kicsi malac

Agyam eldobom. A gyerek pár napja ragaszkodik ahhoz, hogy a mellemen csüggjön, és úgy madonnázzunk (kisdedet szoptató anya, meg ilyenek), bele is mentem a játékba, szoptattam üres mellből mostanában napi olyan nettó órát, erre beindult a tejem. Mondjuk mennyiségnek nem mennyiség, de remélem, azért védi valamennyire.

...a Kedves kicsi cápa című, fiktív cápáról szóló elbeszélő költemény valószínűleg a költő gyermekéről szól, akihez fürdetés közben írta a verset. ehelyütt csupán az életrajzi utalásokat emelném ki: a "nem ér le a lába / nem azért, mert béna" sorpár miatt is gyanús, hogy a kistermetű csecsemőről van szó (figyeljük meg, hogy emeli ki a leírás tárgyilagos jellegét a költő a második sorral, amellyel elhárít minden olyan konnotációt, miszerint rejtve vagy nyíltan a vers alanyát hibáztatná a vázolt körülményekért). Az "anyukája bálna" sorban megbúvó önirónia a játékos, könnyed vonalat erősíti, mielőtt elkövetkezne a lírai csúcspont, vagyis hogy "volt ma patikába'". Ez első olvasatra egy ártatlan kiegészítés, amivel a költemény színterét nemcsak a kádon, de a házon kívülre is kiterjeszti, és mintegy az ellentétes élethelyzetek szembeállításával képez keretet (ld. "itt ugrál a kádba'" az elején), ugyanakkor azt az időszakot és a körülményeket ismerve gyaníthatjuk, hogy többrétegű, mély tragikum búvik meg a sorban. Egyrészt a gyermekét entejével táplálni képtelen anya jajszava ez, akinek tápszerért kell mennie, másrészt abból, hogy a "cápa" is volt a patikában, egyenesen következik az apa távolléte, mint súlyosbító körülmény. És ha ismeretesek előttünk a század elejének körülményei, amikor tápszert nehezebb volt beszerezni, mint internetet, felsejlik előttünk a hosszú zarándokút a nyári hőségben, gyógyszertárból gyógyszertárba, melynek során a kétségbeesett anya táplálékot keres a gyermekének, aki ott van vele. Ennek a szituációnak az élét próbálta elvenni, mintegy profanizálni azt az alkotó a rövidke, már-már vidám hangnemű verssorral.

A kötet másik kiemelkedő darabja a Malac című vers, amely sajátos, egyedi szerkezetű, ugyanis minden sora a "malac" szóra végződik. [...]

Szóval nem akarom, hogy a gyerek agyából kelkáposzta legyen, úgyhogy amikor ébren van, akkor folyamatosan vagy fürdetem, vagy masszírozom, vagy versben beszélek hozzá (mármint a konkrét versek nekem méltóságomon alul állnak, szóval megpróbálok csak ritmusban passzoló sorokat mondani neki egymás után, amik vagy rímelnek vagy nem), ennek következményeképpen a gyerek első szava valószínűleg az lesz, hogy malac.

És tegnapelőtt este vettem észre, hogy kevés a tápszer, ráadásul jött a hülye nemzeti ünnep, erről is le lehetne már szokni, és egyik ügyeletes patikában sem volt, amit felhívtam. Úgy tűnik, deficitgazdaságban élünk, a gyenge csecsemők hulljanak el, maradjanak csak az élerevalók, biztos bonyolult technológia kukoricadarát összekeverni a tejporral, illetve hozzákutyulni némi kis romlottkaja-aromát, vagy hogyan is készül a táp. Mindenesetre ma is végigjártunk három gyógyszertárat (a fiúm hegyet mász, vagy mi, már kiment a fejemből, hogy svájcban vagy ausztriában, de reggel kaptam tőle egy mms-t egy tehén orrának fényképével, úgyhogy elégedetten nyugtáztam, hogy valóban vagy svájcban vagy ausztriában vannak), a harmadikban viszont két dobozzal is maradt (de most már nem).

