kicsi malac

Ebben a bejegyzésben a Don nagymozgásos dolgokat végez, illetve etetőszéket kap, ez utóbbit képi következményekkel.

Elolvasom »

Amúgy meg kipróbáltuk azt a tesztet, hogy gyerek homloka rúzzsal beken, és ha tükörbe nézvea homlokához nyúl, akkor tudja, hogy ő van a tükörben. Mucika nem nyúlt sehova, csak vigyorgott, úgyhogy konstatáltam, hogy nincs énfelismerése. Aztán viszont gyanús lett a dolog, mert ha engem bárhol meglát a tükörben hirtelen, akkor rögtön odafordul, ahol élőben vagyok, szóval ellenőrzésképpen mindenféle pöttöket rajzoltam a karjára. És igazam lett: tökre nem érdekli, hogy pöttyös a karja. (A rúzsom érdekli, hogy ő is összepöttyözhessen mindenkit).

Bréking: Nyuszihusi "Nyúlhús Csucsóka" Muci ma több ízben felállt a franciaágyba kapaszkodva, és pár lépést is megtett így (ez azért nagy hír, mert nálunk nincs járóka, nincs kiságy, nincs semmi rudas dolog, amiben megkapaszkodhatna, csak az ágyunkon lévő matrac pereme, parkettán állva zokniban, ami eléggé nehezített pálya). A földre ereszkedéssel akadt egy kis problémája, de aztán megoldotta az inkubátorban begyakorolt angolspárgás módszerrel. Amúgy négykézláb is megtett pár lépést, illetve a kanapéra rendszeresen felmászik. Ezeket augusztusra jósolták nekünk a szakértők, szóval örvendés van.

Amúgy nincs semmi különös, a fiúm beteg (gyanúja szerint barlangbontás közben kapott el valami többezer éves vírust, amitől esetleg cseppkővé változik), a Muci meg pár nap alatt borzalmasan anyás lett, folyamatosan követ, és megpróbál felmászni rám, ha lemegyek a konyhába, akkor a lépcső (elbarikádozott) tetejéről üvölti utánam, hogy "aga! Gaga!", ami babanyalven valami súlyos következményekkel járó felszólítás lehet, és még azt is hagyja, hogy puszilgassam, cserébe viszont folyamatosan puszilgatnom kell, vagy valami más vicces dolgot csinálnom vele. Szerencsére az éjszakán kívül a nap felét is átalussza (ellentétben velem, ugyanis én mióta megvan a gyerek, minden neszre felriadok, és a fiúm, mivel a cseppkővé változás folyamata meglehetősen kellemetlen, az éjjelek nagy részét bánatos sóhajtozással tölti). Hát így vagyunk mostanában.

Ebben a bejegyzésben Muci haját fújja a szél a videón, továbbá a Don több tekintetben önállósodik.

Elolvasom »

Ma szemvizsgálaton járt a Don, aki egy kicsit stréber. Ugye a gyerekek nagy vonalakban a szülők látásának átlagát szokták örökölni (ez nekünk a fiúmmal kábé -5 per szem, csak én kontaktlencsés vagyok, ő meg megműttette), illetve a koraszülöttek 80%-a egy-két dioptriával mínuszosabb lesz az egyébként várhatónál. Mucinak viszont tökéletes a látása, és ennek nagyon örülök, mert van egy durva, indokolatlan szemüvegfóbiám gyerekek esetében. A szemfeneke is teljesen tiszta, nincs sejtburjánzás, és nem is kancsalít a Don, csak azért tűnik úgy, mert a nem létező orrnyerge még nem húzza fel eléggé a bőrt a szemzugokból. A kancsiságot egyébként úgy lehet laikusan megállapítani, hogy olyan vakus képet kell csinálni, amin a fényképezőgépbe bámul a gyerek, és ha mindkét szivárványhártyája ugyanott csillan meg, akkor nem kancsít. Meg volt egy olyan próba-szerencse nagyobbaknak való vizsgálat is, hogy 3D-s kép, és ott mondogatták neki, hogy hol a kisautó, mire a Muci határozottan odanyúlt a kép jobb alsó csücskéhez, és megpróbálta kimarkolni belőle a kisautót. Mondjuk szerintem magával a szóval még nincs tisztában, bár az is lehet, hogy eddig csak azért nem beszélgetett velem kisautókról, mert szerinte én úgysem érteném.

