kicsi malac

Húsvét alkalmából megjártuk a rokonok nagy részét, ma meg kivittem a nyuszit a Hősök terére meg a Mezőgazdasági Múzeumba, mert metrózni akart. Állunk a szobroknál a Hősök terén, én olvasgatok, Muci a jovackász szobjokat nézegeti, majd egyszer csak egy irányváltással megkérdezi, hogy és az a fiú kicsoda. Mondom, ő a IV. Béla. Ekkor elkezdett számolgatni, majd kijelentette, hogy az ő kalkulációi szerint az az V. Béla, de tisztáztuk, hogy Bélából csak a negyedik, a többi fiú Könyves Kálmán, meg ilyesmi (neki isz vojt kiszjécész könyve?).

Ezután az a kérdés következett, hogy és alatta a képen miért fekszenek emberek. Erre elmagyaráztam, hogy volt a Muhi csata, ahol nagyon haragudtak egymásra és összeverekedtek, és sokan annyira megütötték magukat, hogy nem tudtak felkelni. Muci erre kijelentette, hogy képzejd, ana, amikoj mi jökdösződünk az Egonnaj az óvodában, akkoj az óvónénik azt mondják, hod nem szabad jökdösződni, ész nem cinájtak jójunk szobjot szem. Én erre egy kicsit pukkadoztam magamban, miközben próbáltam megfogalmazni, hogy ja, tényleg nem szabad lökdösődni, Muci meg ezen elgondolkozott, majd közölte velem, hogy ana, szejintem hojnap szójok az óvónéninek, hod cinájjanak jójunk isz szobjot.

Végül is, ami jár, az jár.

Mucival ma lesz a Karácsony, mert holnap a nagyanyjához megyünk, holnapután apázik, és így lesz egy kis ideje az otthoni fára/ajándékokra is. A lakás amúgy szalad, semmit nem főztem még, de a lényeg megvan, mert tegnap betévedtünk a Butler's-be, és vettünk mindenféle dinoszauruszos meg robotos karácsonyfadíszt Muci nagy örömére (eddig mindig egy, max kétszínű díszeket tettem a fára, hogy szép legyen, de ki tudna ellenállni egy zöld flitteres triceratopsznak, vagy egy gyöngyházfényű edmontoszaurusznak, esetleg egy sálas robotnak?).

Szóval ma reggel héttől nyolcig fenyőt díszítettünk, mint a képeskönyvekben, hogy én adogatom, Muci akasztgatja ügyesen, majd rohantunk a dolgozóba, közben mondtam neki, hogy szerintem mire hazaérünk, már ott lesz az ajándék a fa alatt. Muci természetesen visszakérdezett, hogy és ki teszi oda, mire bepróbálkoztam azzal, hogy az angyalka, varázslattal. Muci egy ideig méregetett, majd azt mondta, hogy jó, ana, de amikoj odateszed az ajándékokat, akkoj vidázz, hod ne töjjenek össze a díszek a fenőfán, jó?

(Azóta annyira kifáradt, hogy éppen a számítógépes szobában alszik hálózsákban az eszközök között).

Muci továbbra is teljesen jól van, az oviban az első két hétben sírt, hálistennek nem az elveszettgyerekes, elanyátlanodott sírásával, mint amikor tényleg baj van, hanem azzal a felháborodott bömböléssel, amivel büntetni szokott (és ami fél perc alatt abbamarad). Én imádom ezt az óvodát, nagyon jó választás volt, az óvónénik aranyosak és nagyon odafigyelnek a gyerekekre (annyira, hogy amikor az apja először ment Mucoldáért, arcról felismerték a folyosón), illetve a felnőttekre is, mert amikor játékból megrángatta a karom a szomszéd kutya, akkor az egyikük félrevont, hogy ha rossz kapcsolatban vagyok, azon lehet segíteni, tud adni telefonszámot. Ezen teljesen meghatódtam, annak ellenére, hogy nem vagyok rossz kapcsolatban (a kutyával is megbeszéltük a dolgot).

Mucolda állítása szerint nem szereti a gyerekeket és nem szokott velük játszani, ehhez képest most a héten az utolsó napon, amikor bekiabáltak neki a kislányok, hogy Daniiiiiii, itt van az anyukááááááád, akkor kijött egy pillanatra, hogy ana, ne hajagudj, de nekem moszt dojgom van, deje vissza készőbb, majd hozzáfűzte, hogy szejintem főzök ed kávét a jujkának, tudod. Itt jött a klasszikus jelenet, hogy én húzom kifelé, ő meg két kézzel kapaszkodik a szekrénybe, de nem akartam a csajok előtt megalázni, úgyhogy úgy tettem, mintha ő lenne az erősebb, viszont beígértem neki egy autós csokit otthonra, ha hazajön velem.

Otthon meg nagyon ügyes és önálló, simán segít főzni a konyhában (hoz, amit kérek), kitereget, egyedül pisil-kakil a nagyvécébe, szerintem izzót csak azért nem szerel még, mert nem éri el. Induláskor mindig megkérdezi, hogy ana, ude megvan a kapunyitód, a tejefonod, a kujcod, amire én vagy felháborodottan azt felelem, hogy persze, hogy megvan, vagy visszamegyek a kapunyitómért, a telefonmért és a kulcsomért.

A Muci legújabb szakmai ambíciója egyébként az, hogy ő csatornatisztító lesz, idézem: ész lesz ed nad catojnatisztító tjaktojom, de cak az út edik ojdaján tisztítom a catojnákat, mejt nem szabad ededül átszaladnom az útteszten, utána hazamedek, otthon isz tisztítok ed kisz catojnát, ész hozok neked a bojtboj cokit, te meg pihensz. Megkérdeztem azért, hogy honnan lesz ehhez csatornatisztító traktorja, én veszek-e majd neki, mire azt válaszolta, hogy nem, majd én veszek, te pihenj cak nugodtan. Reménykedjünk, hogy a csatornatisztító-traktoros bolt az út innenső oldalán van.

De a legimádnivalóbb az, amikor reggel, útban az óvoda felé sminkeltem a minap a dugóban, Muci meg megkérdezte, hogy miért festem ki magam. Erre azt válaszoltam, hogy azért, hogy szép legyek (a valós cél az volt, hogy úgy nézzek ki legalább, mint aki már felébredt), mire a húsnyúl őszinte értetlenséggel a hangjában azt mondta, hogy de hát te íd isz szép vad, ana. A világ legtökéletesebb pasija.

Viszont mostanában kiderült, hogy van egy másik anyukája, aki teljesen úgy néz ki, mint én, csak zöld ruhája van, és a lakásuk is ugyanilyen. Eleinte a másik anyuka állt nyerésre (kicsit aggódtam is), mert amikor vettem a Mucoldának egy mini bevásárlókocsit a Butlersben, akkor tájékoztatott, hogy a mászik anukám vett nekem kéket isz meg piroszat isz, hogy mindkettő jeden, de utána valamelyik délután mondta, hogy most vinnem kell őt, nagyon elfáradt, mert a másik anyukájával sokat gyalogoltak. Tudod, ana, neki ninc autója, magyarázta nekem, és itt már tudtam, hogy nyert ügyem van, mert anya autója a legcsodálatosabb dolog a világon a háztartásunkban lakó három éves korosztály szerint.

És Muci nagyon türelmes is velem, valamelyik reggel átjött az ágyamba játszani, amikor még kómáztam, úgyhogy mondtam neki, hogy kapcsolja le az éjjelilámpát a szobájában (égve szokta felejteni), hátha erre visszabújik még egy kicsit. Muci azt felelte, hogy nem. Amikor rákérdeztem, hogy miért nem, akkor rám nézett, egy kicsit hallgatott, látszott, hogy gondolkozik azon, hogyan magyarázhatná el ezt a legegyszerűbb szavakkal, hogy mindketten értsük, majd olyasmi hangon, mint egy kicsit fáradt, de elhivatott gyógypedagógus, elmondta, hogy tudod, ana, azéjt, mejt máj nem ég a jámpa a szobámban, ész azt nem jehet szokszoj jekapcojni, éjted?