Beszélgetni meg nagyon sokat beszélgetünk a gyerekkel, evés előtt mindig felhívom a figyelmét például arra, hogy olyasvalakitől, akinek az élete egyik fő teljesítménye, hogy kettős tokát növesztett egy hét alatt, nem túl hiteles, amikor előadja a napok óta éhező, árva sovány gyereket, mire Zorcsi azt szokta nekem válaszolni a rendelkezésére álló eszközökkel, hogy anya, ha nem adsz kaját, kénytelen leszek a rugdalózómat megenni. Szopás közben úgy viselkedik, mint egy perverz tata, mély torokhangokat ad ki a mellemmel a szájában, és nagyokat vigyorog, közben időnként huncutul felsandít rám, kicsit lelkifurdalásom is szokott lenni, amiért nem tudom eleget szoptatni, de azután mindig eszembe jut, hogy a nap nagy részét meghitten egymáson fetrengve töltjük, fél méternél távolabb nem igazán kerülünk a másiktól, és akkor megnyugszom.

Ja, a masszírozás az borzasztó vicces, ez a védőnő egyetlen pozitív hozadéka, de aztán neten is megtaláltam. Zorcsi nagyon szereti, bár először egy kicsit meghökkent azon, hogy miért rakok rá olivaolajat (olyan görögsaláta-illata lesz tőle), meg mi ez a hülyeség egyáltalán, de aztán belejött, most már kéjesen hörög tőle. Ennivaló malac.

Malaccal lassan beállhatunk egy vándorcirkuszba, vannak ugyanis ezek a játékaink, a feltételes reflexeinek köszönhetően. Az egyik, hogy amikor a textilpelus a nyakába kerül, tátott szájjal hörögve forgolódni kezd, készen arra, hogy elnyelje a világot. Ilyenkor én kérdezgetni kezdem tőle, hogy na, hogy csinál a cápa, hogy csinál a cápa, és álszerénység nélkül ki kell jelentsem, hogy az összhatás lenyűgöző.

[Amúgy napjaink nagy része a táplálkozás körül forog, Zorcsi imád szopni, de még mindig nincs elég tejem, ami őt nem zavarja, legalább tiszta marad ez a melles viszonyunk a rút, földhözragadt haszonreméléstől, ún. plátói szopizás, amit csinálunk (és azt, hogy mennyire nem tudja összekapcsolni a dolgokat, az is tükrözi, hogy jobb híján simán szopik a kulcscsontomból, a karomból, vagy az apja mellkasának bármelyik részéből, nem válogatós). Viszont így van háromóránként a mellretevés, cumiztatás, fejés triangulum, és az idő. Ráadásul vannak ezek a szertartásai is, hogy ugye cápázik, de amikor a szájába nyomom a cumit, első blikkre meghökkenten kiköpi, olyan popsztáros mi ez a szar arckifejezéssel, elfordul, morog magában, majd nagy kegyesen visszaadja a száját, hogy na jó, legyen, de csak a te kedvedért, tudom, hogy ez fontos neked. Akkor megeszik átlag kilencven grammot, de ha beleköhög, jaj nekünk, jön a haldokló hattyú tánca, mártíri arckifejezés, zihálás, ötperces alvás, és csak utána hajlandó folytatni. Satöbbi.]

És akkor van az, hogy ugyanazt el lehet vele játszani, mint a zsiráffal, hogy ha az ember a malac szemére teszi a kezét pár másodpercre, akkor Zorcsi legalább öt percre bealszik. Ez nagyon hasznos, amikor csak még öt perc kell nekem az ébredéshez, illetve egyben látványos performansz is.

