kicsi malac

Agnusnak üzenem, hogy nem kell izgulni, a nő rokon. Mucis bejegyzés következik képpel-videóval-tokkal-vonóhoroggal, meg minden.

Elolvasom »

Most megint csak gyorsan, megint videóval, azt nem kell annyit szerkesztgetni.

Az aktuális hírek egyike, hogy tegnap megkapta a Muci a másfél éves oltását, le is mérték, nyolcvannégy centi és kilenc és fél kiló, vagyis nem egy dagadt fajta, olyan tizenkettőnek illene lennie. De a védőnő megtapogatta, és azt mondta, nem kórosan sovány, konkrétan megmarkolászta a kis fenekét, és kijelentette, hogy jó kis popsija van, a Muci meg önelégülten mosolygott (esküszöm, mindent ért), hogy igen, valóban jó kis popsim van. Ráadásul most nem is szúrtak le, amiért mittudomén, nem tud fejben deriválni a gyerek, bár volt egy rövid kis asszónk, miszerint nekem vinnem kellett volna az oltási könyvet (nem találtam, de azóta meglett), amire azt válaszoltam, hogy ha tudom, hogy ötven percet kell várnunk a kapott időponthoz képest, akkor lett volna időm megkeresni, és ennyiben maradtunk. De azért megszúrták a malacot gond nélkül, be se lázasodott, meg semmi, acélmalac, pedig ez a DiPerTe azért ütős egy koktél.

A járásnál ott tartunk, hogy ha bigyózik valamivel a kezében, akkor kapaszkodás nélkül áll, ilyenkor szól is nekem, hogy baba, nehogy lemaradjak a kunsztról, én meg túláradóan megdicsérem.

A pusziszédelgés terén is nagy fejlődést tanúsított, például érti a "kérek puszit" felszólítást, és eleinte lelkesen teljesítette is, de most már azt csinálja, hogy amikor kérek puszit, akkor vigyorogva azt mondja, hogy nem, majd odarohan a tehenéhez, és látványosan összecsókolgatja. A tehenet Vivtől kapta karácsonyra, kedves tekintetű, nagydarab, puha testű állat, a Muci nagyon szereti, remélem, nem azért, mert rám emlékezteti.

És akkor a videó. Amúgy nem lenne nagy szám, azért akartam felvenni, mert előtte a Don odament a hűtőhöz és tenyérrel cspkodni kezdte, mire kinyitottam, hogy mit akar, és akkor kivett egy túró rudit. Ugyanos mostanában sokat volt az apjánál és a nagyanyjánál, ahol úgymond nem hajlandó rendes kajákat enni (nem tudom, nekem általában hajlandó, biztos látja a kegyetlen, lelketlen gonoszt a tekintetemben, mindenesetre itthon Spárta van, répafőzelékkel, meg minden (ami főleg nekem Spárta, mert a Muci azért szereti, én viszont a szagától is rosszul vagyok)), szóval a nagymamánál és az apjánál nagyjából túró rudit zabál csokis keksszel egész nap. Na itthon ilyen nincs, mert általában igyekszem megenni előle a túró rudit, viszont nagyon finom nádcukros-citromos-vajas almapüréket csinálok neki uzsonnára, amit szeret is, most viszont bevágta a durcát, amikor elvettem tőle a té rudit, és nagyon aranyos pofákat vágott ripacskodva az almapürére, ezt akartam felvenni.

Természetesen, mire leszaladtam a fényképezőgéppel, abbamaradt a pofavágás, vagyis hát nyomokban azért még csinálta, de nem ez a lényeg, hanem hogy szerintem titokban leszerződött az egyik nagy multival product placementre. A bújtatott reklám helyét nem árulom el, nem lehet eltéveszteni, a visszafogottságon és a művészi finomságon még dolgoznia kell a husinyúlnak. A reklám után következik még egy olyan rész, ahol elmeséli, hogy mentünk, és volt ott egy kutya, egy nagyon nagy, harcias kutya, de az neki pfü, semmi, nem is félt. Még mindig a kutyák érdeklik ugyanis a világon a legjobban a számítógépek és a telefonok (meg agnus!) után.

És akkor a képi anyag:

A Muci belépett a dackorszak lightba, ami egyelőre csak azt jelenti, hogy a kedvenc játéka immár az, hogy ül a kanapén, én különböző játékokat nyújtok neki, ő meg mondja, hogy nem, és eltolja mindegyiket, majd várakozóan néz, hogy erre mit lépek. Anya röhög.

Illetve miközben a tápszerét csinálom, folyamatosan nyifogva rángatja a lábamon a nadrágot, ha túl sokáig tart, akkor színpadiasan lerogy a konyhakőre, mintegy lassított felvételben, először térdre esik, majd hasra omlik, és a padlóba dünnyög panaszosan az éhező kisgyermek. Kicsit még túljátssza, de én azért látom benne a bimbózó színészóriást. Utána viszont, amikor az etetőhelyre (kanapé) fáradok és őt is odainvitálom, azt mondja, hogy nem, és jelezve, hogy először össze kell pakolni ezt a kuplerájt (amit ő csinált), látványosan visszarakosgatja a konzerveket a konyhai polcra. Én általában ezt egy perc alatt megunom, és elkapom a frakkját, akkor istentelen röhögésben tör ki, és hajlandó táplálkozni.

Ha már evés, zöldséget továbbra sem hajlandó egészben vagy szerinte túlsűrített pép formájában fogyasztani, viszont kedvenc táplálékai a felnőttfasírt, a felnőttvirsli és a rizs szigorúan marokból fogyasztva. Az apja szerint a marhapörköltet sem veti meg.

Járni még mindig nem jár, viszont tegnap elsajátította a motorozás alapjait. Ezt először én próbáltam megtanítani neki, de nem jártam sikerrel, valószínűleg azért, mert én is csak elméleti motorozó vagyok, és a felét annak is elfelejtettem. Úgyhogy az anyai oktatással Muci csak odáig jutott, hogy ül a motoron, fogja a kormányát, tekergeti, és közben mondja, hogy bümm-bümm, ami nem csoda, mert én is kábé ezt csinálnám. Viszont a tegnapi látogatónk elmagyarázta neki, hogy hogy is van ez, és egyébként elképesztő megfeleléskényszeres a gyerek, mert amikor engem néz, akkor továbbra is csak kormányt tekerget és bümm-bümmözik, ha viszont szakértő kezekbe kerül, akkor hajtja magát és úgy bümm-bümmözik.

Továbbá az van még, hogy a Muci egy majom, de jó értelemben. Ma fotóztak minket, és amikor még csak a szcéna került berendezésre, a Don a szokásos itten idegenek vannak sztoikus és tartózkodó arckifejezésével bámult maga elé, viszont amint észrevette, hogy Fényképezik A Babát (aki egyébként már egyáltalán nem babás, de erről máskor és másutt), azonnal pózolni és arcokat vágni kezdett. Ez csak négyzetre emelkedett, amikor úgy fotózták a babát, hogy közben a Szép Lány (a sminkeslány, nekem is tetszett) nézte, akkor majd kibújt a bőréből, vigyorgott, játszotta az agyát, csücsörített, huncutkodott. Ezt a Szép Lány értékelte is, mondta, milyen aranyos arcokat vág, én meg mondtam neki, hogy igen, a Muci pofavágásban nagy májer, mire kijelentette, hogy igen, viszont két pofája mindenkinek van, de a Don sokkal többel rendelkezik. Azért azt hiszem, még nem adom be gyerekmodellnek Zoolander Csucsukát, kap még egy-két évet, hogy kifejlessze a szükséges sztárallűröket, addig itthon gyakorolunk.

