kicsi malac

Szokásos hóértékelés.

Elolvasom »

Ebben a bejegyzésben nyüfögök amiatt, hogy papíron nem lehetek a fiúm csaja, majd áttérek arra, hogy szellemileg és testi képességei szempontjából mennyire szimpatikus nekem Don Muci.

Elolvasom »

Na, le van adva a gyerek útlevélkérelme, merthogy sikerült egyszerre ott lennünk mindhárman az okmányirodában (bár én majdnem elszabotáltam, mert senki nem figyelmeztett, hogy nem oda kell menni, ahol időpontot kaptam, hanem az épület túlsó végébe, de senki nem szólt be a pár perc késésért), és nagyon gyorsak, továbbá kedvesek voltak, Mucival nagyon szépen bántak, plüsskengurut mutattak fotózáshoz neki, meg folyamatosan kommentálták, hogy mosolyog-e éppen. Kifelé menet meg az autónk mellett találkoztunk egy konszolidáltnak tűnő középkorú nővel lila kabátban, aki közölte velünk, hogy a fiúmnak nagyon csinos a motoroscsizmája (egyébként tényleg az), nagyon helyes a gyerekünk, és egyáltalán nem nézünk ki annyi idősnek, hogy ekkora gyerekünk legyen. Elképzelhetőnek tartom, hogy az önkormányzat alkalmazta a hölgyet hangulatjavító munkakörbe, mert a város többi részén legfeljebb azért állnak meg mellettem, hogy aprót kérjenek, és az okmányirodában sem mosolyognak ennyit, miközben serényen dolgoznak. Viszont a MÁK lebukott, összeállt a fejemben a kirakós, hogy tegnap azért fizettem be nekik illetéket másodpéldányért, mert ők nem küldik vissza hónapok óta a gyerek anyakönyvi kivonatát. Ravasz.

Muci onnantól kezdve, hogy a kezébe nyomtam a fésűt (mostanában az az egyik kedvenc játéka, hogy a szájába vesz valami hosszúkás tárgyat, és pengeti) teljesen jól elszórakoztatta magát, időnként magában beszélt.

További hírértékű információ, már a lehetőségekhez képest, hogy mióta bevetettem az ajtó becsukásának trükkjét, illetve mióta kúszik a malacfülű, azóta napközben is alszik összesen olyan négy órát részletekben (március elején-közepén szabotálni kezdte a nappali alvást). Az ok-okozati összefüggés egyelőre nem nyilvánvaló számomra.

Ebből a bejegyzésből kiderül, hogy a rendszer rossz, de az emberek jók, Muci meg egy adatvédelmi biztos.

Elolvasom »

Tömör, velős, de (túlexponált képekkel) illusztrált beszámoló a Don vasárnapjáról és jövőbeli kilátásairól négy mondatban.

Elolvasom »

Ez a bejegyzés leginkább a gyerek kedvenc játékairól szól, illetve ismét megemlítem benne a pohárból ivást. Képekkel.

Elolvasom »

Ebben a bejegyzésben először is a sztárblogszereplő fiam természetfeletti képességeiről áradozom, mint az tőlem elvárható, majd hirtelen átkötéssel belecsapok a méhen belüli fejlődésbe (featuring Barr-test), továbbá először genetikusan feministának tűnök, utána viszont mégsem. Idővel kiderül rólam, hogy valaha szovjet voltam, de könnyebben megúsztam, mint az igaziak, és az emósoknak például nem szólok be, azt majd máskor. Fény derül arra is, hogy az élesztő futtatásának sebességéért miért nem osztanak érmeket, majd a létező és imaginárius gyermekeimmel szemben támasztott követelményeimmel zárul a bejegyzés.

Vigyázat, hosszú, képek nélkül.

Elolvasom »

Ebben a bejegyzésben szó lesz némi dévényezésről, utána rátérek arra, hogy milyen cuki a gyerekem, önmaga szerint is, meg én is olyan vagyok, mint bizonyos sztárköltők anyukája, csak egy kicsit sovinisztább, de annyira nagyon azért nem, mint a kislányok. Továbbá utalást teszek arra, hogy a jövőben is szándékozom bejegyzéseket írni.

Elolvasom »

trauma indukálta szeparációs szorongás * lányok és nők * muci a rengetegben * küzdelem a táplálékért

Elolvasom »

A gyerek leesett az ágyról, mert hülye voltam, és nem gondoltam, hgy amíg elmegyek a szőnyegéért, lekúszik. Egyelőre nincs semmi baja, de állandóan azt figyelem, hogy azért sír-e, mert fáj a feje, vagy azért, mert éhes, és azért alszik-e, mert esik az eső, vagy az agyrázkódás miatt, vagy mert egyébként is szokott aludni.