Én meg elmondtam neki a havat és a jeget múltkor, a mélyhűtőből kinyert nagy jégdarabokkal illusztrálva a csapnál, hogy vízzé olvad, meg minden, és arról is tájékoztattam, hogy télen lesz olyan, hogy kint is ez lesz mindenhol. Ez rettenetesen megdöbbentette, egy darabig forgatta a fejében az információt, majd közölte velem, hogy ezt én apának isz ej fogom mondani. Megkérdeztem, hogy szerinte apa nem tudja-e ezt, mire határozottan azt válaszolta, hogy nem, apa nem tudja, de majd én ejmondom neki, hod hó jesz.

Volt közben a mikulásos eseménysorozat is, ennél hagytam, hogy hadd rendezze el magában, ahogy ő akarja (a logikátlanságokat nem szereti, úgyhogy a klasszikus történet eleve ki volt zárva, ugyanakkor az oviba ment rendes Mikulás), és végül arra jutott, hogy a Mikulás az oviba visz saját ajándékot, hozzánk meg azt hozza, amit biztosan én vettem neki, a Télapó csak egyfajta futárszolgálatként kézbesíti. A lakhelyét is beháromszögelte egyébként, mert ha a Mikulásnak rentábilis az oviba is elmennie meg hozzánk is eljönnie, akkor biztosan valahol az ovi és köztünk lakik, azóta időnként felveti, hogy nézzük már meg, nem abban a házban lakik-e véletlenül. A Mikulás lokalizációja azért fontos, mert Muci ragaszkodik hozzá, hogy vigyünk mi is neki ajándékot, mely célra elkülönített néhány csokit, köztük három különböző színű M&M's-et. De mondtam neki, hogy a Mikulás nem szereti, ha meglátogatják, mert sokat dolgozik, és este már fáradt, úgyhogy ennyiben maradtunk.

A karácsonyt meg azt hittem, sikerült neki az óvónénikkel karöltve teljesen elmagyarázni, mert nagy értetlenség volt, de elmondtam a karácsonyfát, az ajándékokat, a gyertyákat, hogy utána már hosszabb ideig lesz világos, és igazából ezt ünnepeljük a szép, zöld fával, hogy nem lesz ovi egy ideig, satöbbi, de láttam, hogy valami még mindig zavarja ebben az egészben. Végül valamelyik nap, útban az ovi felé kibökte, hogy ész akkoj hod jesz, ana, ha eljön a kajácon, akkoj beüj ide mejjénk az autóba ész hazavisszük? Úgyhogy Mucival szólva, üljön be mindenki mellé a karácsony az autóba.

Mucinak nem csak annyira a mindene az autó, hogy állandóan autók járnak a fejében (néha kihallatszik, hogy vezetem az autót, nadon dojszan medek, kojmánozom isz), lefekvés közben nem azt mondja, hogy engem szeret, hanem azt, hogy ana, én nadon szejetem az autókat, vagy ana, én nadon szejetem ana autóját, és a kedvenc meséje a három kisautóról szól, akik óvodába járnak, meg olyasmit csinálnak, mint ő, hanem annyira, hogy állítása szerint ő is kisautó. Ezt nagyon komolyan veszi, a múlkor, amikor beszállás közben megkérdeztem, hogy beütötte-e a térdét, akkor azt felelte, hogy ana, én kiszautó vadok, szejintem ez nem a téjdem, hanem a kejekem, illetve valamelyik este közölte velem, hogy ana, én annija fájadt vadok, hod máj nem isz kiszautó vadok, hanem cak jojjej.

Amúgy úgy érzem, vigyáznom kell vele, mert a múltkor hallottam, ahogy mondogatja a hátsó ülésen, mintegy tervezgetve, hogy beszájjok ana autójába, bekapcojom, fojgatom a kojmánt ész megájjok a pijosznáj, majd kiszállás után alaposan végig kellett magyaráznom neki a pedálokat, miközben ott görnyedt a vezetőülés előtt, és figyelmesen memorizálta őket (azt nem sikerült elmagyaráznom, hogy miért hívják kéziféknek, amikor lábi pedál), úgyhogy mostanában nagyon ügyelek arra, el ne csórja a kocsikulcsot. Azért azt is tudatosítottam benne, hogy még kicsi a vezetéshez, mert nem éri el a pedálokat a lábával, aminek az lett a következménye, hogy a múltkor, amikor megkértem, hogy üljön le a lépcsőre (és vegye fel a cipőjét, azt felelte, hogy nem. Érdeklődésemre, hogy miért nem, közölte velem, hogy mert ő még kicsi. Erre mondtam neki, hogy dehogy kicsi, mire pikírten visszaszólt, hogy cak ahhoz vadok kici, hod vezesszem ana autóját? Ahhoz meg nem vadok kici, hod neked jeüjjek a jépcője? Némi röhögés után (amihez csatlakozott), tájékoztattam, hogy ez sajnos pontosan így van.

És a verdás (meszész autósz) cuccok a legkirályabb dolgok számára a világon, meg újabban anya fekete bőrkabátja. Közölte velem, hogy ő is olyat akar, és amikor vettük a hátizsákot a kirándulásra, akkor fekete alapon meszész autószat kért, merthogy neki fekete kabátja lesz. Mostanáig tartottam magam, de most téli cuccos leértékelés volt a C&A-ban, és találtam egy gyönyörű, fekete, szőrmebéléses (mű)bőrkabátot aránylag olcsón, meg kapott hozzá fekete alapon meszész autósz sálat, sapkát és kesztyűt, illetve egy fekete és egy sötétszürke polárt, ha már lúd (mentségemre szóljon, hogy az összes minden került összesen nem egészen tízezer forintba, bár a sapkát a nagymarosi kompmegálló palacsintázójában vettem nagyon jutányos áron), úgyhogy most nagyon várom, hogy hazaérjen és örüljön, illetve nagyon remélem, hogy nem vágják ki az oviból James Dean és Darth Vader meszész autósz szerelemgyerekét.

A Muszoldával ülünk valamelyik nap lefekvés előtt az ágyon, beszélgetünk az élet dolgairól (autók), majd anya témát váltva megkérdezi, hogy kije a Muci a mamának, mert szereti hallani. Mucolda a saját fontosságától meghatódva azt feleli, az ajan kisz cijjaga, anya olvad. Majd ezen a vonalon haladva azt is megkérdeztem, hogy kije apának, Muci önérzetesen azt feleli, a kedvenc kiszfia, anya tovább olvad. Majd anya vérszemet kap, és rákérdez, hogy és akkor anyának kije a Mucija, mire az óvodás ugyanolyan ellágyult hangon azt feleli: a szemtejen kisz pondjója. Pedig istenbizony csak egyszer mondtam ezt neki.

Az óvodával immár mindketten elégedettek vagyunk, egyesek reggelente indiánszökellésekkel vágtatnak be a csoportba, mások meg indiánszökellésekkel robognak le a lépcsőn, hogy folytassák az utukat a munkahelyük felé. Az óvoda óta Muci kezd intellektuálisan is felnézni rám a végtelen műveltségem miatt, mert kiderült, hogy én is ismerem a Süss fel napot (a végét is tudom!), meg a pereces verset is, pedig nekem nem mondta el a Júcsi néni*. Ugyanakkor vetélytársaim is lettek, mert például (szemrehányó hangnem) az Emesze szegített fejvenni a cipőmet, de megálltam, hogy megkérdezzem, ki az az Emese, mit dolgoznak a szülei, és tisztességes szándékai vannak-e. Utána azért kilestem az Emesét, aki valóban ott térdelt Mucolda előtt és adta rá a cipőt (pofám leszakad), a jövőben azért szemmel tartom.

És voltak az óvódával a kanzenban, Szentedjén is, ahol a beszámolók szerint bárány van és kecske, de a kecske kiköpi a répát. A répát előző nap szereztük be közösen kiválasztva a lónak, de Muci azt mondta, ő keres egy cicát, és inkább annak adja, végül úgy tűnik, méret szempontjából egy kompromisszumos megoldást választott. És ez a természetbarát hozzáállás más téren is dívik ott, úgy tűnik, mert amikor cipőt vettem magamnak, akkor Muci figyelmeztetett, hogy ana, olyat vedél, amije já van íjva, hod bio, mejt az a jó. Utána azt is mondta, hogy ana, vehetsz kettő cipőt isz, mejt nadon jó anuka vojtáj. A kettőt egyébként úgy értette, hogy vegyem meg a párját is.

