kicsi malac

Ebben a bejegyzésben nyüfögök amiatt, hogy papíron nem lehetek a fiúm csaja, majd áttérek arra, hogy szellemileg és testi képességei szempontjából mennyire szimpatikus nekem Don Muci.

Elolvasom »

Na, le van adva a gyerek útlevélkérelme, merthogy sikerült egyszerre ott lennünk mindhárman az okmányirodában (bár én majdnem elszabotáltam, mert senki nem figyelmeztett, hogy nem oda kell menni, ahol időpontot kaptam, hanem az épület túlsó végébe, de senki nem szólt be a pár perc késésért), és nagyon gyorsak, továbbá kedvesek voltak, Mucival nagyon szépen bántak, plüsskengurut mutattak fotózáshoz neki, meg folyamatosan kommentálták, hogy mosolyog-e éppen. Kifelé menet meg az autónk mellett találkoztunk egy konszolidáltnak tűnő középkorú nővel lila kabátban, aki közölte velünk, hogy a fiúmnak nagyon csinos a motoroscsizmája (egyébként tényleg az), nagyon helyes a gyerekünk, és egyáltalán nem nézünk ki annyi idősnek, hogy ekkora gyerekünk legyen. Elképzelhetőnek tartom, hogy az önkormányzat alkalmazta a hölgyet hangulatjavító munkakörbe, mert a város többi részén legfeljebb azért állnak meg mellettem, hogy aprót kérjenek, és az okmányirodában sem mosolyognak ennyit, miközben serényen dolgoznak. Viszont a MÁK lebukott, összeállt a fejemben a kirakós, hogy tegnap azért fizettem be nekik illetéket másodpéldányért, mert ők nem küldik vissza hónapok óta a gyerek anyakönyvi kivonatát. Ravasz.

Muci onnantól kezdve, hogy a kezébe nyomtam a fésűt (mostanában az az egyik kedvenc játéka, hogy a szájába vesz valami hosszúkás tárgyat, és pengeti) teljesen jól elszórakoztatta magát, időnként magában beszélt.

További hírértékű információ, már a lehetőségekhez képest, hogy mióta bevetettem az ajtó becsukásának trükkjét, illetve mióta kúszik a malacfülű, azóta napközben is alszik összesen olyan négy órát részletekben (március elején-közepén szabotálni kezdte a nappali alvást). Az ok-okozati összefüggés egyelőre nem nyilvánvaló számomra.

Ebből a bejegyzésből kiderül, hogy a rendszer rossz, de az emberek jók, Muci meg egy adatvédelmi biztos.

Elolvasom »

Mondom én, hogy a malac minőségi ugráson ment át,szemmel láthatóan ügyesebb volt már hétvégén is, csak akkor valahogy nem került sor arra, hogy berakjuk a tornatermébe (általában fogdosta valaki a babát és csókolgatta, vagy hagytuk aludni), viszont kedden leraktam játszani, és baba azon nyomban Megcsapta a Zenélő Macskát, amit addig el sem ért. Ezt még kétszer megcsinálta eredményesen, úgyhogy nem véletlen volt (pedig komplex mozdulat, meg kell tekerni a macsek alján a golyót, csak akkor zenél).

Azóta már levateráztam neki egy téli játszóteret is, Baby Fehn (az ilyen plüssaddiktokat, mint én, nem lenne szabad fehnközelbe engedni, a brendonban alig lehet elrángatni mellőlük). Ábra:



A malac disztinkciós képességeinek finomodására utal az is, hogy engem mostanában már táplálékforrásként kezel, vagyis ha meglát, akkor tátog, ha nem veszem a lapot, akkor üvölt is hozzá. Az apjával nem így bánik, hanem játszik vele (artikulálatlan hangokat adnak ki magukból, és fogdossák egymás arcát). A fiúm szülinapjára megkapta tőlem a keresztapa összest, a második részig már meg is néztük, azóta a gyerek neve Don Malac. És olyan is.

Újdonság még, hogy legutóbb fürdés közben nem hisztizett be a mellem miatt, hanem úszkált ügyesen, ugyanis nem szálltam be vele (soronkívüli mosdás volt, lehányta magát), hanem csak beraktam a vízbe, Zorcsi pedig nagyon élvezte, hogy övé az egész kád, és vidámakat tempózott. Függőlegesen valamiért nem szeret kádazni, de hanyatt tök jól elvan.