De a legjobb tegnap volt, az Álmában Lebegő Csodagyerek. Zé ugyanis a nagykádban fürdik velem vagy az apjával (kifelejtett felesleges babaholmi: gyerekkád), mert S. B. azt mondta, hogy ez jót tesz a mozgáskultúrájának meg az egyensúlyérzékének, és ugye az én kis világomban most S. B. az egyik főbb istenség. Szóval tegnap a gyerek aludt, amikor lehántottam róla a ruhát, úgyhogy a szokásommal ellentétben nem erőltettem a függőleges pózt, hanem két tenyeremben tartva gyengéden ráhelyeztem a vízre, hátha úgy kevésbé ijed meg. Zorcsi annyira nem ijedt meg, hogy tovább aludt. Akkor kivettem alóla az egyik tenyeremet, hátha, de fennmaradt a vízen hanyatt, mély álomba merülve. Időközben az apja is odajött, beszélgettünk, vizet csorgattam rá, húztam-vontam a felszínen, de semmi. Csak akkor ébredt, amikor kivettük, fel is üvöltött, hogy úristen, vizes vagyok, de az apja megmentette a vízcseppek általi biztos haláltól, volt ugyanis nála törölköző. Szóval azt nem tudom, hogy mi lesz így a mozgáskultúrájával, de lényeg, hogy mindannyian jól szórakozunk.

(Zorcsi jól van).

Segítség.

Az van, hogy rendeltünk Angliából babakocsit mindenféle kiegészítőkkel, a Two Left Feet-től úgy két hete, a fiúmmal leveleztek is egyet arról, hogy szállítás címén vonhatnak-e többet, igen, vonhatnak, azóta viszont egyrészt nem válaszolnak az order statusra vonatkozó mailjeinkre, másrészt nem veszik fel a telefont, csak géphang várat a megadott számon. Honnan lehetne vajon valami normális számot szerezni hozzájuk, vagy mittudomén? Kéthetes nemzeti ünnep van most ott, vagy mi?

Amúgy kitakarítottam, megvallom egyébként, nagyon jól esett, az elmúlt két hónapban ugyanis orrba-szájba fordítottam, és rendkívül pihentető volt ezzel szemben a padlót súrolni egy kicsit, különös tekintettel arra, hogy pár napja már majdnem elbőgtem magam, amikor azt mondta nekem a word egy "őszintén szólvá"-ra, hogy sablonos kifejezés, meg a klasszra, hogy írjam inkább, hogy remek, pompás, vagy mittudoménmi. Én meg mostanában nehezen viselem a kritikát, úghogy átmenetileg kikapcsoltam a helyesírás-ellenőrzőt.

A védőnőtől egyébként annyira nem félek (mint a wordtől), de ha érdemes, akkor szeretnék vele jóban lenni, és neki kötelessége megkísérelni kijönni terepszemlére, különben számonkérhetik. Mondjuk normális környéken lakunk, de akkor is. És én konkrétan arról is nagyon nehezen szoktam le, hogy a takarítónő érkezése előtt takarítsak, szóval nem nagyon lehet erről lebeszélni. Amúgy a fiúm, úgy néz ki, megtört, mert előtte nekem mindig volt takarítónőm, mellette több-kevesebb rendszerességgel én voltam az, most viszont zöld utat adott a személyzetfogadási terveimnek, egyrészt a gyerekre való tekintettel, másrészt arra, hogy ezáltal hivatalosan is felső-középosztály leszünk (vagy már azok vagyunk, és ezért kötelező a háztartási alkalmazott, nem értettem teljesen világosan a gondolatmenetét). Úgyhogy egyrészt kaptam egy telefonszámot, másrészt Anna nénit is megkörnyékeztem, mert őt amúgy is kedvelem, valamit majd csak összehozunk.

Zorcsira szavakat nem lehet találni, annyira aranyos, nevet, ha kiveszem a dobozból, imád öltözködni, majd rögtön spárgába is vágja magát a végén (ami nem könnyítit meg a szopáshoz felvevendő testhelyzetet), az evést mindig ilyen félig sírós, félig beletörődős arckifejezéssel kezdi (sajnálom, mert én is utáltam, ha tömnek gyerekkoromban, de az ilyen piciknél nem lehet igény szerint csinálni a táplálást), de tegnap este már negyvenet lenyomott (hogy hogyan, azt nem tudom, abban a mellemben max. 20 szokott lenni olyankor), ma reggel csak húszat, utána cumiból befejezte. Mindenesetre ma permanens lelkifurdalásom van, ha rágondolok, mert lecseszett a főorvosnő, ugyanis Zé félrenyelt, pár másodpercre lement 78-79-re a szaturációja, mire én megkocogtattam a vállát és kiköhögte, majd helyreállt. Na, ekkor mondta a főorvosnő, hogy ne legyek már ennyire bátor, hogy ennyire könnyen veszem az ilyesmit (nem kezdtem el sikoltozni, többek között azért, mert ott állt fél méterre egy nővérke, és minket nézett), mert ettől tüdőgyulladása is lehet, meg minden. Utána S. B. ugyan megnyugtatott, hogy minden gyerek félrenyel néha, ilyenkor kiköhögi, azt jól van, mégis kezdek attól tartani, hogy talán túl laza vagyok, na mindegy.