Visszatérve a pondróságra, azt akkor említettem, amikor a múltkor volt egy nagyon hisztis nap (az alvás még nem megy az óvodában, az egyik első napon kérdeztem, hogy aludt-e, mire azt felelte, hogy nem, majd megkérdeztem, hogy a többi gyerek aludt-e, erre is azt felelte, hogy nem, és a következő kérdésemre, miszerint miért, azt válaszolta, hogy mejt nem hadtam őket. Na, ez elmúlt, most már "alszik", de ha kérdezem, hogy becsukja-e közben a szemét, akkor tájékoztat, hogy nem), szóval volt a hisztis nap, amikor engesztelésül (nem akart hazamenni), elvittem cukrászdába, meg kapott a dm-ben gyerekesernyőt, ennek ellenére hisztizett, amikor hazaértünk, hogy ő nem akar kiszállni a gyerekülésből, minden csúnya, satöbbi, én meg hullafáradt voltam, úgyhogy tartottam neki egy kiselőadást az elkényeztetettségről meg a szemtelen kis pondróságról, amit csucsok megszeppenve végighallgatott, majd eszébe jutott az anyaleszerelő megoldás, félrebillentette a kis fejét, csábosan elmosolyodott, és azt mondta: miááááuu. Van, akikre nem lehet haragudni.


* Az óvodai neveket a személyiségi jogok védelmében megváltoztattam.

Nem akarom elkiabálni, de tegnap este hat és hét között a Muci láthatóan eldöntötte, hogy szobatiszta lesz.

Az előzmények: nyár eleje óta próbálkozom nála, egész biliarzenálja van, sokat beszéltünk arról, hogy a nagyfiúk nem hordanak pelenkát és a bilibe pisilnek und kakilnak, de ha nem adtam rá pelenkát, akkor balesetek történtek (ugyanakkor mivel kipisilt az erkélyre vagy belepisilt a dömperbe, tudni lehetett, hogy képes lenne irányítani ezt a dolgot, ha akarná, csak nem akarja). Az apjánál egyszer pisilt a bilibe az agyonitatás, eszközön ültetés és hasböködés módszerével, valamikor két hete.

Az elmúlt két napban pucér seggel rohangált, én pedig felmosogattam utána a dolgokat, aztán estefelé megint megbeszéltük, hogy anyának nincs kedve takarítani, mennyire szomorú a bili, hogy SENKI nem pisil bele, és belengettem, hogy ha esetleg mégis belepisil, akkor kap békás gumicukrot. Utána leültem dolgozni, és egyszer csak hallom, hogy Mucika közli velem, miszerint ő most belepisil és belekakil a bilibe, erre bólogattam, hogy persze-persze (játékból gyakran csinált már ilyet eredmény nélkül), de utána tényleg állta a szavát.

Az ezt követő jelenetet egy nagyobb nemzeti ünnepséghez tudnám hasonlítani, békás gumicukrokkal. A külső szemlélő számára egyértelmű lett volna, hogy valamelyikünk minimum egy emberfeletti hőstettet hajtott végre. Utána viszont végigkérdezte az összes ismerősünkről, a plüssállatait is beleértve, hogy ők is bilibe/vécébe pisilnek-e, és láthatóan megdöbbentette, hogy igen, ezen elment egy kicsit gondolkozni.

Ma már nem is volt baleset, szépen intézte a dolgát az eszközbe, sőt, amikor el kellett mennünk a boltba, végig visszatartotta, és hazaérve letépte magáról a pelenkát, majd rohant a bilihez.

Ami a jutalmazást illeti, ma délben megkérdezte tőlem, hogy én kapok-e békás gumicukrot, ha a vécébe pisilek, amit remek alkalomnak találtam arra, hogy felvilágosítsam a korral járó kötelességekről és felelősségről, arról, hogy én nem kapok békát, de még így, külön jutalom nélkül is a vécébe pisilek, mert meghozom ezt az áldozatot a civilizált életvitelért. Mucika ezen is elgondolkozott egy kicsit, majd összegezte magában a hallottakat, és a következtetéseket levonva közölte velem, hogy nem baj, ana, majd én adok neked az én békámbój, ha üdeszen a vécébe piszijsz.

Mondjuk nem mindig ilyen aranyos, van, amikor pimasz is, de sajnos még a pimaszságot is aranyosan csinálja. Ma ültünk az asztalánál és ebédeltünk, én közben valami proofreadinget néztem át, és gépiesen mondogattam neki, hogy ne szórja már szét a rizst. Amikor Muci ezt megunta, visszaszólt, hogy ana, nugodjál máj meg, mire felkaptam a fejem és csúnyán néztem, mert felnőttekkel nem szemtelenkedünk. De még mielőtt ezt megfogalmazhattam volna, Machiavelli Mini arcán először riadalom futott át, mert rádöbbent, hogy ezzel kicsit elvetette a sulykot, majd széles, lefegyverző vigyor terült el rajta, és behízelgően hozzátette: mondta kisjéce. (Van ugye az a Szutyejev mese a kispipiről és a kisrécéről, amiben mindig mond valamelyik valamit, és ezt gyakran elmeséli, meg tovább is fejlesztette más sztorivonalakra).

Biztos nem a legjobb pedagógiai módszer, de muszáj összepuszilgatni, amikor ilyen gyorsan kapcsol meg vicces meg aranyos.

(A dackorszak olyanokban merül ki, hogy amikor a délutáni alvás után levettem róla a pelust, azt mondta, adjam rá vissza, akkor elmagyaráztam neki, hogy mi már nagyok vagyunk, anyán sem pelus van, hanem bugyi, és megmutattam, hogy látod, szép kék bugyi, mire toporzékolva azt válaszolta, hogy nincen!!! nem kék, pijos!!!, és ez akkora lükeség volt, hogy a következő pillanatban ő is elröhögte magát, pelenka feledve).

Ja, és ami a tejszínhab a mindennek a tetejébe, az egész napos bilis diadalmenet után este kijelentette, hogy ő már annyira nagyfiú, hogy pedálozni fog a biciklivel, majd felült rá, és pár próbálkozás után tökéletesen pedálozott, amire eddig szintén nem volt hajlandó. Utána mondta, hogy hívjuk fel apát elmondani, és az apjával teljesen koherensen megbeszélték, hogy ki pedálozik, ki pisil bilibe és ki apa kedvenc kisfia, én meg csak az államat szedegetem a padlóról, hogy mikor nőtt fel ennyire.

Ruhákról, képekkel.

Elolvasom »

Csak értesítenék mindenkit, hogy a Muci továbbra is nagyon aranyos, és most nagyon beindult beszédfejlődésileg, ami nagy dolog, ha azt vesszük, hogy tavaly októberben kezdett beszélni.

Sajnos a meglendült képességeit leginkább arra használja fel, hogy az anyjának beszóljon, már-már kiskamasz szintet érve el. A múltkor például lent matatunk a konyhában reggel, amikor rákérdezett, hogy ana, mikor cinálod meg végje a kávét? (Azt hiszem, kezd összefüggésekre is ráébredni a kávé és a reggeli hangulatom között). Mivel azért nem csináltam meg még a kávét, mert őt láttam el mézes-sonkás szendviccsel (pfuj, de ő szereti), visszakérdeztem, némileg pikírten, hogy Mucikám, szerinted most mit csinálok?, mire ő gyermeki őszinteséggel azt felelte, hogy szejintem csak jájkájsz össze-vissza.

(A következő mondata az volt, hogy Ana, nem puszijgathatsz mindig, de röhögött, úgyhogy nem vettem komolyan).

igazából azért nem posztolok mostanában, mert nincs időm képeket szerkesztgetni, de akkor most egy gyors beszámoló képek nélkül, és majd holnap ábra.

Rengeteg minden volt, például a Mucolda születésnapja, ami a koraszülötteknél a hármas szabály szerint egy újabb nagy mérföldkő (az első három nap, három hét, három hónap és három év a kritikus különböző szempontokból), és mostanra teljesen elmúlt koraszülöttnek lenni. Fejben állítólag intelligensebb a koránál, testben jól megfelel (a háta gyenge, de azt csak én látom), ami rekordhosszúságú dévényezés után nagy öröm.