És rögtön végignéztem az internetet, hogy mi van ilyenkor (az első link rögtön az, hogy a nyolchónapos leesett az ágyról és meghalt), és végighívogattam az orvosokat, és az van, hogy ha rögtön sírt leeséskor, az jó (pipa), ha nincs sebhely, duzzanat, az jó (mintha a jobb szemöldöke mellett kicsit lilább lenne, de nemtom), és azt kell figyelni, hogy nem alszik-e túl sokat (mihez képest? Mindig sokat alszik), nem lázas-e (nem, szerencsére a fiúm vett valamikor egy ilyen pisztolyszerű infrás (?) távhőmérőt, azzal mérem a tarkója alatt, de nem lázasabb, mint akármikor), nem hány-e (nem), és nem tágak-e a pupillái (egyrészt mihez képest, másrészt meg nem tudtam megnézni, mert röhögve ugrált a székében). De akkor és ott nagyon megijedt szegénykém, én még jobban, és a fiúm is hazajött dolgozni (én nem mertem erre kérni, mert tudtam, hogy ha nemet mod akármiért, akkor nagyon dühös leszek rá, erre hazajött magától, mert egy gondolatolvasó). Jaj, csak lenne már holnap reggel és semmi baj, és soha többet nem fogom sehova feltenni.

Elolvasom »

A húsvét jól telt, én leginkább dolgoztam, a fiúmat meg sziklán ette a fene, aztán vasárnap este hazajött leégve, fenyőgyantásan, tele sebhelyekkel, és vidáman mesélte, hogy milyen jó volt, mert nappal a sziklán égette a nap meg karcolta össze magát, éjszaka meg a szabad ég alatt aludtak fenyőgyantában hemperegve. Mondjuk mstanában nagyrészt egyformán néznek ki a Mucival, mert a kisebbik is képes a nyílt padlón összekarcolni magát valamivel, de ez nem tartja vissza a kúszástól. A top kedvenc célpontok 1. az elektronikus eszközök, bármi is legyen az, 2. a padlón hagyott edényfélék (tányér, pohár - kezdünk eljapánosodni, a legritkább esetben eszünk az asztalnál, mert ott a Dont nem tudjuk hova tenni, inkább leülünk mellé a földre) és sörösüvegek.

Na de vissza a húsvéthoz, hétfőn így lohengrinezett a malacfülű (a bejegyzés elvágásáért bocs, a főoldal kezd áttekinthetetlen lenni, ha így nagyon béna, majd visszacsinálom, addig is kattintás a teljes élményért):

Elolvasom »

Na, szóval Don Muci elkezdett kúszni, ami egyrészt nem annyira meglepő és váratlan fordulat, másrészt viszont én úgy ünnepeltem őt, ahogy a természetfeletti képességekkel megáldott szuperhősöket szokás. A Muci egy ügyes.

Már szerda este óta gyanakszom rá, de akkor még csak azt csinálta, hogy szerinte nem tudott kúszni, viszont ha erősen, jedimód rákoncentrált egy tárgyra, akkor megfeledkezett magáról, és odaevickélt. Ezt a reakciót leginkább a Tilos Dolgok váltották ki belőle, úgyhogy igyekeztem mintegy véletlenül minél több Tilos Dologgal körülvenni (na jó, a konyhakést nem raktam le mellé, de egy csomag popsitörlőt simán beáldoztam a nemes célra). És egyszer csak olyanok voltak, hogy kimegyek a konyhába, és pelenkászacskó-zörgést hallok (majd bemegyek, mire Don Muci szorosan a pelenkászacskó mellett fekve erősen úgy csinál, mint aki hozzá sem ért), meg eredetileg távol lévő porszívók borultak, ilyesmi, azután tegnap a saját szememmel láttam, hogy a nyusziképű tankönyvi módon, három húzással odakúszik a notebookomhoz, és diadalittasan nyomogatni kezdi a gombjait. Az összeset. Azóta veszélyben a minden. Ha a Nagyvilághoz oda lehetne kúszni és megnyalni, akkor a Muci odakúszna és megnyalná.