Most mintegy mellékesen szeretném elejét venni az obligát kérdéseknek, szóval az van, hogy lemerült a fényképezőmben az akku (tisztában vagyok azzal, hogy erre van megoldás), de tényleg lesz majd előbb-utóbb sztárfotó.

Mialatt engem fotóztak valamivel később, a Muci először mintegy véletlenül mindig megpróbált beállni a képbe, utána becsalta a szobájába a fél stábot, és az elbeszélések szerint felnőtt emberek a szőnyegén hevertek röhögve, miközben ő körbemotorozta őket hangos gagyarászás kíséretében (meg úgy hallottam, a kiválasztott kedvenc stylistjának eljátszotta az összes hangszerén az összes dalát is, de szeretném tiszteletben tartani a magánéletét). A fotózást követően zabált, mint egy csorda csíkoshátú vadmalac, majd négy órán keresztül aludt kimerülve, vidám nap volt.

És még annyit szeretnék megjegyezni, hogy napok óta ezen röhögök, különösen a két utolsó bejegyzésen, amelyekben egyébként a túlzásnak nyoma sincsen, ezért nem járok én például csúcsidőben játszótérre.

Ebben a bejegyzésben is lesz videó, meg sok evés, karácsony alkalmából.

 

Elolvasom »

Azért jó videókat csinálni a gyerekről, mert visszanézve eszembe jut minden, amit elfelejtettem megírni róla.

Elolvasom »

A Muci meg van arról győződve, hogy ő már olyan felnőttféle. A nagyfiúkkal akar játszani, igazi számítógépen számítógépezni, és igazi szerszámokkal igazából megszerelni a dolgokat (a csúcs az volt, amikor a szájában egy keresztbeálló cédével, egyik kezében egy nagy csavarral, a másikban pedig egy csavarkulccsal piszkálta elmélyülten a radiátort). Továbbá úgy gondolja, hogy ő már tud egyedül enni. Én nagyon szeretem őt, ezért néha hagyom egyedül enni, de be kell valljam, hogy ez az egy olyan helyzet van, amikor még az én elfogult anyai tekintetem szerint sem a legvonzóbb oldalát mutatja a Muci, és a legszívesebben a kertben etetném, hogy utána egy slaggal tisztíthassam le őt és a környezetét, pedig ő még nem is olyan vészes. Mindenesetre nagyon, nagyon várom már, hogy mittudomén, szalámiskenyeret adhassak neki vacsorára, vagy ilyesmi.

Szóval az anyaság sötét oldala (amikor nem videózok,nincs ilyen csend, mert általában énekelek valamit a dednek, hogy eltereljem a figyelmemet a szörnyű valóságról, illetve egy pszichológus biztos képes lenne ebből valami rejtett bosszúmotívumot is kihozni, de ettől a blog olvasóit inkább megkíméltem, meg magamat is attól, hogy helyettem mindenki a Mucit sajnálja):

Itt is elnézést mindenkitől, akinek elfelejtettem válaszolni a levelére, de ha már a blogomra (a Muci blogjára!) sincs időm, az azt jelenti, hogy tényleg nagyon nincs időm. Most viszont képek.

Elolvasom »

Ebben a bejegyzésben a legújabb fejleményekről lesz szó, játszóteres képekkel. Itt alant a Muci nem szomorú, hanem westernhősös arcot vág, miközben belovagol a városba (meg a szemébe süt a nap).

Elolvasom »

Bár igazából csak holnap lesz 16 hónapos, de szerintem addig már nem produkál mellbevágóan új dolgokat, vagy ha mégis, akkor majd updatelek. Egyébként sehogy nem sikerül elsajátítanom ezt a hónapra pontos kormeghatározást, ha kérdezik, akkor mindig azt mondom, egy éves, aztán majd karácsony környékén módosítok másfélre, végül is tökmindegy.

Fizikai paraméterek: hónap közepén volt 9 kg és 76 cm, most is kábé annyi. Kicsit gebe, kérdeztem is a védőnőt, hogy ez nem baj-e, de azt mondta, hogy bár tényleg vékony a korához képest, azért vannak rajta itt-ott hájtartalékok, éhen halni nem fog, egyszerűen ilyen alkat.

Nagymozgás: tökéletesítette a mászást, továbbra is dolgokba kapaszkodva jár, akár fél kézzel kapaszkodva, oldalazik, erre azt mondták a szakértők, hogy tök jó, mert ettől alakul ki a lábboltozata, ne is vezessem kézenfogva. Mostanában próbálgatja a feltérdelést, mármint hogy W-ülésből kapaszkodás nélkül térdre áll, ez megy is neki, úgyhogy a felállás sem lehet messze. Hajtja magát a hintán. Ülés közben egyre többször magától előrerakja valemelyik lábát, és végre stabilan megül a kádban is.

Finommozgás: most nem volt igazából változás elég régóta. Ja, de, a kipakolás után rájött, hogy a dolgokat vissza is lehet pakolni, és a konyhaszekrényre megpróbál mindent visszatenni a helyére, amit levett. Ha ügyes vagyok, akkor sikerül elkapnom azt a pillanatot, amikor már mindent visszarakott, de még nem kezdte meg újpól a lepakolást, és akkor menekítem fel a felső szintre. Illetve aljas módon beraktam egy nagyobb kartondobozt a hálószobába, ott ugyanis az a program, hogy a Muci a játékoskosarából ki-be pakol. Mióta ott van a kartondoboz, random módon pakolgat vissza vagy a kosarába, vagy a dobozba, viszont a doboz túl mély ahhoz, hogy bármit ki tudjon belőle venni, úgyhogy a szabadon mozgó játékai folyamatosan fogynak (és én kevésbé esem rajtuk keresztül). Megfigyeléseim szerint a játékok felezési ideje nagyjából öt óra, ennyit szokott ugyanis kábé a Muci nagyjából ezzel a tevékenységgel tölteni. Aztán másnap reggel kezdi elölről.

Evés: hónap elején még arról panaszkodtam Südvének, hogy alig lehet szilárd kaját beleimádkozni, aztán kábé egy hete megcsináltam két deci asszem paradicsomos-csirkés tésztát bazsalikommal, és a Muci egy menetre bevágta (általában egy decit sikerül egyszerre belenyomnom, másnap kapta volna a másik felét). Azt hittem, csak véletlen, de másnap, amikor 3 decit csináltam két napra, azt is egyben benyomta, csak lestem. Viszont még mindig megiszik olyan 2 dl tápszert a rendes kaják után is.

A másik örömhír, hogy végre hajlandó darabosabbat is enni (mármint olyan villával összetört állagú kajákat). A harmadik meg az, hogy napközben, ha nassolna, akkor kiszolgálja magát, például leveszi a konyhában a piskótás dobozt, kivesz belőle egy piskótát, és elrágcsálja. Már csak arra kellene megtanítanom, hogy utána söpörjön is fel. Viszont rendszeresítettem neki egy tálka kölesgolyót elérhető magasságban, amit délelőtt rituálisan elfogyaszt. A rituálé lényege, hogy egyenként kiveszi és maga mellé teszi a kölesgolyókat, utána megpróbálja kalapként a fejébe húzni a tálkát, majd megeszi a kölesgolyókat. Nagyon, nagyon várom már, hogy a tényérokat tányérként kezelje, és nem olyasvalamiként, amit az arcába vagy a fejére kell nyomnia, mert emiatt a téves beidegződése miatt sok soron kívüli fürdetésnek és átöltözésnek voltunk már szenvedő alanyai (igen, én is, ilyenkor szeret hozzám bújni).