Én mindez alatt egyébként igyekszem a magyar bürokrácia útvesztőiben eligazodni, a kálváriám kezdődött ott, hogy nincs olyan rubrika, hogy én június 3-án szülök, ugyanakkor aznap még dolgozom is, hosszan leveleztünk a megoldás végett az illetékes szervvel. Végül az lett, hogy írjam be a harmadiki szülést, és elbírálják, és most nemrég meg is kaptam a határozatot, hogy harmadikára nem kapok tgyást. Ez csupán két hónappal hosszabbította meg a procedúrát, nem beszélve az esőerdők ritkításáról. De még nincs lezárva az ügy, mert írtak, hogy ők úgy tudják, négy éve beszüntettem az egyetemre járást matek szakon, de küldjek erről egy hivatalos végzést, mert különben izé. Nem tudom, hogy mi van különben, mert három éve bejelentetten dolgozom, fizetik utánam a TB-t, most mi van, ha közben titokban egyetemre is járok? Mindegy, ez az OEP volt, de az Államkincstár se marad le tőlük (mert ugye természetesen nem egy helyre kell folyamodni a támogatásokért), mert nekik összeszedtem kismillió papírt, elment velük a megbízottam, majd üres kézzel tért vissza, mondván, hogy a TAJ-kártyám még kell nekik. A TAJ-kártyám sajnos el van veszve (úgy tíz éve, ilyen gyakran van dolgom az állami egészségüggyel), egyrészt ez eddig senkit nem zavart, mert tudtam a számát, másrészt meg az anyasági segély + csp ún. alanyi jogon járó támogatások, mi közük a TAJ-számomhoz? Harmadrészt fénymásolatban is elég nekik a kártya, szóval nem értem, hogy akkor ha beírom a számát, az miért nem jó, de ők tudják.

Ezeket meg szoktam beszélni a malaccal, miközben pakolgatok körülötte, mire ő jelzi felém, hogy a világ sokkal szebb lenne, ha esetleg adnék neki most kivételesen soron kívül is egy kis tápszert, így vagyunk mi el békében.

Már napok óta rettegtem az AFP-től, de ma a legszélsőségesebb számítások szerint is betöltöttem a 16 hetet, úgyhogy nem volt mit tenni, de megszületett bennem a döntés, hogy én többet a büdös életben nem szándékozom igénybevenni az "ingyenes" magyar egészségügy szolgáltatásait.

Korán keltem, úgyhogy - miután mintegy egy óra húsz perc alatt sikerült megtennem a 12 kilométeres utat ahhoz a kórházhoz, ahova tartozom - nyolcra már ott is voltam (kilencig van labor), evés nélkül, pisit tartogatva (nem lehetett mentett vizeletet vinni, mert csak, és csak a reggeli első jó). A Szt. János kórház honlapján ugyan nincs szó az eljárásról, de hearsay alapján tudtam, hogy AFP-vel nem a nagy laborba kell menni, hanem a nőgyógyászat épületébe ("balra a negyedik" egy kaotikus elrendezésű telepen) valahova, beutaló nélkül. A konkrét lokációról egy fehérköpenyes orvossal konzultáltam (portás híján), aki először is megkérdezte, hogy biztos vagyok-e a 16. hétben, majd tájékoztatott, hogy a sürgősségi tinédzserambulancia feliratot kell keresnem, de biztos vagyok-e abban, hogy megvan a 16 hét.

A sürgősségi tinédzserambulancián ("belépés érkezési sorrendben") egy órát várakoztam állva (több pasi ücsörgött körülöttem, és igaz, hogy karcsúsított szabású a kabátom és nincs benne hasam, de csak nem gondolták, hogy viccből járok a sürgősségi tinédzserambulanciára kora hajnalban), éhomra, pisiletlenül egy szűk, hasakkal teli kis fülledt váróban, majd kilenc körül betereltek a csapolóhelyiségbe, és lecsesztek, hogy miért nem jöttem hamarabb, mindjárt viszik a vért, ezt így nem lehet. Szerencsére sikerült megegyeznünk abban, hogy majd én utánuk viszem a saját véremet sk, viszont ekkor kiderült, hogy nem tudom azt az irányítószámot, ahova vinni fogom a gyereket, és így nem adhatok vért, de szerencsére telefonos segítséggel végül megoldottuk. Megtorlásul két ampullával többet vettek le tőlem, mint kellett volna, mert a csajszi véletlenül két kitöltetlennel kezdte, nem azokkal, amikre ráírtam a nevem (TAJ-számom, stb), majd a kezembe nyomott egy kémcsövet, hogy pisiljek bele, de az első sugár menjen a vécébe, csak a második a csőbe, amiből közben ne szóródjon ki a por, és a tetejét tartsam sterilen, mindezt egy összevizelt ülőkés mosdóban, ahol nincs vécépapír, de megoldottam. Ezt követően már csak azt kellett megtudnom, hova is vigyem pontosan a testnedveimet, ott már szerencsére csak 20 percet kellett várnom, de utána kegyet gyakoroltattak és soron kívül leadhattam a mindent.

