kicsi malac

Régen volt már videó, úgyhogy most csináltam hármat, amelyeket exkluzíve csak ezen a blogon lehet megtekinteni (esetlegmég a youtube-on, vagy bárhol máshol, ahova beembeddelik). Kedvcsinálónak egy homályos paparazzi-fotó a gyanútlanul olvasgató Muciról:

Elolvasom »

Bár ez nem hírértékű, de imádom ezt a zsebdémont.

Pár napja nyöszörögve alszik éjjel (nagyon rám van még hangolódva), időnként lemegyek, és megsimogatom, akkor elnyugszik, de ma reggel hat körül már nem bírtam, inkább felébresztettem, megetettem, és hancúroztunk egy hatalmasat a hálószobában. Lerángatta a polifoamot a gyermektornáztató egységről, csak a csúszós karton maradt rajta, és most az a kedvenc játéka, hogy felrohan rajta négykézláb, majd megfordul, hassal ráveti magát, és sikongatva lecsúszdázik fejjel előre, olyankor mindig nevetni kell. És eddig is előfordult, hogy a nyakamat átkarolva nagy, nyálas puszikat adott, de most már odanyomja a saját arcát is a számhoz, hogy én puszilgassam, ő meg kéjesen nyögdécsel közben. Továbbá konkrétan produkálta magát így reggel, például bemutatta, hogy tud tapsolni, magától, egészen jól, bár négyből egyszer nem találja el a saját kezét, olyankor nagyon csodálkozik, hogy miért nem szól két fél tenyér, ha csattan. Meg néha felborul.

A másik kunszt (tadáám!), hogy tett ma két lépést kapaszkodás nélkül, egyedül, az én kis súlyosan hipotón, egyensúlyzavaros malacom, majd seggre tottyant, és rám nézett, hogy azért most örülünk-e, vagy ez kudarcélmény. Megnyugtattam, hogy természetfeletti dolgot vitt véghez, nincs még egy baba a világon, aki erre képes lenne (meglehetősen amerikai stílusú anyuka vagyok). Meg odáig fejlesztettük a "mi van a szádban?" mutatványunkat, hogy amikor átment pár percre a szomszéd szobába, rutinból utánakiabáltam, hogy mi van a szádban, Mucikám, mire visszarohant, odajött hozzám, kivett a szájából egy barackmagot, átnyújtotta, majd ment dolgára. Nekem tök megdöbbentő, hogy érti, amit mondok.

Azt, hogy be tudja kapcsolni a porszívót (kifigyelte), már nem is említem, a monitorhoz képest ez smafu.

A pirosfenék-ügyek mintha kicsit rendeződni látszanának, mindenesetre sokat tartom pucér hátsóval, és törölgetek utána. Az első pár baleset után most már szól, ha jönne a stuff, ez rendeződött. Viszont ma felfedezte a fütyijét, kicsit megpiszkálta, és az eredmény láttán teljes megdöbbenéssel pillantottunk egymásra (erre a helyzetre nem készített fel engem a DM pasztellszínű "mit tud a baba egy évesen?" című tájékoztató füzetecskéje), de szerencsére akkor eszébe jutott, hogy a babakaját még nem pakolta le a polcról, úgyhogy rohant teljesíteni a kötelességeit. Tényleg nagyon imádom.

Újabb hónapforduló, ami egyben félév- és évforduló is, szóval helyzetjelentés.

Fizikai paraméterek: súly cca 8 kg, hosszúságról fogalmam sincs, nagyobb/egyenlő 72 cm, az biztos. A Muci nem egy kövér Muci, széltében minden lötyög rajta.

Alvás: továbbra is legalább 12 óra éjszaka egyben, nappal még 1-4 változóan, altatás továbbra is annyi, hogy letesszük, cumi a szájba be, és mire az ajtóhoz érünk, már horkol. Mostanában egy újítást is bevezetett, mert ő már nagyfiú, úgyhogy az utóbbi pár hétben hason aludt. Eddig a hipotón háta miatt nem volt neki kényelmes, most meg az egész éjszakát végignyomja hason, ráadásul kedve szerint forog még a szűk mózesben is, ami komoly fejlemény.