Beszéd: amikor felébred, azt mondja, ana, ana, vau-vau. Ha ugatnak odakint a kutyák, azt mondja, vau-vau. Ha agnus azt mondja, hogy itt a kígyó, sszzz, sszzz, Muci azt mondja vau-vau. Ha agnus azt mondja, brumm-brumm, Muci azt mondja, vau-vau. Ha mesélem agnusnak, hogy és képzeld, akkor is azt mondja, hogy vau-vau, amikor..., akkor Muci boldogan közbevág, hogy vau-vau.

A kedvenc szaván kívül továbbra is használja még a nemet, csak az most kissé háttérbe szorult, viszont egy csomó mindent megpróbál utánozni. Ma például elvittem játszótérre, és előtte énekelgettem neki a hinta-palintát, hogy legyen egy kis fogalma, hová megyünk, mire Muci utánam énekelte, hogy in-ta, dádádá, dádá-dádá dádádá, tök jó ritmikával meg dallammal. Teljesen el voltam képedve.

Fogak: kinőtt még kettő, pillanatnyilag nyolc foga van, azzal már nagyot lehet harapni.

Társasélet: a nők jó fejek. Agnus különösen jó fej, mert lehet kupakokat dobálni a dekoltázsába, és azt mondja, brumm-brumm. A férfiak is jó fejek alapvetően. A kisgyerekek nagyon ijesztőek, pár kivételtől eltekintve (ezért szeretném játszótérre vinni, minden belső berzenkedésem ellenére, de ma például egy gyerek sem volt ott az enyémen, meg pár hatodikoson kívül). A kutyák nagyon ijesztőek, ugyanakkor az emberek élete a kutyák körül forog. Muci kedvenc játéka, hogy kimegyünk a kertbe, feláll a hátam mögött, a lábamba kapaszkodva, és ha elég messze annak a kutyák, akkor kidugja oldalt a kis fejét, és odakiabál nekik, hogy vau-vau. Ha nincsenek elég messze, akkor megpróbál felkúszni a lábszáramon.

Szóval mindent egybevetve jól elvagyunk így mi.

Nagyon szalad az idő.

Fizikai paraméterek: saját mérlegén mérni már nem lehet a malacot, csak úgy, hogy én ráállok a felnőttmérlegre vele és nélküle, majd elvégzem a szükséges kivonást. Don Muci Zoárd pontosan 9 kiló, a hossza ismeretlen, valahol 74-80 centi között.

Nagymozgás: az augusztus a nagymozgás hónapja volt. A gyermek négykézláb mászik (de szélsebesen, ma egy pillanatra letettem a ház előtt, és két perc alatt körbemászta, persze követtem), kapaszkodva lábon is elmegy bárhova, és megtanult az ágyról meg mindenről lefarolni (ezt már hónapok óta mutogatom neki, hogy nézd, lerakod a lábad óvatosan, és úgy, de nem volt hajlandó, erre pár napja az ágyon rohangászva hirtelen fény gyulladt a tekintetében, és odament a széléhez, majd lemászott, elsőre ügyesen, olyan arckifejezéssel, hogy ja, lerakom a lábamat és így, már értem. Ezt sose fogom megszokni, hogy mindent egy nap alatt tanulnak meg). Sajnos próbál a lépcsőn is ezzel a módszerrel lemászni, de figyelem. Ja, és ül, tök szépen, általában W-lábakkal, de néha valamelyiket előrecsapja. Ez kardinális kérdés, mert neki a háta (volt?) hipotón rettenetesen, az üléssel meg a mászással így együtt most már nagyjából gyógyultnak nyilvánítható (persze a neurológus tuti a fejét fogja csóválni valamire, de én már nem aggódom).

Finommozgás: megtanult tapsolni, megtanult pápázni, tud papírra írószerrel vonalakat húzni (akarok venni a naiv stílusú művésznek valami babakrétát, meg nagy csomagolópapír-íveket), aranyosan simogat, kipiszkál mindent mindenből, törölgeti a száját, ha maszatos (amitől ugye a szája nem lesz kevésbé maszatos, csak minden más is olyan), a telefon meg a monitor gombjait is egyenként nyomogatja, pakol ki mindenből mindent. Kapcsolgatja a lámpát, ilyenek.

Evés: Még mindig a tápszer a sztár, még mindig négyszer eszik egy nap, a darabos bébiételt nem szereti, de a kenyérhéjat (vagy bármi felnőttkaját) elrágcsálja. Amit a gyümölccsel csinál, az háztartási horror, de asszem, jut a hasába is.

Alvás: éjszaka 12 óra, délelőtt kb 2, délután 1-2, de ha program van, kibírja alvás nélkül.

Beszéd: a kutya az a va(u)va(u), a nem az maradt, ha felébredt, anyázik. Ha babás képeket nézek az interneten, akkor mondja, hogy baba, meg a tükörnél is, egyébként meg halandzsázik. A tükör egyébként nagy sztár, ha már itt tartunk, mindig sikoltozós örömmel üdvözli, megkeresi az én tükörképemet is (minden tükröződő felületen), vigyorog, és lehetőség szerint lesmárolja magát. Nárcisz Muci.

Betegség: hát volt ez a seggügyi krízis, amit a Canesten + Neogranormon elmulasztott, meg időnként fél napig - egy napig láz nélkül szörcsög, vagy köhög, de az elmúlik. Ez légyszi maradjon is így.

Élmények: most aludt először távol tőlem, máshol, egyrészt a nagymamájánál, másrészt az apjánál, nem volt gond. És ebben a hónapban volt először strandon is asszem, azt kimondottan élvezte.

Egyéb: az ébrenléti idejét lehetőleg a közvetlen közelemben tölti, mellettem üldögélve lemeózza, amit fordítok, ha pakolok, akkor lelkesen pakol ő is (ez különösen akkor öröm, amikor én rakom be a tiszta ruhát a kosárba, ő meg a másik végén rakja ki), ha porszívózok, akkor ő is jön, és fogja, ha heverészem könyvvel, akkor keresztbe-kasul átmászik rajtam, de karban lenni nem szeret. Örökmozgó, állandóan mennie kell és csinálnia valamit, ez jó, mert legalább edz, meg én is, amikor este elpakolok utána. Nála édesebb vigyorimanó nincs, minden hülyeségemen röhög, idegen nőkre mosolyog az utcán, meg minden. Ugyanakkor mindig rosszban töri a fejét, amikor a tápszerét csináltam tegnap, akkor gyakorlatilag minden kanál után oda kellett rohannom hozzá, és elvennem a kétszázast, amit szerzett valahol, elkapni a gyertyatartót, amit egy drót segítségével leverni készült, levadászni a székről, amire felmászott, meg mittudomén, egy két és fél decis üvegnyi időbe nagyon sok rosszaság belefér. Estére mindig fekete a térde, és lassan mosási szakértő leszek a cuccai miatt, de asszem, jó csapat vagyunk így ketten is (legalábbis még mindig életben van, és én sem őrültem meg még teljesen). Hálistennek már nem alapértelmezetten önveszélyes, nem esik, a lépcső közelébe meg csak akkor megy, ha én is.