Ja, és az éjszakás nővér a múltkor azt mondta, hogy "magáé a Dani? Hogy abból milyen szép gyerek lett!", illetve a múltkor két nővér is odajött kaja után, hogy megnézzék Zorcsit, mert "olyan kis vicces hörcsögpofija lesz evés után", szóval gyűjti a hódolókat keményen.

Zorcsi ma a névnapja alkalmából szopott 20 grammot, és bár az adagja 35, vagy mennyi, ez is nagyon szép teljesítmény így elsőre.

Mondjuk nem indul simán a dolog, mert Zoárd, aki tegnap az apjából is megpróbált tejet fakasztani több helyen, mára belátta, hogy biztos csak tévedett, hát hogy is lehetne emberből enni. Úgyhogy ma, amikor kivettem, álmosan biccentett felém, majd nézelődni kezdett, illetve alvó pozícióba helyezkedett. Erre megvillantottam előtte a mellem, mert tudom, hogy a pasiknak fontos a vizuális inger, és mintha erre valóban elismerővé is vált volna Zé tekintete, de aztán tovább nézelődött másfelé. Amikor ráutalóan a szájához nyomogattam, akkor kezdett zavarbajönni, összeráncolta a homlokát és fél szemöldökét felvonva, csücsörített szájjal kérdően nézett, hogy akkor én most tulajdonképpen miért is csinálom ezt. Kihasználva, hogy ásított egyet, belenyomtam a szájába a bimbót, erre nagyon meghökkent, továbbra is homlokránc, fél szemöldök még feljebb emel, és hülyén néz, szájában a mellemmel, na ekkor kezdett nagyon röhögni S. B., akinek van érzéke a koraszülött-humorhoz.

Aztán ezt még eljátszottuk párszor, majd valahogy kipréseltem pár cseppet, és akkor DéZének is leesett a tantusz, hogy ja, erről van szó, oké. Húsz gramm után aztán kiköpte a mellem, és elégedetten elaludt, mint aki jól végezte dolgát (és tényleg).

A pattogós nővérke egyébként ma is hozta a formáját, először kizavarta mellőlem az új kolleginát, aki el szerette volna magyarázni, hogy kell szoptatni, azzal, hogy van most fontosabb dolog, azután pár perc múlva visszajött és lecseszett, hogy nem úgy kell szoptatni (ne én hajoljak a gyerek fölé, hanem emeljem meg). Mondjuk most nem zavart, mert ott volt S. B., sokkal rosszabb volt, hogy valami rendezkedés okán ott tologatták végig az inkubátorokat, ami nagy csipogással meg sípolással jár, illetve emelgetnem kellett a lábam, de legalább képessé válunk majd bármilyen körülmények között, akár atomtámadás esetén is szopni, illetve szoptatni.

(Ja, és a világ leghülyébb tanácsa tejszaporításra: "Írja fel, hogy az adott napon melyik időpontban mennyit fejt, majd másnap ugyanabban az időpontban fejjen kétszer annyit". Ezt nem kívánnám bővebben kommentálni.)

