Indításnak a legjobb karácsonyi dologról nem a legjobb fotó, de amikor igazán édes, akkor mindig elrontom, vagy nincs kéznél a gép:

A többi csak felesleges csacsogás, de azért megírom.

 

Szóval azt mondják az okosok, hogy a gyerekek mindig az ünnepek körül indulnak be fejlődésileg nagyon látványosan, mert akkor a sok kellemes inger stimulálja őket. A Muci sem kivétel, de sajnos nem járni kezdett el (bár ez előtt mindenki értetlenül áll, mert ha a fél kezemet fogja, simán gyalogol bármennyit, és nem rajtam van a súlya, de egyedül nem mer), hanem megtanulta kikapcsolni a kikapcsolható elosztót (és ezzel a fél házról levenni az áramot), illetve kihúzogatni a konyhai fiókokat kipakolás céljából. Most ez jutott.

De tényleg az a legjobb dolog a világon, hogy van egy halálosan cuki kisfiam, aki leül a lépcsőre, és onnan beszélget velem, ha a konyhában molyolok:

De akkor kezdjük a Zoárdajándékozók listájával (és bocs, ha kihagyok valakit, ezt a tempót egyszerűen nem lehet bírni).

Volt először ugye TZG, akitől a csúszdát kaptuk, ami továbbra is nagy ász, úgy is, mint csúszda, és úgy is, mint járássegítő eszköz (továbbá nappalink dísze és éke).

Andreától kaptunk egy csomó nagyon aranyos kinőtt gyerekruhát, aminek köszönhetően a Don feneke nem csak melegben van, de igen esztétikus látványt is nyújt például a piros-fehér csíkos harisnyában, aminek Cutie Pie, vagy mi van a popsijára írva (ettől elolvadok, mert nekem is megbetegítette a lelkem a kismamaság), továbbá a piros harisnya fölé a gyermek stílusosan piros kordnadrágot húzhat. Többek között.

Mondjuk kinőttruha kategóriában egyértelműen Ana nálunk a sztár, akitől szintén óriási pakkot kaptunk, szebbnél-szebbekkel, de a lényeg a tarajos ősgyík-kardigán, ami mindenki szerint a világ legjobb cucca, és a Muci is igen büszke arccal viselte a tudatot, hogy ő most szép:

De tényleg konkrétan szereti, mr.a a tanúja rá, hogy az első nap, amikor rajta volt, az esti fektetésnél harsány nem-nem-nem-mel tiltakozott, amikor levettem róla. Illetve még egy kép, profilból, a minőségekért továbbra is elnézést, de Muci abba a korba ért, amikor vagy másfelé néz, vagy elszalad, vagy nincs nálam fényképezőgép, vagy rosszul állítottam be. Gyereket nehezebb fotózni, mint vadászrepülőt, az legalább nem tud az arckifejezésén változtatni.

Ezen a fotón nézi éppen megbűvölten a Derült égből fasírtot, se előtte, se azóta nem néz semmit öt másodpercnél tovább.

A következő ajándékozó Tünde volt, akinek most az istennek sem találom a blogját a levelezésünkben, és hogy milyen nicken fut, de rengeteg hasznos infót írt már, most meg egyenesen küldött gyerekhámot-pórázt a Donra, amit tök jól visel, de mivel mostanában leginkább négykézlábazik és a kedvenc témája az, hogy vau-vau (agnus: Mucikám, hát úgy viselkedsz, mint akit a kutyák neveltek fel), egyelőre inkább nem viszem így emberek közé, majd ha két lábra emelkedik. Addig szorgalmasan gyakorlunk házon belül.

Volt még az ismeretlen képeslapíró, aki a kiadóba küldött pénzt a gyermeknek és nekem, abból a Don gyereknotebookot kapott, részletesebben később (remélem, arra szánta az illető, hogy nem praktikus, ugyanakkor sok örömet okozó hülyeségekre verjük el, amennyiben nem, akkor a téli ruháit kapta ebből).

Az L. ugye hozta a Cookie Monstert, az nagy királyság, bár a Muci egyelőre nem érti ezt az ügyet, és ne feledkezzünk el agnusról sem, aki idén annyit játszott vele és vigyázott rá és csalta strandra, és annyi mindent tanított neki, mintha a másik (fiatalabb, magasabb, szebb, jobb hangú) anyukája lenne, pedig ehelyett érettebb férfiakkal is szórakozhatott volna.

És akkor a család még csak most jön.

A Don ugye öreg róka a karácsonyozók között, ez már a második neki, nem beszélve arról a sok egyéb ünnepről, amit megélt, volt szülinapja is, meg minden. Szóval tudja, mi ilyenkor a dörgés, emberekhez megyünk, emberek jönnek, ő a világ közepe, és ezt borzasztóan élvezi, legszívesebben le sem feküdne soha többé (hálistennek, amint lerakom, koppan a szeme). Az anyai nagyszüleitől kapott sok mindent, többek között egy babamotort is, és bár én is motort vettem neki, de ez most jól jött ki, mert ugyanaz a márka és megjelenés mindkettő, csak az enyém eggyel nagyobb méret, arról még nem ér le a lába.

Az öcsémtől egy olyan kutyát kapott, aminek ha megnyomja a farkát, akkor világító szájjal ugat, természetesen ez volt a sláger, 30+ perc elmélyült játék.

Az apai nagymamájától először is rengeteg törődést kapott most ősszel, sokat voltak együtt, mindig jó kezekben tudhattam a gyereket nála, illetve beesett neki egy overál, egy sapka, egy szőrös kék meleg kardigán, és hivatalos ajándékként egy babafényképezőgép, ami megunhatatlan szintén (világít és hangot ad), mondjuk tarhonyakártevőék jóvoltából van már neki igazi is, de mindkettőt szereti.

Az apukájától kapott egy karácsonyesti játszást joghurttal és almabanánnal, továbbá kapni fog egy tök jó dolgot, ráadásul ide, de ez most még titok, én meg vettem neki egy csomó aranyos téli ruhát, a már említett kismotort, meg egy nagy komoly ötéveseknek való babaszámítógépet igazi egérrel, aminek van vagy 25 beállítása, amiből ötöt ő is tud használni (ismerkedés a betűkkel, számokkal, hangokkal, stb), az építőjátékot meg már korábban megkapta. Továbbá, ha nagy lesz, használhatja a távcsövemet, a mikroszkópomat és a jellybelly-automatámat is (ha jó lesz, de ő mindig jó).

És egyrészt kicsit nyomaszt a gondolat, hogy ha idén kapott két motort, számítógépet, kutyát és fényképezőgépet, akkor a további évek során mivel fogom ezt felülmúlni, de megnyugtat a tudat, hogy a legjobban még mindig annak örül, ha a földön henteregve csikizem, és közben vele sikongatok.