Szóval ezek vannak most.

Ebben a bejegyzésben a gyermek a gárdonyi ökobio strandon mutogatja hurkáit és fogyaszt némi jégkrémet. Többek között.

Elolvasom »

Újabb hónapforduló (14!), újabb bejegyzés.

Fizikai paraméterek: Muci 8,5 kg, és 74-78 cm között van valahol (folyamatosan mozgásban, alvás közben meg összegömbölyödik, lehetetlen megmérni).

Evés: székben ülve eszik, mint a nagyok, naponta négyszer. Reggelire és vacsorára 3-4,5 dl tápszert, ebédre és uzsonnára kb. 1-1,5 dl összeturmixolt bármit + 2 dl tápszert. Kicsit függő, de ő tudja, különben is meleg van. Kedvence a paradicsomos tészta csirkehússal, bazsalikommal és oregánóval, de nagyjából mindent megeszik. Ha kanállal adom, időnként kitolja a darabosabb dolgokat a szájából, de a krumplit ellopkodja tőlem a mekiben (eddig kétszer voltunk életében), és veszteség nélkül benyomja, továbbá hasonlóképpen tesz a darabos gyümölcsökkel (amíg meg nem unja, utána apró darabokra hasogatja, és szétkeni a padlón, vagy akárhol). Vizet iszik pohárból (ezt nem veszteség nélkül, de nagyon élvezi), cumisüvegből nem. Amitől idegbajt kapok, az az, hogy minden hülyeséget felvesz a földről, és a szájába tesz, és nem a baciktól féltem, hanem az éles tárgyaktól. Viszont utálja, ha a szájában turkálok, úgyhogy mostanra kitanulta, hogy ha a Kérdéssel közelítek felé (mi van a szádban, Mucikám?), akkor gyorsan kiveszi belőle azt, ami benne van, és átadja, továbbá a nyelvét is kinyújtja tátogva vizsgálat céljából, mint a rutinos börtönviseltek gyógyszerosztás után.

Nagymozgás: mintaszerűen kúszik, mindkét lábát használja hozzá, és ha van kedve, mászik (a strandon például simán, hogy a csúnya fű ne érjen a hasához). Kapaszkodva bárhol feláll, és bármeddig elácsorog, ha pakolászhat. Kézenfogva biztatásra tesz pár lépést. Könyékből vagy csuklóból felhúzza magát kisebb magasságokba, ha rá tud fogni valamire. Üldögél rövid ideig egyenes háttal is, támaszkodva elég hosszú ideig képes lenne, de mindig van valami fontosabb dolga. Én meg vagyok vele elégedve, ahhoz képest, hogy a dévényesünknek az elmúlt évben ő volt a második legsúlyosabb esete (asszem, minket látott idén a leggyakrabban), nagyon rendben van.

Finommozgás: az tök jó, csippent, gitározgat, egy ujjal nyomkodja a kiválasztott billentyűt a klaviatúrán, ha megpróbálom megakadályozni, határozottan megfogja a kezem, és izomból arrébb rakja. Ha cumit talál, megörül, és a szájába tömködi (de hamar kiköpi, hosszabb ideig csak alváshoz használja). Az etetőcumit fogja magának, kanállal belenyúl a tányérba, majd lenyalogatja az eszközt, de lapátolni még nem tud. Ütögetni dolgokat csak akkor hajlandó, ha nagy, kongó felülettel találja magát szemközt, egyébként egyujjazik (esélytelenek azok a játékok, ahol meg kell csapni valamit, hogy történjen valami). Tapsolni sem hajlandó, érdekes, azt én sem, mert nagyon irritálja a tenyerem, színházban meg ilyen helyeken csak emulálom udvariasságból, lehet, hogy ezt elörökölte tőlem.

Alvás: éjszaka 12 óra, nappal kb. 2x2 óra, a világon semmi nem ébreszti fel.

Kommunikáció: ha csettintek, csettint, ha cuppogok, cuppog, ha fújok, fúj. Ha vigyorgok, vigyorog, de azt amúgy is mindig. Olyanokat mond, hogy nem (nemnemnem), baba, mama, igen(? ezt a légkondira szokta mondani), meg gagyarászik órákig. Illetve próbálja utánozni, amit én mondok.

Társasélet: nagyon anyás lett, szinte állandóan az ölemben tartózkodik, ki-be mászik belőle, ha székre ülök, feláll mellém és simogat, de én nem ölelhetem meg, mert attól menekül (közben kacéran hátrapillantgat a válla felett), viszont ha nagyon-nagyon jól viselkedem, akkor átöleli a nyakam, és megnyalja az arcom (vagy finoman megharapja a vállam). Amúgy szerencsére mindenkivel jól elvan, csak legyen körülötte ember, agnust és a dévényesünket megismeri, a boltban fülig rávigyorog a nőkre (így szerzett magának ingyenpárizsit a felvágottas pultnál), csomószor megállítanak emberek, és tájékoztatnak, miszerint örömükre szolgál, hogy a gyerek rájuk mosolygott.

Mindenmás: ma levágtam a séróját géppel olyan kopaszosra, és nem szoktam ilyeneken meghatódni, de konkrétan vérzett a szívem minden egyes tincsért a babahajából. Ő teljesen rezignáltan tűrte a folyamatot, csak időnként értetlen arccal tapogatta a fejét, hogy most mi van. Gyönyörű lett, de nekem eddig is gyönyörű volt. Remélem, a neveltetése és az átadott értékrendem visszatartják attól, hogy csatlakozzon egy jobboldali félkatonai szervezethez. Ami engem illet, nagyon úgy néz ki, hogy egyedülálló anyuka vagyok/leszek, ezt osztotta a gép, szóval pillanatnyilag nem nagyon mosolygok a nénikre, egy darabig nem is fogok, nem is kapok párizsit. A nagy- és a finommozgásom a koromhoz képest rendben van.

Na, most csak egy gyorsjelentés, mert szolgálatban vagyok, és vörös riasztás van.

A Muci második keresztneve a veszély, amit magára jelent. Mostanában folyamatosan feláll mindenhol (ha mosogatok, a lábamba kapaszkodva, ha az ágyon dolgozom, az ágyba kapaszkodva, ha széken ülök, a székbe kapaszkodva, ha fürdök, felhúzza magát a kádra, és megpróbál beugrani mellém, továbbá aki még nem tapasztalta meg, milyen úgy vécére menni, hogy egy egyéves berobog utána, a deszkába kapaszkodva feláll mellé, és megpróbál benyúlni alá a csészébe, annak unalmas és eseménytelen az élete), és bár képes leülni állásból (ha meglát valami vonzó tárgyat, például egy üvegszilánkot vagy egy kést, gyönyörűen pozíciót vált, hogy odarohanjon érte), de nem akar. Viszont azért idővel elfárad, olyankor seggretottyanásból felborul, és szirénázik egyet az élet igazságtalanságán (kivéve, ha menet közben észrevesz például egy darazsat, amit a szájába vehet). Gyakorlatilag nincs olyan élethelyzet, amit ne lenne képes izgalmassá tenni számomra.