Zoárd stratégiát változtatott, és most már nem azt mutogatja, hogy ő nagy és erős, nyugodtan haza lehet már hozni, hanem azt, hogy ő pici és védtelen kisbaba, akinek nagyon szüksége van az anyukájára, ezért haza kell hozni. Reggel legalábbis ilyen anne geddes-pózokba vágta magát sorban, alig győztem fotózni. Ma megint volt kenguru (elvben minden nap kéne legyen, gyakorlatban egyrészt a hely nagyon pici és a szülő nagyon sok ehhez, másrészt a főorvosnő és a nővérek nem nagyon hisznek az ilyen úri huncutságokban, csak a mi kezelőorvosunk, ld. az idézett cikket) úgyhogy a legszebb melltartómat vettem fel (világoslila, hímzett sötétlila virágokkal), örülve annak, hogy végre egy pasi az életemben, akinek felvehetem a szép fehérneműimet (mármint a fiúm is értékeli, csak ő veleszületetten nem olyan ügyes a színekkel kapcsolatban, bár igyekszik, múltkor is megdicsérte a zöld ruhámat, ami szerinte ugyanolyan színű, mint a piros autóemelője), mondjuk leginkább a piros-narancs vonalon fogok mozogni, mert azt látják először.

Na szóval Zorcsi első, alapozó lépésként lebüfizte a mellemet, majd megint megkereste a szívhangot, és kiterült, mint egy béka. Azt nem tudom, hogy rá milyen hatással vannak a randijaink, de én határozottan lenyugodtam, kisimultam, maximumra ugrott a szaturációm, és szerintem az immunrendszerem is megerősödött. Ami a konkrét értékeit illeti, a ded most napi 8x18 g anyatejet kap (egyszerre alkalmazok minden praktikát, úgymint hipp szoptatós tea, maláta minden formában, sok ivás, homeopátia, more milk tabletta, krumpli, gyerek képeinek nézegetése, horror fejés, és még így is épphogycsak tartani tudom a tempót), a legkisebb légzéssegítő csőről ugrál le-fel, és ma már nem volt benne infúzió, ha gyarapodik, holnap sem kerül vissza. Ja, illetve ma megnézte a szemét a szemorvos, és kutyabaja (koraszülötteknél ez kardinális kérdés). Úgyhogy már csak párat (~30) kell aludni, és hazahozhatjuk.

Hát, sajna, izomból nem lehet szoptatni, mint kiderült, még sajnább, hogy íkúból sem, pedig én úgy szoktam megcsinálni a házifeladatot. Most vettem homeopatás bogyót, ha ez sem segít, veszek tízszer annyiért a lényegretörő nevű More Milk kapszulából. Amúgy nem értem, feladom, tegnap éjfélkor sajgó fejfájással keltem az aktuális szeánszhoz, duzzogva lerogytam a lenti gép elé, hogy nem érdekel, majd reggelre a kórházra összeszedem magam, erre kijött belőlem 70g. Talán az epres, alkoholmentes Holsten miatt, remélem, hogy igen, mert az nagyon bejön ízre. végigkóstoltam ugyanis mostanában az itthon kapható nonalc sörkínálat java részét a szoptatásra hivatkozva, és ez a Holsten¹ sorozat (mangó, eper, alma ízesítéssel, meg van citromos is, de attól még én is visszarettentem) a kedvencem, kicsit ugyan hígítószaguk van, de ízre jók.

Zorcsi ma reggel talajtorna-gyakorlatokat tartott, amikor beértem, ez nem lepett meg, hidegfront van, a hasamban is mindig ezt csinálta ilyenkor, születni is hidegfrontra született. Szóval kis híján lerúgta a fél fülét, sajna pont nem sikerült lekapni géppel, aztán kicsit a csípője fölé emelve kinyújtott lábait elaludt. És este még mindig úgy volt. Ezt a hajlékonyságot egyébként az apjától örökölte, akire amúgy kissé féltékeny vagyok, meg az összes nővérekre is, mert ha ők rakják be a kezüket a ketrecbe, Zé nem csinál semmi furcsát, de ha én, rögtön ugrálni kezd az EKG-ja, és leesik a véroxiénje, megnyugtató anyai érintés, na persze. Remélem, ez csak azt jelenti, hogy "szia, anya", nem pedig azt, hogy "hagyjál már". És egyébként elmondtam neki, hogy még alig született meg, és már napi 700-900 látogatója van a blogjának, de arisztokratikus távolságtartással úgy tett, mint akit ez nem lep meg különösebben.



¹ Amit ma be is raktam a fagyasztóba, Holsten freeze, ehhe, pun intended.