Zoárdfiam megtanult fejhangon visítozni, és ennek annyira megörült, hogy lelkesen gyakorolja is, hogy én is boldog legyek. Keresztanyja, az egyenlő jogok élharcosa szerencsére messze külföldön tartózkodik, úgyhogy merek most neki (a malacnak) olyat mondani, hogy egy fiú akkor sem sikít, ha nagyon hideg a popsitörlő. A leendő barátnője szerintem még nagyon hálás lesz nekem ezért (arra a pár órára, amíg hagyom majd, hogy barátnője legyen).
Ma már nagyon féltem attól, hogy a maradék józanságomnak is búcsút inthetek (bár az épeszűség soha nem tartozott az általam legkultiváltabb erények közé), mert a fiúm megint elutazott öt napra valami tehenes országba a hegyek közé, úgyhogy bementünk a munkahelyemre szocializálódni és függő ügyeket elintézni. A gyermek tökéletesen viselkedett, nagyokat vigyorgott a cicis nénikre (ha ilyet lát, mindig bepróbálkozik, hátha valaki végre hajlandó megszoptatni), szemkontaktust teremtett, kézről-kézre ugrándozott, úgyhogy egy picit meg is sértődtem, hogy nem keseredik el, amiért nem nálam van, és bosszúból szóbahoztam a súlyproblémáját (igen, nagyon szép hurkás, válaszolták a cicis nénik).
És akkor most jöjjön a lényeg:
Vérszagra gyűl:
A sötétség gyermeke:
Zúzós volt a koncert:
Most rendesen elszégyelltem magam.
Majdnem születése óta olvaslak titeket, és csodálom a képeket, de a mostaniak alapján nem ismertem volna meg. Csak esetleg a vámpíros rugdalózóról, de nem szépítem a dolgot. Hogy az arca mennyit változott! Gondolom a kilók teszik. Most mennyit nyom Zoárd, bejött a fogyókúra?
négy kiló tíz deka, szóval normalizálódik a hízása. de egyébként még mindig nagyon kicsi, legalábbis az irodában volt nagy hüledezés, hogy milyen apró, fényképeken nagyobbnak látszik 🙂
Különösen jól mutatnak a koponyák a háttérben, kellemes kontraszt.
Addig örülj, amíg még vigyorog az idegenekre, majd úgy 5-6 hónaposan rendesen elkámpicsorodik az idegenektől, de majd kinövi – azt is! :-)))
Különösen jól mutatnak a koponyák a háttérben, kellemes kontraszt.
Jópasid van 🙂
Ilyen rugdalódzókat majd az enyémnek is akarok 😉
A törékeny filozófus sugárzó Buddhává avanzsált. 🙂
hát bevallom nekem ezek a body-k nem jönnek be, a játszószőnyeg annál inkább! Nagyon aranyos, az állatfigurák olyan anyagból vannak mint az úszógumik? Gondolom fel kellett fújni őket.
az állatfigurák plüss(szerű anyag)ből vannak, a lepkék valami vászonból, a zsiráfot meg a pálmát belülről kitömött vászonrúd tartja, kívülről azok is plüssök.
:))))imádnivaló.
te figyu, szerinted mit jelent a throbber szó?
a netes szótárak nem tudják….
valami it kifejezés…
Nagyon elegáns a fiatalember, és a pofija is gyönyörű.
Kedves Lucia!
Csendesen olvasgatlak Benneteket!Nagyon tetszik a blogod, mégjobban Z.!!!Gyönyörűen fejlődik, látom!!!
A mostani fotók láttán “kész vagyok”!
A koponyás fénykép sorsomat előre vetíti,ugyanis régész lesz a fiam és menyem is! Az unokám csörgő helyett fibulával játszik majd egy gödörben.. 🙂
Szép és békés napokat Nektek!
K.néni
tappancs: http://en.wikipedia.org/wiki/Throbber
(fejből én sem tudtam 🙂 de ha beírod a google-be, hogy define:szó, space nélkül, az sokat segít általában)
Szia!Édes a gyerkőc,hol lehet ilyen menő rucikat beszerezni?;)
Nagyon zúzós lehetett a koncert,mert igencsak bevágta a szundit.
miket nem tanulok itt a megesett leanytol… throbber.
Petra: http://vampiregang.hu
a kis “vámpír”:)))nem a kedvenc színem a fekete, de fiadnak jól áll
Drakula DaniZorcsi 🙂 Csini a ruci és még a háttérben figyelő koponyák is jól állnak a malacnak.
nagyon köszönöm!
ezt nem is ismertem a gugliban….
Hát, nekem a vizilovas rugiban jobban tetszett… 😀 De azért így is imádom változatlanul. 🙂 (Emmi hazament!!!)
ez igen. és azt is olvastam, hogy ti is mindjárt otthon. 🙂
HCMF
Aztamindenit, pedig én is folyamatosan olvaslak, de most nem ismertem volna fel Z-t (és nem a ruha miatt 🙂 ) Mekkora nagygyerek lett 🙂 Persze akinek Nála is nagyobb gyereke van, az úgyis “lekisbabázza” 😀 Nagyon jók ezek a ruhák 😀
“Fejhangon visít”..hiszen rocker…miért csodálkozol?:)))
Ahhahaha, az én kis cafrangos idegeim már nem bírják az ilyen fejhangú visongását a 22hós hősömnek…argh. 😀
De a bodik Zén azok nagyon jók! 🙂 Lesz halálfejes cumija majd? 🙂 Vagy terepmintás?
Háháhá, erről beszéltem http://velvet.hu/poronty/2008/09/11/amire_az_anyak_kivetkoznek_magukbol/
egy ilyen cumi esetleg jol mutatna: 🙂
http://www.hudebaba.hu/markak/elodie-details/crosseyed-jollytm-kancsi-kaloz-fekete.html