Születésnapjára a Mucus babaházat kapott, ami merész húzás volt tőlem, tekintve, hogy a Muci jelenleg három kisautóval alszik, kisautós meséket akar, autós videókat kér a youtube-ról, azt válaszolja arra a kérdésre, hogy ő micsoda, hogy én ed kiszautó vadok, és a múltkor elalvás előtt, félálomban azt suttogta a fülembe, hogy ana, én nadon szejetem az autókat. Ugyanakkor én nagyon szerettem volna egy babaházat, és igazából Mucolda is nagyon szereti, bár a nyuszi mellett lakik benne pár kisautó is (akik békésen élnek, főznek és alszanak egymás mellett).

Emellett kapott a nyuszi mindenféle verdás merchandise-t is, mert most az a nagy sláger (mióta a család egy barátja bevezette az életébe a filmet, amit nagyon szeret, csak a líraibb részeknél szól rám, hogy nem énekejnek az autók, hanem dojszan mennek, ana cinál vajamit), továbbá pont a születésnapján voltunk a Metróban, ahol meglátott egy tűzoltógarázst, amit nem volt szívem otthagyni. A tűzoltógarázshoz egyébként jár egy adó-vevő is, vagyis inkább adó, egy bigyó, amin nyomni kell a gombot, és közben bele lehet beszélni a hangszóróba. Ezt megmutattam Mucinak is, és javasoltam, hogy mondjon bele valamit, mire csak nézett rám értetlenül, hogy mégis mit mondjon. Felajánlottam a "mókus"-t, mint lehetőséget, amivel él is, úgyhogy azóta időnként felhangzik a ház különböző pontjain szigorú hangon, hangszóróból, hogy mókusz, mókusz!, ami elég vicces.

Beszédileg most már engem is kijavít, a múltkor üvöltöztünk egymásnak a két szint között, mint Wolowitzék a TBBT-ben, hogy ana itt van? mire én mindjárt megyek, Mucikám, csak csinálok egy kávét, amire a kis nyelvápoló azt kiabálta vissza, hogy nem cinájok, ana, hanem főzök.

Azt meg soha nem fogom megunni, hogy már beszélgetni is lehet vele. Van a korosztályában elterjedt szelektív süketsége, hogy ha kedvesen kérek tőle valamit, amit nem akar megtenni, akkor elengedi a füle mellett, csak a határozottabb hangnemre reagál (olyankor elnéző mosollyal, nagylelkűen megcsinálja, ha már ennyire szeretném). A múltkor nagy, színpadias sóhajjal megkérdeztem tőle, hogy Mucikám, miért kell veled mindig kiabálni, mire ő nagy komolyan megmagyarázta, hogy nem kejj kiabájni, ana, cak ha nem kiabájsz, akkoj nem üjök le, amiben végső soron teljesen igaza van (és természetesen agyonpuszilgattam).

És a legérdemesebb azért csinálni gyereket, mert hihetetlen módon felnyomja az ember önértékelését. Muci mindig megdicsér, amikor kiszállunk az autóból, hogy nadon üdesz vad, aminek az értékéből csak egy kicsit von le, hogy a múltkor beszállás közben figyelmeztette a kisautóját, hogy nadon kapaszkodj, kiszautó, mejt ana vezetni fog. Volt egy olyan játszótéri jelenet is, hogy egy kislány azt mondta a Mucinak, hogy az én anyukám orvos, mire a Muci azt válaszolta neki, hogy az én anukám meg szép (komoly aaawwwww-faktor mucianyuka részéről). Illetve a múltkor muszáj volt megvennem azt a narancssárga ruhát, amivel nagyon régóta szemeztem, mert leárazták, és amikor Muci meglátott benne, rögtön megjegyezte, hogy nadon szép a pijos szoknád, és azóta is kéri néha, hogy vegyem fel, továbbá mesét is költött már arról, hogy ész akkoj nadon szegének vojtunk, anának cak ed pijosz szoknája vojt, muszikának meg cak ed jégkondija, ész nadon szokat nevettünk.

És tényleg nagyon sokat nevetünk.

A Muci délutánra belázasodott, úgyhogy közöltem vele, hogy nem megyünk ki motorozni, ő pedig erre halálosan megsértődött. Mivel a sértettségét távolról nem tudja kellőképpen érzékeltetni, beült az ölembe, és ott csinálta azt, hogy nem nézett rám, és biggyesztett szájjal duzzogott, én meg próbáltam kiengesztelni.
– Építünk garázst a Mucikával? – kérdezi az anyaállat behízelgő hangon.
Dániel biggyeszt, duzzog, nem néz.
– Játsszunk a mentőautóval? – próbálkozik a bukott anya kitartóan.
Dániel biggyeszt, duzzog, nem néz.
– Kérsz banánt, amit együtt vettünk a boltban? – terel lucia gasztronómiai zsarolást is alkalmazva.
Dániel erre rám néz, valami végtelenül megvető pillantással végigmér, majd azt feleli:
– Nem a bojtban vettük a banánt, hanem a közéjtben.
Kicsit azért büszke vagyok rá, hogy alig kilencvenegy-két centi, de beszólni már most tud.

Mucus mára már jobban van, legalábbis vidáman ébredt, majd tájékoztatott, hogy emedünk a bojtba és veszünk Daninak fekete autót (kinézte, hogy mit akar húsvétra, lábbal hajtósat), majd azért inkább feljött az ágyamba. Mióta ő is beteg, itt fetrengünk ketten, én dolgozom, ő játszik a három kedvenc kisautójával, és néha rám szól, hogy ő most anya helyén akar lenni, akkor helyet cserélünk. Azt is tudja, hogy mire való a szápópép, benne van az intejnet, az intejnetben van fiú [ez ő], vannak autók, és ana íjja az intejnetet. Illetve tegnap mondtam neki, hogy várjon egy kicsit, megnézem a Muci blogját, erre egész este azt magyarázta, hogy a fiúnak van bogja a szápópépben.

Valamelyik este heverészünk itt békésen, én kihasználom, hogy a gyermek engedékeny hangulatban van, és a hátát simogatom, mire egyszer csak álmodozva megszólal, hogy szejetem ana kezét. Ana erre természetesen elolvad, és visszakérdez, hogy és még mijét szereted anyának, malackám, mire Dániel elgondolkozik, majd tárgyilagosan azt válaszolja, hogy ana kubuját (a Kubu nagy sztár).

A múltkorjában meg kicsit mocskosan hozta haza az apja a barlangból, én éppen mosogattam, úgyhogy viccből odaszóltam Dánielnek, hogy vegye le a nadrágját, és tegye a szennyesbe, mire tényleg levette a nadrágját, és betette a szennyesbe. Álompasi. Teregetni is segít, csak még egy kicsit rövid hozzá.

Az OCD-jét meg tőlem örökölte, úgyhogy teljesen fel van háborodva, mióta kicseréltem a hálószobámban a kiégett izzót energiatakarékosra, mert arra nem fér rá a lámpabura. Azóta rendszeresen tárgyalásokba bocsátkozik velem arról, hogy visszatesszük a jámpa fedejét, mire elmagyarázom, hogy túl nagy az izzó, nem fér rá, erre azt feleli, hogy tedük vissza a kici jámpaköjtét, én tájékoztatom, hogy az elromlott, nem lehet visszatenni, erre hozza a kabátját, hogy emedünk a bojtba, veszünk kici jámpaköjtét. Mindezt naponta olyan tizenötször. Zavarja, na.

Ha már bolt, a múltkor előadott az egyik nagyáruházban egy monodrámát. Kérte, hogy vegyem ki a kocsiból, kivettem, jött mellettem, és egyszer csak hallom, hogy komolyan magyaráz valamit. Odafigyeltem, hogy mi van, és a Muci azt mondogatta, csak úgy maga elé, a világba, hogy ana mindig vásájoj, szegén Dani nem üjhet a kocsiban, a jábán kejj mennie Danikának, mert ana mindig vásájoj. Nagyon örültem, hogy gyermekvédelmisek nincsenek éppen a közelben, mert eléggé meggyőző volt.