Ami viszont jó: megtanult például két lábbal kúszni (pedig állítólag a féloldalas babáknál szinte soha nem múlik el a rögzült féloldalas mozdulat), innentől engem nem izgat túlságosan a mászás elsajátítása (rengeteget van amúgy is négykézláb, és néha, ha megfeledkezik magáról, mászik egy sort, de nem szereti). Dévényre három hét után holnap kell vinnem először, utána megint kimarad egy hónap, mert már ennyire ügyes. És igazából panaszkodom ugyan, de rosszabb is lehetne, mert bár lepakol mindenhonnan, este húsz perc alatt elpakolok utána, és eltörni nem tör el semmit, a lépcsőnél szépen megáll, esni is megtanult ügyesen, és a legújabb személyisége tök anyás. Egész nap rajtam lógna, ami kellemes változatosság az első évének angolos távolságtartása után, viszont néha egy kicsit anyamajomnak tartom magam, illetve kezd feszélyezni, hogy mindig minden lépésemről be kell számolnom neki. Ugyanakkor legalább mással is elvan simán, csak általában ugye nincs más.

És végre inni is hajlandó, de csak sima pohárból, sima csapvizet. Illetve az én bögrémben lévő énteámra is nagyon rá van indulva; a múltkor, amíg a csapig elmentem, otthagytam az etetőszékben, és gyanúsan nem beszélgetett velem, majd amikor visszaértem, nagyon ártatlan jókisfiú arcot vágott, de olyan furán ült, és hát kiderült, hogy magához vette a (fél literes) teásbögrémet, és húsos combjai közé rejtette későbbi felhasználás végett, anélkül, hogy egy cseppet is kiöntött volna belőle.

Amitől megőrülök, és a diliházban fogok kikötni, az az, hogy mindent, de mindent a szájába vesz. Hiába porszívózok minden nap, megtalálja a cipőnkből kiesett kavicsokat, a virágról leeső leveleket, kihalássza a szemetesből a söröskupakot, úgyhogy folyton azt nézem, mozog-e a szája (majd felnőttkorában magyarázhatja a pszichiáterének, hogy azért dohányzik, mert az anyja folyton a szájába nyúlkált okkal-ok nélkül).

Enni gyakorlatilag mindent megeszik, vagy üvegeset kap, vagy a saját kajámból török össze és kanalazok a szájába, miközben én is eszem. Hétvégén kiderült, hogy imádja a kovászos uborkát, szépen el is rágcsálja a karikákat a hat egész akárhány fogával. Illetve az öcsém nyakából szedett barackot is a fáról, megcsócsálta, majd a nagyobb héjdarabokat némi nyállal elegyítve az öcsém hajába köpködte közvetlen modorban. Egyébként hétvégén döbbentem rá, hogy nagyjából a három éves korkülönbség lehet a legvacakabb két gyerek között, mert az öcsém lánya és a Muci között pont három év van, és a látogatásunk nagy része azzal telt, hogy a kislány űzött tekintettel menekítette a játékait a hóna alatt, nehogy a kicsi megnyalja (mert ugye ami a nagyszülőknél van, az ismeretei szerint az ő játéka), továbbá nem értette, őt miért nem veszik fel dajkálni annyit, mint a kicsit, a Muci meg azt nem értette, miért vesznek ki mindent a kezéből, és miért nem szabad szétszedni a dominókat a földön, satöbbi (itthon ugye neki a számítógép kezelésén kívül mindent szabad). Tökre igaza volt mindkét gyereknek, és tökre sajnáltam mindkettőjüket. Persze biztos a kisebb és a nagyobb korkülönbségnek is megvannak a hátrányai, de azért egy nagyobb gyereknek jobban meg lehet magyarázni a dolgokat, két kicsi meg jobban egy húron pendül, na mindegy.

Újdonság még, hogy a gyerek kézen fogva tesz pár lépést, meg van pár új szava is, de azokat nem használja annyira konzekvensen, úgyhogy erről majd legközelebb.

Na, a helyzet némileg konszolidálódott, tegnap reggel óta nem kellett kórházba menni (minden ilyen nap egy ajándék). Luciferből egy zsák kismajommá szelidült a Muci, tippem szerint az új ágyának köszönhetően.

A régi fészkéből ugyanis már fel tud kelni játszani, és ezt a lehetőséget ki is használta, a szigorúan vett éjszakát leszámítva alig aludt. Az utazóágyból viszont hálistennek nem tud felkelni, és egyelőre nem is próbálkozik (asszem, van egy nyugodt három hetünk, utána a tetejét is le kell fedni), úgyhogy mostanra az önveszélyes elemek durvábbjai eltűntek a magatartásából, de azért van még program vele.

Tegnap barackfeldolgozás közben, amikor a harmadik fiók tartalmát is megpróbálta a lábam alá pakolni, meguntam, és felraktam az etetőszékébe. Onnan hallgatólagos beleegyezésemmel elkezdett barackot lopni, és az első kettőtegészen kulturáltan, minimális veszteséggel kiszopogatta a héjából, mire megnyugodtam, hogy mégiscsak van remény. A harmadiknál és a negyediknél viszont előtört a felfedezőhajlama, és megkísérelte feltárni a barack természetét azáltal, hogy az egészet szétkente az etetőtálcáján, de mindenhol, majd a tenyerét csapkodta bele, és röhögött azon, hogy fröcsköl, illetve ahányszor kinyitottam mellette a hűtőt, szeretettel megsimogatott engem is, és a hűtőajtót is. Én sztoikusan tűrtem a dolgot, amíg a feje nem vérzik, addig azt csinál, amit szeretne (illetve az agyamba véstem, hogy Muci a jövőben pucéran eszik). Utána persze jött a fürdetés megint, most engem sikerült lefröcskölnie tetőtől talpig a zuhannyal, ő röhögött, én meg azt ismételgettem magamban, hogy nem vérzik a feje, nem vérzik a feje.

Ezután következett, hogy a kád mellett guggolva az etetőtálcát próbáltam lemosni a zuhany alatt, mire Muci odarobogott, felállt mellém, és vigyorogva próbált bemászni a kádba, hogy anya, mit csinálsz ott, mit csinálsz? És a mostani életünket kábé ezzel a képpel tudnám röviden jellemezni, hogy a fél kezemmel a Muci után takarítok, a másik fél kezemmel a gyereket próbálom megmenteni a hanyatteséstől, miközben a Don félig a kádon lóg, a másik kezével meg mintegy mellékesen a vécébe nyúlkál, és fülig ér a szája. Azért amikor megragadta a vécékefét, hogy a magáévá tegye, ott meghúztam a szülői liberalizmus határait, és elvettem tőle, majd letisztogattam a füle mögül egy ott felejtett barackdarabot.

Az este viszont istenkirályság volt, baracklekvár lefőzve, a Muci másodszor is megmosdatva, uzsonna után hat körül beleraktam az új ágyába, hogy hadd szuszugjon egy kicsit, mire egyáltalán nem ugrott ki belőle, hanem a lábi végében keresztben kis gombóccá kuporodott, és aludt reggelig. Gondolkoztam, hogy felébresszem-e enni, átöltözni, de olyan kis édesen szunyált, hogy tartottam magam S. B. ökölszabályához, miszerint alvó gyereket nem keltünk fel, ha nem muszáj. És reggel sem hisztizett, hanem szépen elbogarászgatott a textilpelussal az ágyban, amíg le nem támolyogtam, illetve végre én is kialudtam magam munka után (bár az éjszaka közepén egyszer felébredtem arra, hogy üvölt a gyerek, csukott szemmel lerohantam, megmelegítettem a tápszert, és odatámolyogtam a gyerekhez, aki mélyen aludt, és egyáltalán nem úgy nézett ki, mintha fél perce még üvöltött volna, szóval valószínűleg csak álmodtam).