Meg időközben a babakocsi ülőrészét is kipróbáltuk. Nekem nagyon tetszett, a Donnak már kevésbé. Elmagyaráztam neki előtte, hogy ő már nagyfiú, és a nagyfiúk ülnek a kocsiban, hogy mindent megnézhessenek, ő viszont kicsit előreszaladt időben fejben, és úgy értelmezte a dolgot, hogy ő már kamasz, aki ha nem ért valamit, akkor sértődötten, duzzogva kell ülnie. Ennek megfelelően viselkedett egész végig. Szerencsére sírni utál, és úgy gondolja, hogy sokkal jobban büntet azzal, ha nem néz a szemembe és nem mosolyog, nemnemnem, még akkor sem, ha a csodafényképezőgép van nálam, hanem ajakbiggyesztve anyeginezik, ha már ilyen megalázó dologra kényszerítettük, hogy Kocsiban kell Ülnie.



A középső képen látható arckifejezést szerintem bármelyik modern költő megirigyelhetné. De majd rájön a Zoárdfülű, hogy az ülőkocsi jó.

Időközben viszont rájöttem, hogy a tíz és fél hónap azt jelenti, hogy mindjárt egy éves a gyerek, vagyis szülinap, és bár ilyesfajta ünnepségből azért lesz még egy idén (szeptemberben, amikor meg kellett volna születnie), de ez a hivatalos, ezért szeretnék neki valami elsőszülinapos tortát gyártani. Mármint egy felnőtteset is, mert konkrétan babafogyasztásra majd összeütök valamit sütőtökből és almából, kis babapiskótával, de nekünk meg szeretnék valami brownie-tésztásat vékony, de kiadós csokoládékrémmel, amit viszont kék marcipánnal borítanék, és ezzel kicsit körülményesen bár, de elérkeztem a kérdésemhez, miszerint hol lehet kék marcipánt kapni nagy tételben, és hogy kell tortára tenni? Mármint ilyen marcipán for dummies eligazításra lenne szükségem, lépésről lépésre, mert kézügyességem van ugyan, de a tepsit csak hússütésre szoktam használni, szóval kell-e melegíteni, meg nyújtani kell-e, vagy vágni, mitől marad a tortán, ilyenekre lennék kíváncsi, ha esetleg valami cukrászféle is olvas.

A Muci tud kúszni.

Beleraktam hason a kádba a Mucit tocsogó vízbe, mint azt itt többen javallották, és azt nem merném állítani, hogy megpróbált volna kúszni, viszont nagyon élvezte az egészet:



Az ott a kezében a vízhőmérő. Nem mintha mérném a víz hőjét, ajándékba kaptam valakitől, de fürdetősjátéknak szuper, a kedvenc. Azért kapott pár kacsát is a Don, és a legmegkapóbb jelenet az volt, amikor a hőmérőt, az egyik kis kacsát és a nagy kacsát egyszerre próbálta a szájába gyömöszölni. Ezek a vizes játékok egyébként nagyon jók, mert állandóan ellibegnek meg visszalibegnek:



Szárazföldön viszont teleportált valahogy, és felborította a tőle másfél méterre lévő porszívót (szándékosan, hosszas próbálkozások után). Nem vagyok benne biztos, hogy hogyan jutott oda, bár figyeltem, mert csak annyit láttam, hogy balra néz meg jobbra néz, azután egyszer csak ott van. Tornán ügyesen kúszott, immár kézzel is, a fele időt azzal töltötték, hogy szerelmetesen nézték egymást a terapeutával és bizonyos puszik is elcsattantak, és most kaptunk két hét szünetet, hogy lássuk meg, mi történik azalatt.

Reggelente különösen imádom ezt az okos mucifülűt, mert most, hogy bicajozni járok hajnalban, felébred a mozgásomra, és kurjongat utánam, de ha odamegyek és visszaadom a cumiját, továbbá tájékoztatom, hogy kimegyek egy kicsit, majd jövök reggelire, addig hagyja aludni az apját, akkor szépen csendben nézeget, amíg meg nem jövök.

További bréking, hogy ma kipróbáljuk az ülőrészét a babakocsinak, mármint én összerakni, a Don benne ülni próbál ki.

És akkor még egy utolsó kép a kétfogú tigrisről:



(Továbbá fogak közelről, ami talán már egy kicsit túlspirázott manőver a részemről, de vegyük tekintetbe, hogy az első, egyetlen és koraszülött gyerekemről van szó (és ezt fogom felhozni érvként akkor is, amikor harminc éves korában megkérdezi tőlem a pszichológusa, hogy miért nem engedem még mindig randizni lányokkal)).