A következő poszt az állatkerti kirándulásról fog szólni, már amennyiben sikerül betömörítenem hozzá a videót. Elöljáróban csak annyit, hogy ott láttam először úgy istenigazából hisztizni a Mucit (a végén a fáradtságtól), amikor nem engedtük agnussal, hogy az elefántok közt motorozzon, mire a következő pillanatban azt bámultuk halál kimerülten, de röhögve, hogy Dániel üvöltözve megpróbált kirángatni egy facsemetét a földből, hogy eldobhassa, miközben azt kiabálta, hogy de motojozunk az ejefántokkal.

A Muci ma reggel azzal kelt, hogy megyünk a Zsófihoz autóval, utána azzal folytatta, hogy nézzük meg agnus képeslapját, majd elmesélte, hogy agnus hóban volt ott, és bement a házba, és fázott a lába. Utána közölte velem, hogy csinálunk fényképet agnusnak Muciról és Fániról, nagyon fog örülni.

Végül nem fényképet csináltunk, hanem videót, vagyis videókat, mert Nárcisz Dániel Kilián öt másodpercenként szeretné megnézni magáról az elkészült felvételeket (többször egymás után), egyébként viszont utálja produkálni magát lencse előtt, úgyhogy végszavazni kell neki.

Az első videóban már tudja a nevét (valamennyire):



A másodikban hozta a Fánit (alien-anyakirálynő), hogy róla is, úgyhogy Fáni is megmarad az örökkévalóságnak:



Felhívnám a figyelmet még az ún. büntető tekintetre, amikor azt mondom neki, hogy nem ülök le.

[családi életkép, anya (l) a számítógépnél dolgozik, gyermeke (M) egy játékratrak lapátját bizgerálja elmélyülten a földön ülve. Az anyának hirtelen eszébe jut, hogy úristen, a gyerek még nem tudja a nevét.]

l [kedves, gyengéd hangon]: Mucikám, hogy hívnak?
M [határozottan]: Nem.
l [rávezető jelleggel]: De Mucikám, hogy hívnak? Apjaneve Dániel Kilián?
M [határozottan]: Nem.
I: Hanem hogy hívnak?
M [ellentmondást nem tűrően, továbbra is a játékot piszkálva]: Zsiráf.

Ehhez egyébként azóta is ragaszkodik, ahányszor megkérdezem, úgy néz rám, mint egy szellemi fogyatékosra, és azt mondja, hogy Zsiráf. Végül is, ő tudja.

Most is csak gyorsan írok (lassan írni egyébként is sokkal több idő lenne), mert fel akarom valahova jegyezni az adatokat, miszerint a Muci 90 cm és 12,6 kg, a védőnő megmérte. Ezek után Apjaneve Dani Zoárd Vulkán Turul Kilián közölte a védőnővel, hogy mama ebédet főz, apa a cicávaj jáccik, Boji iskojában van, ana dógozik, utána beüj az autóba és kojmánozik és énekej, utána Danivaj jáccik, amivel komplett szociológiai áttekintést adott a családi helyzetről és a nemi szerepekről. Érdekes egyébként, hogy az apja autója sokkal férfiasabb, mégis mindig az ana autóját keresi az utcán, és nagyon meg tud örülni a Priusoknak.

Ha már autó, kapott egy ratrakmodellt, amit a síelős helyen vettem, hát volt nagy öröm, miután megbeszéltük, hogy ez nem terepjáró, hanem jatjak. Először végigmutogatta, hogy játod, van japátja, van mászik japátja, játod? hú, van jámpája!, azóta meg olyanokat hallok a szobájából, hogy a jatjak megvája a jámpát, utána eetója a havat, játod, Fáni?

A védőnő megemlítette egyébként a szobatisztaságot, például hogy a gyereket tanítsa meg állva pisilni az apja. A gy.a. szerint viszont sokkal viccesebb lenne, ha én mutatnám meg az állva pisilést.

Mindenesetre a kakaügyek rendezésének már nekiláttam, és első lépésként a becsinálás beismerését próbáltam megtanítani a gyermeknek ún. demonstratív jó példával, melynek során odajön hozzám valamelyik plüssállat, én megkérdezem, hogy bekakilt-e, ő azt mondja, hogy nem-nem-NEEEEM, de akkor elmagyarázom neki, hogy ha bekakilt, akkor pelenkát kell cserélni, hogy tiszta legyen és illatos, mint a Dani, aki ügyes nagyfiú. Na ez a szóban forgó Daninak nagyon megtetszett, azóta hordja hozzám a különböző babáit, állatait, meg amit még lel, hogy kérdezzem meg tőlük, hogy bekakiltak-e, így esett, hogy tegnap este hullafáradtan azon kaptam magam, hogy az erősködésére a kezembe veszem a portörlőt, mélyen a szemébe nézek, és okító-nevelő hangon megkérdezem, hogy portörlő, bekakiltál? (A portörlő persze tagadott, de utána rendeztük az ügyet, volt feloldás, meg minden).

A Muci monológja ma este (én közben pakolásztam valamit):

Ejszakadt a könv. Nem baj. Katonadojog. Ana megjagasztja. Ana mindent megjagaszt. Ana megjagasztja a föjdet. Nem, most máj sötét van. Ana hojnap jagaszt meg a föjdet.

Mindezt olyan meggyőződéssel, amitől akkora, de akkora superwomannak érzem magam, hogy arra nincsenek is szavak.

Ez rövid, de muszáj. A Mucival a kedvenc közös versünk a verebes-fatetős (Nemes Nagy Ágnes: Hóesésben), amit a Muci úgy foglal össze nekem, ha nem mondom elő neki, hogy "eszik a hó, ázott a gomolyag, fatető!", de néha már herótja van attól, hogy produkáltatom így kettesben, és amikor most este megint felvetettem neki, hogy esik a hó nagy csomóban (oké, tudom, szakad, ez a mi verziónk), akkor közölte, hogy nem, majd miközben átment a saját szobájába, hallottam, hogy az orra alatt azt morogja magában, hogy nem eszik a hó, nincen vejéb, ejszajadt, nem kejj fatető.

Bejegyzés két videóval és két képpel. Ezen a képen a Muci egy kézzel válogatott kéregdarabot nyújt át agnusnak az avarban heverve. Levelek, tekintet, romantika.

Elolvasom »

Majd írok hosszabbat-képesebbet is, csak mindig van valami, most például a Mikulás. A Mikulás a Muci benti szandáljába hozta a mandarint, a szaloncukrot, a csokitélapót, a biogumicukrot és a Kirk babát (Spockot az istennek nem találtam sehol, de valaki el kell vezesse az intergalaktikus dömpert), amíg a Muci délután aludt.

Amikor felébredt, akkor szóltam neki, hogy vegye fel a szandálját, és akkora öröm volt, hogy na, és azt is megértette, hogy a Télapó hozta a dolgokat (cukjokat! Muszikának!), és utána egyszer csak hallom, hogy a babájával beszélget (ez a babás dolog is aranyos, mert a babát, ami egy olyan nyolc centis, nagyon helyes kislánybaba, még a terhességem előtt vettem valahol, mert megtetszett, és úgy éreztem, ha egyszer kislányom lesz, akkor biztosan örül majd neki, erre a Muci egy fél éve megtalálta, és azóta a baba vezeti a dömperét meg a tűzoltóautóját, nagyon szereti), szóval azt mondja a babának, hogy baba, vedd le a szipődet, hoz neked a téjapó szukojkát, és ezzel átvitte a szobámba a baba cipőit, úgyhogy kénytelen voltam egy-egy Jelly Beant csempészni beléjük (a baba nagyon örült, Muci mondta neki, hogy hú, nadon öjüjsz!), utána megbeszéltük, hogy azért most már elment a Mikulás, pihen (iskojában van, vonta le a következtetést a Husi, akinek a nővérét ezzel szoktam kimenteni nála).

Pillanatnyilag éppen a plüssmacskáját eteti sonkás kenyérrel (cak ed piszikét, szisza! Na! Husit is edél!), én meg az öt perccel korábbi körutamon azt vettem észre, hogy ez a Miki valószínűleg a világ legcukorabb Mikije volt, aki nálunk járt, mert tele van az összes fenti cipőm és papucsom kisautókkal, helikopterekkel, pálmafákkal és sonkás kenyérrel.