Nagymozgás: az előbbi bekezdés írása közben a Don négykézlábra állt, de elfelejtette, hogy ilyenkor legalább egy kézzel támaszkodni kell, odanyúlt valamiért, és pofára esett. Volt némi vinnyogás, vérző és bedagadt szájakkal, de a telefonpróba szerencsére negatív diagnózist mutatott a komoly sérülésekre (telefonpróba: ha sír, odaadom a Mucinak a telefonomat, és amennyiben azonnal abbahagyja, hogy elmélyülten nyomogatni kezdje a gombjait, akkor nincs komoly baja). Szóval próbálkozik keményen, egy ízben kutyázott is, illetve mostanában mindig tologatja a fenekét az égnek, meg térdelésből mászik fel dolgokra. Ha elkezd mászni, akkor egy ideig nem kell majd dévényre járnunk. Amúgy nagyon ügyesen surrog a lakás egyik végéből a másikba, az ággyal kell vigyázni, mert nem érti, hogy ő magasabb, mint a szemmagassága, és mindig beveri a fejét, amikor berombolna alá. A hétvégén belém kapaszkodva állásba is felhúzta magát, ha lennének kapaszkodósabb bútoraink, szerintem már rég csinálná ezt, de hálistennek nincsenek, így remélem, több motivációja lesz mászni. Ülni is képes támaszkodással, kis ideig támaszkodás nélkül is, csak figyelnie kell, hogy véletlenül el ne dőljön. Ja, és a szüleimnél ráültettem az unokanővére nyuszis kismotorjára, simán megült rajta kapaszkodva, és előre-hátra tologatta magát a lábával egy olyan 20 centis szakaszon, pedig nem is mutattam meg neki, mit kell csinálni. Ja, és megtanult kúszva tolatni, szóval most már nem szorul be sehova.

Finommozgás: abban nagyon ügyes, csipeszfogás meg minden, egészen apró tárgyakkal elboldogul, ha akadályozni próbálom valamiben, finoman megfogja a kezem, és határozottan odébbrakja, polcokról lepakol, visszapakol(ni is megpróbál), evőcumit tartja magának, alvós cumit jó irányban berakja a szájába, most szülinapra kapott egy dm-es babakönyvet, abban csipogtatta a kis öklével a csibét, miután az apukája megmutatta neki, xilofonozik (lehetőleg korán reggel), meg minden. Kedvencei az apja szerszámai, van már saját csavarkulcsa is spárgával rajta, hát az valami csuda, órákig elvan vele. Kapott most ilyen mintás polifoamot is, azon az ujjával követi a minták körvonalát, nagyon penge finommozgásból, na.

Evés: nagyjából mindent eszik, ami kicsapja, azt nem adom neki egy darabig, de szerencsére eddig csak az elsőkörös almát és barackot nem bírja. Ja, kábé sertéshúst meg mézet nem kap óvatosságból, tejet azért, mert mi sem iszunk, az epret nagyon szereti, nem allergiás, majd a málnát is kipróbálhatja. Amit maga szerez a konyhából lopás által (nyers krumpli, spárga, ilyenek), azt becsülettel megpróbálja megenni, akármilyen vacak is legyen. Amit én keverek neki, arra az első két kanálnál fintorog, utána benyomja az egészet, olyan másfél deciket szokott szilárd táplálékból egyszerre. Továbbra is naponta négyszer eszik, felváltva vannak zöldséges-húsos napok, illetve gyümölcsös-kekszes napok, egyrészt így kényelmesebb, másrészt nekem is bejött emésztésileg az elválasztós evés. Reggeli-vacsora tápszer.

Fogak: nem tudom, melyik hónaphoz kellene sorolni, nagyjából a szülinapján előbukkant a harmadik foga, ami a bal felső kettes, szóval szerintem akad ott még három, ahonnan ez jött. Írtam is, hogy tortakészítés közben állandóan hasmenéses babákat kellett tisztába tennem, azon meg is voltam lepődve, de valószínűleg akkor fogzási tünet volt. Ja meg reggelente két napig, ha nem csináltam elég gyorsan a tápszert, akkor sírt, ami tőle megahisztisségnek számít, más előjele nem volt a fognak.