A Muci meghülyült.

Én imádom a gyerekemet, akár jó, akár rossz, de pár napja mintha bolondgombát evett volna, és a történések mostanra csúcsosodtak ki (legalábbis nagyon remélem, légyszi-légyszi). Tegnap egész nap pörgött, mint a búgócsiga, ide-oda rohangált, össze-vissza verte magát, a legfelsőn kívül minden fiókot kihúzott a konyhában és kipakolt belőlük, közben többször elesett és bömbölt. Amíg kint voltunk barackot szedni, összekakálta magát nyakig, úgyhogy a szörfruha végül vízzel is találkozott, mert csak a kádban mertem meghámozni a gyereket. Aminek során kiderült, hogy fel tud állni a kádban, és ki tud mászni belőle (az utolsó pillanatban persze elkaptam, de addig nem interveniáltam, mert kíváncsi voltam, meddig jut). Amikor visszatuszkoltam négykézlábra a kis pucérseggűt, kirángatta a kezemből a zuhanyrózsát, és elkezdte ő zuhányozni a kezét. Ez nagyon jól is ment, egészen addig, amíg eszébe nem jutott, hogy ő most megnézi, honnan jön a víz, és maga felé nem fordította a rózsát. A váratlan szökőártól azután úgy megijedt, hogy négykézlábról hasraesett, és egy kisebb börleszkmutatványt adott elő, miközben menekülni próbált a nem tudom, mi elől, de szerencsére megmentettem.

Utána a kilenckor már hortyogni szokó kis Mucim este fél tízkor még itt parádézott a hálózsákjában négykézlábon, a fáradtságtól vörös szemekkel, olyan arccal, mint aki azt mondja, hogy értsem már meg, neki muszáj most négykézlábra állnia, ő is utálja az egészet, de ha egyszer muszáj. És ez idáig még vicces is.

Ami nem vicces, az az, hogy a reggelt a baleseti ambulancián kezdtük, hatkor ugyanis üvöltős sírás (én kettőkor mentem el aludni, mert még dolgozni is kellett), berohanok, a gyerek ott ül a mózesben, és fröcsög a szájából a vér. Én lábon kihordtam egy szívrohamot, megtörölgettem, szerencsére erre vidám lett, és vér se jött több, de mivel nem sikerült a forrást felderítenem, elvittem megnézetni, a belső vérzés nagy parám. A diagnózis szerencsére az volt, hogy biztos csak elharapta a nyelvét, de én így meg fogok őszülni hamar, ha a Muci egy pihe-puha mózesben, ahol csak a cumija és a pelusa van vele, véresre töri magát, úgyhogy azonnal húztunk a Brendonba utazóságyért (a rácsos ágy ezzel a nappal végleg kiesett, egyrészt kemény, másrészt aki a kád csúszós szegélyébe kapaszkodva felhúzza magát karizomból, az a rácson is felmászik, az utazóságynak viszont legalább puha az oldala, nem lehet megtámaszkodni rajta). Meg kapott egy nyári hálózsákot is, hogy ne süljön meg, ágyneműt viszont nem osztottam neki, az utazóságy aljába rakok majd pokrócot, a takarót úgyis lerúgja fél perc alatt mindig, a párnahuzatból és a lepedőből meg tutira kötélhágcsót fonna, hogy kimásszon és fejest ugorjon a parkettára.

Ja, arról meg is feledkeztem, hogy tegnap még egyszer csak mindenütt vörös foltok lettek rajta, most vagy melegkiütés, vagy a barackmennyiséget nem bírja, vagy a 20 ml áfonyás ásványvizemtől lett ilyen (tegnap kapott először, mert kinézte a kezemből, én meg örültem, hogy legalább iszik valamit, de abban egyébként is csak áfonya van, aszkorbinsav és valami minimális cukor, amit mind kapott már és eddig nem mutatott allergiás tüneteket), továbbá a szájába tömött egy marék földet barackszedés közben, majd félóráig köpködött, és szemrehányóan nézett rám, hogy ezt a hülyeséget miért nem akadályoztam meg. Az a baj, hogy hiába próbálnám elmagyarázni neki, hogy is vannak ezek a dolgok, a "baba", "nem" és "meme" szavakkal egyszerűen nem tudom megfogalmazni az önálló felelőségvállalásra és a tetteink következményére vonatkozó gondolataimat, mást meg nem ismer (igazából szerintem a babáról sem tudja, micsoda, csak tetszik neki, hogy van közös szavunk, ami után nevetünk).

A mai nap mérlege egyelőre annyi (a balesetin kívül), hogy ellopott tőlem egy sültkrumplit, amit meg is evett a hat és fél fogával (igen, kijött a jobb felső hármas), amikor leültem a dohányzóasztalhoz bepúderezni az orrom, akkor belemancsolt a púderbe, majd az arcomba törölte a kezét, közben kirántotta a hajamból a hajgumit, mindezt vészjóslóan imbolyogva térden. Utána dél körül fel kellett szaladnom valamiért az emeletre, addig gondosan becsatoltam a pihenőszékébe, és hát bizony sikerült felborulnia vele, életében először. Fél perc alatt. Most éppen az új ágyában piheg, aminek a matracát szerencsére ólommal bélelték (esetleg arannyal, mindenesetre nagyon nehéz, nem borulékony), én meg nagyon remélem, hogy vége az átoknak, és nem gyújtja ma ránk a házat, miközben magára rántja az apja motorját, késekkel a kezében.

Hoppá, én még lógok egy havi összesítővel.

Fizikai paraméterek: súlya 8,2 kg (kicsit aggódom, hogy ennyire nem hízik, de azzal vigasztalom magam, hogy Timur korrigáltan is idősebb, és mégis szinte pontosan egy súlyban szoktak lenni, meg amúgy is figyelmeztettek, hogy a korababák soha nem lesznek annyira hurkagyurkák), a hossza franctudja, 73-nak mértük tegnap, de behúzta a nyakát.

Fogak: ebben a hónapban megháromszorozta a fogai számát (nem szeretnék extrapolálni), kijött az összes felső 1-2-es. Mintha a felső hármasok is kezdenének dudorodni, de az még a jövő zenéje. Harapja a dolgokat, mint egy terminátorcápa, tegnap például jött utánam, és mindig váratlanul megrágcsálta a nagylábujjam, ilyet utoljára a macskám csinált. Szerencsére máshol nem harap, és ha feljajdulok, abbahagyja.

Evés: etetőszékben, mint a felnőtt babák! Legalábbis a kanalas dolgok ott mennek, a tápszer még mindig hanyatt, de legalább már egyedül. Újabban nem ledobálja az evőeszközeit, ha csak úgy berakom a székbe lazulni, hanem evőset játszik, vagyis megkocogtatja a kanalábal a tányérját, majd a szájába veszi a kanalat, és ezt ismételgeti. Akkor is tudja csinálni, ha van is a tálkában valami, csak egyelőre még nem jött rá, hogy a kanállal lapátolni kel, úgyhogy egy csomó minden lecsöpög róla útközben. De nem baj, így is cuki.

Az adagja reggel 4 dl tápszer, ebédre 1-1,5 dl szilárdabb dolog + amennyi tápszert még kér, uzsonna mint ebéd, vacsora olyan 3-4 dl tápszer. A védőnő nyomja, hogy ebédre főzelék, uzsonnára gyümölcs, de ennek nem sok értelmét látom, mi se így eszünk, és az emésztésnek is jobb, ha nem keveredik sokféle egy napon belül. Szóval ha éppen sok friss kaja van, akkor ugyanazt kapja ebédre-uzsonnára (eddig még nem tiltakozott), amúgy meg általában felváltva van húsos-zöldséges és gyümölcsös-tésztás nap. A hónap favorizált újdonságai a paradicsomos tészta és a gyümölcsjoghurt.