Mostanában leginkább azért nem írok annyit a Muciról, mert sokkal viccesebb vele játszani, mint írni róla, illetve rengeteg időt elvisz a puszilgatása is (ha mást nem, annyit már elértem, mint anya, hogy nagykorában arról semmiképp nem panaszkodhat a pszichológusának, hogy "anyám nem puszilgatott eleget").

Például amikor leülök dolgozni az íróasztalomhoz, és akkor ő is leül a kisasztalához, és azt mondja, hogy Muszika dógozik, fódítok, és halálos komolysággal megforgatja a kis babaszámítógépét, majd elégedetten feláll, hogy dógoztam (milyen vicces lesz ezt majd felemlegetni, amikor híres műfordító lesz).

Meg amikor fogja magát, és belebeszél a dolgomba, például együtt szoktunk főzni, ő a pulton ülve, és mondja, hogy teszünk beje méég vizet, így, ejég, meg megsózzuk, amire én egy kiselőadást szoktam neki tartani a szakmai alázatról, hogy ugye anya olyan húsz éve főz már, ő meg csak elméleti szakember, úgyhogy higgye el, hogy nem fogom elfelejteni megsózni, ezt Muci udvarias mosollyal végighallgatja, majd amikor befejeztem, akkor határozottan közli velem, hogy megsózzuk!!. És akkor megsózom. (Milyen vicces lesz majd ezt felemlegetni, amikor híres mesterszakács lesz).

Meg folyamatosan narrálja magát, ami számára kínos lebukásokat eredményez, például egyszer csak hallom, hogy mondogatja, hogy szejintem muszika bekakijt, szejintem muszika büdösz, mire megkérdezem, hogy kaka volt-e, ő meg döbbenten nézve tagadja, mert nincs ideje pelenkázódni (vajon miből találták ki, gondolta Stirlitz). Utána motyogva folytatja, hogy szejintem muszikának nem kejj a pejenka. (Milyen vicces lesz ezt felemlegetni, amikor híres nemzetközi titkosügynök lesz. Ja, olyan nincsen).

És az is cuki, ahogy felkéredzkedik az ölembe, hogy kejesünk gépeket, mire én beírom a youtube-ba, hogy excavator, és kiderül, hogy ez egyáltalán nem piaci rés, mert több egész albumnyi videó létezik kisgyerekeknek igazi munkagépekről és megkülönböztető jelzést viselő járművekről. És a gyerek tényleg odáig van tőle, öt másodpercenként álmélkodva megjegyzi, hogy játod, gépek, és ragyog a kis arca (milyen vicces lesz ezt felemlegetni, amikor híres markolós lesz).

És amúgy is olyan önálló és nagyfiú már, simán elindul otthonról, mondja is, hogy sziasztok, ejmentem, és amikor megkérdezem, hova megy, azt mondja, autózni, homokozóba, és tényleg ott van nála a vödre meg a lapátja, az autót is tudja kezelni (legalábbis odáig, hogy kinyitja és beül az ülésébe) én meg mondom, hogy oké, de vegyen cipőt, mire Muszika, a lázadó törvényenkívüli, aki akkor autózik el a homokozóhoz, amikor akar, leül, és olyan húsz percen keresztül próbálja felvenni a cipőjét, majd feladja a terveit, mert sok korlátot fel lehet ugyan rúgni az életben, de azért otthoni szandálban mégsem mehet a játszótérre, ezt be kell látni. (Milyen vicces lesz majd ezt felemlegetni, amikor...ööö, rendszeresen elmegy majd otthonról).

Képek-videók majd máskor, most a youtube valamiért nem tölt fel nekem.

Még mindig nincs időm képeket meg videókat szerkesztgetni, de a Muciról írni azért muszáj.

Először is, csomóan kérdezgették tőlem a bölcsit, és az van, hogy egyelőre (a következő két hétben biztosan) nem akarom beadni, mert osztottam-szoroztam, és én tökre örülök, hogy itt van velem (oké, fárasztóbb egy kicsit így, de annyit lehet vele nevetni, meg egyébként is jó gyerek), ő tart valamennyire a bölcsitől (ma beugrottunk húsz percre az egyik közeli magánintézménybe, és végig a nyakamban lógott), és egyszerűen nem tartom szükségesnek, hogy őt egy olyan helyre kényszerítsem, ahol esetleg nem érzi jól magát, leszmég ilyen az életében elég. Azt viszont szükségesnek tartom, hogy amíg lehet, itt legyek neki, és biztosítsam róla, hogy ő a legaranyosabb és a legtökéletesebb a világon (ami azért nem jelenti azt, hogy paradicsommal dobálhatja a kutyát az erkélyről), mert én hiszek benne, hogy ezzel a későbbi kiegyensúlyozottságát meg az oké vagyok - oké vagyságát is megalapozom.

És ha vágyakozva nézné a gyerekeket, vagy túl fáradt lennék tőle, vagy egyszerűen csak másra kellene az időm, akkor simán beadnám, mert abban is hiszek, hogy elsősorban nem a folyamatos anyára van szüksége, hanem a kiegyensúlyozott anyára, de most így minek, majd eljön annak is az ideje.

Szociálisnak meg szociális, talán túlságosan is, udvarias meg előzékeny meg értelmesen reagál, viszont azt tökre nem érti, ha kiveszik a játszótéren a kezéből a lapátot, nem megsértődik, hanem csak értetlenül néz, mert itthon mi azt úgy szoktuk, hogy kérem a lapátot, köszönöm. Erre szerintem viszont még van ideje, hogy ilyen helyzetekkel szembesüljön.

Viszont mondatokban és ragozva beszél, ami nagyon furcsa. Konkrétan az a furcsa, hogy egyik nap még csak olyanokat mondott, hogy jámpa! szisza!, másnap reggel meg felmentünk az emeletre, és kijelentette, hogy hú, fent is van motor, ami azért egy bonyolult, bővített mondat, és csak így a semmiből. Tegnap meg megkérdeztem tőle (nem vártam választ, de mióta hazahoztuk a kórházból, folyamatosan kommentálom neki a dolgokat), hogy husikám, nem láttad-e a fél papucsomat, mire valamivel molyolva szépen elmondta, hogy bejetettem a kisautót, betettem a fiókba, és valóban. De álmában is dumál, a múltkor bementem hozzá éjjel, mert beszélt, és csukott szemmel, alva azt dünnyögte, hogy pejenka eement gajázsba, pihen, ajszik (az a mi háztartásunkban evidencia, hogy mindenki és minden garázsba jár állandóan, mert annál érdekesebb hely a világon nincsen).

De azért leginkább mégis az amorózoskodását imádom, hogy simán idejön, és azt mondja, szejetjek, édeszem, ezt én szoktam neki mondani lefekvéskor, de azt viszont teljesen magától találta ki, hogy szejetem anát, szép, szejetem a szemét, szejetem a füjét, szejetem a mászik füjét, de ebben persze van egy csomó hatásvadászat is, mert ilyenkor, mire az összes ismert testrészemet végigsorolja, annyira elolvad a saját kedvességétől, hogy a végén a saját fejét kezdi simogatni, hogy muszika nadon anajosz (egyébként tisztában van vele, hogy Dani és Dániel, de az előbbit csak hivatalosabb kontextusban használjuk, az utóbbit meg akkor, amikor valaki kakaóval akarja meglocsolni a pálmát).

Az egyedül evés meg a szobatisztaság necces, az előbbi megy ugyan, csak takarítósan (viszont számolni nagyon tud, tésztaevéskor kommentálja, hogy vijjára tészta, hájom, jeesett, kettő), a szobatisztasággal meg ott tartunk, hogy a fürdőszobába bemenő vendégektől nem mulasztja el megkérdezni, hogy kis- avagy nagydolgukra mennek-e. Nem ilyen formában. A saját kis- és nagydolgát viszont csak utólag jelenti be, nem baj, majd eljön az is.

A Mucifülűben azért eltárolódnak az információk, mert amikor este megtárgyaljuk a nap eseményeit, és odaérek, hogy és akkor kint ugattak a kutyák, akkor pontosításképpen megjegyzi, hogy Bodri. Cézár*. Pedig nem is emlékszem, mikor nevesítettem őket előtte utoljára.