Ja, és az autónál értesültem róla, hogy megbüntettek tilosban parkolásért, és igen, figyelhettem volna, de ki gondolta volna, hogy egy kórház előtt fizetőparkoló van.

Voltam tegnap védőnőnél, aki rögvest megalapozta a hangulatunkat azzal, hogy bálnatestemre pillantva megjegyezte, misz. nagyon kis karcsú vagyok a 14. héthez képest. Utána jött a nehéz része, én vagyok ugyanis a problémás páciens, aki 1. otthon felejti az orvosi beutalót, 2. nincs TAJ kártyája, bár a számát tudja, 3. zűrösek az adatai. A 3. pont jóvoltából egész hosszan elbeszélgettünk arról, hogy egyrészt mi ez a dolog, hogy (A) helyre vagyok bejelentve (szülők címe), (B) helyen lakom (Igornál), ugyanakkor a (C) helyen területileg illetékes védőnőnél kopogtatok (oda fogjuk vinni a gyereket), de (D) helyen fogok szülni (magánkórház), ráadásul a sors szeszélyes játékaképpen ez a négy földrajzi pont három különböző településen van; másrészt közölte velem a védőnő, amit a taxisok is szoktak, hogy a (C) jelzésű hely utcája nem létezik, mondjuk tényleg olyan neve van, mintha nem létezne, de érdekes módon a szomszédos, szintén bizarr hangzású Csuklyáspatkány és Mumus utcákat mindenki elfogadja, csak a miénk esik kívül az emberi megismerés határain. Mindegy, kinéztük a listából, hogy van ilyen, és tényleg oda tartozik a cím, szóval felmenttettem.

A következő nemegyértelmű rész a családi állapot volt. Ugye, megegyezésünk értelmében, ha jól emlékszem, élettársi viszonyban vagyunk, ugyanakkor nem együtt élünk, de amikor a védőnő tett egy óvatos megjegyzést abba az irányba, hogy talán nem közvetlenül a szülés előtt kellene összeköltöznünk, szokjuk egymást, akkor kicsúszott a számon, hogy ja, az nem gond, éltünk már együtt. Ekkor már kezdtem bánni, hogy nem azt mondtam, hogy teccik tudni, a Kovács, a műszaki igazgató úr csinyáta nekem a bubát, de aztán megállapodtunk, hogy az a lényeg, hogy mindketten nagyon várjuk a gyereket, satöbbi. A gyerek apja nevét szerencsére (kis gondolkozás után) tudtam, ezzel már majdnem sikerült meggyőznöm, de amikor rákérdeztem, hogy faxon lehet-e apasági nyilatkozatot tenni, akkor mintha megint gyanú ébredt volna a tekintetében, pedig én tényleg csak a praktikum miatt érdeklődtem.

Aztán megállapodtunk még a terhesbugyiban, meg az Istenhegyi géndignosztikában, illetve kaptam némi spamet, majd átlibegtem 14 heteshez képest szerváltestemmel a szomszédos körzetihez átjelentkezni oda; ott megkérdezték, hogy biztos-e, hogy terhes vagyok, lefutottuk ezt a szokásos, "a bizarr nevű utcám nem létezik" kört, tisztáztuk, hogy egyrészt nincs TAJ kártyám, de a számát tudom, másrészt nem áll módomban odaadni a kiskönyvemet, mert azt a védőnő addig nem adhatja ki, amíg el nem viszem neki az otthonfelejtett orvosi beutalót, szóval aránylag hatékony voltam, bár az is lehet, hogy már megy körbe a szóbeszéd arra, miszerint egy kitalált utcában lakó, kitalált apától kitalált terhes, borderline-os csaj pusztít a környéken, kérjük, ne ingereljék.