Beszéd: nem, hamm, érteni azt érti, mint múlt hónapban, de a gagyogása már differenciáltabb. Asszem, én a mememe vagyok a szótárában, de van egy csomó "szava", vagy szószerű izéje, amik biztos jelentenek valamit, mert konzekvensen mondogatja őket, csak még nem tudom, hogy mit.

Egyéb dolgok: májusban megvolt az első ottalvós sátrazása, ráadásul rögtön 0°C fok körül, és panasz nélkül bírta, dévényen ő a bezzeggyerek, aki sír ugyan, de csak keveset és visszafogottan, a terápia háromnegyed részét még élvezi is, meg egyébként is napsugaras a jelleme, vigyori, meg minden. Zenei ízlése vegyes, nagyjából minden zenét szeret, egyetlen számot nem hagyok, hogy hallgasson, a Tankcsapdától a Lopott könyveket, mert szerintem még nem értené, hogy az, hogy "a lapjait teleírom", meg "a képeit kitépem" csak allegória. Ilyenkor azért megértem azokat, akik szerint a rockzene káros hatással is lehet a fiatalokra, de szerintem ha Lukács Laci évek óta nem drogozik, nem iszik és nem nőzik, akkor igazából valószínűleg könyveket sem firkál.

Visszatérve Mucira, továbbra sem bújós típus alapvetően, de igényli a folamatos testkontaktust, most például már félórája azt játssza, hogy ő megmássza az előtte tornyosuló anya-hegyet, én meg mindig visszaborítom, olyanok vagyunk, mint egy természetfilmben a nagyoroszlán, meg a kisoroszlán, biztos így tanul meg krumplit vadászni, vagy nemtom. Egyébként meg azt szereti, ha durvábban bánnak vele, a finomkodást nem bírja, de ha a leeséstől úgy mentem meg, hogy a fél lábán lóg a kezemben, akkor nagyon nevet.

Az apjával különösen jók ezekben a dolgokban, amúltkor azon kaptam őket, hogy a fiúm a Muci nadrágjával csapkodja a Mucit, de nem gyengén ám, a Muci meg istentelenül röhög. Mint kiderült, úgy kezdődött az egész, hogy a fiúm ki akarta rázni a kisnadrágot, mielőtt ráadja a gyerekre, és a vége közben véletlenül megcsapta kicsit a Don hasát, mire a gyerek nevetni kezdett, és akkor elszabadultak az indulatok. A másik ilyen dolog az volt tegnap, hogy odapattogtattam a Mucihoz a szivacslabdáját, ami a homlokáról visszapattant, és ezen kezdett el kacarászni, azután elég hosszan játszottuk ezt a gyerekkel, hogy megdobjuk a labdával, ő meg nevet, szóval igazi fiú, büszkék vagyunk rá.

Ebben a bejegyzésben a Don nagyon sok füvet lát hirtelen, amitől először megijed, de utána három napig úgy tűri a mínuszokat, mint egy született hegymászó (bár a hegymászókkal nem megy az anyukájuk is, hogy átpelenkázza őket). Hosszú bejegyzés, sok képpel.

Elolvasom »

A Muci még a mászós korszakának elején lerántotta az ikeás könyvtámaszokat (nem durva dolog, ilyen könnyű kis fémvackok) valamelyik alsó polcról, és vagy megijedt, vagy ráesett a kis kezére (nyomot nem hagyott), de volt egy kis sírás, úgyhogy felvettem és megvigasztalgattam (tudom, hogy nem szabad a sírást bátorítani, de olyan kevés alkalmam van már babázni vele). Amikor leraktam, a Muci odarobogott a polchoz, és - ezúttal óvatosabban - megint lerángatta a könyvtámaszokat.

A minap a Muci leborította a nagynehéz bazsalikomos-oregánós Happy Fruct paradicsomkonzervet a konyha egyik alsó polcáról, kis nyüszi, dédelgetés, lerakom, erre visszarobog, és megpróbálja óvatosabban leszedni a konzervet (azóta is mindig oda vezet az egyik első útja, nem is merem elfőzni a kedvenc játékát).