Tegnap egyébként a fiúm is mondta, hogy a Muci megfeledkezett magáról egy pillanatra, és utánakúszott a könyvének (énfiam!), ma meg leraktam tőlem egy méterre, és fél órával később egyszer csak valaki megnyalta a lábamat. A helyváltoztatás módszerét ugyan nem láttam, de kezdek reménykedni, hogy esetleg mire iskolába adjuk, addigra megtanul kúszni. Amúgy meg pár másodpercre már fel tud menni könyöklős négykézlábba, de a kutyázástól még messze van.

Voltunk ma vásárolni (kiderült egyébként, hogy nem hipotón vagyok, és a Muci sem hízott két kilót húsz deka alatt, hanem a fiúm után nem állítottam vissza a kengurut, ezért tűnt olyan nehéznek, de most megtettem, megnyugodtam), és mivel a medúzák két hét múlva kirándulást terveznek az összes gyerekünkkel, vettem neki 50-es napvédő krémet (egyébként ezzel gondban leszek, mert az UV-A hatására képződik D2 vitamin a bőrben, ugyanakkor az UV-A bőrrákkeltő is, és oké, egyelőre kap csukamájolajat a gyermek, de egy éves koráig ajánlják (abba bele se merek gondolni, hgy fogalmam sincs, mikor lesz egy éves), utána viszont pontosan mennyi UV-A-t adagolhatok neki? Olyan jó lenne, ha lenne egy ilyen használati utasítás, hogy teszem azt, a nyári hónapokban reggel 8:17 és 8:26 között tegyem ki a napra, de így meg vagyok lőve, és inkább visszamennék az őskorba), meg kicsit elmeroggyant meglepetést húsvétra, továbbá ilyen sárgabarackos rizspépet (jelentem, viszi). Na de nem ez a lényeg, hanem hogy amikor jöttünk be a kocsitól a zacskókkal, a második kapunál tenném le az egyik szatyrot a kezemből, hogy akkor most kinyissam, de nem tevődik le, erre ránézek, és hát Muci ott fogja ilyen csillogó, büszke arcocskával, szorosan markolja a tömpe kis ujjacskáival, és néz rám vigyorogva a fogával, várva a hatást, hát azt hittem, megzabálom. Jó ez a tavasz.

Bréking: kidugta a csücskit a bal alsó egyes is. A Don ezúttal sem produkált különösebb fogzási tünetet, csak az indokolatlanul sok röhögés adhatott volna okot a gyanúra. Az apja azóta kétfogú tigrisnek nevezi.

Másik áttörés, hogy most bíztuk először másra a gyermeket, méghozzá az apai nagymamájára (az én szüleimre nem hiszam, hogy fogjuk valaha is), és se engem, se a Mucit nem viselte meg a dolog, pedig volt benne evés, altatás, játék (na jó, nála az evés annyi, hogy oda kell tartani a szájához a cumisüveget, az altatás meg annyi, hogy bele kell rakni az ágyába, de akkor is). Anyósilag nagyon jó leosztást kaptam egyébként, a fiúm anyukája állítása szerint kedvel engem, továbbá nagyon figyel, hogy úgy kezelje a gyereket, ahogy én mondom, még akkor is, ha nem ért velem egyet, és mindenféle piszlicsáré apróságokat is figyelembe véve, amik engem nem is érdekelnének. Ráadásul gyerekvigyázás közben el is mosogatott, és megígértette, hogy megint jöhet. A Muciról meg régóta gyanítom, hogy neki igazából tökmindegy, kivel van, csak folyamatosan játsszanak vele.

Amúgy összeállt ez a vizes dolog a fejemben. Régóta motoszkál bennem, hogy a Mucit rendesen vízbe kellene tenni, mert a kádazást nagyon élvezi, meg a mozgásfejlődésének is jót tenne, de egyedül még fürdetni sem tudnám a csecsemőtámasz nélkül, mert amint vizet ér, elkezd rúgkapálni és csapkodni, illetve ezzel egyidejűleg hátrafeszíti magát hídba. Nagyon nehéz egy félkörívben rugdaló kisgyereket úgy tartani, hogy az arca ne érjen bele a vízbe, a többi része viszont igen. De most láttam, hogy már csecsemőknek is vannak úszógumik meg karúszók (a vízen fenmaradó olasz tenorok), úgyhogy ki fogom a tömpelábúval próbálni a dolgot először kádban, utána nagyobb vízben is. Hátha.