artikulálatlan hörgések kíséretében beletömött a saját szájába egy egész fánkot (hogy engem szórakoztasson), akkor nagyon nevetett, szóval a humorérzéke lassan a miénkkel egy szintre ér (ez ugye nem jelent sokat, de mégis). Azt is imádja, ha a hasát majdmegesszük. Puszi gyanánt megnyalja az arcunkat. Mindenkivel tök jól elvan, amennyiben az illető lehetőleg nő, mosolyog rá, és szép dolgokat mond neki, esetleg kukucsolni is hajlandó.

Alvás: éjszaka olyan 12 óra, nappal meg két etetés között 1-1,5 órák. Mamabarát gyerek.

Egészségügy: a köcsög ekcéma hol előjön, hol eltűnik, de az határozottan segít, ha nincs melegben a Mucc.

Amúgy meg a február így utólag a felnőttbaba-ruhák és a beszédfejlődés hónapja volt, én nagyjából végigdolgoztam, meg tiszta plötty is vagyok így tél végére, Muci viszont hálistennek nem tűnik depressziósnak, csak mintha szerzett volna pár láthatatlan barátot, akikkel akkor is beszélgethet, ha én dolgozom. A március viszont a mi hónapunk lesz.

12 thoughts on “226. fejezet – most már minden szempontból féléves

  1. A könyv kapja be, Muci nem nyeszlett, csak jobban kíméli a gerincoszlopod terhelését emelgetésekor :). Teljesen arányos, csinos baba.

    • Jajj, de béna vagyok, azt hittem, hogy ma van harmadika. Na, majd legközelebb jobban figyelek.
      Egyébként meg Bulcsúnak (29 hétre született) 10 hónaposan bújtak ki a fogai! Aminek én kifejezetten örültem a szoptatás miatt.
      Hihetetlen, de nem marad fog nélkül Muci sem!
      És mennyit alszik napközben! Iszonyú okos kölök lesz!

    • Szia!
      Nagyon jó stílusban írsz, párommal esténként nagyokat röhögünk a bejegyzéseiden.
      Köszönjük a minden esti szórakozást, csak így tovább!
      Üdv: Egon

    • Enyémfiúnak még egyévesen sem voltak fogai… kaptam is a frászokat rendesen.
      Ma már elmúlt huszonhat…és gyönyörű fogai vannak! :-)))
      Ne aggódj, DonMuciZorcsi sem marad fogatlan.
      A Te Kispasid úgy jó, ahogy van… súlyra, hosszra, mindenféle szempontból! Én a helyedben tennék az erre vonatkozó irodalomra!

    • “A március viszont a mi hónapunk lesz.” Ámen!
      A fogakra azt mondta anno a dokink, hogy minél tovább van bent, annál kevesebb ideje lesz romlani.

    • 11 hónapos gyerekeim egyikének sem volt még egy foga sem. Már pont utánajártam, hol lehet gyermek műprotkót kapni, mire végre nőni kezdtek a fogak. Viszont a két, egyébként hasfájós és rosszul alvó gyereknek sosem volt fogzási kínja-baja. Jelenleg minden nap irigylem a gyönyörű fogaikat.

    • Mindkét gyerekemnek egy éves kora körül jöttek ki az első fogai. Nagyobbik most 7 éves, idáig a két alsó esett ki, ki is nőttek már a felnőtt fogak a helyükön, és az egyik felső tejfog az utolsókat rúgja. Tavaly az ovistársai közül jó pár már csorba mosollyal közlekedett. Ez van, a fogak aztán végképp kiszámíthatatlanok. 🙂

Szeresd Mucit

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s