Alvás: mint eddig, éjszaka 12 óra, nappal két evés között 1-2 óra, ebből a délelőtti 2 a fix.

Beszéd: mondja a mama, baba dolgokat, bár szerintem még fogalma sincs, hogy ezek mit jelentenek (valószínűleg nem véletlen, hogy minden nyelven kb. a mama a mama, és a baba a baba, úgy tűnik, majdnem minden gyerek ezeket mondja először). Van még ugye a nem, a hamm (ezek eddig is), ésvan egy új saját szava, a galigali. Ezt nagyon sokszor ismételgeti, és akkor a legaranyosabb, amikor valami szép dolgot meglát, és áhítattal suttogja, hogy "galigaligaliga!".

Finommozgás: kapott gyerekgitárt, pengeti szépen, akár húronként, és továbbra is imádom, hogy olyan finoman bánik a dolgokkal. Nemisbékáék hoztak neki ilyen cuki átlátszó gömböket még ősszel, a méretük a tenisz- és a pingponglabda között van, és ilyen mandula alakú állatképes színes műanyag lapot tartalmaznak, ami majdnem végigér keresztben a gömbben, és ha mozog a gömb, akkor pörög a saját tengelye körül. Na, ezt a cuccot a várakozásaimmal ellentétben nem gurigatja, hanem az egyik kezében fogja, a másikkal pöcögteti, hogy táncoljon a nyuszi (meg a malac, meg a minden). Illetve időnként természetesen megpróbálja a szájába tömni, sikertelenül.

Nagymozgás: rövidre fogva, kutyázik, de el csak akkor indul négykézláb, ha megfeledkezik magáról, és valamit nagyon szeretne elérni. Amúgy bármibe kapaszkodva állásba húzza magát, de kicsit sem lépeget úgy. Sokat játszik térdelve. Karral felhúzza magát, de a támaszkodóizma sokkal gyengébb, nem is szeret támaszkodni, valószínűleg ezért nem mászik még. Cipőben időnként bal lábbal is tolja magát.

Minden egyéb: most júniusban volt először nagyobb gyerektársaságban, most hagytam először ott a nagymamájánál, és most volt először szülinapja (ráadásul egyszerre mindjárt három). Amúgy továbbra is derűs, békés, de nagy mozgásigényű játékbaba, felfedező típusú, de nem tör-zúz. Igazából nem is értem, mivel érdemeltem ki ezt a gyereket, biztos nagyon jó lehettem az előző életemben (vagy kell lennem a következőben).

A Don az elmúlt két napot az én munkaügyeimből kifolyólag nagyrészt a fiúm anyukájánál töltötte röhincséléssel, azt hiszem, mindketten kimulatták magukat. Nagyokat játszottak meg sétáltak, és amikor megérkeztem, akkor például az erkélyen vártak, a malacfülű kurjongatása ott visszhangzott az utcában, azt hittem, elolvadok (a szomszédoktól meg ezúton is elnézést).

Mondjuk mindkét este halál fáradt volt, de ez érthető, ha buli van, akkor egy egyéves nem lesz hajlandó mennyiséget aludni. Estére viszont úgy felpörgött, hogy sírdogált evés előtt, és egyszer le is kellett mennem hozzá visszafektetni és visszaadni a cumiját (a Don eddigi élettörténetében példátlan eset). Ma viszont gyakorlatilag végigaludta a napot, az evések körül egy-egy órát játszott, egyébként viszont a fészkében szuszogott (megint nőtt egy adagot, mert már egyértelműen be kell hajlítania a lábát a mózesben, de lehetetlen megmérni a sajtkukacot. Esetleg majd hozzámérem a polifoam széléhez, és azt lecentizem, vagy valami).

(A nyűgösségről jut eszembe, én nem értem ezt, hogy most, amikor a csapból is az folyik, hogy a gyerekeknek csak biót és hordozzuk természetes módon magunkra kötve, akkor ugyanabból a csapból miért folyik, hogy csecsemőknek adjunk ilyen meg olyan homeopátiás szereket mindenfélére? Most vagy az van, hogy a homeopátia humbug, és csak placebóilag hat, vagy pedig pszichoaktív szerekről van szó (különösen a Sedatif pc, Osanit, stb). Az nem érv, hogy természetes és növényekből van, a marihuána sokkal természetesebb és növényből van, illetve az se okoz hozzászokást vagy bármi rosszat hosszú távon, mégsem adnám a gyereknek divatból sem. Vagyis igen, ha nagy fájdalmai lennének, vagy önveszélyes rohamai, akkor sokkal előbb adnék neki orvosi marihuánát, mint a bevizsgálatlan homeopátiás készítményeket. A gyógyszeripar ugyanis parasztvakításnak tartja a homeopátiát, ami azzal jár, hogy a hp szerek hatását senki sem ellenőrzi (az nem tűnik nekem túl tudományosnak, hogy "a visszajelzések alapján nincs vele gond"), márpedig ha tényleg működnek valamilyen módon, akkor az lenne az alap, hogy mielőtt marokszámra dobálják a csecsemők után, legalább néznének utána a hosszútávú következményeinek a klasszikus módszerekkel. Persze lehet, hogy csak én nem értek valamit, mondjuk azt, hogy azok a cukorgolyócskák valójában lélektani anyanyugtatók).

Na de visszatérve a kismajomra, igazi kis örömgyerek továbbra is. Nevetgél, ha talál valami új vagy elfeledett dolgot a padlón, huncutkodik, és mindig hangos kurjongatással jelzi, ha éppen rosszalkodik (túl közel megy a lépcsőhöz, vagy feltérdel a kövön), hogy azért meg tudjam menteni, ha bajba kerülne. Kedvenc tevékenysége a fiúm nyakában való lovaglás, olyankor cseppet sem fél, hanem fülég érő szájjal kapaszkodik a fiúm hajában, aki szorgalmasan galoppozik, közben meg a kurtalábú röhögve pattog a nyakában (természetesen ISO szabványos kézi fogással tartja őt az apukája, és a durvább részeknél kaszkadőr helyettesíti a Dont).

Ma egyébként hozzátáplálásilag kapott egy darab sajtot meg egy fél sárgabarackot marokba, mert szeretném, ha próbálgatna magától enni. A pépes ételekkel egyelőre az a gondja, hogy minden újfajta kaját (és rövid az emlékezete) úgy tesz magáévá, hogy először ujjal megbökdösi, nem harap-e, majd az egyik kezébe veszi, és a másikkal simogatja, illetve fordítva, és csak utána nyalja meg, ami a májas brokkolipép esetében eléggé gusztustalanul néz ki, szilárd kajával viszont szimplán csak cuki. A sajtra fintorgott, de azért szorgalmasan körberágta, a barackot meg kiszopogatta a héjából (és közben nyakig barackos lett, mert egy nap alatt megtanulta levenni az ikeás merev előkét, de sebaj). Holnap bébirépa és csirke (főzve, nem neki kell elkapnia) lesz az áldozat, stay tuned.

Ebben a bejegyzésben a Don nagymozgásos dolgokat végez, illetve etetőszéket kap, ez utóbbit képi következményekkel.