Azt már tudja, hogy a dolgozós számítógépemhez nem nyúlhat hozzá, cserébe időnként, amikor cicát követelve az ölembe ül, akkor beírom neki a Google képkeresőbe, hogy macska, és akkor lelkendezik, hogy mennyi szisza, ement a szisza, vau-vau szisza (a Google képkereső nem az életre tanít, tele van macskákkal összebújó kutyák képével), motoj (ha a legkisebb mértékben is belóg a képbe mondjuk egy motor első kereke, azt már fontos megemlíteni).

Meg olyan is volt, hogy fent dolgozom, Muci szép csendben lemászik a földszintre, és bár nem szokott egyedül veszélyes dolgokat csinálni, de azért bennem fél perc alatt megszólalt a vészjelző, és lementem utána, hogy mi ez a nagy csend. A Mucifülű meg teljesen felnőttes pózban ott ült a kanapén, az ölében egy képeskönyvvel, azt lapozgatta, és közben kérdően rám nézett, hogy mit zavarom, ő csak utána akart nézni valaminek a lenti könyvében.

Ha már dolgozás, a Muci általában közben mellettem ül, és időnként beszélgetünk, de néha átmegy magánéletet élni a saját szobájába, és olyankor ötpercenként áthív, hogy vegyek le valamit a polcról, vagy kapcsoljam fel/le a lámpát, vagy adjak vizet. A lakótársi szerződésünk értelmében ilyenkor át is megyek a mondat közepén is, cserébe viszont a fentmaradó időben hagy dolgozni. És ma is volt ilyen, hogy ana, ana, deje, muszika, nagyon sürgető hangon, azt hittem, pókhelyzet állt elő, vagy ilyesmi, úgyhogy rohantam, és amikor odaértem, Muci rámutatott a tankjára, és felszólított, hogy puszit. Adtam neki magának egy puszit, erre azt felelte, hogy jaaaaj, neeeeeeem, és megint rámutatott a tankjára, hogy puszit. Ekkor közöltem vele, hogy remélem, nem gondolja, hogy a tankját fogom puszilgatni, mire konkrétan toporzékolni kezdett, és a szemét meregette akaratosan (az nagyon vicces, felhúzza a homloka közepére mindkét szemöldökét, és csúnyán néz, mind a kilencven töpszli centijével), úgyhogy a családi béke érdekében leguggoltam a tankhoz, és adtam neki egy puszit, mint egy időben eltévedt virággyerek, a Muci pedig meghatottan elmosolyodott, majd teljes lelki nyugalommal visszaült a Montessori-macijához, nekem félig háttal, mintegy elbocsátólag. Nem állítom, hogy valaha képes leszek teljes mélységében megérteni a férfilelket.

* A neveket a személyiségi jogok védelme érdekében megváltoztattam.

A bejegyzésben szereplő képekkel az apai és az anyai örökségek keveredését szeretném illusztrálni, a Muci egy vadnak született entellektüel.

Elolvasom »

Holnap igyekszem rendes posztot írni, képekkel meg minden, fejben már több megvan, csak időt adna valaki. De most ezt muszáj, ma a gyerekképű mutogatott a piros, pöttyös labdájára, és azt mondogatta, hogy köszikebatár, amit én nem értettem, majd végül odahozta a vakondos képeskönyvét, és abban megmutatta a hétpettyes köszikebatárt, akkor leesett.

(És csomó aranyosság van még, amikor megkapja a napi egy db szent túrórudiját, és azt gügyögi neki, hogy tessík, muszika, tutu, majd megpuszilja, és csak utána eszi meg, vagy amikor egyszer csak idejön hozzám, mondván, hogy piszkos a keze, és tényleg az volt, és pontosan úgy tartja, mint amivel engem szoktak szivatni, hogy nem bírom elviselni, ha piszkos a kezem, és olyankor tenyérrel felfelé tartom, vigyázva, hogy hozzá ne érjek semmihez. Na, ezt Muci nem láthatta tőlem, mert itthon meg tudom mosni, máshol vele nem koszolom, de benne van a genetikájában a mozdulat).

Újabb videók Muciról, aki kirándulni és strandolni nagyon szeret, továbbá bármilyen koszban meghempereg, ha alkalom kínálkozik rá, de fűre leülni snassz neki, ezért a szabadban mindig keres egy nőt a feneke alá.

Elolvasom »

Ugye vannak itt a paradicsombokraim, amik egy kicsivel magasabbak a Mucinál, viszont a Muci velük ellentétben olyanokat csinál, hogy megreggelizik, majd odamegy a hűtőhöz, és nyitogatja, és amikor megkérdezem, hogy mit csinálsz, husika, akkor rám néz, és tök komolyan a szemembe mondja, hogy "nem ettem", majd kivesz egy túró rudit.

Úgy tűnik, júliusra a beszédfejlődést programozta be magának így a júniusi járás után, mert egyrészt még mindig nyomja a babahalandzsát, másrészt viszont hirtelen olyanokat mond, amikor söprögetés közben elejti a seprűt, hogy "leesett, rossz", meg mindent utánam ismétel. Például a múltkor, amikor közöltem vele, hogy husikám, olyan koszos vagy, mint egy disznó, akkor elkezdett körbe-körbe rohangálni, és kiabálni, hogy "disznó! Disznó!", közben törvénytelenül röhögött, mert érezte, hogy azért ez valahol vicces. És amikor tegnap kimentünk az erkélyre meglocsolni a virágokat, és erről tájékoztattam szóban is, hogy látod, Muci, kijöttünk, akkor belekapaszkodott a korlátba, és büszkén körbekiabálta a szomszédságnak, hogy "kijöttünk! Kijöttünk!", ha esetleg valaki nem vette volna észre.

És mostanában azt csinálja, hogy rámutat dolgokra, és nekem meg kell mondanom, hogy mi az, azután elraktározza, és egyszer csak a nevén nevezi, de az apjával is ezt műveli, aki mesélte a múltkor, hogy mutatta neki a képeskönyvben az állatokat, utána lefektette a Mucit, majd hallotta, ahogy gyakorolja az ágyában a mókus kimondását, meg minden. És amikor elment az apja, én is lefektettem a Mucit, és amikor felébredt, akkor az volt az első szava (jelentőségteljesen a szemembe nézve, meg minden), hogy mósuk.

Evés szempontjából meg egy gourmand, eddig a cseresznye volt a kedvenc gyümölcse, most, hogy már nincs, az áfonya az, és ha hozok neki, akkor nagyjából két áfonyaként megölel és puszit ad, és úgy néz rám, hogy érzem, hogy nálam jobb anya nincsen, mert az áfonya biztosítását nem lehet überelni. A másik kedvence a nyári paradicsom, mindent megeszik, amiben paradicsom van, magától a paradicsomtól kezdve a paradicsomos tésztán át a paradicsomos rizsig. És ha esetleg én ennék salátát, akkor nagyon hamar azon kapom magam, hogy a Muci észrevétlenül felmászott az asztalra, és nagyon halkan, nagyon óvatosan, nagyon észrevehetetlenül a tányér fölé lógatja az arcát, és szélesre tátja a száját, mint egy cápa, hogy a villa mintegy véletlenül a szájába vándoroljon útközben (azt hiszem, Chipie írta egyszer, hogy a gyerekekben az a jó, hogy rengeteget lehet nevetni rajtuk, de esküszöm, a Muci erre még rá is játszik).

És egyrészt dackorszakban van, tehát minden nem, másrészt borzasztóan büszke arra, hogy milyen ügyes, úgyhogy ha azt mondom, gyere ide, Mucikám, akkor az nem, de ilyenkor elég annyival kiegészíteni, hogy hozd ide a szandálodat, és akkor fülig érő vigyorral hozza, amit szerencsére nem tud anélkül megtenni, hogy oda ne jönne maga is.

Amúgy meg kérésre megkeresi nekem a böngészőiben a cicát, meg a pingvint, meg az autót, meg a bácsit, de amikor megkérdezem, hogy és hol a kutya, akkor logikusan az ablak felé mutat, mert ugye mi odakint tartjuk a kutyákat. És ha megkérdezem, hol van anya, akkor megpaskol, és puszit is ad, ha azt kérdezem, hol a Dani, akkor magára mutat (leginkább a hasára, mert az a lényeg), de ha azt kérdezem, hol a Muci, akkor teljesen random módon vagy önmagára, vagy rám, mint aki engem is belefoglal a Muciságba.