Minden összevetve nagyon ajánlom a helyet, Dr. Sényi Katalin gyerekszemész és koraszülött-specialista magánrendelésén voltunk a Naphegy optikánál. Időre mentünk, nem kellett várni, a gyerekkel nagyon kedvesek voltak és alaposak is, illetve engem leginkább az győzött meg, hogy azt mondta a doktornő, hogy ha gyanakszom a kancsalságra fotó alapján, akkor küldjem el neki a képet az e-mailcímére. Egyrészt, hogy nem azt mondta, hogy akkor jelentkezzek be (és perkáljak), másrészt meg szerintem aki orvos létére hajlandó az internetet megtanulni és használni, az valószínűleg a technika egyéb vívmányaival is lépést tart. A vizsgálat egyébként hétezer forint volt, ennyit szerintem mindent összevetve bőven megér.

Másik örömteli újdonság, hogy eddig a Muci csak belém kapaszkodva volt hajlandó felhúzni magát térdre/állásba (ez azóta is megvan, hogy ha meglát leülni a földre, hörögve rám ront, és végeláthatatlan gimnasztikai gyakorlatokba kezd a testem segítségével), ma reggel viszont odament a kanapéhoz, és többször felmászott rá, továbbá felhúzza magát ahol csak tudja, térdelésbe, ülésbe, terpeszállásba. És esni is megtanult, szépen az oldalára fordul potyogás közben behúzott nyakkal, majd onnan gurul a hátára. A kanapét mindenesetre körbepolifoamoztam, meg oda is figyelek rá, de azt nem is lehet nem csinálni, mert olyan cuki, hogy alig látszik ki a földből, de már ülve molyol.

Ebben a bejegyzésben megint videó lesz (ami nem jár semmiféle elkötelezettséggel a részemről a jövőre nézve), illetve dicsekszem a gyerekkel, aki úgy viselkedik, ahogy a gyerekek szoktak.

Elolvasom »

Ebben a bejegyzésben a Don megrámolja a fiókot, mozgóképen is.

Elolvasom »

Ebben a bejegyzésben a Don látogatóba megy Timurékhoz, ahol a fiatalok különböző tapasztalatokat cserélnek, és egyáltalán nem sírnak.

Elolvasom »

A Muci nagyon beindult mozgásügyileg, először felefedezte körülöttünk a világot, majd rájött, hogy neki a világ leginkább én vagyok, azóta követ és birizgál rendületlenül. A fiúm megtanította átmenni a küszöbön (semmivel nem lehetett átcsalogatni, aztán egyszer csak a fiúm eszébe jutott, hogy a tápszeres cumival, a Don a céltárgyat meglátván két másodpercig vívódott magában, majd sóhajtott egyet, és átvetette magát a lélektani határvonalon), és azóta követ engem akár a fürdőszobába (sok kanyar, egy küszöb), akár a hálóból a dolgozószobába (két küszöb). Ha megállok valahol hosszabb időre, például mosogatni, akkor aranyosan simogatja a lábujjaimat, ha elfárad, a lábfejemre hajtja a buksiját és szundít egy kicsit, ha lenézek, akkor hűséges kutyapillantással vigyorog felfelé, ilyenkor meg kell zabálni, de ha meg akarom ölelgetni, akkor röhögve elinal.

Mert tökre macskatermészete van, hogy ott sündörög mindig körülöttem, egyszer csak egy babafej van az ölemben, ha a földön ülök, vagy valaki megnyalja a tenyeremet, de ha el akarom kapni egy kis puszilgatásra, azt kikéri magának, és vigyorogva bár, de menekül. Amúgy meg nagyon ügyesedik, mostanában az a reánk kirótt dévényes gyakorlat, hogy térdelve játsszon, meg minél többet legyen négykézláb, és ezen a héten mintha szárnyakat kapott volna, belém kapaszkodva simán feltérdel, hogy birizgálja a nyakláncomat (komoly ékszerfanatikus, elbűvölten liheg is hozzá, meg minden, mindegy neki, hogy gyűrű, karkötő vagy nyaklánc, csak sok legyen belőle), benégykézlábazik az ölembe, szóval ez a mászás most kattant be neki, hogy csinálni kellene. Mondjuk az első alkalommal még édes, harmadikra már kissé idegesítő, hogy amikor a földön ülve reggelizem a dohányzóasztalról, a gyermekarcú térdenállva kapaszkodik a karomba, és úgy próbál lopkodni a tányéromról, közben meg a fülembe magyaráz, de nem akarom demotiválni a térdelését, úgyhogy  mostanában műsoros az ebéd és a vacsora is. Lesz ez még így sem.

Ebben a bejegyzésben leginkább a Muci születésnapi ünnepségsorozatáról lett szó, illetve az ajándékokról, melyekkel az egy éves babaistenség előtt áldoztak rokonai és szerettei. Képekkel.

Elolvasom »