Elolvasom »

Ebben a bejegyzésben Muci haját fújja a szél a videón, továbbá a Don több tekintetben önállósodik.

Elolvasom »

Ebben a bejegyzésben megint videó lesz (ami nem jár semmiféle elkötelezettséggel a részemről a jövőre nézve), illetve dicsekszem a gyerekkel, aki úgy viselkedik, ahogy a gyerekek szoktak.

Elolvasom »

Ebben a bejegyzésben tortát sütök a Mucinak, ami béna lesz és nem gyereknek való, de legalább én csináltam, és a végén mindenki boldog.

Elolvasom »

Ebben a bejegyzésben arról lesz szó, hogy a Don a születésnapja tiszteletére begyorsított nagymozgásilag, továbbá eszik, bár kólát nagy bánatára nem adunk neki. Képekkel.

Elolvasom »

Muci első hajvágásának exkluzív története, csak itt, csak most. Előtte-utána típusú képsorozattal!

Elolvasom »

Álmos hangvételű bejegyzés arról, hogy minden rendben, bár a Muci nem akar mászni, de majd mászik akkor, amikor akar.

Elolvasom »

Ez a bejegyzés arról a ragadozóról szól, aki harcias, mint a tigris, kegyelmet éppen úgy nem ismer, mint a fehér cápa, kitartó, akár a szürke farkas, és gyors, mint a támadó kobra. Viszont sokkal aranyosabb.

Elolvasom »

Szokásos hóértékelés.

Elolvasom »

Ez a bejegyzés leginkább a gyerek kedvenc játékairól szól, illetve ismét megemlítem benne a pohárból ivást. Képekkel.

Elolvasom »

Ebben a bejegyzésben először is a sztárblogszereplő fiam természetfeletti képességeiről áradozom, mint az tőlem elvárható, majd hirtelen átkötéssel belecsapok a méhen belüli fejlődésbe (featuring Barr-test), továbbá először genetikusan feministának tűnök, utána viszont mégsem. Idővel kiderül rólam, hogy valaha szovjet voltam, de könnyebben megúsztam, mint az igaziak, és az emósoknak például nem szólok be, azt majd máskor. Fény derül arra is, hogy az élesztő futtatásának sebességéért miért nem osztanak érmeket, majd a létező és imaginárius gyermekeimmel szemben támasztott követelményeimmel zárul a bejegyzés.

Vigyázat, hosszú, képek nélkül.

Elolvasom »

A húsvét jól telt, én leginkább dolgoztam, a fiúmat meg sziklán ette a fene, aztán vasárnap este hazajött leégve, fenyőgyantásan, tele sebhelyekkel, és vidáman mesélte, hogy milyen jó volt, mert nappal a sziklán égette a nap meg karcolta össze magát, éjszaka meg a szabad ég alatt aludtak fenyőgyantában hemperegve. Mondjuk mstanában nagyrészt egyformán néznek ki a Mucival, mert a kisebbik is képes a nyílt padlón összekarcolni magát valamivel, de ez nem tartja vissza a kúszástól. A top kedvenc célpontok 1. az elektronikus eszközök, bármi is legyen az, 2. a padlón hagyott edényfélék (tányér, pohár - kezdünk eljapánosodni, a legritkább esetben eszünk az asztalnál, mert ott a Dont nem tudjuk hova tenni, inkább leülünk mellé a földre) és sörösüvegek.

Na de vissza a húsvéthoz, hétfőn így lohengrinezett a malacfülű (a bejegyzés elvágásáért bocs, a főoldal kezd áttekinthetetlen lenni, ha így nagyon béna, majd visszacsinálom, addig is kattintás a teljes élményért):

Elolvasom »

Na, szóval Don Muci elkezdett kúszni, ami egyrészt nem annyira meglepő és váratlan fordulat, másrészt viszont én úgy ünnepeltem őt, ahogy a természetfeletti képességekkel megáldott szuperhősöket szokás. A Muci egy ügyes.

Már szerda este óta gyanakszom rá, de akkor még csak azt csinálta, hogy szerinte nem tudott kúszni, viszont ha erősen, jedimód rákoncentrált egy tárgyra, akkor megfeledkezett magáról, és odaevickélt. Ezt a reakciót leginkább a Tilos Dolgok váltották ki belőle, úgyhogy igyekeztem mintegy véletlenül minél több Tilos Dologgal körülvenni (na jó, a konyhakést nem raktam le mellé, de egy csomag popsitörlőt simán beáldoztam a nemes célra). És egyszer csak olyanok voltak, hogy kimegyek a konyhába, és pelenkászacskó-zörgést hallok (majd bemegyek, mire Don Muci szorosan a pelenkászacskó mellett fekve erősen úgy csinál, mint aki hozzá sem ért), meg eredetileg távol lévő porszívók borultak, ilyesmi, azután tegnap a saját szememmel láttam, hogy a nyusziképű tankönyvi módon, három húzással odakúszik a notebookomhoz, és diadalittasan nyomogatni kezdi a gombjait. Az összeset. Azóta veszélyben a minden. Ha a Nagyvilághoz oda lehetne kúszni és megnyalni, akkor a Muci odakúszna és megnyalná.

Meg időközben a babakocsi ülőrészét is kipróbáltuk. Nekem nagyon tetszett, a Donnak már kevésbé. Elmagyaráztam neki előtte, hogy ő már nagyfiú, és a nagyfiúk ülnek a kocsiban, hogy mindent megnézhessenek, ő viszont kicsit előreszaladt időben fejben, és úgy értelmezte a dolgot, hogy ő már kamasz, aki ha nem ért valamit, akkor sértődötten, duzzogva kell ülnie. Ennek megfelelően viselkedett egész végig. Szerencsére sírni utál, és úgy gondolja, hogy sokkal jobban büntet azzal, ha nem néz a szemembe és nem mosolyog, nemnemnem, még akkor sem, ha a csodafényképezőgép van nálam, hanem ajakbiggyesztve anyeginezik, ha már ilyen megalázó dologra kényszerítettük, hogy Kocsiban kell Ülnie.



A középső képen látható arckifejezést szerintem bármelyik modern költő megirigyelhetné. De majd rájön a Zoárdfülű, hogy az ülőkocsi jó.

Időközben viszont rájöttem, hogy a tíz és fél hónap azt jelenti, hogy mindjárt egy éves a gyerek, vagyis szülinap, és bár ilyesfajta ünnepségből azért lesz még egy idén (szeptemberben, amikor meg kellett volna születnie), de ez a hivatalos, ezért szeretnék neki valami elsőszülinapos tortát gyártani. Mármint egy felnőtteset is, mert konkrétan babafogyasztásra majd összeütök valamit sütőtökből és almából, kis babapiskótával, de nekünk meg szeretnék valami brownie-tésztásat vékony, de kiadós csokoládékrémmel, amit viszont kék marcipánnal borítanék, és ezzel kicsit körülményesen bár, de elérkeztem a kérdésemhez, miszerint hol lehet kék marcipánt kapni nagy tételben, és hogy kell tortára tenni? Mármint ilyen marcipán for dummies eligazításra lenne szükségem, lépésről lépésre, mert kézügyességem van ugyan, de a tepsit csak hússütésre szoktam használni, szóval kell-e melegíteni, meg nyújtani kell-e, vagy vágni, mitől marad a tortán, ilyenekre lennék kíváncsi, ha esetleg valami cukrászféle is olvas.