Képek meg majd lesznek, csak gyengélkedett a fényképezőgép, de már megjavították.

Tanítom a gyereket a klasszikusokra, vagyis hát ne szépítsünk a dolgon, Bene Gesserit-nevelést kap, például amikor megijed a porszívótól, mert a porszívó Új Helyen Van, akkor mindig elmondom neki, hogy nem szabad félnie, mert a félelem az elme gyilkosa (a kis halálig érdeklődés hiányában általában nem jutunk el, szerintem azzal meg kell várnom, amíg három éves lesz). Erre ma reggel a szokásos reggeli extázisában (Ana! Szia! Esző! Nem esző! Báguma! Sátán! Hamm-hamm!) amikor észrevette a porszívót, rögtön tudta, hogy az gyítosa! Gyítosa!

Az apjától ugyanakkor a jedi-alapokat is megkapja, például betanulták, hogy amikor az apja hirtelen kinyújtja felé a kezét tenyérrel előre, akkor a Muci röhögve hanyattvágja magát az ágyon, akármilyen messze van tőle. Nekem nem csinálja, állítólag azért, mert nincs velem az Erő. Úgy érzem, a Muci az óvódában vagy nagyon menő gyerek lesz, vagy nagyon meg nem értett gyerek.

És ma lett nekem egy nyilvánosan földön fetrengő gyerekem is, mint a filmekben. Amíg csak sétálni kellett a postára, azt tökre bírta, a mozgólépcsőt is akadály nélkül vette, de az mélyen felháborította, hogy a postán egy helyben kell állni. Amikor nem voltam hajlandó sátánni, vagy felvenni (megint lumbágós vagyok) akkor fogta magát, és hanyattfeküdt duzzogva. Szerencsére nem az az üvöltős fajta, hanem ha haragszik, akkor nem szól egy szót sem és nem hajlandó rám nézni, közben biggyeszt (ezt nagyjából féléves kora óta csinálja). Én rezignáltan tűrtem a dolgot, mert nem igazán volt más választásom, aztán amikor én következtem, a lehető legkecsesebben odahúztam a pulthoz a földön heverő gyereket a kezénél fogva, és megpróbáltam úgy tenni, mintha mi mindig így közlekednénk. Hálistennek a Muci nem haragtartó, úgyhogy amikor dolgunk végeztével (megjegyezném, egy bizonyos Apjaneve Dániel Kilián tértivevényes levele végett kellett postára mennünk, nem miattam) mondtam neki, hogy gyere, séta, akkor vigyorogva felpattant, és jött velem.

Amúgy meg egy röhögős tündérbogyó, csak sorbaállni ne kelljen.

A Muci belépett a dackorszak lightba, ami egyelőre csak azt jelenti, hogy a kedvenc játéka immár az, hogy ül a kanapén, én különböző játékokat nyújtok neki, ő meg mondja, hogy nem, és eltolja mindegyiket, majd várakozóan néz, hogy erre mit lépek. Anya röhög.

Illetve miközben a tápszerét csinálom, folyamatosan nyifogva rángatja a lábamon a nadrágot, ha túl sokáig tart, akkor színpadiasan lerogy a konyhakőre, mintegy lassított felvételben, először térdre esik, majd hasra omlik, és a padlóba dünnyög panaszosan az éhező kisgyermek. Kicsit még túljátssza, de én azért látom benne a bimbózó színészóriást. Utána viszont, amikor az etetőhelyre (kanapé) fáradok és őt is odainvitálom, azt mondja, hogy nem, és jelezve, hogy először össze kell pakolni ezt a kuplerájt (amit ő csinált), látványosan visszarakosgatja a konzerveket a konyhai polcra. Én általában ezt egy perc alatt megunom, és elkapom a frakkját, akkor istentelen röhögésben tör ki, és hajlandó táplálkozni.

Ha már evés, zöldséget továbbra sem hajlandó egészben vagy szerinte túlsűrített pép formájában fogyasztani, viszont kedvenc táplálékai a felnőttfasírt, a felnőttvirsli és a rizs szigorúan marokból fogyasztva. Az apja szerint a marhapörköltet sem veti meg.

Járni még mindig nem jár, viszont tegnap elsajátította a motorozás alapjait. Ezt először én próbáltam megtanítani neki, de nem jártam sikerrel, valószínűleg azért, mert én is csak elméleti motorozó vagyok, és a felét annak is elfelejtettem. Úgyhogy az anyai oktatással Muci csak odáig jutott, hogy ül a motoron, fogja a kormányát, tekergeti, és közben mondja, hogy bümm-bümm, ami nem csoda, mert én is kábé ezt csinálnám. Viszont a tegnapi látogatónk elmagyarázta neki, hogy hogy is van ez, és egyébként elképesztő megfeleléskényszeres a gyerek, mert amikor engem néz, akkor továbbra is csak kormányt tekerget és bümm-bümmözik, ha viszont szakértő kezekbe kerül, akkor hajtja magát és úgy bümm-bümmözik.

Továbbá az van még, hogy a Muci egy majom, de jó értelemben. Ma fotóztak minket, és amikor még csak a szcéna került berendezésre, a Don a szokásos itten idegenek vannak sztoikus és tartózkodó arckifejezésével bámult maga elé, viszont amint észrevette, hogy Fényképezik A Babát (aki egyébként már egyáltalán nem babás, de erről máskor és másutt), azonnal pózolni és arcokat vágni kezdett. Ez csak négyzetre emelkedett, amikor úgy fotózták a babát, hogy közben a Szép Lány (a sminkeslány, nekem is tetszett) nézte, akkor majd kibújt a bőréből, vigyorgott, játszotta az agyát, csücsörített, huncutkodott. Ezt a Szép Lány értékelte is, mondta, milyen aranyos arcokat vág, én meg mondtam neki, hogy igen, a Muci pofavágásban nagy májer, mire kijelentette, hogy igen, viszont két pofája mindenkinek van, de a Don sokkal többel rendelkezik. Azért azt hiszem, még nem adom be gyerekmodellnek Zoolander Csucsukát, kap még egy-két évet, hogy kifejlessze a szükséges sztárallűröket, addig itthon gyakorolunk.

Most mintegy mellékesen szeretném elejét venni az obligát kérdéseknek, szóval az van, hogy lemerült a fényképezőmben az akku (tisztában vagyok azzal, hogy erre van megoldás), de tényleg lesz majd előbb-utóbb sztárfotó.

Mialatt engem fotóztak valamivel később, a Muci először mintegy véletlenül mindig megpróbált beállni a képbe, utána becsalta a szobájába a fél stábot, és az elbeszélések szerint felnőtt emberek a szőnyegén hevertek röhögve, miközben ő körbemotorozta őket hangos gagyarászás kíséretében (meg úgy hallottam, a kiválasztott kedvenc stylistjának eljátszotta az összes hangszerén az összes dalát is, de szeretném tiszteletben tartani a magánéletét). A fotózást követően zabált, mint egy csorda csíkoshátú vadmalac, majd négy órán keresztül aludt kimerülve, vidám nap volt.

És még annyit szeretnék megjegyezni, hogy napok óta ezen röhögök, különösen a két utolsó bejegyzésen, amelyekben egyébként a túlzásnak nyoma sincsen, ezért nem járok én például csúcsidőben játszótérre.

Ebben a fejezetben a Muci több szempontból is tanúságot tesz kiemelkedő bölcsességéről, a korához képest különösen, a végén lévő videóban pedig elbújik, de szerencsére meglesz.

Elolvasom »

Régen volt már videó, úgyhogy most csináltam hármat, amelyeket exkluzíve csak ezen a blogon lehet megtekinteni (esetlegmég a youtube-on, vagy bárhol máshol, ahova beembeddelik). Kedvcsinálónak egy homályos paparazzi-fotó a gyanútlanul olvasgató Muciról:

Elolvasom »

Itt is elnézést mindenkitől, akinek elfelejtettem válaszolni a levelére, de ha már a blogomra (a Muci blogjára!) sincs időm, az azt jelenti, hogy tényleg nagyon nincs időm. Most viszont képek.

Elolvasom »