Tegnap a Muci elfeledkezett róla, hogy ő magasabb, mint a szemmagassága, és amikor be akart dzsalni az ágy alá, beverte a buksi fejét. Nyüszi, puszilgatás (ezek olyan félperces gyors menetek), térülök-fordulok, és azt kell látnom, hogy ott támaszkodik az ágy mellett, és próbálgatja nagyon óvatosan beleütögetni a fejét.

Imádom, ahogy nem adja fel.

Ebben a bejegyzésben szó esik a legújabb generátorunkól (bejegyzések folytonos biztosítása akár háborús körülmények esetén is!), továbbá a legújabb gyerekhordozó eszközünkről, amiről többen ki fogják szerintem szúrni, hogy nem mei tai, és lesz egy kis nosztalgiázás is a végén.

Elolvasom »

Ez a bejegyzés leginkább a gyerek kedvenc játékairól szól, illetve ismét megemlítem benne a pohárból ivást. Képekkel.

Elolvasom »

Ebben a bejegyzésben először is a sztárblogszereplő fiam természetfeletti képességeiről áradozom, mint az tőlem elvárható, majd hirtelen átkötéssel belecsapok a méhen belüli fejlődésbe (featuring Barr-test), továbbá először genetikusan feministának tűnök, utána viszont mégsem. Idővel kiderül rólam, hogy valaha szovjet voltam, de könnyebben megúsztam, mint az igaziak, és az emósoknak például nem szólok be, azt majd máskor. Fény derül arra is, hogy az élesztő futtatásának sebességéért miért nem osztanak érmeket, majd a létező és imaginárius gyermekeimmel szemben támasztott követelményeimmel zárul a bejegyzés.

Vigyázat, hosszú, képek nélkül.

Elolvasom »

Ebben a bejegyzésben szó lesz némi dévényezésről, utána rátérek arra, hogy milyen cuki a gyerekem, önmaga szerint is, meg én is olyan vagyok, mint bizonyos sztárköltők anyukája, csak egy kicsit sovinisztább, de annyira nagyon azért nem, mint a kislányok. Továbbá utalást teszek arra, hogy a jövőben is szándékozom bejegyzéseket írni.

Elolvasom »

Felhívtam a Rendszergazdát is az örömhírrel, de azt mondta, nem örül. Érdeklődésemre, hogy miért, felvilágosított, hogy ő úgy tervezte, lányunk lesz a fiúmmal, és ettől majd megtanuljuk, hogy nem szabad előre inni a medve bőrére, és önhitt módon előre eldöntenünk a gyerek nemét. Vigasztalásul elmeséltem neki a fiúm öröklődéstani elméletét (a fiúm időnként megpróbál behatolni az én világomba, és az én nyelvemen beszélni), miszerint abból kiindulva, hogy ő sokkal nagyobb és robusztusabb nálam, a kromoszómái is sokkal nagyobbak és robusztusabbak, tehát a gyerekünk rá fog hasonlítani, vagyis fiú lesz.

Ezzel szerintem nem lehet vitatkozni.

Gyermekünkről, Zoárdról ma kiderült, hogy fiú, ami nagy szerencséje ezzel a névvel. Örömömben elbőgtem magam a monitor előtt (valószínűleg ugyanezt tettem volna, ha lány, tiszta felfokozott állapotban voltam), majd hazajőve megrendeltem neki pár fekete rugdalózót "ROCK" felirattal, illetve lángoló triciklivel, hogy olyan legyen, mint az apja, meg egy Mummy's little vampire feliratút, ami megy az én vámpírosomhoz. Az apja is boldog, többek között azért, mert mostantól mondhatja azt feminista ismerőseinknek, hogy van egy gyerekem, meg egy lányom, illetve játszhatnak majd autószerelőset (igazi autóval). A gyermeknek egyébként az összes értéke tankönyvi, és a tudomány legújabb álláspontja szerint túlvagyunk a félidőn, innen már lejtmenet.