Tegnap találkoztam anyámmal, aki vett nekem egy méregdrága, kézzel festett, egyedi tervezésű selyemruhát a nehéz időszakra (én leszek a legjobban öltözött tehén a környéken), nem szólt be, és ígéretet tett arra, hogy hoznak általam kiválasztott TS babkocsit Kanadából májusban. Ezzel csak az a bajom, hogy nem szeretek szépeket mondani a szüleimről, annak soha nincs jó vége.

A lemenő ági rokonokkal is egyeztetéses tárgyalásokba bonyolódtam, a fiúm tizenegy éves lánya értesített, hogy nagyon örül, hogy öccse lesz, de annak is nagyon örült volna, ha húga lenne (igen udvarias, pozitív életszemléletű gyermek). Én visszaírtam neki, hogy jó, remélem, tud énekelni, mert a gyereknek énekelni kell majd, és mindenkinek jobb, ha azt nem én teszem, mire azt válaszolta, hogy már most is tud egy kicsit, de megígéri, hogy mire megszületik a baba, nagyon jól fog tudni (mondom, rendkívül jólnevelt, szófogadó leány).

Utána tájékozódási képességeim hiánya folytán egyre szűkülő körökben (melyek során Budát is útbaejtettem) megközelítettem a Nyugatitól indulva dd kb egy megállónyira lévő lakhelyét, ahol a házigazda, és – saját állítása szerint – butch típusú sidekickje adtak nekem enni, elláttak a legújabb pletykákkal (most nagyon vissza kell fognom magam, sose találná ki senki, ki költözik össze kivel), illetve felvilágosítottak mindenről, amit a pénisznövesztő műtétekről tudni érdemes. Megpróbáltuk közben azt is elmagyarázni dd-nek, hogy miért jóval nagyobb a piaci értéke a heteroszexuális, hímnemű gyermeknek az összes többi verziónál, de nem értette, amúgy meg nem tudom, mit nyafog, simán vezetek már előtte.